Budai Gyula, újabban díszparasztként funkcionáló entitás szerint az állam nem fogja felvásárolni a bajba jutott húsipari cégeket. Tök jó, én is erről ugatok. De Budai "Kartelleztünk na és" Gyula nem az egészséges gazdaság működésére meg efféle baromságokra hivatkozik, hanem arra, hogy az állam nem vásárol veszteséges magáncéget. Ez most megnyugtatott - szívesen írtam volna, hogy kurvára megnyugtatott, de megállapodtunk Mikivel, hogy én leszek a kifinomult (filozófus), ő meg az izé... kevésbé kifinomult (A konkrét).
Nos, kedves Gyula, ha tényleg ez a legfontosabb érv, amit mondani tudsz arra, miért nem barmoltatok bele egy iparágba, akkor jobb lenne, ha vásárolnál magadnak 400 hektárt egyben valahol a Tiszántúlon, ahol nincs a közelben autópálya, és a telek mértani közepén felvernél egy sátrat, ahonnan többet nem jössz elő. Már ez a tény lendítene a GDP-n. Összességében sokkal nehezebb lett volna érvet találni arra, egyáltalán mi a szarért kellene az államnak bármilyen céget is vennie. A Mol meg a Rába is akkora üzlet volt, hogy Warren Buffet még mindig felsír éjszakánként, ha eszébe jut.
Az a baj, hogy ha nem lihegne nyakunkba az IMF, ha nem lenne az ország bóvli kategóriában estébé, akkor Budai Gyula nemzetiszín szalaggal átkötve szaladt volna Kapuvárra, hogy 25 százalék plusz egy szavazatért cserébe irreális pénzeket toljon egy lejtőre került üzembe. Abba bele se menjünk, hogy a reorganizáció az új, állam által delegált vezér autójára és nem a gyártósorra vonatkozna, a költségcsökkentés meg kimerülne abban, hogy kirúgják a nyugdíjas portást. De, nagyon sajnálom azokat az embereket, akik most nagy valószínűséggel el fogják veszíteni a munkájukat. De azokat még jobban sajnálnám, akik most olyan húsüzemben dolgoznak, amelyik működik. Mert ne nagyon legyenek illúzióink, ha az állam az egyik segge alá nyúl, azt a másik is meg fogja érezni. Nagyjából, mint egy tarkón vágást. Ha nem világos, miért, tessék megnézni a Bábolna és a baromfi feldolgozók esetét.
Ha van Budainál bosszantóbb jelenség - őrület, de van -, akkor az a támogatásért rinyáló cégvezetők. "Óvónéni, Óvónéni, tessék megtörölni az orromat!" - mondja egyszeri István lógó takonnyal. "De, Pistike, töröld meg magad, nézd, a többiek is maguk fújják az orrukat."- simogatja meg István buksiját az óvónéni. "ÓVÓNÉNI, ÓVÓNÉNI, ÓVÓNÉNI!" Igencsak jellemző ez a fajta ovis vagy kisiskolás magatartás a magyarországi termelő vállalatokra, mint a szocializmusból itt maradt, levetkőzhetetlen beidegződés. Teszünk-veszünk, ha gáz van, majd segít az állam. Hát nem fog.
Az átkozódás helyett a jövőre nézve érdemes, mint Pistikének az orrfújást egy-két dolgot megtanulni. Az nem üzleti modell, hogy ha jön a szar, akkor toporgunk, hogy úristen. Az nem válságkezelés, hogy nem vesszük fel a telefont, ha a hitelezők hívnak, aztán a felszámolási eljárás előtt két nappal telesírjuk a médiát, hogy munkahelyek fognak megszűnni, lécci, valaki vásároljon fel. Az nem tárgyalás, hogy felvonulok a Kossuth térre és odaborítok egy tonna krumplit vagy egy csapat libát, hogy nesztek. És az nem nemzetietlen, hogy így gondolom.
