Beszélgetünk tegnap délután Gézával a magas részvételi adatok hallatán és úgy érezzük, ebből bizony inkább fideszes taknyolás lesz. De azért elég nagy hátast dobunk, amikor megjelenik az eredmény.
Alapesetben egy városból, egy eredményből nem célszerű messzemenő következtetéseket levonni. Ami viszont Jászberényben történt, mégis megér egy gondolatfutamot. Nézzük a számokat, csak a legfontosabbakat.
Egy hónapja, a rendes önkori-választáson kapott a fideszes polgármester 3895 szavazatot, az összefogás jelöltje pedig 3909-et. Most a fideszes 4569-et, a kihívója 8327-et. Százalékosan: szinte egál után 62,9-34,5. A fideszesre jött 674 új szavazat, az összefogás jelöltjére 4418. Volt még két keveset kapott jelölt, tőlük eljött nagyjából ezer szavazat, de ezeken túl új szavazók érkeztek hatalmas számban és ha azt feltételezem, hogy a mihazánkos arctól inkább a fideszeshez pártoltak, akkor dupla annyian szavaztak az új polgira, mint egy hónapja.
Előjött a semmiből több mint négyezer új ember és elküldte a vérbe a Fideszt. Ez azért kicsit durva és nem lehet kizárólag helyi hatásokkal magyarázni. Nyilván visszataszító, amilyen indokkal megismételtették az egész választást, de ez nem erről szól: Viktor, üzentek neked. Az összes tegnapi választásnak ez a tanulsága.
Egyértelmű megerősítést nyert az, amit már a választás éjjelén látni lehetett: oda a legyőzhetetlenség mítosza. De az eltelt pár hétben más is kiderült. Ez az összefogás nem levitézlett ballib gyülekezet, ahogy próbálják beállítani a fideszesek. Maradtak még ilyen arcok benne főleg Budapesten (túl korán osztották a helyeket az összefogásban, az MSZP bosszantóan felülreprezentált maradt és képtelen volt rá, hogy ne delegáljon vállalhatatlan embereket), de összességében bejelentkezett az új generáció is. Nem hogy nem hoztak be másnap reggel tízezer migráncsot, hanem a legtöbbet szereplő emberek közülük egyszerűen nem kiskirályok és droidok, hanem normálisak, emberiek.
És kapásból összevesznek, ami jó. Elszokott tőle a nép, hogy nem hatalmi szó van, ugyanazt üvöltő kórus, hanem értelmes vita és eltérő vélemények. Kapjon-e Tarlós dupla végkielégítést? Szerintem ne, igaza van Pikónak, de elfogadom, hogy Kari meg olyan nagyon békülékeny akar lenni, temetné befelé a Viktor által kiásott árkokat. És hosszasan lehet sorolni azt, hogy mennyivel jobbak ezek az arcok, mint az eddigi központilag vezérelt narancsagyak. És ezt egyre inkább látják az emberek.
És ezzel a narancsos hatalmi gépezet nem tudja, mit kezdjen. Békülékeny hang Viktortól, közben Kövér minden eddigin túlmenő ostoba nyüszítései, ami már inkább szórakoztató, hiszen érezni, hogy minden megszólalásával szavazatok sokasága vándorol el a Fidesztől. Nyalják Putyin és Erdogan seggét, leáll a város két napra, a propagandasajtójuk egyre eszementebb baromságokkal és pitiáner sztorikkal próbál lejáratózni. Kikúrnak sok ezer egyetemre készülővel, hogy csak az utolsó utáni pillanatban szívják vissza a kötelező nyelvvizsga-követelményt az egyetemekre, Matolcsy lehülyézi egész Európát, csak ő az okos.
Egyelőre nincs válaszuk az októberi sokkra és ez így jó. Tudják, hogy nagy szarba kerültek, de fingjuk nincs, mit kellene csinálni. Az már kevés, hogy visszavegyenek az arcukból, ezt túltolták keményen, új szavazót nem lesz könnyű szerezni. Az összefogásnak a következő két évben annyi a dolga, hogy becsülettel, tisztán, botránymentesen vezesse a rábízott városokat, aztán jön majd a neheze, az egyezkedés a következő parlamenti választásra.