Örvendetes és igen szép dolgot tolt ki magából a rendszer: a januári költségvetési adatokban a tb-alapok szuficitet mutattak. Hogy az miért tb alap még mindig, az is érdekes, de röppenjünk túl ezen. Persze valójában a januári adat épp a semmivel egyenlő, hiszen még épp semmi sem történt a világban ahhoz képest, ami még hátravan, de annyira jól mutat ez a plusz, hogy gondolatban érdemes bekeretezni: januárban a nyugdíjalap 32 milliárdos többletet mutatott.

Már azért is szép ez, mert nem erre kell berendezkedni. Ideális esetben - a második pillér zavaró jelenléte nélkül - generálódik itt nekünk 2700-2800 milliárd forint adó és járulékbevétel, amely az alapba folyik. Mit tesz isten, tavaly a nyugdíjjellegű kiadások 2800 milliárd forintot tettek ki, nagyvonalúan kiindulhatunk abból, hogy ez az idén is így lesz. Vagyis nagyjából nullszaldós lehet a rendszer - itt most tök felesleges néhány tíz milliárdon fanyalogni (57 milliárdon egész pontosan), a legjobb időkben 400 milliárdos volt a kassza hiánya, szóval ez így teljesen fasza.

Azért mielőtt sírva fakadnánk örömünkben, hogy stabillá és fenntartható vált a nyugdíjrendszer, érdemes még pár dolgot számba venni. Már alapból az idei évet tekintve is csak akkor érvényes bárminemű egyensúly, ha a kormány iszonyat gyorsan elfelejti a 13. és egyéb, fiktív hónapokra szóló nyugdíjakat. Ezzel ugyanis az egyébként nagyjából nullszaldós kasszán rögtön ütnének egy 200 milliárd körüli lyukat - jó, ha csökkentett az extrawurst, akkor csak százat. Szóval nincs túl sok keret az agyatlankodásra.

De a rendszer fenntarthatatlansága nem is ezen múlik. A fenntarthatóság ugyanis rohadtul nem 2013-at jelenti. Hanem úgy tíz évet - nyugdíjnál mondjuk negyvenet, de mindegy, a tíz év is két és fél ciklus. Ez meg nagyjából lehetetlen lesz. Nemcsak azért, mert egyre több lesz az eszkimó, hanem mert egyre többet szeretnének fogyasztani a fókákból. Ez persze nem a nyuggerek hibája, ők csak felkarmolják, ami jön, azt kész. Az hogy egyre többen vannak, a fiatalok meg egyre kevesebben, az meg végképp nem az ő dolguk.

A jogszabály azonban az elmúlt években - nem ezek a fiúk kezdték, csak faszán folytatták - úgy változott, hogy a nyugdíj számításánál egyre inkább figyelembe vették a valós bért. Jó hát ez innen nézve, hogy fizetem az adót meg a többi szart, egész korrekt, csak hát ugye nem magamnak gyűjtöm. A mostani jól keresők a jogszabály alapján az átlagnál sokkal magasabb összegű járadékot kaphatnak, ám annak a forrása kurvára hiányzik.

A mostani járulékszintet ugye nem lehet már tovább emelni, amit most befizetnek az alkalmazottak, az nagyjából adottnak tekinthető, érdemi növekedés nem várható. Még akkor sem, ha hirtelen megjelennek a semmiből a járulékfizetők, arányaiban nem tud ez az érték akkorát nőni. Ám ebből az összegből húsz év múlva sokkal magasabb nyugdíjakat kell majd finanszírozni. Ennek oka egyrészt a folyamatosan emelkedő járulékplafon, másrészt az indexálás. A járulékplafon emelgetése baromi fasza tud lenni, amikor az idei bevételeket nézzük, de hosszú távon irdatlan kiadást irányoznak elő.

A maximum nyugdíjak ugyanis mindig a járulékplafon szerint alakulnak - ha emelkedik a plafon, nő az ahhoz párosított nyugdíj is. Ez az idén már teljesen el is veszítette a korlátját, hiszen a járulékplafon megszűnt. Oké hogy ebből most bejön 51 milliárd forint, de tíz év múlva ennek többszörösét fogja elvinni, mert a kőgazdagok kőmagas nyugdíját ki kell majd fizetni. Nekik meg aztán tajt mindegy lesz, honnan szedi össze az állam a rávalót, mint ahogy a mostani nyugdíjasok is magasról szarnak arra, lesz-e hiánya a kasszának vagy sem.

Arról nem beszélve, hogy a minimálnyugdíj apránként emelkedik csak - most valamivel 30 ezer forint alatt van. De a maximum nyugdíj már most is ennek tízszerese, pár év múlva viszont akárhányszorosa is lehet. Ennek fényében pedig igencsak nehéz lesz szociális alapon nyugdíjasmentő intézkedéseket, 13. havi nyugdíjat vagy ingyen utazást támogatni - már most is az. Vagy teljesen meg kell szüntetni a nyugdíjasoknak járó támogatásokat, s helyette a havi jövedelem alapján kell támogatást osztani, vagy határt kell szabni. Az első megoldás a háztartás kiadásainak szerkezetét nem veszi figyelembe - a nyugdíjas gyerekre nem költ, gyógyszerre annál inkább - a második pedig alkotmányossági aggályokat vet fel. 

Szóval fasza ez, dolgozzunk inkább 70 évig, abból bajunk nem lehet.