Kiemelkedően fontos döntés előtt áll a Nagyvezér, márciustól végre teljesen lenyúlhatja a Magyar Nemzeti Bankot is a magát kétharmadnak nevező törpe kisebbség. Jönnek is szépen a tippek arról, hogy kik az esélyesek a kamatcsökkentést csak elméletben ismerő offshorelovag jegybankelnök helyére, s már a címben szereplő összes embertípus közszájon forog.

A kérdés már csak az, kivel járnánk a legjobban, khm, akarom mondani, kivel baszunk rá a legkevésbé. Az index írása természetesen megerősíti, hogy a legnagyobb esélyes az unortodixia koronázatlan királya, a soha még egyetlen prognózisával célba nem találó, de mindig fél évre előre növekedési fordulatot, majd kánaánt vizionáló Matolcsy mágus, de korábbról tudjuk, hogy a felhozatalban szerepelnek a narancsbirodalom gazdasághoz közel álló főarcai Rogántól a magát tavaly látványosan megsemmisítő Varga Mihályig.

Ezekről a fiúkról csak sejthetjük, hogy elég hasonló dolgokat művelnek majd a jegybankban. A devizatartalék lenyúlása főleg uniós fékek és a forint omlásának veszélye miatt bajos ügy, de már megy az agyalás egy nagy nemzeti ungarische QE3-ról, mert ha a mocskos jenkik és a mi zseniális gazdaságpolitikánkat megsemmisítő Európa is furmányos pénznyomdával menekül a válság elől, biztos van erre valami speckó polgári-nemzeti-mindenlibsileszophat típusú megoldás is.

Ki van még? A Napi Gazdaság cikke szerint Varga nem vállalja, de esélyesként említik még Cinkotai Jánost, a Monetáris Tanácsba küldött egyik előretolt kormányközeli arcot. Az eddigi felhozatalból ő lenne talán a legelfogadhatóbb verzió, de igazából róla sem feltételezhető, hogy több lenne egy felülről irányítható bábnál.

Na de mit faszt keres a Matolcsy helyére esélyesek listáján Parragh László? Gazdasági miniszterséghez már az is elég, ha valaki ki sem látszik a NER seggéből? Áldásos tevékenységére sok példát lehetne hozni, de a tavalyi kamarai regisztráció ügye önmagában elég lenne, hogy az ember örökre leírja. A kamarai elnök imád a Vezérrel bratyizni, s miközben a magyar vállalkozások a beleiket kiköpik hitelezés híján, Parragh ereje abban merül ki, hogy kamuzzon a nehézségekről és véletlenül se kritizálja a kormány gazdaságpolitikáját.

Az tehát egyre biztosabb, hogy épeszű, sőt tapasztalt, teljesen alkalmas fidesznyik neve elő sem kerül esélyes jegybankelnökként. Pedig ilyen is van, elég Hamecz Istvánra gondolni. Kezdem azt hinni, hogy igazából tök mindegy, melyik típus ül be Simor helyére. S tutira helyből lepetézek majd, ha a jegybanki függetlenség felszámolásából és az unortodox monetáris politika beindulásából nem valami újabb brutál elkúrás fog kisülni.