Csak lesünk kifelé a fejünkből, hogy mennyire behülyítette, sőt lealjasította az internet népének nem csekély hányadát ez a menekültkérdés. Én csak kétszer írtam róla, először még júniusban, amikor már látszott, hogy Európa baszik az egészre, de Viktor már tolta a kampányt, majd most, amikor a magyar állam helyett égett a pofám a miatt, amilyen embertelenül bánik a menekültekkel. Először persze viktornyalonc féreg voltam, most meg ballib hazaáruló, ami azért szórakoztató. De közben sok minden elolvasva és megértve sem bírtam kibogozni, hogy mit is kíván a magyar társadalom menekültügyben azon túl, hogy a többség nem akarja ide őket.
Most, hogy akár népszavazás jöhet a dologról, beelőzünk és mi is jól bekérdezünk a szavazással. Lehet, hogy hülye válaszlehetőségek vannak, de legalább nem annyira irányított és demagóg, mint amint Viktorék szoktak a konzultációk során papírra böffenteni. A könnyebb szavazás érdekében azért álljon itt pár gondolat arról, hogy mi folyik itt, illetve mi fog várhatóan.
A lényeg, hogy Európát meglepetésként érte a menekültválság. Már százezrek voltak úton, amikor az EU vezetői még fűrészelték a fingot, meg elmentek nyaralni. Mire aztán kapcsoltak, az összes tagállam kialakította a maga álláspontját. Viktor időben, sőt, kifejezetten korán ébredt, de szokás szerint a politikai haszonszerzés lebegett csak a szeme előtt, beindította a gusztustalan és hazug menekültellenes kampányt. Közben baszott felkészülni az áradatra, csak a szája járt, de mint kiderült, nem is akart foglalkozni azzal, hogy megfelelő körülményeket biztosítson a nálunk uniós területre lépőknek, mert azt hitte, minél rosszabb nekik, annál kevesebben jönnek utánuk. Ez se jött be.
A kerítés hatástalannak bizonyult, a tranzitzónát bukták, mielőtt elindulhatott volna. Az áradat még fokozódhat és itt áll az állam gatyára vetkőzve. Az itthonra szánt mocsokkampány sikere még kérdéses, az már jó hír, hogy nem nőtt tőle a népszerűsége, de fontosabb, hogy a nemzetközi politikában szopásra áll a töpörödött csodacsatár. Arra számított, hogy Európa nagy részén a menekültellenesség kerekedik felül, ehhez képest a legtöbb ország befogadónak tűnik, de legalább a humánus és közös megoldás irányába halad. Lehet utálni, hogy a dagi Angi mozgatja a szálakat, de ma úgy fest, hogy a németek mellé beállnak a legnagyobbak és úgy megeszik Vityát reggelire, ahogy a kis dzsigoló Ciprasszal tették pár hete, kiccsávó azóta se tért magához, le is mondott a picsába.
Majdnem biztos, hogy lesz kvóta, akárhogy rázza az öklét Viktor vezetésével Káeurópa. Kapunk zsét, de kapunk menekülteket is nem csak tranzitra, hanem állandóra. Ebben a helyzetben érdekelne, hogy ki mit gondol, mit kellene a magyar kormánynak csinálni. Arról nem nyitunk vitát, hogy a Magyarországon keresztül nyugatra tartó menekülteknek tisztességes körülményeket kell biztosítani. A kérdés az, hogy meddig tartson az unióellenes kuruckodás, s legfőképp, fogadjunk-e be távoli háborús zónákból érkező menekülteket, vagy mondjuk azt, hogy ehhez semmi közünk, egyéni szocprobléma, mi nagy keresztyének vagyunk, ti meg húzzatok vissza a hazátokhoz közelebb levő békés országokba, vagy kopogtassatok a gazdag arabéknál az öböl partján. Nagyon kíváncsiak vagyunk a szavazás eredményére.
Szolgálati közlemény: szigorítottuk a moderálást. Eddig kurva lazán vettük, minden barom idefoshatta az agymenését, ha nem kurvaanyázott és zsidózott, de az előző poszt alatti kommentáradat elmebeteg trollhadserege kibaszta a biztit. Mostantól statárium van, gondolkodás és indoklás nélkül kikúrunk mindenkit, aki ész nélkül becsmérel, követelőzik, vagy szétszemeteli a kommenteket, tényeket kérdőjelez meg. Azt szeretnénk, hogy az idióták kitakarításával újra érdemes legyen olvasni a hozzászólásokat és értelmes viták alakuljanak ki, mint korábban. Ez nem cenzúra, hanem minőségvédelem, akinek meg nem tetszik, az húzhat gyorsan a faszba.
Az utolsó 100 komment: