Nem sokat adnék az uniónak. Nem azért, mert a pudingevő angolok beintettek. Elvégre kinek hiányozna egy olyan ország, ahol még mindig külön jön a hideg és a melegvíz - muhaha. A brexit remekül megmutatta, hogy a végletekig bürokratikus, minden szarra bizottságot létrehozó, de soha semmiben dönteni nem tudó, a döntéseket folyamatosan csak elodázó, átmeneti szabályozásokat szakmányban gyártó unióval elég sokaknak van tele a töke. Azoknak is, akiknek egyébként eszük ágában sincs kilépni onnan.
Ez azt jelenti, hogy ha az EU nem esik át záros határidőn belül egy nagyon komoly átalakításon - a ráncfelvarrásnál sokkal több kell - akkor ezt semmi értelme nem lesz tovább csinálni. Hasonlót már be is lengetett Angelaanyu, aki szerint mindenki rántsa szorosra a gatyáját, aki maradni akar. Akinek meg ez nem tetszik, az menjen a retkes francba. Hát ez igen merészen hangzik, bár hozzá kell tenni: vagy ez vagy a daráló.
Merkel szerint szorosabbra kell fűzni a szálakat, ami egyértelműen azzal jár, hogy a tagállamok lemondanak szuverenitásuk egy részéről. Természetesen nem a huszonakárhány nyelvű Európa kilúgozása a cél, hanem a fennálló legnagyobb és legkevésbé kezelhető kockázatok csökkentése. Ez a határvédelem és a fiskális szigor. Ezen nem is kell sokat magyarázni.
A menekültek százezrei miatti feszültség - többek között Magyarország is kénytelen volt elszenvedni a menekültek feltartóztathatatlan áradását - kezelendő, de nem úgy, hogy kivágjuk a világatlaszból azokat a helyeket, ahol tömegével szállnak partra, torlódnak fel a menekültek. A fiskális reform pedig az euró fenntarthatósága miatt égetően fontos. Hiszen az egységes - közel egységes, hiszen nem minden uniós ország vezette be az eurót - monetáris politikához nem kapcsolódik közös fiskális szabályozás, ami hosszú távon nem működőképes.
Mindez azonban azzal jár, hogy a tagállamok ezeket az ügyeket részben át kell adják az uniónak - ami remélhetőleg már nem a most jellemző töketlenséggel intézi majd a dolgokat. És ez itt a kulcskérdés. Az ideális állapot az volna, ha az unió tagjai a lehető legszélesebb körben lemondanának a nemzeti szuverenitásuk java részéről. Ez rövid távon nem elképzehető, valójában azonban ez az egyetlen fenntartható megoldás. Nem a kultúra vagy az identitás feladásáról van szó természetesen, hiszen Európa egyik ereje épp a sokszínűség - szerintem.
Annak érdekében, hogy magasabb szintre tudjunk lépni, le kell mondani bizonyos jogosítványainktól, például részben az adóbeszedésről - az áfa és a vámok esetében már van központi elvonás, ezt volna ildomos tovább vinni. Tulajdonképpen erről szól Asimov Alapítvány regényfolyama: Trantor összeomlása után milyen berendezkedés maradhat fenn: az Alapítvány, a Második Alapítvány, Gaia? Mind követel lemondást annak érdekében, hogy az egész működni tudjon. Ahogyan az evolúció során a hidegvérű állatokhoz képest a melegvérű, vagyis a saját hőháztartással rendelkező élőlények magasabb energiaszintre kénytelenek kapcsolni - lemondva arról, hogy koplalva akár hónapokig életben tudjanak maradni -, ám ennek következtében a környezettől függetlenül alakíthatják életüket. Összességében a lemondás tehát kisebb veszteség, mint a magasabb szint által nyert előny.
Csak hát ez a hozzáállás manapság nem éppen szexi. A populista, demagóg és az emberek legrosszabb reflexeire építő politika szerte a kontinensen hódít - hiszen éppen ez léptette ki a briteket is az EU-ból, emiatt verdesi az asztalt a vén francia náci lánya is, de Magyarországon, Lengyelországban, Ausztriában is mondjuk úgy, erősek ezek a hangok. Manapság meglehetősen nehéz helyzetben van az a kormány vagy politikus, aki azzal kampányolna, hogy adjuk alább szuverenitásunkat. Pedig a ragaszkodás a függetlenség vélt előnyeihez inkább a bukást veítik előre.
Vagyis egy olyan helyzetben kellene rendkívül nagyvonalúan és előre látóan gondolkodni s lemondani bizonyos, nagyon fontosnak tartott jogosítványról, amikor éppen azzal lehet népszerűségre szert tenni a lakosság körében, hogy nagy lendülettel intünk be a most még elég laza követelményeknek is. Nagy kérdés tehát, ki mit válaszol Merkel hívására, ki adja fel önállóságának egy részét a közös siker érdekében és ki vonul félre sértetten, ragaszkodva függetlenségéhez. Azért kétségeink ne legyenek, utóbbi esetben az isten sem fog irgalmazni a távozóknak.
Szavazzon! Menjünk vagy maradjunk?