Tele a pöckünk az olyan üres posztokkal, melyekben a drága bloggertársak csak kellemes karit kívánnak, de semmi értelmeset nem írnak mellé. Mi kérem felvállaljuk a közszolgálatiságot és a lehető legfontosabb kérdéskört tesszük tisztába az ünnep előestéjén.
Kurvára nem mindegy ugyebár, hogy szombaton kedd van-e vagy szerda, ezt nem árt tisztázni. Az biztos, hogy múlt szombaton dolgozni kellett, a békávé és a vasút naptára ezért pénteket mutatott. Most szombaton herevere, ezért a budapesti tömegközlekedésben szombat lesz, a vasúton pedig ünnepnap, logikus. Az egy nappal korábbi, karácsony utáni péntek a kedvencünk, ekkor a vasúton ünnepnap lesz, Budapesten szombat, a boltok pedig hétköznap szerint lesznek nyitva.
Szenteste szerencsére keddre esik, érthető, hogy minden jármű szombat szerint jár. Még jó, hogy a szilveszteri hét tartogat meglepetéseket. Hétfőn és kedden is a vasúton munkanap van, a fővárosban sok vonalon speciálisan ritkított év végi menetrend, több vidéki város helyi közlekedésben szombat, a fodrászom szerint meg vasárnap, mert mindenki bekaphattya, ő ugyan januárig nem vág több korpás hajat.
A lényeg csak annyi, hogy ha nem akarunk nagyon rákúrni, akkor tegyünk magasról a tömegközlekedésre. Fasza enyhe idő lesz, pattanjunk brinyóra, vagy menjünk lábbuszon. És amíg mi gyártjuk a jobbnál jobb év végi mentális toplistáinkat, ne gondoljunk semmi fosra, szeressük egymást mindenhol.
Boldog karácsonyt!