Ha eddig bárkinek volt kétsége arról, hogy van-e értelme az szja egy százalékával szórakozni, az a múlt héten megbizonyosodhatott: nincs. Az ügyészség szerint ugyanis nem bűncselekmény, vagyis nem sikkasztás az, ha a parlagfűirtásra felajánlott zsetont parlagfűirtás helyett cipőpucoló gépek vásárlására meg tököm tudja mi mindenre használják fel. Mindez jogászul: büntetőjogi szempontból ugyanis a költségvetési előirányzat megváltoztatása, és a kiemelt előirányzatra biztosítandó pénzösszeg más, hasonlóan fontos állami célra fordítása pedig – még ha az adózó ezt sérelmesnek is tartja – nélkülözi a jogtalan előnyszerzési célzatot (ami pedig a hivatali visszaélés tényállási eleme). Most azt a szinte jelentéktelen körülményt, hogy a hasonlóan fontos állami cél vajon mennyiben meríti ki, hogy a szart le lehet sikálni a cipőről a kapuban, én nem is hangsúlyoznám túl, mert valójában nem is ez a lényeg.
Hanem az, hogy egyre kevésbé van értelme ennek a felajánlósdinak. Évek óta nem sikerül megfejteni, hogy a parlagfűmentesítésre szánt pénzt mire költik - annyira évek óta, hogy ez teljesen rendszersemleges. Az egész totálisan ellenőrizhetetlen, mindig is az volt. Ennél már csak a nemzeti tehetségprogram és hasonló, még inkább konkrétumoktól mentes tematika volt rosszabb.
Persze fel lehet ajánlani a pénzt valami egyháznak is, ha már az államban nem bízunk. De itt is az a helyzet, hogy ha nem a saját magunk által alapított Béla, Isten Üdvössége Prokarióta Egyháznak ajánljuk fel az egy százalékot, akkor már nem lehetünk biztosak a sikerben. Elég csak abból kiindulni, hogy a vasárnap a perselybe dobált húszasokról sem készül se feljegyzés se semmi, vagyis azt akár el is lehet inni, ha túl savanyú a misebor, akkor könnyű belátni, hogy más felajánlások sorsát sem ellenőrizhetjük megfelelően.
És a civilek. Sajnos az sem vegytiszta, hogy a 30 ezer szervezet és gittegylet közül mennyi a megbízható. Sőt a Gyermekrák Alapítvány botránya után kifejezetten ajánlatos óvatosan kezelni a könnyfakasztó sztorikat. Nem lehet tudni, hogy egy milliárdos költségvetésű szervezet mire költi a pénzt. Persze, kell készíteni kimutatást, de az lehet kábé egy sor is, nem kell számlákat bemutatni. Ráadásul a felajánlás egy részét működésre is el lehet költeni, de összességében is elég lazán kell elszámolni. Nem csak arról van szó, hogy itt most minden alapítvány csal. Inkább arról, hogy fogalmunk sincs, hogy műkedvelő hülyék vagy profik vezetik-e a kócerájt. Márpedig a töketlenkedés elég sok értékes forintot vihet a szemétbe.
Valamikor persze ígéretes kis cucc volt ez az egy százalék, de a banda azért eléggé felhígult. Emellett azt is érdemes megjegyezni, hogy kicsit más volt az értéke, amikor 40 meg 32 százalék volt az szja és most, amikor csak 16. Végezetül a 4,5 millió szja-bevallóból kevesebb mint kétmillió adja oda valakinek a pénzt, vagyis az emberek fele leszarja az egészet - persze ebben a félben benne vannak azok is, akik nem is fizetnek adót.
Ha mindenképp ajánlgatni akarunk, inkább olyannak adjuk, akiben bízunk, vagy amire rálátunk. Gyerek óvodája, iskolája, saját sportegyesületünk - már ahová járunk, nem amelyiknek az elnöke vagyunk. Ilyesmi. Szóba jöhet még az elhivatottság, vagyis ha valaki évtizedekig volt kertész, adhatja a pénzét valami botanikus kertnek. De ennél nagyobb falatot választani nincs sok értelme, különben lutri lesz, hogy a pénzünket hasznosan használják-e vagy csak beleszórják a szélbe.