Évekig tartó enyhe szabályozás után jövőre megint elég húzós lesz a kft. alapítása – pontosabban komolyabb logisztikát igényel majd. Hárommilliót kell kicsengetni – papíron kimutatni – a mostani félmillió forint helyett, s nem változik, hogy a bejegyzés eltart egy ideig, pontosabban két hétig.
Volt időszak, amikor azt remélte a mélyen tisztelt egyik előző kormány, hogy a gazdaságnak csak jót tehet, ha nem szarozunk a cégalapítással hetekig, nem költünk arra bazi sok pénzt, nem pöcsölünk előtársasággal meg egyéb szarsággal, hanem durrbele, ha jön az ötlet, egy óra alatt lesz rá cég, a félmillás tőkekövetelményt is tervezték egy forintra levinni, mert hát úgyis mindegy, a hárommillió sem volt meg soha senkinek egy percnél tovább.
Az ötlet baromi jó volt: az adminisztráció ne legyen gátja semminek. Hát nem is lett, az biztos, sőt. Kár, hogy ez az egész villámgyors alapítósdi annak volt igazán nyerő, aki csalásra gründolt cégeket ezerszám. Most már könnyű persze fanyalogni, azt mondani, hogy kérem, egy komoly cégalapítás nem ukkmukkfukk megy, arra kell legyen idő, két hét pedig igazán nem nagy időtáv, az útlevélre többet kell várni. Persze ezek a hangok nem voltak túl élesek akkor, amikor mindenki az egyórás cégalapítás lázában égett. Tény, hogy menet közben kellett rájönni: ennek a népnek nem való az efféle, önszabályozáson és jóhiszeműségen alapuló rendszer.
Mert mi is történt? Éveken át folyamatosan jóval több céget alapítottak, mint amennyi megszűnt. Ez egy fejlődő, növekvő gazdaságban rendben is van, egyre több a vállalkozó, gazdálkodó estébé, pörög a GDP, ömlik az adó a költségvetés hatalmas nagy lyukába. De hát nem ez történt. Az mindenképp beszédes, hogy évente tízezerrel nőtt a működő cégek száma – kábé 35 ezer alakult, 25 ezer megszűnt – de azoké nem változott ilyen ütemben, amelyek adóbevallást készítettek. Nem is hogy adót fizettek, hanem bevallásukkal igazolták, hogy vannak, működni akarnak, és ha muszáj, adót is fizetnek.
Ez a szám most 340 ezer s nagyjából ennyi volt ez öt évvel ezelőtt is, ellenben hivatalosan ennek több mint duplája a működő cég, a pár százezer egyéni vállalkozó, őstermelő és vállalkozó magánszeméllyel együtt pedig 1,6 millió gazdálkodást végző akármicsoda van az országban. A céggründolásnak persze voltak olyan eredményei is, mint a kényszervállalkozás és egyéb, gazdasági tevékenységet jelentő, ám valójában a vállalkozással csak távoli rokonságban álló entitások. Valójában alkalmazottak, bedolgozók, akármik voltak, de céggel jobban lehet adózni, hát lettek vállalkozások. Ezek kárt nem okoznak ugyan, de felesleges úgy tekinteni rájuk, mint prosperáló társaságokra.
De visszatérve a többi úgynevezett vállalkozásra. Beszédes adat volt, hogy a válság közepén, amikor minden épeszű ügyvezető farkát behúzva ült a szék alatt várva a földrengés végét, emelkedett a cégalapítások száma. Ugyan mi a szarnak? Ha nincs mit eladni, mire alakul annyi cég? Nyilván zavarosban halászásra. Ezek kezdtek most el kopni, igaz, elég lassan. A szabályozó rendszer még mindig hemzseg a hiányosságtól, de legalább valami már van. Pár éve is a mostanihoz hasonló szigorú szabályok vonatkoztak például a csaló, cégeket felszámolásba vivő cégvezetők és tulajdonosok kizárására, de senki sem ellenőrizte ezt.
Engedte a rendszer, hogy percenként alapítson cégeket valaki, aki saját bevallása szerint is csak csalni akart. Röhej, hogy a cégbíróság, akinek az összes adat rendelkezésre állt, kikérte magának, hogy ő bármi ilyennek foglalkozzék. Ő csak bejegyez, akkor is, ha a cég székhelye a Kossuth tér 1. Az akkori Apeh meg szart se ért adat nélkül, pár év után találkozott csak a delikvensekkel, amikor már semmit sem lehetett tenni a felszámolás alá került, adósságot, tartozást felhalmozó, fiktív céggel. Ma legalább annyi megvan, hogy az adatok összefutnak és elvileg már induláskor seggbe lehet lőni a csalók nagy részét. De erre éveket kellett várni, amíg teleszemetelték a cégvilágot több tíz, ha nem százezer semmire sem való társasággal.
Összességében ma örülni kell annak, hogy több cég szűnik meg, mint amennyi alakul, mert ez azt jelenti, hogy csigalassan, de legalább valamennyire elkezdett tisztulni a rendszer. Ehhez nagyban hozzájárult, hogy a cégeknek nemcsak elviekben kötelező a mérlegek benyújtása, hanem mulasztás esetén automatikusan elindul a radírpók. Vagyis a kuntakinte, fantom és egyéb szarra sem való cégek nagy tömegben kezdtek megszűnni az automatizmusnak köszönhetően. Ez persze csak annyit jelent, mint egy gazos réten kihúzgálni a katángkórót – kurva messze van még az angol gyep.
Mindenestre a kevesebb cég nem jelent egyből nyomort és visszafejlődést. Érdemes itt a bevallási adatokat nézegetni, az ad ugyanis valós támpontot a gazdasági tevékenységet végző cégekről. Az más kérdés, hogy azok alapján a számok alapján tényleg el lehet kezdeni egy bazi nagy sírt ásni a magyar gazdaság számára.
