Csak játszásiból komolyan vettük Varga Misi barátunk beszámolóját, amely szerint na egészen véletlenül mégis az EU számolt jól és nem a derék kormány, vagy ha csak szenyóságból mégis bekeményítenek a brüsszeli bürokraták, és nem elégednek meg a 92,9 milliárdos zárolással, és kelleni fog a második körös spórolás, szóval megnéztük, hogy akkor mégis hogy lesz.
Ugye Mihály azt mondta, hogy csak akkor finanszíroznak beruházásokat közvetlenül a költségvetésből, ha ezt ellentételezi valamilyen állami vagyon értékesítéséből származó bevétel. Hát ez ugye eleve érdekes egy olyan társaságtól, amelyik presztízs-jelleggel vásárolgat gépgyárat meg olajtársaságot meg a tököm tudja, mit, de nagyvonalúan lendüljünk túl ezen.
Mit lehet azonban itt eladni? Erről nem nagyon beszélt a derék minisztergyerek, talán mert az egész állítást pont ennyire vette komolyan, vagy mert még korábbi miniszterségének idején megszokta, hogy van még mint eladni. Mi azért áttekintettük gyorsan a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő portfólióját, mégis mit lehetne gyorsan dobra verni a Fradi stadion megépítése céljából - mert hát ugye, ha már széjjel verték a régit, akkor ugyan ott ne maradjon egy libalegelő.
Lehet, hogy Misi fiúnak is meg kellene néznie ezt a listát, hátha jobb dolgokat talál, mint mi. A pályázatok között csupa remek ajánlat van, egy-két balatoni ingatlan bérbe adása, ilyesmi. Kár hogy mindegyik egy éve lejárt. Nyilván akkor is tömegek álltak sorba érte. Ezeket leszámítva - amelyek együtt sem nagyon hoznának többet annál, mint amennyiből a Lánchíd körforgalmát be lehet ültetni virággal - mégis mit akarna eladni az állam? Gyorsan, ne feledjük, hiszen a lé kell a munkálatokra. Kábé a Volán-társaságok képviselnek akkora értéket, de hát ki a bánatnak kellene egy közszolgáltató cég - főleg Mr. Rezsicsökkentő kormányának idején?
Szóval ennyit erről. Persze van még egy megoldás: ha Mol részvények garantált gigabuktával levezényelt eladásából finanszírozzák a kőművest és a vasbetont. Ezzel a költségvetésbe bekalkulált költségeket csökkenteni lehetne, az ügylet révén rendelkezésre álló zsét meg el lehet verni értelmetlen beruházásokra. Értelme? Semmi. Talán ennyire mégsem ööööö valóságtól elrugaszkodott a miniszterelnök sem, legyen elég neki egy NB1-es csapat.
De azért Krecz Tibcsi nyugodtan mondhatja a baromságokat arról, hogy "a Nagyerdei Stadion rekonstrukciójának fedezete részben pénzben a projektcég számláján van, részben konkrétan szerepel az idei központi költségvetési törvényben. Az építkezés menetrendszerűen zajlik, a fedezet rendelkezésre áll. Európai stadion készül Debrecenben, reméljük az EU is örvendezik ennek." Hát legalább az EU örvendezzen, szerintem indítson is Kósa Lajos egy Brüsszel-Debrecen járatot, hadd lássanak csudát a flamandok.