Biztos én vagyok barom, de még mindig szeretek napilapokat olvasni, ha valahol korrekt tálalást, releváns saját információkat kapok. Csakhogy a Nemzet egy szarhalom, mely eddig Viktor seggét nyalta, most meg Lajos szekerét tolja. A Hírlap egy rendkívül buta egoista, régi kapcsolataival milliárdossá lett, de értéket soha nem teremtett fidesznyalonc szócsöve, a Népszava meg bérrettegő ultralibsik és orbánfóbiás vörösingesek utolsó menedéke, melynek minden szarul megírt cikke ugyanarról szól. Az elmúlt években egyedül a Népszabadság maradt meg olvasható sajtóterméknek, melynek elfogultsága is még épp elviselhető volt, de elég sok fontos és saját infót hozott.

A lap főszerkesztője több mint egy hónapja elcsapott autójával egy bringást, aki súlyosan megsérült. Ennyi, ami biztos. Az csak valószínű, hogy ő hibázott. A Fidesz seggébe bújó mindennek legalja sajtóközmunkások által pár hete átvett Napi Gizdaság hozta a hírt délelőtt, hozzátéve, hogy az ember cserbenhagyta áldozatát. Rácsapott a Velvet, aztán kínos csend következett estig, amikor a főszerkesztő és a lap kiadója kiadtak egy-egy közleményt és megkezdték a magyarázkodást. Murányi azt mondja, nem vette észre, hogy elsodorta a bringást, de amikor hazaérve felfedezett egy karcolást a kocsin, rögtön visszament a helyszínre. A kiadó meg lófaszt se mond, mert folyamatban van az ügy.

Lépjünk túl azon, hogy a fószer kamuzik-e. Kurvára életszerű, hogy nem vesz észre semmit, aztán később igen, majd pontosan tudja, hova kell visszamenni. De nem ez a fontos. Hanem az, hogy ezek az arcok úgy gondolták: ők szépen megbeszélték, de amúgy ehhez senkinek semmi köze, erről nem kell tájékoztatni például az olvasókat. Céges belügy, szerencsétlen esemény. A főszerkesztő természetesen nem mond le, oszt majd fizeti a cég az ügyvédet a tárgyalásra.

Rendben, de akkor mostantól kezdve mégis milyen alapon baszogat a lap bármilyen céget, amely megpróbál elsikálni egy sikamlós ügyet? Milyen alapon kritizál például egy politikust azért, mert megpróbálja elérni, hogy a nyilvánosság ne tudjon egy bűncselekmény gyanúját felvető ügyről, majd amikor kiderül a dolog, esze ágában nincs eltakarodni a faszba? Milyen alapon ítélkezik majd a következő vak komondoros véglényről az ügy lezárulta előtt?

Sötét mélységbe ereszkedett a Népszabadság főszerkesztője és kiadója ma. A nyilvánosság nagy barátai és a sajtószabadság bajnokai saját szarjuk esetében csak azzal vannak elfoglalva, hogy kéz a kézben söpörjék a szőnyeg alá. Ezzel tisztességes újságíróik mellett olvasóikat is szembe köpik. A tartósan zuhanó példányszámú lapban eddig még voltak komoly értékek. De ezzel a sunyi lapos megoldással mindent sikerült lenullázniuk: ki hisz el bármit is egy olyan lapnak, melyet ilyen takonygerincű alakok irányítanak? 

FRISSÍTÉS: csütörtök reggel kiderült, hogy a bringás már hetekkel ezelőtt meghalt. Ezek az igazi úriemberek a tegnapi közleményük alapján erről nem tudtak, a szociálisan kurvára érzékeny lap főszerkesztője ennyire követte, hogy mi lett a sorsa annak a szerencsétlennek, akit elsodort. Komolyan ő maradhat a főnök, miközben most már börtön fenyegeti? Komolyan beleáll a kiadó, hogy minden hitelességét elveszítse a lap? 

FRISSÍTÉS 2: Murányi Marcell lemondott. Mert megtudta, hogy hetekkel ezelőtt meghalt az általa elsodort biciklis. Tegnap még nem érdekelte. De még egyszer, az egészben az a legnagyobb gáz, ahogy ezt kezelték, szégyent hozva a lapra és hülyének nézve a saját olvasóikat, akik azt várták volna, hogy magukkal szemben is úgy járjanak el, mint a szánalmas, kamuzó, posztjukhoz vállalhatatlan szitukban is végsőkig ragaszkodó közszereplőkkel szemben.

UTOLSÓ FRISSÍTÉS, TANULSÁG: Valószínű, hogy mindketten hibáztak. Ez előfordulhat bárkivel, aki közlekedik. De ha Murányi korrekten jár el, azonnal kommunikálja, hogy mi történt, kéri a felfüggesztését a vizsgálatok idejére, majd ha kiderül, hogy igazat mond és csak figyelmetlen volt, akkor maradhatott volna akár főszerkesztő is. De így egy lelketlen sunyi emberként marad meg az emlékezetünkben, aki évekig abból élt, hogy mások nyomorát hozta címlapon, de a saját ügyében más mércét alkalmazott. Megérdemli a sorsát.