Nem sok olyan kormányzati lépést, ötletet tudok felsorolni, ami nemhogy nem csapta ki a biztosítékot, hanem egyenesen tetszett. Ami a tételes adót illeti, egészen meglepő kivétel a korábbi előkészítetlen, át nem gondolt, szakmaiatlan és helyenként primitív elképzelés mellett. Nem szeretnék a részletszabályokkal foglalkozni, van benne persze hiba, de egészében véve valahogy így kellene kinéznie egy törvénynek.
Hogy például nem kósalajosok meg lázárjánosok nyújtják be, akik életükben az alkotmány első tíz paragrafusát sem olvasták el, mert már az zsibbasztólag hatott rájuk, hogy olyan sok passzusból áll. A kormány, minisztérium előterjesztésének nem csak az a lényege, hogy meghatározott eljárásrend szerint kell így tárgyalni a javaslatot, hanem az is, hogy szakmai munka áll mögötte. Lehet nagyon szeretni vidéki és belvárosi polgármestereket, de bizton állítható, hogy kurvára nem értenek a jogszabályalkotáshoz - mert például nem jogászok. De nem is kell érteniük ehhez, nem ezért fizetik őket. A minisztériumi munka magában foglalja azt az illúziót, hogy legalább egy olyan ember foglalkozott a kérdéssel, aki nem politikai, hanem szakmai okok miatt ül a székében.
Ez már megnyugtató. Mára a jogszabályok szövegezése annyira silány lett, hogy azt sem szakmailag sem nyelvészetileg nem lehet komolyan értékelni. Ezt a hagyományt egyébként még az előző társaság teremtette meg, a hajdani Pénzügyminisztérium kezdte a szakmailag még elfogadható, nyelvileg szánni való szövegezést, amelyet sajnos követett "a ceruzával belefirkálok, mert nekem fontos" gányolás, így az eredeti szerző is meglepődött néha a végeredményen. Hát ma ezzel már gond nincs, embert nem érdekel, ki hogyan és hol szülte a szöveget, az is mellékes, mi van benne, ha a szerencsések közül valaki jegyzi, úgyis meg lesz szavazva.
Ehhez képest a kisadózásról (ezen belül is a tételes adóról) szóló szöveg egész pofás - igen, van támadási felület, de ebből élnek az adótanácsadók. Úgy tűnik, legalább egy embert legalább egy hétre bezártak valahová az alagsorban, hogy gondolkodjék - nem kell ezt elítélni, komoly zeneművek születtek így. Arra kellett megoldást találnia, hogy azokat is be lehessen vonni az adózás rendszerébe, akik most inkább kimaradnak. Hogy lehet kiküszöbölni azt a problémát, hogy a cipész, fodrász, biciklijavító soha nem fog számlát adni?
Világos, hogy nem lehet ezt a kört hatékonyan beterelni a klasszikus rendszerbe, Csoszogi bácsi a büdös életben nem fog társasági adóbevallást készíteni, nem is érti minek az, főleg ha enélkül is túlélte Budapest ostromát és a melegfelvonulásokat. Ifjabb Csosz pedig érti, de szarik az egészre. Minimálbér után a minimált betolni, aztán szevasz. Kapj el, ha tudsz. És valóban, kétszázezer egyéni vállalkozót és legalább ugyanennyi úgynevezett társaságot nem lehet ellenőrizni, illetve lehet, de Vatikán aranya is kevés azt finanszírozni. Hát akkor az kell, hogy önként álljanak a napra.
Ez hatalmas kérés: láthatóvá kell válni. És ezért a hatalmas kérésért cserébe hatalmasat kell adni. Fizess talán egy kicsivel többet, mint most, nem kell csinálnod gyakorlatilag semmit, csak mutasd meg magad. Rád van bízva, nincs kényszer. Nem kell úgy tenned, mintha cég lennél, legyél csak egy fodrász. Ez a deal nagyon baráti. Ha én cipész vagy kozmetikus lennék, röhögve lennék tételes adózó.
Igen, benne van a pakliban, hogy olyanok is átlavíroznak a tételes adózásra, akiknek aztán semmi keresnivalójuk nincs ott. Lehet csinálni hat céget, tétel1, tétel2, tétel3 és így tovább, mindet belőni hatmillió forintra, az egyikben fizetni évi 600, a többi ötben évi 300 ezret és mindenki bekaphatja. A hetedik és nyolcadik cég meg lehet a haveroké, akik helyett számlázok. Erre van egy egész jó fék a rendszerben, az, hogy egymillió forint számlaérték felett jelenteni kell az adóhivatalnak. Nagypályázni így nem éri meg, mert ahhoz kicsi az egymilliós határ, ha meg meghívót kell küldeni a zapehnak a buliba, kétszer is érdemes meggondolni az okoskodást.
És épp ez az, ami a legtetszetősebb ebben a rendszerben. Az eredeti verzió ugyanis büntette volna a beszámlázást. Vagyis csak azt támogatta volna, ha a cipész, fodrász magánszemélyekből él - mint egy igazi szolgáltató. Azt azonban nem fogadta volna el, ha valaki bedolgozik, például tolmácsol. Te tuti csalsz, valójában alkalmazott vagy, de engem nem baszol át, ezt a tételt nem számolhatja el a köcsög főnököd - így fordítható le a kormányzati gondolkodás. Egyébként ha valaki úgy dönt, hogy márpedig ki fogja játszani a rendszert, akkor egy ilyen nevetségesen szar geciskedés nem fogja megállítani. Ennek megvan az ára, kicsit körülményesebb a szerződéskötés, kicsit sumákolni kell, és kész is.
Ebben nem az volt az idegesítő, hogy mi lesz most szegény tolmácsokkal. Hanem az, hogy az állampolgárt megint úgy kezelte a kormány, mint egy hülye, taknyos óvodást, aki biztos le fog esni a fáról, mert annyira balfasz, úgyhogy inkább oda kell kötözni a kerítéshez. Sajnos ez az attitűd kifejezetten jellemző a kormányra: majd én megmondom, mire kell költened a pénzed, hány gyereket kell nevelned. Pedig ez csupa magánügy.
Sokkal jobb, ha az embert felnőttként kezelik. Vagyis csináld nyugodtan, de tudd, hogy erről be kell számolnod, és utána meg kell magyaráznod. A te dolgod, de ha véletlenül tévedsz, akkor hatalmasat fogsz szívni. A te felelősséged. Ez sokkal komolyabb visszatartó erő, mint az, ha minden hülyeségre szabályt próbálnak hozni. Ha pedig általánossá válik ez a hozzáállás, akkor az ellenőrzés, behajtás is hatékonyabb lesz, az önkéntes adófizetésről nem is beszélve.
Ez a pozitív példa mire lesz elég? Semmire. Sajnos egy jelentéktelen adónem jelentéktelen passzusa kevés bármilyen változáshoz. Ehelyett sajnos sokkal inkább az a jellemző, hogy idióta szabályokat erőltetnek az állampolgárra, amiknek semmi értelmük, s amelyek betartását aztán egy valag pénzért lehet csak érvényre juttatni. Erre a legjobb példa az, ahogyan a szerencsejátékok szabályozását kezeli a kormány.
