Az úgynevezett brókerbotrány valójában sokkal több annál, ami. És nem abban az értelemben, hogy bejött a farvizen egy tojásfejű hülyegyerek, rövidnadrágos haverjaival és egy Orbán nevű apafigurával. Az egész sztori, benne Buda-Cash-sel és Quaestorral elég jól megmutatja, mennyire a béka segge alatti színvonalra jutottak itt a dolgok. Dolgokon kis mértékben értem azt, hogy a külügy bennfentes infók alapján kimentette a pénzét a Quaestortól, ami egyébként mi a fasznak is volt ott, ugye.

A merev hazudozás az ügyben már igencsak gáz, nem különben a mindig szálegyenes háttal élő és működő Giró-Szász, aki szerint emberi reakció volt a pénzmentés. Mondjuk ja, érhető ez, az más kérdés, hogy morózusabb szabályozású helyeken ezért mégiscsak sitt járna. Az igazán gusztustalan húzás persze az, hogy most hirtelen minden pénzügyes uzsorás szarházi, aki a kisemberek fillérjeiből építi a budai házát. Amellett, hogy hányok már a keményen dolgozó kisemberek kifejezéstől, azt azért érdemes hozzátenni, nem a gyári munkás meg a varrónő fektette be a rezsicsökkentésből megspórolt százezreket.

De mindegy is, menjünk tovább, elvégre nem arról van ám itt szó, hogy a habtiszta mezőre odaszart a kormány. Mert kik is vannak ebben a sztoriban? A két úgynevezett befektetési szolgáltató, pontosabban annak szűkebb vezetése elkúrt ezt-azt, valamikor a kilencvenes évek végén, de valahogy nem akaródzott ezt sem beismerni, sem vállalni a következményeket. Inkább lenyúltak innen-onnan egy kis serclit, amiből aztán a kezelhetőnél kicsit nagyobb csomag lett. Évekig masszívan verték át gátlástalanul az ügyfeleiket, közben barom nagy autókban játszották a tuti arcot. Felkerültek az akárhányszáz leggazdagabbak listájára, ők voltak a májerek.

Az egyik bagázs bankot szerzett magának, hogy finanszírozni tudja az elcseszett bizniszeiket, a másik meg simán hülyére vette a szerencsétlen nyuggereket és a pénzsóvár okostojásokat. Már örülhetünk is, hogy a svájci jegybank ügyködése révén elszállt az árfolyam és kibukott az egész, ki tudja, meddig lehetett volna még ezt csinálni. De az egész morális nullára írás persze azzal jött el, amit Tarsoly Csaba a bukta után csinált.

Eleve hazudott, hogy bejelentették a csődeljárást az egyik cégnél, helyette inkább egy sittes faszit tettek meg vezérigazgatónak az anyavállalatnál. A sokat dédelgetett Eto élén is végső soron egy kigyúrt munkanélküli áll. Ez undorító - nem a kigyúrtság, amúgy is a Fradinak drukkolok - hanem az egész eljárás. Gebasz van? Sebaj, majd lepasszoljuk a céget, kamuzunk ezt-azt. És még ezt is megpróbálta másra kenni Tarsoly, mondván, a reorganizációban segítő tanácsadó ötlete volt a sittes, ő azt sem tudta, hogy kicsoda. Hát persze.

Ezek a pofák annyira visszataszítóan gátlástalanul viselkedtek, amit felfogni is alig lehet. Fél éve még az volt a gennyes alak, aki felesleges üzletkötésekre vette rá az ügyfelét csak azért, hogy azok után felszámolhassa a maga díját, ma már ezek csak kispályás trógerek. És igen, ebbe a csapatba szépen belesimul a kínos hazudozásba menekülő kormány.