Kitaláltuk Mikivel, hogy írunk az idén is mindenfajta összegző listát az évről, de viszonylag gyorsan szembesültünk azzal: képtelenek vagyunk faszalistát írni. Mert Dárdai meg a Gyárfást kinyíró lyány ott lett volna, de a többi nyolc helyet sehogy se tudtuk megtölteni. Marha jó volt plö a tanártünti, de az egész végül érdektelenségbe fulladt, érdemi változtatás helyett az év végén szembesülhettünk a PISA-teszt eredményével, szóval erre kár lenne büszkének lenni. Lehet még találni hasonló kaliberű ügyeket, olvastuk is Mérce kolléga gyűjtését, de hát tényleg.

Lehet őszintén örülni a vasárnapi boltzár végének, amikor azt egy nyomorult népszavazási cetli leadása előzte meg kopaszokkal és nevetséges csikicsukizással? Vagy tekintsük a demokrácia vívmányának, hogy egy értelmetlen népszavazás végeredményét semmibe véve nem sikerült alkotmányt módosítani? Ez nekünk nem ment, ezt mi egyszerűen nem tudtuk sikerként elkönyvelni. De persze lehet ennek az oka az is, hogy túl sok tigrisszart reggeliztünk, és ezek iszonyat nagy sikerek.

Az idén minden úgy ment tovább, mint tavaly, csak éppen még egy kicsit undorítóbban, még egy kicsit gátlástalanabbul, s még kisebb visszhang mellett. Igazi házmesterország vagyunk, és az a legszomorúbb, hogy ez a többségnek egyszerűen megfelel. Csak a mi kis szarkupacunk meglegyen, a többi nem számít, lehet lapítani, végül is ez már nagyon jól megy. Negyven évig gyakoroltuk a lapítást, két kibaszott évtizedre szüneteltettük, de most hála istennek ismét fel lehet venni a jól megszokott szokásokat. Nyalunk egy kis segget és lesz állás meg előléptetés, na persze csak egy szintig, mert a fölött már komolyabb összeköttetés kell, szorosan befogjuk a pofánkat és soha, még véletlenül sem állunk ki senki és semmi mellett.

Csak hát viszonylag jelentős különbség, hogy ez nem az ötvenes évek, ezeket a tagokat normális esetben el kellene tudni zavarni a sunyi picsába, nem kellene attól tartani, hogy Recsken fejtjük a követ, ha valamit elbaszunk. De a jelek szerint senkinek nem akarózik megmozdulni. Ilyenek a cégeink is, a komplett pénzügyi szektor nyalja a kijelölt seggeket, de hasonló a távközlés, a médiáról pedig ne is essen szó. Az ország fele lapít, mint teveszar a sivatagban, külföldre húz, és eközben nézi, ahogy baszódik szét minden. 

Megszokjuk, hogy a kórházból jó eséllyel hazahozunk valami fertőzést, elfogadjuk, hogy a gyerekünkből normális ember nem lesz a közoktatási rendszerben, szabadidőnkben pedig gyűlölünk mindenkit, akit csak lehet, legyen akár migráns, akár valami uniós gennyarc, aki idejön ugatni, legyen valami buzi vagy zsidó, vagy ha nem, valaki úgyis rásüti.

Egészen elképesztően lehangoló ez a helyzet.