Szemmel látható, hogy a kormány gyűlöletkampánya új irányt vett: bár Habony Árpád egy csecsemőről is simán el tudja hitetni, hogy a haza ellensége és valójában Brüsszel vagy Soros (vagy mindkettő) által felbérelt ügynök, ám éppen a Soros-ellenes kampány mutatta meg, hogy mennyire könnyű a röhej szintjéig tolni a baromságot. Azt leszámítva, hogy szánalmas egy vénember nyakába varrni egy polgárháború következményeit, az is egyértelmű: ismét sikerült túltolni bringát.
Nem meglepő módon a Fidesz agytrösztje, Németh Szilárd intézte így. A mocsári ragya szerint Soros összeesküvéseket gyárt, sőt parlamenti bizottsági ülést is képes összehívni. Innen már csak egy lépés a közröhej, hogy Soros tette a fakockát a metróba, miatta lesz 42 fok és valójában ő tehet arról is, hogy az európai férfiak spermaszáma lefeleződött 79 óta.
Ezt tehát tovább vinni már nem lehet, ez egyértelmű. De nem is kell, le lehet szedni a plakátokat, mert megvan a következő téma. Ez pedig a jaj de veszélyes hely Európa. Szegény vívóink nem mertek végig menni Lipcse belvárosában, szóval Lipcse veszélyes hely. Elhiszem, hogy volt fennforgás, azt is, hogy akkor és ott para volt, de a kormányszócső tévé azonnal általánosított is, vagyis Lipcse nem biztonságos.
Ezzel azonban még nem ért véget a történet, minden idők legfantasztikusabb külügyminisztere ugyanis komoly arccal elkezdte figyelmeztetni a magyarokat, hogy vigyázzanak, mert Európa nem biztonságos hely. A 2015-ös párizsi terrortámadás óta más szelek fújnak, és hát ezek a szelek bizony veszélyesek. Azt ugyan nem mondta el Szijártó, hogy melyik országban kell félni, nem is mondta, hogy hova nem kell menni, de regisztráljunk a konzulátuson.
Mégis mi a fasznak? Akkor majd nyugodtabban fognak ázni a tojások az Égei-tengerben? A külügyminisztérium rendszeresen közzé teszi azon országok listáját, ahová nem javasolja az utazást. Csak összehasonlításképpen: amikor épp hetente robbantottak a kurdok Törökországban, a most rohadtul aggodalmaskodó külügy az ország keleti részét nem javasolta látogatni csak ha halaszthatatlan teendője volt az utasnak. De az európai rész látogatásától nem intett óva a külügy akkor sem, amikor Isztambulban turistákat gyilkoltak a Kék mecsetnél.
Ám most lépni kell. Na nem azért, mert Európa veszélyes lett. Hanem azért, mert ez még jól jöhet. A magyarok ugyanis nagyon szeretnek az unióban élni. Annak dacára, hogy Brüsszel is elmehet a vérbe, akkor is, ha a migránskérdésben komoly viták mennek, a magyarok háromnegyede szerint fasza dolog az uniós tagság. Hát ez ellen kell most csinálni valamit.
Hát legyen úgy, hogy ez az idealizált fos mégse legyen annyira vonzó. Mert mondjuk félelmetes, mert te ott meghalsz, mert ott mindenki fél kimenni az utcára. Hogy ez mennyire nincs így, az kurvára lényegtelen, elvégre a többség úgyse megy külföldre, egy hét Balatonra se futja, nem lesz összehasonlítási alap. Szóval ha a vívók féltek, akkor Lipcse nyilván a bűnözők martaléka lett, a nők nem mernek kilépni az utcára.
Ne legyenek illúzióink az általános kis "vigyázzunk Európában" szöveget majd követni fogják a jaj, turistákat inzultáltak Párizsban, a rettegve menekültek vissza szállásukra Londonban és a kirabolták a migránsok Barcelonában témájú hírek. Jönnek a bizonytalan hátterű videók, a tragikus arcot vágó riporterek és műsorvezetők, a Németh Szilárd félék, akik majd következtetéseket vonnak le, és Bayer Zsolt biztos ami biztos, mindenkit elküld a retkes picsába.
A cél, hogy lehetőség szerint ne szeressék a magyarok annyira ezt a hitvány kontinenst, ne nagyon akarjanak se odamenni, se oda tartozni. Ne akarják már annyira ezt az európai életérzést, múljon el az unióimádat, mert ez a kibaszott statisztikai adat erősen hátráltatja Orbánt és csapatát. Nekik sokkal jobb lenne, ha az uniót és Európát utálnánk, mint a szart, és ha nemcsak hogy migráncsokat nem akarnánk itt látni, de ezeket a terrorveszély miatt idemenekülő európai seggfejeket se. És akkor az utolsó komoly akadály is elhárul Mr. Illiberál elől.