Hegedűs Zsuzsa-jelenségen ezt értem: túlfizetett miniszterelnöki tanácsadó bálna Audival furikázik és Teréz anyaként malacokat meg naposcsibéket osztogat a periférián élőknek akkora reflektorfényben, amelyet civil szervezet még nem kapott (az importkonzervekkel bizniszelő Földesi-Szabót ide nem számítva). A továbbiakban nem azzal szeretnék foglalkozni, hogy helyes-e, ha egy miniszterelnöki tanácsadó havi egy misit visz haza, és hogy mennyire gyomorforgató, hogy eme tanácsadó saját, korábban tök érdektelen alapítványát promózza kihasználva a tűz közelségét. (Amúgy rohadtul nem helyes és baromira undorító.) Azt szeretném megmutatni, mennyire káros, ha mesterségesen és nagyon durván beavatkozik az állam a civil szerveztek működésébe.
Alapvetően a válság, a recesszió és az egyre növekvő elégedetlenség miatt csökken az emberek adakozási hajlandósága - nem arról van szó, hogy ne dőlne meg egy-egy gyűjtési rekord, hanem hogy összességében egyre kevésbé van miből adni. Ezt tetézte, az egykulcsos adó, amit azok a civilek szívtak meg, amelyek jelentősebb felajánlást kaptak az egy százalékokból - hiszen kisebb adónak kisebb az egy százaléka is. A 2011-es kilencmilliárd helyett az idén csak hétmilliárdot kaptak a civilek. Vagyis már a kiindulás is szopás.
És jött Viktor kedvenc szociológusa, aki nyilván baromi jó tanácsokat tud adni, és elkezdte a főnök fülébe sugdosni, hogy neki is van ám alapítványa. No, nem is kellett több, a tévét, lapokat, mindent ellepett, hogy van itt egy szervezet, amely teljesen másképp kezeli a szegénységet. Nem halat ad, hanem megtanít halászni. A gondolattal önmagában nincs is semmi baj. Azzal viszont annál inkább, hogy a csapból is ez folyik: legalább hetente egyszer valami híradónak álcázott szarban beszámolnak az újabb malacszállítmányról, valóságshow szereplők szerveznek gyűjtést, mert az milyen jól néz ki, amikor végtelenül primitív emberek éppen nem bebasznak, hanem érzelgősködnek öt percet azon, hogy sok gyerek hetente csak egyszer eszik normális ételt. És legyen ez a kultúra része is, úgyhogy vetélkedőkön is legyen már kérdés, hogy mi a neve Hegedűs Zsuzsa alapítványának.
A siker megdöbbentő. A Minden Gyerek Lakjon Jól Alapítvány 2010-ig sehol sem volt. Az egy százalékokért nem is szállt versenybe, először az idén kerültek fel a listára. Két évvel ezelőtt az alapítvány teljes évi bevétele 79 millió forint volt, az első kampányát 2010 elején indította. A tavalyi mérlegét még nem tette elérhetővé, de beszédes, hogy csak a legutóbbi Való Világ sorozatban 170 millió forintot kalapoztak össze. Az idénre pedig 183 milliós költségvetéssel számolnak a 2012-es akció megvalósításával kapcsolatban - amelyben nincs benne sem a működési költség, sem a személyi és egyéb ráfordítások, sem más tevékenység. Az idén 19 millióval startolt az egy százalékos felajánlások összege. Vagyis két év alatt nulláról a százmilliós (ha nem milliárdos) alapítványok közé került.
Ez első körben kibaszott nagy büszkeséggel kellene, hogy eltöltsön bennünket, ám jobb nem elfelejteni: az adakozási kedv nem nőtt, az embereknek nincs több pénze, és az egy százalékos felajánlás összértéke milliárdokkal csökkent az szja változások miatt. Vagyis mi történt? A miniszterelnöki tanácsadó döbbenetes médiazajt keltve szóhoz sem engedte többi alapítványt, így mesterségesen és brutálisan vette el a levegőt és a lehetőséget a tőlük.
Az egyik nagy szívó a Gyermekétkeztetési Alapítvány. A Gyea 2010-2011-ben évente több mint egymilliárd forintból gazdálkodott, ennek java része persze állami támogatás, az adományok értéke százmilliós nagyságrendű volt. A szopóroller ott indult el, hogy az egy százalékokból harmincmillióval kevesebbet kaptak, 86 helyett 57 milliót - ennek csak egy része magyarázható a csökkenő szja-val. Az idei évről pontos adatok még természetesen nincsenek, de sosem látott mélységben van az alapítvány támogatottsága.
Alapvetően kurvára mindegy, hogy ki segít - gyermekétkeztetés vagy lakjanak jól a gyerekek, az elnevezés tök mindegy. Az viszont már baromira nem az, mit hoz és kinek hozza. A Gyea ugyanis készételt hoz, Hegedűs Zsuzsáék meg növendék malacot. Ez egyrészt azért jelentős különbség, mert a malacot legkorábban is fél év múlva lehet megenni, ami sokat nem segít azon, aki most éhezik. Másrészt baromira nem ugyanazok kapják a malacot, mint akik a főzeléket - a nyóckerben a balkonládában például nem él meg a disznó. De az a nyóckergyerek ugyanolyan éhes lesz holnap is.
HZS kiszorította a médiából a hasonló profilú szerveztet - valószínűleg nem direkt -, ám nem teljesen ugyanarra a körre lő. A közös halmaznak mindegy, de például a városi csórónak rohadtul nem. Egyik pillanatról a másikra szakadnak meg folyamatok, mennek gallyra kapcsolati hálók, maradnak támogatás nélkül rászorulók, mert - talán egy fasza kis szociokírsérlet miatt - most más a menetrend.
Ennél is nagyobb probléma, hogy pár év múlva már nem lesz ennyire túlhájpolt a malacosztás sem, vagyis HZS is visszakerül nagyjából oda, ahonnan felszívta magát. Csak egy nagy árkot fog maga után hagyni. A támogatások nem fognak ugyanis automatikusan átcsoportosulni más alapítványokhoz, hanem elapadnak. Vagyis egy két- vagy hároméves nyomulás miatt újra kell kezdeni mindent. Ez aztán kibaszott nagy felelősségvállalás.
