Nyilván kár volna ennyire előre szaladni, ám tény: ekkora hibát még nem követett el a mélyen tisztelt kétharmad. Bár nagy csodálkozni való nincs ezen, egyszerű törvényszerűség, hogy egyszer mindenki pofára esik a baromnagy önbizalom jelentette csalóka biztonságérzet miatt. Eddig mindent meg tudtak csinálni, nem igazán számított semmi.
A manyup pénz lenyúlását nem követte hegyeket mozgató felháborodás, miért is követte volna? A hétköznapi fogyasztó - amellett, hogy az öngondoskodás kényszerét azzal próbálja elhessenteni, hogy meg sem éri a nyugdíjkorhatárt, pedig érdemes megnézni az átlagéletkort - nem tud mit kezdeni azzal, háromezer-milliárd. Azzal sem, hogy majd húsz-harminc év múlva ezt fogod kenyérre költeni. Főleg akkor nem, ha most sincs miből kenyeret venni a hónap végén. Az olyan absztrakt dolgok, mint demográfiai katasztrófa, rejtett adósság pedig teljesen lényegtelenek, az úgyis a közgazdászoknak meg a bankároknak számít, nekünk nem. Nem is várható el igazán, hogy Mariska néni az elsődleges egyenleg vagy a maginfláció miatt aggódjon, az ő koordináta rendszerében az X tengely a nyugdíj, az Y pedig az egy rész párizsi négy rész kenyér szorzata.
Nagyobbat durrant az egyetemisták tüntetése, elvégre az már konkrétabb ügy volt. A tandíjmentességet tele pofával hirdető kormány mégiscsak vissza akarta kérni a képzés díját, csak éppen természetben, és a fiatalok agya ettől eldurrant. Aztán meg nyilván a szüleiké is. Nem is az volt a legnagyobb gond, hogy jaj, istenem, mégis kell fizetni a tanulásért, hanem hogy ezt egyeztetés nélkül két pillanat alatt sikerült keresztül vinni. Oktatási és egészségügyi (meg nyugdíj meg tököm tudja) reformot nem lehet hetek vagy hónapok alatt lezavarni nulláról indulva. Igen, ezt beláthatta volna a korábbi akárhány ostoba kormány is, de most a jelenlegiről beszélünk. Az ilyen rendszer eleve szar lesz. Mert tele lesz hibával, mert mindenki utálni fogja és senki sem akarja majd a hibákat kijavítani, elvégre ez egy utálni való szar. De hát ez is elült, az egyetemisták kiharcoltak valamit, meg aztán mégiscsak vissza kell húzni tanulni, mert nem lesz kredit.
A rezsicsökkentésnél is többet számított a mínusz ezer forint havonta, mint az, hogy ennek hosszú távon milyen hatása van, illetve hogy ezt az ezrest majd a pék, a hentes és a kocsmáros fogja visszakérni külön-külön. Azt elég nehéz megértetni a rezsit fizetni nem tudó szerencsétlennel, hogy ez a probléma összetett és az oktrojált árcsökkentés nem megoldás, csak a tünet kezelése, a gond elkendőzése. Ezért őt aztán marhára nem érdekli majd, hogy mi lesz az áramszolgáltatókkal és a többivel. És persze aláírja a hülye papírt is. Mondjuk elég nagy bölcsesség és önuralom kell ahhoz, hogy valaki ne tegye fel a kezét arra a kérdésre: kér-e valaki valamit ingyen.
De most más a helyzet. Az csak a szofisztikáltabbak agyát üti szét, hogy a koncesszió leosztása után néhány nappal a szerénységéről és alázatosságáról híres Lázár János benyújtott egy törvénymódosítót, amely két és félszeresére emeli az cigi kiskereskedelmi árrését, mert hát a négy százalék az kurva kevés, nertársak, tíz kell ide. Az is csak a demokrácia és egyéb szirszarra érzékenyeket zaklatja fel, hogy esetleg épp amiatt tették lehetetlenné a hozzáférést a közérdekű adatokhoz, hogy ne derülhessen ki a trafikmutyi háttere - ami még egy pojácát is felidegesített, bár szerinte tök másról van szó.
Az viszont, hogy a Dönci, aki trafikos húsz éve, most nem kapott szart se, az, hogy a Pista bácsinak túraútvonalat kell csinálnia egy csík Szofiért, az, hogy a falu hájfejű hentese a vegyesbolt után a cigiboltot is megszerzi, az, hogy most a lúzer trafikosnak egyezkednie kell fontoskodó gyökerekkel, az már mindenkinél kicsaphatja a biztosítékot. Kinél ezért, kinél azért.
Ennek is megvan a tudományos háttere, ami a hithű fideszes agyasokat legalább elgondolkodtatja. Mert az, hogy ezt az egyértelmű einstandot ilyen szégyenteljesen, ilyen alávaló és pofátlan módon hajtották végre, az egyszerűen nem mehet át nyom nélkül egy magára valamit adó konzervatív nézeteket valló állampolgáron. Dönci, Pista bácsi és a többiek a saját bőrükön érzik az eredményt, s őket nem is kell, hogy ennél nagyságrendekkel mélyebben érdekelje a kérdés. Nekik ez lopás. Az értelmiségnek nevezett klub viszont konkrét tapasztalat nélkül is kaphat hányingert. Vannak módszerek, amelyek egy demokráciában nem maradhatnak következmények nélkül. Ugye nem.
