Egészen elfuserált génállományom lehet, de a mai napig élvezem a vonatozást. Azon igazi hülyék szűk szektájába tartozom, akik ha tehetik, az ország legeldugottabb helyeire is inkább vonattal mennek autó helyett és e debil szokásomtól az sem tántorít el, hogy az alattomos vasúti budiszag gyakran több mosás alatt sem távozik a gúnyámból.
A héten csak egy rutinlátogatás volt tervben, Tapolcára nem nagy kunszt elzötyögni. Ott laktak a valaha élt legszebb magyar mozdonyok, nosztalgikus élmények fűznek a városhoz, maga az útvonal pedig az egyik kedvenc, a Balaton északi partján nehéz leakadni az ablakból, Badacsonyban pedig jól esne leszállni hörpinteni egy kis jó helyi bort.
De a MÁV nem gondolta úgy, hogy e hét szerdán neki úgynevezett vasúti szolgáltatást kellene biztosítania. Persze van olyan, hogy túrni kell a sínt, meg emberemlékezet óta omlik a löszfal Kenesén, de azzal mégis horror szembesülni, hogy pont beszopom a történelem leghosszabb vágányzárját. Mert józan ésszel lehet krampácsolni a szottyadt talpfát akár 10 kilométeren át, na de Szabadbatyitól Akaliig? Az van vagy 100 kilométer baszki. Hol a tökömben dolgozik ott annyi melós?
Persze biztos az a megfejtés, hogy a löszfalat túrják egy darabig, s akkor már jobb most egy hosszú zárat elrendelni és minden más kis szart megreparálni, mint hogy később külön kelljen máshol buszoztatni az utast. Főleg, ha attól is fosnak, hogy belecsúszhatnak a nyárba, amikor aztán óriási botrány lenne a vágányzárból. Ezért duzzogva el is fogadnám a világbajnok hosszúságú lezárást. De ha már Tapolca, inkább mennék kerülővel, de vonattal.
Csakhogy a déli parton is áll a bál, fél éve túrnak, ott is vagy 40 kilométeren nincs vonatközlekedés. Hurrá. De még ezzel se csesznének ki velem az igazi vonatbarát megtalálja a harmadik variációt: Veszprémbe vonat és onnan Tapolca kibírható állomásról induló buszon, ez még mindig csak egy átszállás és eleve a központba jutok. A poén kitalálható: e hét elején tök véletlenül Fehérvár és Várpalota között is vágányzár van és vonatpótló buszok viszik az utasokat. Három párhuzamos vonal tehát, de vonatforgalom sehol.
Na asszem ez lett az a pont, ahol távozott belőlem a vasútbuznyák, s kiesett a számon: bekaphatják a derék mávos szervezők az összes vérbő faszom. Még az éjféli nagy áremelés előtt bekurbliztam és feltankoltam a verdát, ma pedig kényelmesen elgurulok Tapolcára közúton. Matrica nélkül is élvezet az út a 811-esen, meg az északi parton, a vonatnál sokkal gyorsabb is. S külön előny, hogy áthaladhatok és a nyálammal nyilváníthatok véleményt a csodás Felcsúton.
Azt pedig már pont leszarhatom, hogy a Déli és Kelenföld között is korlátozott a forgalom. Akkor ugyanis nem tudtak krampácsolni, amikor két hónapig alagútomlás miatt nem jártak be a pályaudvarra a vonatok.
