Bullshit Miska már nyomja a vakert, mi meg még mindig 2013-on rugózunk? Igen, vannak még fontos történések, melyekre emlékeznünk kell sok év múltán is. A Tarlós-Vitézy cicaharc inkább nevetséges, Gyurcsány trollkodása bosszantó, a takarékok elegáns lenyúlása viszont vérlázító volt tavaly. És miért kellett hülyét csinálni Törőcsik Mariból? Ez már tökre az utolsó évértékelő, nem nézzük a továbbiakban önnön köldökünket.

Az év mutyija: a takarékszövetkezeti szektor lenyúlása

A megvalósítás most fordul egyenesbe, szóval a végkifejlet még csak sejthető, de nagyjából arról szól a takarékok feltőkésítése és megerősítése, hogy az eddig jelentős függetlenségek élvező szövetkezetek felett lévő ernyőbank a jövőben komolyabb beleszólást kap az ügyekbe. Vagyis nem ernyő lesz, hanem anya. A dolog nem lett volna gond, ha ezt az egyes szövetkezetek vagy azok többsége találta volna ki mint a bankmentés egyetlen eszközét. De nem, az ötlet felülről jött, és hiába nyitottak többen is pofát, szart se ért. Az összeesküvés-elmélet szerint az egész arról szól, hogy egy korábban nagyra becsült, majd kissé háttérbe tolt, ám mára ismét hőn szeretett ősfideszes a rendelkezésére álló kicsiny méretű (faszt kicsi az) gesztenyéje mellé egy nagyobban is szerezzen. A nyilvános pályázattal teret kap bárki, de mégis ki merne beszállni egy bizniszbe, ahol a tulajnak szava sem lenne?

Az év cicaharca: Tarlós vs. Vitézy

Adott egyrészt egy szemtelenül fiatal vezérigazgató, aki a fideszes hátszelű káderek közül lényegében egyedüliként ért ahhoz, amit csinál. Vezetői tapasztalata értelemszerűen nem lehet, túl korán került túl magasra, de azt nehéz vitatni, hogy sokat köszönhet neki a főváros tömegközlekedése. Azt, hogy mekkora szerepe van a habókos seggnyalonc hájfejű buszos helyzetbe hozásában, nem tudjuk. Másrészt itt van a homofób kőbunkó főpolgi, akiről többet nem is érdemes írni. Dávid ért a közlekedéshez és az aktuális nemzetközi trendeket is figyelembe véve alakítja át a struktúrát. Pista úr viszont csak egy politikus, aki ugyanúgy lesi az autósok szavazatát, mint bárki másét és mivel szopóra áll a helyzet Budapesten, nem engedheti meg, hogy autósszívató intézkedésekkel vigéckedjen az ifjú titán. Hátszelük hasonlónak tűnik, szórakoztató, ahogy püfölik egymást, vagy inkább ahogy szerencsétlen Tarlós ütné a kiccsávót, de róla lepattannak a pofonok. Hajrá Dávid!   

Az év rongyrázása: a stadionépítések

Fradi, Debrecen, Diósgyőr – a teljesség igénye nélkül a folyamatban lévő stadionfejlesztések több mint tízmilliárd forintot vittek el a tavalyi költségvetésből. A következő években pedig ez még több lesz, ha beindul a Puskás Stadion fejlesztése is – most még csak tervezgetnek, meg tökölnek, az építkezésre még várni kell – az ugyanis tízmilliárdokat fog megenni évente. Oké, kell, a stadion rohad szét, a nők ebben a korban már nyugdíjba mennek. De tényleg most kell ez? És két év alatt? A sport nagyjából úgy működik itthon, mint mikor a gyerek kipróbálja az elköltözést: egy hétig baromi fasza minden, éjjel kettőig van ébren, kutya se kérdi, mit csinál, pizzát eszik és sört iszik. Aztán amikor elfogy a tiszta ruha és kirohad az edény a mosogatóból, hazamegy, hogy anyu rendbe tegye a dolgokat, és legközelebb, amikor beszól a főbérlő, még egy garzont is akar vetetni az öregekkel.

