A családi adókedvezmény kiterjesztése nagyon szép gesztus, gondolom, a kádnéppártosok meg is hatódtak és szorgosan törölgetik a könnycseppeket a szemük sarkából, hogy most akkor ők mennyire fasza gyerekek meg minden, azt hiszik, az asszonyok innentől kezdve Harrach Péter képeket nézegetve hőmérőznek és számolják az ovuláció várható idejét, mert most már minden gond meg van oldva.

A szofisztikáltabb szemlélő persze már tudja, hogy ahogyan a Matocsy-gyerekek sem születtek meg, úgy a Varga-gyerekek sem fognak. Egy kiugrást követően, amelyet azonnal a rendszer sikerének bizonyítékaként aposztrofált a szakember, ismét csökken a születések száma, vagyis a korábbi növekedés nem magyarázható a családi adókedvezmény bevezetésével. Végül is nem nagy meglepetés ez egy olyan figurától, aki összekeveri az inflációt az alapkamattal, s ez még fel sem tűnik neki.

De miért nem sikeres az adókedvezmény? Miért nem hozza meg a kedvet a gyerekek sorozatgyártásához? A hatályos szabályok egy átlag háromgyerekes családot az egész szja-fizetési kötelezettségtől mentesíti, ez azért nem akármi, az adórendszeren keresztül ennél sokkal többet nem is kellene tenni. Mégsem lett folyománya. Miért lenne akkor annak sodró hatása, ha a kormány emeli a tétet? Borítékolható, hogy 180 milliárd forint helyett jóval több mint 200 milliárdot visz majd el a kedvezmény, ám ettől még fogják tömegével hanyatt dobni az asszonyt. És nem azért, mert egy gyerek többe kerül havi 33 ropinál, ergo havi szinten rosszabb lesz a szaldó.

Nem az a fontos ebben a történetben, hogy a szegények kevésbé tudják igénybe venni a kedvezményt, s most majd milyen jó lesz. Mert ugyan miből érvényesítsen kedvezményt az, aki elveszítette az állását, és nem talál újat? Isteni szerencse, hogy a közmunka majd adómentes lesz a három gyerek révén, de mégis mi a faszt ér ezzel egy család? Tegyük fel a kérdést: mikor vállalnánk be egy második, harmadik gyereket? Ha járna utána kedvezmény, vagy ha biztosak lehetnénk benne, hogy lesz munkánk húsz év múlva is, és momentán nem kőtörés vagy vályogvetés?

A probléma nem csak a munkahelyekről szól. Hiába jön a vénülő Antonio Banderasnak sminkelt Pálffy, meg a Nagyfőnök azzal, hogy ez a kormány milyen családbarát, ha a szülők nyár közepén megkapják a csekket, hogy akkor tessenek kifizetni a tankönyveket előre - ezen nem változtat, hogy a határidőt kitolták. Ha kötelező óvodába vinni a gyereket három éves kora után, de nincs hová.

Egy családbarát rendszer - ha valóban az, nem pedig valami fos kampányfogás, vagy átgondolatlan pénzszórás - úgy néz ki, hogy az adórendszer támogatása mellett egy sor más, azon kívüli elemet is tartalmaz. Olyan elemeket, amelyek az adórendszer szükségképpeni fogyatékosságait kompenzálják. Például ha az adórendszer a gazdagoknak kedvez, akkor a szegényeket a szociális transzferekkel kell kárpótolni. De csak a szegényeket. Ma ez nem így működik, elég csak a családi pótlékra gondolni - persze ez régi örökség. Alanyi jogon jár, tavaly 346 milliárd forintot vitt el, a hatása azonban kérdéses - a 12 ezer forint egyre kevésbé fontos a jövedelemszintek emelkedésével, ehhez képest elég sokat visz el évente, még jó, hogy az asztmás kiskölykökön most lehetett spórolni. Normál körülmények között 346 milliárd forint nagyon sok mindenre elegendő.

Ma van egy-két elem, ami segítheti a családokat - az ingyen tankönyv mellett ide tartozik a gyesről visszatérők után igénybe vehető járulékkedvezmény -, ám összességében egy katyvasz az egész. Egy szociálisan érzéketlen kormány megpróbálja elhitetni magáról, hogy baromira gondoskodó. Mint oly sok mindenben, itt is sokkal fontosabb a bizalom, mint plusz húsz forint.