Derék döntéshozónk a második nem megszorító csomagnál tett halvány megjegyzést arra nézve, hogy jövőre 140 milliárddal kell javítania a Nemzeti Adó és Vámhivatalnak az adóbeszedésen, a hosszútávú cél pedig az adókikerülés teljes megszüntetése. Azt most hagynám, hogy ez mennyire hagymázas elképzelés a teljes foglalkoztatottság mellett.
De miről is van szó? Feketegazdaság, adóelkerülés - valójában mennyire vagyunk ennek kitéve? A legpontosabb válasz nagyjából az, hogy kurvásul ki vagyunk téve. Valódi adatok ugyanis nincsenek. A KSH beszámítja persze a feketegazdaság méretét a GDP-be, szerintük ez úgy 25 százalék, ám valójában ez egy tetszőleges érték valahol a naprendszerben keringő bolygók és az egy dobozban található gyufaszálak száma között. Mindenki így csinálja egyébként, a társadalomra jellemző adatot kreálnak, ami a svédeknél nyilván kisebb, mint az olaszoknál.
Ebből még nem lehet tudni, hogy mégis mennyi az adótömeg, ami kiesik - hiszen az eltitkolt céges bevétel kisebb adókiesést jelent, mint az eltitkolt bér, lévén egészen eltérő a terhelésük. Erre is csak becslések vannak - egy nemzetközi kutatás szerint Magyarországon éves szinten az adóelkerülés legalább 2000, de talán 3000 milliárd forintot is elérheti. Ez az adójellegű bevételek harmada-negyede, s az elcsalt összegnek mindössze tizedét tudja beszedni az adóhatóság.
Adódik a kérdés: ki hozza össze ezt a két-háromezer-milliárdot? Elsősorban nem Gizike, aki nem ad nyugtát a hajvágás után - de persze ő is. Míg Amerikában az adócsalást az mozgatja, hogy a bűncselekményből szerzett vagyont valahogyan vissza kell folyatni a gazdaságba, addig itt Kelet-Európában az adócsalás önmagáért való foglalatosság - lásd őt és őt. A bűncselekmény maga, hogy adót csal a delikvens - természetesen itt is működik a drogból, kurvákból, fegyverekből, akármiből származó pénz átmosása, de nem ez a tipikus.
A legtöbbet az áfával lehet szakítani, ez adja a csalások java részét. A dolog többszörösen is megéri: 27 százalék a hozam, ráadásul kis ráfordítással hatalmas pénzeket lehet megmozgatni. Csak annyi a lényeg, hogy az áfát momentán ne fizesse meg az, akinek be kell fizetnie, s írja le, igényelje vissza az, aki erre jogosult. Vagyis eladok valamit ezer egység plusz áfáért, az bevételből az áfát nekem be kell fizetnem a költségvetésbe, s ezt az áfát, ha jogosult, akkor leírja a vevő. A bolt az, hogy én persze nem fizetek be semmit, ő viszont visszaigényli. Utóbbi szabályos és törvényes - ez neki jár, ha megvette a szajrét. Persze a buliban mindkét fél benne van, nagyon ritka, mikor a vevő jóhiszemű és nem tud a csalásról. Ezek az emberek (cégvezetők) tipikusan a főállású bűnözők, ők hagynak hátra milliárdos adóhátralékkal cégeket, soha egyetlen pillanatra sem volt még kósza szándékuk sem arra, hogy bármilyen adót befizessenek. Egyfajta aranybánya számukra a lánc, illetve karusszel ügylet: ilyenkor az első szereplő nem fizet és vall be semmit, s hasonlóan járnak a lánc tagjai, de legalábbis többségük. A lánc végén lévő cég pedig papíron jogosan igényel vissza egy valag pénzt. Minél hosszabb a lánc, annál nagyobbat lehet szakítani - hiszen a tagok egyenként és együtt is visszakérik az áfát befizetés nélkül, s mivel mindenki benne van a buliban, senki sem nyomja fel a társaságot a hatóságnál - nyilván egy tisztességes cég ilyen balhét nem kockáztatna.
