Az Alaptörvény akárhányadik módosítása és hogy azt megszavazta a kormánytöbbség, a jegybank felvizezése, az arrogáns kommunikáció mind olyan téma, amelyet már számos helyen számos blog és elemzés kivesézett. De honnan is indult mindez? Honnan jutottunk el odáig, hogy csodát vártunk a köztársasági elnöktől - nem lett csoda -, hogy Bajorország nem szeretne találkozni a magyar országgyűlés elnökével, hogy még sosem volt ennyire kellemetlen magyar állampolgárnak lenni?

Ha visszafejtük az eseményeket, azt láthatjuk, hogy kezdetektől fogva, lassan kezdett kiépülni az egész. Az első jel még felfogható volt egyszerű idiotizmusnak vagy shortolásnak. Amikor Kósa Lajos alig a választások után államcsődről vizionált, s szerinte a kényszerhelyzet miatt bizonyos gazdasági alkotmányossági szabályok felfüggesztésére is sor kerülhet átmenetileg. A hatást tudjuk, a forint jelentőset esett. De itt nem ez az aspektus a lényeg, hanem az alkotmányossági szabályok átmeneti felfüggesztése.

A kijelentés még betudható volt egy vidéki kiskirály fontoskodásának, ám jött az ősz, és a kormány megkapta az első pofonját az alkotmánybíróságtól a 98 százalékos végkielégítés-adó ügyében. A pofon azért is volt nagy, mert előtte a miniszterelnök gondosan feltöltötte számára megfelelő bírákkal a testületet, s nyilván arra számított, hogy ők épp olyan bólogató kutyus módjára fognak viselkedni, mint az akkori köztársasági elnök, Schmitt Pál, aki mint nyilatkozta saját végtelen ostobaságát demonstrálandó: inkább a jogalkotás elősegítésében és nem gátolásában kíván tevékenykedni. Mert szerinte a visszaküldött jogszabály nem a fennálló jogrend védelme, hanem akadékoskodás. Az Alkotmánybíróság azonban egy percig sem kívánta igába hajtani a fejét, ahhoz egyébként túlságosan okos, büszke és más területen már sikereket elért embereket ültettek oda.

A határozat meghozatalát követően más módszert választott a kormány. Ekkor nyúltak hozzá akkor még az eredeti alkotmányhoz úgy, hogy abban az Ab jogköreit szűkítették (pdf). Ebben voltak logikus elemek is, amelyeket korábban épp a bírák fogalmaztak meg - ne lehessen az utcáról beesve a testülethez fordulni, mert belefulladnak az ügyekbe -, de a lényeg az volt, hogy a testület nem foglalkozhat olyan ügyekkel, amelyekről nem lehet népszavazást tartani. Ez a költségvetés, az adók, járulékok. Ennek értelmében az országgyűlés megszavazhat olyan törvényt, amely szöges ellentétben áll az alkotmánnyal. A hivatalos indokolás az volt, hogy gazdasági érdek az adó beszedése, ám egy 9000 milliárd forintos költségvetést aligha befolyásol egy néhány milliárd forintot hozó adó léte vagy nem léte - a döntés mögött csak a visszavágás állt.

A siker íze nyilván megrészegítette a kormányt és a Fidesz prominenseit, hiszen ezt a lépést már jól észre vehetően újra és újra megismételték - egyre súlyosabb ügyekben. Már-már vállrándításra sem vették a fáradságot az olyan, szakmai múlttal, tudással és alázattal nem rendelkező figurák, mint Lázár János vagy Rogán Antal, hiszen az általuk benyújtott, silány szövegezésű törvények egyszerűen ki tudták kezdeni az Ab-t és az alkotmányt egyaránt. Ilyen arrogáns lépés volt a tb járulék átkeresztelése szociális hozzájárulási adóra, vagy a korengedményes nyugdíjak megszüntetését lehetővé tevő alaptörvény-módosítás.

Majd benyújtjuk újra. Majd visszaadjuk. Ez vált mantrává, s az új alaptörvény megalkotását követően lényegében minden vitás kérdést ebbe a védett és senki által hozzá nem férhető jogszabályba zsúfoltak bele. Mit sem törődve azzal, hogy az alaptörvény vagy alkotmány csak alapvetéseket tartalmazhat, hogy ahhoz ne kelljen hozzányúlni újra, s képviselhesse az állandóságot, ma már annak része a röghöz kötés, s része lett volna a választási regisztráció is. Utóbbit csak találgatni lehet, miért vették le a napirendről, talán többet esett volna a népszerűségük, mint amennyi plusz szavazatot hozott volna az összeírás.

Nem is az a fontos, hogy mit szavazott meg a ház, mit ír alá Áder - ha nem írta volna alá, azt is beleírhatnák az alaptörvénybe, hogy a köztársasági elnöknek kötelessége mindent aláírni. Az a fontos, hogy mi ment végbe mindeközben a fejekben. Ha valami nem úgy sikerül, ahogyan azt elképzelték, a miniszterelnök fenyegetőzni kezd. És nemcsak Brüsszelt, amely intézményt annyira könnyű szidni és bűnbaknak beállítani, hanem a svájci bankszámlásokat, s már a bíróságot is, mert az egy energiaszolgáltatónak adott igazat és nem az energia hivatalnak, közvetve a államnak. 

Kósa Lajos azt mondta: a kényszerhelyzet miatt bizonyos gazdasági alkotmányossági szabályok felfüggesztésére is sor kerülhet átmenetileg. Most, hogy Matolcsy és Varga szerint is fellendülőben a gazdaság, tartható a hiány és alacsony az infláció, megvédtük magunkat Brüsszeltől és az IMF-től, a spekulánsokról nem is szólva, most hogy végre az egyedülálló anyák nem minősülnek családnak, a fiatalok ide vannak láncolva, a rezsidíjak és az alapkamat a kormány igényei szerint alakul, talán ki lehet jelenteni, hogy az átmeneti időnek vége van. 

De most már nagyon nehéz ismét hűnek lenni a felfüggesztett alkotmányossági szabályokhoz, igaz?