Épeszű ember által nehezen vitatható, hogy a kormány képzeletbeli bizonyítványában a gazdaságpolitika tárgynál csak egy méretes kapa jelenhet meg reálisan, el kell azonban ismerni azt is, hogy néhány területen kitűnően teljesít Orbán Viktor és csapata. Kommunikációból például egy erős négyest megítélhetünk, persze elvonatkoztatva attól az apróságtól, hogy jellemzően minden második szavuk egy bődületes hazugság.

A kommunikáció azonban nem csak arról szól, hogy éppen milyen kamu dumát tolnak az arcunkba, a legnagyobb blődségek időzítésében, a figyelemelterelésben, a közbeszéd tematizálásában is igen profik, az üzenetátvitelhez pedig ott a mellényzsebben tartott köz- és lakájmédia.   

Mégis, amikor nem csak politikusokból, hanem jóravaló szakemberekből csinálnak bohócot azzal, hogy tök egyértelmű történések elemzésére hánynak össze bizottságot, vagy indítanak vizsgálatot kirívóan célzott időzítéssel, akkor azért ugrik a vércukorszint. Sok ilyen volt már, talán a legirritálóbb a Malév bedőlésének vizsgálata, amiből semmi új nem derült ki a 2010 előtti időszakra vonatkozólag, viszont azt, hogy Orbánék szándékosan hagyták utód nélkül becsődölni, vagy dilettánsok voltak összehozni a romjain egy újat, kisebbet, hatékonyabbat, azt máig nem tudjuk.

A mostani IMF-vizsgálat egy újabb mélypont. Rossz nézni, hogy kik kénytelenek asszisztálni ehhez a baromsághoz és 4 év elteltével bizonygatniuk kell az egyértelműt. Simor, vagy Borbély ÁKK-vezérhelyettes nyilván azt mondaná, ha tehetné, hogy Tóni bazmeg, te tudod a legjobban, ott volt a szitu, befagyott az egész világ hitelpiaca, a spekulánsok betámadták az Izland utáni második leggyengébb láncszemnek tűnő államot, Magyarországot.

Kurva jó oknyomozó könyvek születtek a pocsolyán túl a válság legdurvább napjairól, pontosan lehet tudni, hogy mindenkinek kiló szar volt a gatyájában a Federal Reserve-ben, amikor kiderült, kapitális baklövés volt hagyni bedőlni a Lehmant. Filmek is vannak már, olvasni sem kell. A magyar sajtó egy része is profin dokumentálta az itthoni sodródást, talán a Figyelő azt is lenyomozta, hogy legmagasabb magyar és német állami szinten ment a csörte az egyik nagy forint elleni spekuláns, egy német nagybank londoni részlegének leállítására. Az államcsőd veszélye valós volt, a spekulánsok elriasztására nem volt más választás, mint belengetni az IMF és az EU pénztárcáját. Tóni nyilván tudja mindezt, szíve mélyén talán le is köpi magát, de nyomja a Habonyárpi által megálmodott jól felépített kamut.

A mellényzsebben ugyanis nyilván ott a kommunikációs terv. 1. pont: Viktor beblöfföli, hogy nyugdíjcsökkentést akar az IMF. 2. pont: Tóni a kitalált nyugdíjkérdésre fókuszálva levezeti a vizsgálatot, mely megállapítja, hogy a 2008-as IMF-deal szar volt. (Elnézést Virág elvtárs, ez itt az ítélet) 3. pont: minden fideszes nyilatkozó orrba-szájba azt nyomatja, hogy most viszont faszákos IMF-deal készül. Cél: bármi lesz a pávatánc eredménye, jól jövünk ki belőle. Ha kihúzzuk IMF nélkül a választásig, mondhatjuk, hogy a mocskos gecik nyugdíjat akartak csökkentetni velünk, de ellentétben a kommerekkel, ellenálltunk a nemzet érdekében. Ha meg belekényszerülünk a deal-be, amiben nyilván nem lesz nyugdíjcsökkentés, azon verhetjük a mellünket, hogy mi jó megállapodást kötöttünk, nem úgy, mint a nemzetáruló vörösök, lám a bizottság is megmondta.

Végül is egy óriási hazugság és egy kamu bizottságosdi elég ahhoz, hogy az agyatlanok bevegyék az üzenetet. Kár, hogy az egésznek a valósághoz semmi köze. A 2008-as hitelszerződés nem volt se jó, se rossz, legfőképp kényszer volt. De amit ezek most esetleg összehoznak, bármi legyen benne az eddigi fejlemények ismeretében - mindenekelőtt a már közel egy éves késlekedés, időhúzás miatt - csak csúf lehet.