A legtutibb persze mindezt uniós ügyletnek eladni, hiszen az államok közti információcsere, még ha azonnal is reagálnak egymás megkeresésére, nagyjából féléves csúszásban van a valósághoz képest. A buli itt arról szól, hogy a cégek közti biznisz áfamentes, ha a cégek más tagállamban vannak és az áru elhagyja az eladó országát. Ezt többféleképp ki lehet használni, klasszikus eset, ha az áru nem hagyja el az országot, vagyis egy áfás üzletet áfamentesen bonyolítanak. A közösségi ügyleteket folytató cégeknek negyedévente kell összesítő jelentéseket készíteniük, vagyis hónapokig lehet úgy tenni-venni, hogy annak nyoma sincs - az áfacsalás az unió egyik legnagyobb problémája, ez kifejezetten nem magyar specialitás.
Ez a kör nem keverendő össze az áfacsalás mezei változatával, a "kiskeziccsókolom, számlával vagy anélkül" biznisszel. Persze a NAV szemszögéből annyi a különbség, hogy nem nyolc év sitt, hanem pármilliós bírság jár érte, ha elkapják. Itt nagyon nehéz meghúzni a határt, mert ha igazán náci elvek szerint nézzük, akkor mindenki adócsaló, aki számla nélkül köttette át a klotyót vagy cseréltette műanyagra az ablakot. Ezek a cégek mindazonáltal működnek, nem azért jöttek létre, hogy átbasszanak bárkit, hanem hogy adott tevékenységet végezzenek.
Ebbe a körbe tartozik a minimálbér plusz zsebbe 50 ropi esete is. Bele lehet ezekbe kötni - Bokros Lajos nyilván kötelet adott volna érte -, de ugye senki sajnálja komolyan a melóstól, hogy Skodára tudja cserélni a Suzukiját? Csalás? Igen az, kevesebb adót fizet, mint a bérből és fizetésből élő. Nagyon nehéz meghúzni a határt, hogy hol válik vérlázítóvá az ilyen típusú csalás, a bálnamercinél vagy az úszómedencénél. De azt sem szabad elfelejteni, hogy ha minden hasonló eset frankón számlára, leadózva menne, s ehhez lenne kialakítva a cech, azt senki sem tudná kifizetni. Kapásból 20-25 százalékkal emelkedne minden szolgáltatás ára, az élelmiszereké se sokkal kevesebbel - a gabona, a hús negyede biztosan feketekereskedelemből származik, a be nem jelentett alkalmazottakról nem beszélve, ami szintén dobna egyet a költségen.
Az áfa mellett a legnagyobb értékű csalás a járulékokhoz kapcsolódik (ma már egy része szociális hozzájárulási adó néven fut). Vagyis az eltitkolt bérjövedelemhez, s ahhoz, hogy a bérjövedelmeket más fajta jövedelemnek álcázzák, például céges bevételnek. Ez a típusú csalás ezermilliárdos nagyságrendet tesz ki évente - ez csak a járulék és szociális hozzájárulási adó. Mivel a bruttó bér után 60 százalék adót kell fizetni - 33,5 százalékot a munkavállalónak, 27-et a munkaadónak - egész könnyen összejön egész komoly összeg. Ha csak egy minimálbéres alkalmazottat nem jelent be valaki, az havonta 93 ezer forint után 59 ezer forint adó és járulék be nem fizetését jelenti. Ez egy év alatt 700 ezer forint.
Iszonyatosan durva becslés, de a 3,9 millió alkalmazott, 2,9 millió nyugdíjas, kétmillió kiskorú, diák, valamint a munkanélküliek, háztartásbeliek és egyéb, valahol nyilvántartottak mellett néhány százezren az állam számára teljesen kimutathatatlanok. Ha feltesszük, hogy valamiből csak élniük kell, s nagy valószínűséggel feketén dolgoznak, akkor ez százezer fő estén a minimálbért alapul véve évi 70 milliárd, 200 ezer fő esetén 140, 300 ezer fő esetén pedig 210 milliárd forint szja és járulékkiesést jelent - nem tudni, hány láthatatlan van pontosan, s ők miért azok, illetve mit csinálnak, de nagy részük vélhetően dolgozik, nem csak létezik biológiailag.
Azt fontos leszögezni, hogy ennek a körnek a rendszerbe vonása azért kifejezetten nehéz, mert sokukat a munkaadója bejelentve nem is tudná alkalmazni. Egy varróüzem, egy falusi vegyesbolt egyszerűen nem termel ki annyi bevételt, hogy a bérterheket ki lehessen fizetni - itt a cégvezető is gályázik, és ő sem a Bahamákon nyaral. Ezek azok a cégek, amelyeket a folyamatos minimálbér-emelés vagy bezárásra vagy feketefoglalkoztatásra kényszeríti. Márpedig ha ezek a munkahelyek megszűnnek, újak bizonyosan nem lesznek helyettük. A svarci tehát még mindig jobb. A maszekolás, a be nem jelentett mellékállás be nem fizetett adója pedig szinte becsülhetetlen - és ellenőrizhetetlen.
Részben a bérekre rakódó adót és járulékot elcsalók körébe tartozik a bálnamercis vonal - persze az egyszerű gazdagembernek is lehet bálnamercije. Van a biznisz, abból van könyvelő, aki elintézi, hogy adózni ne kelljen. Ennek is több válfaja van. A primkó egyszerűen nem fizet és kész, ők nem tudnak elszámolni egy vagyonosodási vizsgálat alkalmával az ezer négyzetméteres házzal, amit minimálbérből kellett volna felhúzni. Itt nyilván minden más is van a bérterhek elcsalása mellett, így áfa, társasági adó és ki tudja még mi minden. A másik, a rafkós. Ő már igyekszik mindent lefedni, vagyis valóban ki van mutatva a bazinagy pénz, csak azt éppen nem bérágon vette ki, hanem más módszerekkel. Itt a lehetőségeknek a vagyon szab határt: kisebb (na jó, ez is sok milliós persze) összegeknél egyszerűbbek a módszerek, szóba jöhet például a sima osztalékági pénzkivét, vagy juttatások nyújtása. Ez nyilván akkor jön szóba, ha a tulaj maga a cégvezető, ha ezek a funkciók elválnak, akkor bérágon nem is jöhet pénz a tulajnak, a cégvezető pedig sima alkalmazott, a vagyon nem nála kulminálódik.
A nagy, milliárdos pénzeknél - ahol már nem a bérág, osztalékág a kérdés, hanem praktikusan az osztalékadó mindenképpen végrehajtandó minimalizálása - viszont már minden lehetőség kihasználható, kezdve a svájci, liechtensteini parkoltatástól az offshore cégen át a komplett struktúra kiépítéséig. Ha jól csinálják, akkor osztalék plusz eho helyett nagyjából nulla lesz az adóteher. Nem lehet tudni, mennyi pénzt érintenek az ilyen ügyletek. A meghirdetett adóamnesztia révén azonban ennek csak töredéke vándorolt haza, ez is kitett pár tíz milliárdot. Ezeknél az ügyleteknél egy hajszál választja el a legálist az illegálistól. Márpedig az illegális szinte garantált sitt a könyvelőnek, menedzsernek és a tulajnak egyaránt.
Igen, a sitt. Sok éve elég szigorúan rendelkezik a Btk. az adócsalásokat illetően, viszonylag alacsony tétel mellé már igen komoly börtönbüntetés is járhat - ezt ráadásul tovább keményítették 2011-től. Elvileg kétmillió forint felett - ez összejön két minimálbéres alkalmazott kétéves feketefoglalkoztatásával - már öt évig is tarthat a börtönbüntetés, 50 milla fölött kettőtől nyolc évig, 500 milla fölött pedig öttől tíz évig terjedhet. A szigorral nincs baj, ám a gyakorlat azt mutatja, hogy nem annyira nagy divat adócsalásért lesittelni valakit. Nemcsak a celebritásokat kímélik meg ettől, hanem a civileket is.
Összességében elrettentő, mekkora mértéket ölt Magyarországon az ilyen-olyan módon elkövetett adócsalás, azonban az a kormányzati szándék, hogy ezt felszámolják, teljességgel irreális - egy társadalomban mindig lesznek csalók. A cél csak az lehet, hogy elviselhető mértékűre csökkenjenek ezek a mutatók. Még azt csak-csak meg lehet határozni, mi ez a szint - az biztos, hogy nagyon jelentős javulásra van szükség, mert a mostani állapot nagyjából olyan, mintha egész télen úgy kellene fűteni, hogy tárva-nyitva vannak az ablakok. Több kormány próbálkozott már, ám eddig hatástalannak vagy alig érzékelhetőnek bizonyult mindenféle fehérítési akció. Talán, mert ez nem is adózási kérdés elsősorban. Akkor viszont nem is úgy kellene kezelni.
