A Petőfi rádió kinyírása rettenetesen magyar történet és ijesztően élesen mutatja a hatalom lealjasodását. Az, hogy a politika, a hatalom szükségét érzi, hogy beleavatkozzon a zenei csatorna életébe, nonszensz és ijesztő. Én sem szeretek nyugati példákon rugózni, de megnézném, hogy mi lenne, ha valaki megpróbálna politikai faszságokat tukmálni a BBC2-ra.
A Petőfi zenei adóvá válása, illetve az, amilyen minőséget az első években közvetített, az egyik legjobb dolog volt, ami a magyar közszolgálati rádiózásban történt a rendszerváltozás óta. Előtte néhány budapesti rétegadón lehetett csak minőségi zenét hallgatni, a Radiocafé, vagy a Tilos azonban sose jutott volna el tömegekhez. Igazi nagybetűs közszolgálat volt az, hogy ha a végletesen elbaszott magyar közízlést piaci alapon csak tucatpopzenét, vagy retrószart kínáló rádiók tudják kiszolgálni, akkor a minőséget az állami adónak kell eljuttatnia a néphez.
És kiderült, hogy nem kell alternatív címkével alázni azt, ami máshol a nagybetűs popzene, a Quimby és társai végre elfoglalhatták a nekik járó pozíciót és hegyekben tűntek fel és lettek népszerűek olyan tehetséges előadók, akik Petőfi nélkül lehet, hogy csak vidéki klubokban tépték volna a húrokat, mielőtt feladják és elmennek árut pakolni. Csak egy példa: az Amorf Ördögök baszott jó kacatzenéje elért néhány ezer embert, majd lényegében ugyanaz a csapat, előre tolva az énekesnőt és ehhez kapcsolódóan nevet váltva, hirtelen befutott a Petőfi jóvoltából. A Péterfi Bori & Love Band csak egy a sok közül, pedig a Petőfin rojtosra játszott labambás slágerüknél csináltak ezer jobbat.
A Petőfi révén felfutott bandák lettek a fesztiválok meghatározó résztvevői, beindult az egész magyar könnyűzenei élet. Ügyes arcok dolgoztak ott. Nekem speciel egyik műsorvezető se volt kedvenc, nem fogok aláírni se Buda Marciért, se másokért, de nem csak az volt kúl, hogy az egész országban bárhol lehetett rádiót hallgatni, hanem a kiegészítők, mint az akusztikus koncertek is minőséget mutattak és népszerűek lettek.
Na ezt az egészet kellett lerombolni csak azért, hogy a hatalom itt is tudja osztani az eszet. Amikor megjelentek nagy dózisban az álságos műmájer Ákos-számok, már lehetett sejteni, hogy mi következik. Amikor pedig odatették a Petőfihez azt a két arcot, akiknek fingjuk nincs a zenéhez, csak hűséges fidesznyik hírszerkesztők, minden eldőlt. Ugyanúgy az ország szépségeit kell dicsőíteni itt is, mint a többi közszolgálati adón, csak zenében. A hírekben pedig ugyanaz a hazudozás, ferdítés és sikerpropaganda, mint a Kossuthon és társain.
Az a legfájóbb, hogy lehetett volna ezt finoman csinálni, hithű megbízható arcokkal, de szakmához értőkkel. De nem, a teljes szétbarmolás fontosabb volt, a mindent bezúzás. Kit érdekel a magyar zenei élet, egy a fontos, hogy az üzenet átmenjen. Leírhatatlanul visszataszító ez az egész.