Két hétre eltűnt a Főnök. Hiányzott, na. Mert ne szépítsük, nélküle káosz volt. Még egy olyan, normális esetben piszlicsáré és triviális ügyben is, mint egy útdíjkiterjesztés. De most itt van és megmondta a tutit.
Tudjuk, hogy indult: szólt a Miska, kell a della. Pár nap alatt összebaszták az egészet, aztán valamikor december közepén kitúrta egy újság, hogy mi várható: a bevezetők és elkerülők fizetőssé tétele ki tudja milyen elv alapján szelektálva, plusz szépségtapaszként, amivel le lehet tolni a szart az akadékoskodók torkán, megyei matricák. Lehet, maguktól be se jelentik karácsonyig, de nem is ez a lényeg. Hanem az, hogy a változás életbe lépése előtt másfél nappal tolták fel,hogy mi fizetős és mi nem, de a nagy kapkodásban nyitva maradt egy csomó kérdés, ráadásul el se bírták kezdeni normálisan árulni az új típusú megyei matricákat.
Katasztrófa az egész úgy ahogy van, a Fidesz-kormányzás önéletrajza: így működünk mi. Az indulás óta eltelt 9 nap alatt sem sikerült tisztázni, hogy miért pont az került be a rendszerbe, ami, de már jött a szokásos duma, hogy ami nem jó, azt majd megváltoztatjuk - például a reptéri 300 méteres fizetős szakasz kikerülhet. De volt egy nagyon fontos kérdés, amire értelmes magyarázatot senki sem tudott eddig adni: hogyan kell értelmezni a megyehatárokon áthaladást, a térképeken sárgával jelölt szakaszokat.
Józan paraszti ésszel egyértelműnek tűnt, hogy az az értelmezés, amely szerint mindkét megye matricája kell, nevetséges. Mert ha így van, akkor az eleve röhejes 4 kilométeres Veszprém megyei szakaszon kell a somogyi is, aki például letér a 90-es kőnél például a Balaton északi partjára, vehet somogyi matricát is a nélkül, hogy érintené a megyét. Aztán kitalálták, hogy talán mégse. De ugyanez visszafelé: aki Somogy irányából tér le ugyanott, 300 méterrel a megyehatár után teszi ezt. Emiatt úgy volt, kell akár két plusz megyét vennie, de egyet biztos. Kabaré.
Az elmúlt 9 napban minden félkegyelmű középcsicska megszólaló azt erősítette meg, hogy bizony a megyehatárokon átívelő szakaszokra kell mindkét megye matricája. Mert csak. Mert így biztos senki nem cseszhet le, hogy kiengedtük a szellemet a palackból. Mert senki se tudta, hogy kit lehetne erről megkérdezni. Inkább keménykedjünk, nem lehet veszélyben az állásunk.Így volt biztos. Aztán tegnap reggel Viktor befejezte a hereverét, berongyolt a rádióba és beleröffentette az éterbe:
Ha valaki a szomszéd megye első lehajtóján lejön az útról, valóban értelmetlen két matricát vennie.
Most akkor mi van? Ki itt a mérvadó? Hány matricát vegyek? Induljak ki abból, hogy ami Viktor szerint értelmetlen, az meg is változik, vagy csak jópofáskodott itt az ember? Ha megbüntetnek, hivatkozhatok arra, hogy a nagyfőnök szerint is értelmetlen? Vagy vegyem meg mindkettőt, aztán ha a népmentő vezér visszavonatja a hülyeséget, kérjem vissza a különbséget, szívassam magam egy újabb procedúrával? Mi a földigcsüngő lófaszért nem lehetett ezt előzőleg átgondolni?
Ezt is mondta:
Amit most hallunk, az a próbaüzem gépházzaja. Ez egy hónapig tart. Bíztatok is mindenkit, hogy most tiltakozzon, most mondja el, mi a gondja. Január harmadik hetében lezárul a próbaüzem, a kormány ezután átnézi, min kell javítani.
Kisember, kilenc napja mindenki mondja például, hogy a pofátlanság netovábbja olyanért büntetni, ami az állam sara. Konkrétan aki a fejetlenségben nem tudja, hogy hány megyére vegyen matricát, ráadásul kevés helyen lehet, online meg gyakran nem működik, az ha utólag intézi, lehúzzák megyénként 1470 forintra szolgáltatási díj címen. Erről is messziről világít, hogy vérlázító. De most azon makkozzak, hogy vajon Viktor is annak találja-e? Találjam ki, hogy jövő héten még fehérebb lovon érkezik-e a rádióba, hogy a netadó lefújása után most az útdíjrendszer nyilvánvaló hülyeségeinek lenyisszantásával állítsa be magát népmentő hősnek? Szánalmas.
Tanulság? Végül is semmi új. Kapkodnak, elkúrnak, aztán pökhendin, arrogánsan ragaszkodnak a szarhoz, de van egy ember, aki ha politikai érdeke úgy kívánja, a megfelelő pillanatban az emberek megmentőjeként feltűnve közbelép és elviteti a balhét a kispályásokkal. Ennyit tud kormányzás címén felmutatni a Fidesz 2015 elején.
Az utolsó 100 komment: