Az új földtörvény, pontosabban az új földalapú támogatásról szóló kormányrendelet igen jó példája annak, hogy egy nem szakmai alapon nyugvó döntés hatása sokkal szélesebb körben mutatkozik meg, mint amiről maga jogszabály szólna, illetve amit a módosítással el akartak volna érni.
A rendelkezés nagyjából úgy szól, hogy jövőre – ez május végi pályázati határidőt jelent – csak adott művelt terület alatt lehet támogatást igénybe venni. Mert e méret felett már nagybirtokokról beszélünk, amelyeket a kormány támogatni nem kíván. Tekintsük most azt másodlagosnak, hogy ez kinek jön jól és kinek rosszul, a cél az, hogy a támogatásokat mások, lehetőség szerint a korábbi nyertesi csoportnál szélesebb kör kapja. Ezt mellesleg nyugodtan tarthatjuk jó elképzelésnek is.
De az eredmény az, hogy a módosítással több olyan társaság is elesik a támogatástól, amelyek nem a maguk földjét művelik, hanem hosszú távú bérletbe vett földeket. Ezek a területek jellemzően kicsik, vagyis azokat önállóan nem lehetne gazdaságosan művelni, emellett számos esetben a föld minősége sem túl jó, illetve ártéren, belvizes területen van – utóbbiakat azért nagyon kockázatos művelni, mert nem lehet biztosítást kötni rá.
Azt innen Budapestről még simán mondhatjuk, hogy akkor ott majd nem termelnek semmit, nem nagy ügy, majd nő ott a mocsári zsurló és szaporodik a túzok vagy a hód, vagy ami éppen ott érzi jól magát. A történet azonban nem ennyire egyszerű, a kérdés nem környezetvédelmi ügy.
A Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége nemrég telekiabálta a sajtót azzal, hogy Borsodban olyan cégek esnek el a támogatástól, amelyek gyakorlatilag egyedüli foglalkoztatóként vannak jelen a térségben. Olyan cégekről van szó, amelyek húsz éve működnek s ez idő alatt egyetlen évben sem mutattak ki veszteséget. Olyan cégekről, amelyek átlagosan kevesebb, mint egy hektáros földeket vettek bérbe, hogy azokon érdemes legyen dolgozni. Olyan cégekről, amelyek képesek száz embernek munkát adni olyan környéken, ahol erre legfeljebb még egy-két cég képes rajtuk kívül.
Az új szabályok szerint ezek a cégek nem kapnak majd támogatást, mert túl nagy a birtokuk. Támogatás híján kénytelenek lesznek a legrosszabb minőségű földeken felhagyni a műveléssel, mert így már a bolondnak sem éri meg ott dolgozni. Kénytelenek lesznek munkavállalóik jelentős részét elbocsátani. Egy olyan járásban, ahol az emberek kétharmadának nincs munkája, ahol a közmunkások nélkül a munkanélküliség 60 százalékos lenne. Egy olyan megyében, ahol van település, amelyikben egyetlen embernek sincs állása. Ha ezek a társaságok leépítenek a száz munkavállalóból harmincat, annak a harmincnak már soha nem lesz normális munkája. Mehet majd árkot ásni közmunkásként. Ami a KSH statisztikája szerint nagyon szép, mert beleszámolják a foglalkoztatotti létszámba, valójában azonban ezeknek az embereknek a siralomház lesz. Nemcsak a pénz miatt. Aki 30 éven át dolgozott, az a maradék 15 évben is dolgozni akar, számára minden más megalázó.
Ezek az országrészek, ezek az emberek még soha nem voltak ennyire magunkra hagyva, mint most. Mert mi történik? Lobogtatja a kormány a négymillió feletti foglalkoztatotti létszámot, amelyből több mint százezer közmunkás, vagyis valójában helye sincs a foglalkoztatotti körben. Lobogtatja ezt a statisztikát, mondván az ország fejlődik és jobban teljesít. Valójában pedig az árokásók és a három műszakban a gyártósor mellett álló betanított munkások duzzasztják a létszámot. Valójában a bővülő létszám nem az évek óta áhított tehetséges szakmunkások piacra lépéséből tevődik össze, hanem a hozzáadott érteket előállítani képtelen összeszerelő melósokból és a kvázi munkavállaló, gyomirtó közmunkásokból. Büszkén mutogatják a növekedési hitelporgram nyerteseit, miközben a cégek több mint fele fényévekre van attól, hogy bármilyen hitelt fel tudjon venni.
Aki sorban áll a Blahát gulyásért, akinek 30 év munkaviszony után megalázó a közmunka, aki órákat utazik egy rosszul fizető melóért, annak ma egyetlen jelentősége van, az rontja ezt a képet. A kormány ki akarja iktatni őket minden kimutatásból. A Blahán már nem lehet ételt osztani, a többiről meg nem számol be a közmédia. Mert valahol nyílt egy csirkebontó üzem, és az sokkal fontosabb, mint hogy ma Magyarországon emberek éhesen fekszenek le aludni. Mert ez annyira rosszul néz ki. Inkább mutogatják Kecskemétet, Győrt, Esztergomot, mert az autógyártásé a jövő.
A haldoklót meg szokták kímélni a rossz hírektől, mert próbálják az utolsó napokat szebbé vagy legalább nyugodtabbá tenni a hozzátartozók. Én nem hiszem, hogy mi már haldokolnánk.