Az év kérdőjele: áfabotrány

Valami biztosan van abban, amit a volt NAV-alkalmazott, Horváth András mond. Nem titok, hogy rengeteg pénz tűnik el az áfacsalások miatt, ez simán lehet ezermilliárd forint – amúgy az unió felmérése alapján épp ennyi. Az meg más dolog, hogy az ember miket is mond még mellé. Mert azzal többet árt, mint használ. Ha az lenne a cél, hogy leleplezze a navos főgenyókat, akik a szintén leleplezendő fideszes, mszp-s, tököm tudja, milyen párthoz tartozó szarháziakkal kötöttek megállapodásokat a pártpénzek kiegészítésére, akkor oké. De a csávó kábé ott tart, hogy ezen a sárgolyón csak ő képes átlátni az áfarendszer furmányságait, és még az Európai Bizottság is segghülye, és neki kellett elmagyarázni a tutit nekik. Biztosan van mocskos navos, és van mocskos multi. De hogy az áfacsalások elnézése házirendbe lenne adva, az kissé túlzás. Sajnos az ügy eredménye az lesz, hogy a NAV hitelessége sérülni fog, ami igazság pedig volt a történetben, az ugyanúgy megy a szemétbe, mint az őrült elmélet. Kár.

Az év átverése: a rezsicsöki

A rezsicsökkentéssel ugyanaz a gond, mint a puffadás meg túlzabálás elleni gyógyszerekkel: kurvára nem ugyanaz a tüneti kezelés és a probléma elhárítása. Magas a rezsi? Hogy a picsába ne lenne az. Mi az oka? Hogy nem hatósági áras az áram? Hát nem hiszem. Az elszállt energiaárak hátterében szarul megkötött szerződések állnak, és igen, ennek kezelése borzasztóan nehéz, talán nem is megoldható feladat. Aki sokat zabál és ráadásul zsírosat, annak sem könnyű egyszerre csirkét és salátát enni oldalas és sült krumpli helyett, de ettől még nem lesz elég a magas vérnyomás meg a többi kórság ellen napi egy Bilagit. Kábé ez a helyzet a rezsicsökivel is: most olyan faszán néz ki a dolog, de ki hiszi el, hogy ennek nem lesz böjtje? Nekem is jól esik havonta páz ezerrel kevesebbet fizetni a távhőért, de nagyon nem szeretném ennek folyományaként öt év múlva tíz fokos lakásban enni a halászlét karácsonykor.

Az év vezércseréje: Alföldi után Vidnyánszky 

Az emberek 90 százalékának tajt mindegy, hogy hívják azt a faszit, aki egy olyan színházban igazgató, ahova úgysem mennek el sosem. Ennek fényben a Nemzeti Színház igazgatójának cseréje nem kellene, hogy vezető hír legyen a kultúra rovaton kívül. Alapvetően ízlésbeli kérdés, hogy kinek tetszik az affektálós művészlélek és kinek a parasztinges hínyehuszár. Kár, hogy már a pályázat beadása előtt nyilvánvaló volt, hogy utóbb fog nyerni, s ez akkor is így lett volna, ha olyan anyagot ad be, mint annak idején Anettka a tévéelnöki posztra kiírt pályázatra. És még csak annyit a haza kulturális javainak megvédéséről, hogy ha annak idején olyan fazonok lettek volna színházigazgatók, mint a mostani hagyománytisztelők, akkor sem a Bánk bánt, sem az Ember tragédiáját a büdös életben be nem mutatták volna. És ez egyenesen szégyen.

