Gondolom, tele lesznek a holnapi lapok a brazil szamba versus polka és egyéb hülyeségekkel, mert az öt nullás félidő mégiscsak említésre méltó. A meccset nézve, úgy négy nullánál az jutott eszembe, hogy a hirtelen jött zúzás és a játék közti egyértelmű minőségbeli különbség, s leginkább az, hogy ez mennyire váratlanul érte a sárga-zöldeket, nem csak a focira jellemző.

A BRIC államok tagjaként Brazília éveken át a bezzegek közé tartozott, főleg a szinte lesajnált európai államokhoz képest, ahol a válság után a visszaesés nem akart látványos pluszba fordulni, sorra minősítették le az országokat és Brazília lehagyta Nagy-Britanniát, sőt Németországot is le fogja nyomni. A munkanélküliségi ráta szépen csökken, öt százalék alatti, ami a mi közmunkásokkal kikerekített adatunkhoz képest is iszonyú jó mutató, az infláció pedig magas ugyan, de ez a robbanásszerű bővülés velejárója, s az öt százalék körüli ráta még tartható.

Ehhez képest Németország a válság után csak a nagy ígéretek tere volt, nem volt képes Merkel irányításával az unió normális mentőcsomagot csinálni, a lényeg az időhúzás volt, Görögország életben tartása, de persze csak azon az áron, hogy a derék friztek azért Angela nénire szavazzanak. Aztán fúj, Németország rátelepedett az unióra, lényegében az történik, ami nekik kedvező, és ez már túlzás, tessék visszafogni az exportot.

A valóság azonban kissé kezd hasonlítani a hét nullára, hiszen az adatokat megkapargatva már nem is annyira fasza a kép. Mintha a brazilok kezdenének belefáradni a szambába, szaggatná a csúz a tánckirályt, a legszebb lányról pedig leolvadt a smink. A GDP változására érdemes egy pillantást vetni.

A nominális adat is érdekes, de a volumen alakulása még szembetűnőbb: 

Maga a kormány az idei költségvetésben négy százalékos bővüléssel számolt, kérdés, ezt az adatot mennyiben nyomták meg a beruházások, illetve az egyéb remények, de érdekes lesz 2014. alakulása. Főleg annak fényében, hogy a társadalmi feszültségek már a szimpla focirajongók számára is egyértelműek: nem csak a szarul összerakott stadionok, az brutálisan elszállt építési költségek, amire nincs más magyarázat, csak a lenyúlás. A feszültség kirajzolódott a falfirkákban is, a tüntetésekben, ahol a kormány szemére vetették, hogy nem oktatásra költ, hanem stadionokra (most nem szeretnék a teljesen egyértelmű magyar párhuzammal foglalkozni, főleg azért, mert a különbség eléggé nagy és a szegénység fogalma is nagyon más).

A remek munkanélküliségi adatokkal kapcsolatban érdemes megjegyezni, hogy az csak a nagyvárosokra vonatkozik, vagyis ez nem az országos adat. Tudni nem lehet, de azért nagy bizonyossággal állítható, hogy a falusi munkanélküliségi adatok mondjuk ennél rosszabbak, ki tudja, mennyivel. Ennek fényében a társadalmi egyenlőtlenség és elégedetlenség is érthető. 

Ezzel szemben a fantáziátlan és uncsi Németország összeszorított foggal próbált fogást találni a válság utáni kuplerájban, és nagyon úgy néz ki, hogy sikerült. Úgy méghozzá, hogy a dolgos kis németek fizették a déliek cechét is, tüntetések és anyázás nélkül. Jó, persze nem lehet összehasonlítani egy charlottenburgi munkaerőt egy favelában senyvedő munkanélkülivel.

Lehet fanyalogni, hogy a feltörekvőkhöz képest szánalomra méltó a két százalékos növekedés, de azért csak más a várakozásunk közép távon:

Nem tudni, mi lesz Németországban és mi lesz Brazíliában a meccs után. A germánok valószínűleg megisznak pár ezer liter sört, csinálnak pár száz gyereket, aztán másnap bemennek dolgozni. A brazilok reakciója kiszámíthatatlan. Nem azért, mert ők ennyivel jobban szeretik a focit, hanem azért, mert a gazdaság és ország valódi állapotát, az emberek rossz közérzetét ideig-óráig el tudta fedni a hit, hogy itt majd valami nagy dolog lesz. Megjegyzem, akkor sem lett volna semmilyen nagy dolog, ha a brazil válogatott vébét nyer, csak az emberek egy ideit vidáman futkostak volna az utcákon. Ez a hatalmas pofon azonban elég durva kijózanító hatást gyakorolhat az ország lakosságára, amibe sokkal több belefér, mint hogy megharagszanak az aranylábúakra.