Az év trollja: Gyurcsány Ferenc

Két posztunk volt tavaly, melyek nyomán nem hogy nem jöttek a blogra új Facebook lájkok, de többen is távoztak kedvelőink közül. Mindkettő Ferencről szólt. Sajna továbbra is úgy véljük, Gyurcsány a saját rövid távú politikai érdekét sokkal fontosabbnak tartotta, mint azt, hogy kívülről növelje a kormányváltás esélyét. Egyszer már nyakunkra hozta a kétharmadot azzal, hogy nem takarodott el a faszba időben, most felfújja magát a biztos parlamenti bekerüléshez annak az árán, hogy biztosan újabb négy évig tart a narancsos borzalom. Ha kívül marad és támogatja a két másikat, kitűnő kommunikációs képességével, s mert egy idő után a nép is felejt, a legnagyobb ellenzéki erőként térhetett volna vissza, legkésőbb 2018-ban. De neki most és azonnal kellett bebizonyítania, hogy a baloldalon az ő farka a legnagyobb.

Az év beöntése: Csányi bepöccen és kiszórja a részvényeit 

Sándor az év vesztese is lehetne, idén végképp megtanulta, hogy 20 éven át elég volt bratyizni mindkét politikai oldallal, most viszont új szelek fújnak. A birodalom a legfőbb hűbéreseket akarja a leggazdagabbak között látni, Sanyi bá örüljön, hogy ha támogatja a focit és épít három stadiont, akkor élni hagyják a disznói között. Érthető, ha egy ilyen megalázó szituban elszakad a cérna, de ettől még nem kellett volna idióta módon, saját részvényeseit vérbe szopatva túladnia OTP-papírjain. Népszerűségi indexe ekkor nagyot esett a Mentális szerkesztőségben, de szépen megugrott, amikor igazán elegáns módon küldte el a halál dákójára a kispályás, felfuvalkodott, egész életükben csak kárt okozó fideszes nímandokat Kocsistól dajcstomiig.

Az év körözöttje: Hernádi Zsolt

Senki se tudja, korrupt-e manusz, de az eldőlt, hogy a Mol csúnyán rákefél Horvátországban. Valószínű, hogy koncepciós az eljárás, de ettől még el kéne valakinek ismernie a Molnál, hogy stratégiai hiba volt az INA megvétele. Jó ötletnek tűnt, csak nem vették figyelembe, hogy egy velejéig korrupt balkáni országról van szó, ahol a politikai kockázat is kimagasló. Persze könnyű utólag okoskodni, de ha azt a pénzt és energiát máshova teszik, akkor a Molt méregdrágán visszaállamosító kormány sem bukik annyit a részvényein.

Az év lufija: a növekedési hitelprogram

Rekeszizmunk örökös karbantartója, György ma már bizonyára arról fantáziál, hogy pár év múlva a Szabadság teret róla nevezik el, de minden városban lesz legalább egy Matolcsy köz, vagy utca. Ahogy arról már sokat írtunk, kamatügyben kockáztatott és a globális likviditásbőség miatt nem vesztett azzal, hogy ész nélkül vágott. Ez azonban nem volt elég, fejébe vette, hogy ő csak azért nem tudott növekedési fordulatot csiholni miniszterként, mert a söpredék Simor állandóan hátulról beakasztott neki. Most, hogy övé a monetáris politika, elindította a programot, ingyen pénzt ad a bankoknak, hogy hitelezzék ki 2,5 százalékon kis és közepes cégeknek. Az első körben mindenki, akinek eddig is volt hitele, lecserélte azt olcsóbbra és olyanok is kaptak pénzt, akik régóta szerettek volna, de magas kamat mellett vagy nem merték bevállalni, vagy a bank nem mert nekik adni. Kapott egy amőbafingnyi pónirúgást a gazdaság, aztán ennyi, a következő adag ingyen zsetont már nem lesz kinek adni, mert nincs annyi cég, mely az elbaszott gazdálkodási környezetben, az állandó bizonytalanságban meg merné reszkírozni a nagyobb hitelt. És akkor még arról nem is beszéltünk, hogy ha a kamatszint emelkedni kezd, a nullás zsé egyre nagyobb kiesést jelent a költségvetésből.