Először arra gondoltam, írok már én is erről a kitiltósdiról, mert hát ugye hogy ugye. Aztán jött az év legnagyobb baromsága, a házassági adókedvezmény. Tutira egy KDNP-s javaslat lesz ez, valamelyik eszetlen kiszabadíthatta a jobb kezét a kényszerzubbonyból és gyorsan begépelte ezt az irreális baromságot Varga Mihály laptopján nyitva felejtett doksiba. És majdnem elvitte a gondolataimat ez az ökörség. Mert milyen jót lehet ezen dühöngeni, hogy kikérem magamnak, meg a szegény melegek, elváltak és régóta házasok most mekkorát buknak.
Valójában azonban huszadrangú kérdés, hogy kitalál-e egy újabb faszságot a kormány vagy sem. Évi 37 ezer házasság, ebből mondjuk 25 ezer újonnan kötött, havi 60 ezer forintjával kétmilliárd forint költség 2015-re, ennél jóval többet emészt fel mondjuk Kerényi Imre. Ráadásul ez a hülyeség fájdalmat nem okoz az ájtatos kinézetű kulturterrorista ténykedésével ellentétben.
Ma valójában az sem kérdés, hogy lesz-e internetadó vagy sem. Rohadtul mindegy. Még két különadó, még két hazugság, még két be nem vezetett kedvezmény, egyáltalán nem meglepő. Ami most számít és amivel foglalkozni kell az igenis a kitiltósdi. Ráadásul elolvasva az I Fucking Love Gazdaság Blog ide vonatkozó baromsággyűjteményét, még inkább fontos kijelenteni. Ez az, ami most fontos és semmi más.
Tegnap Varga Mihály elmondta, hogy neki a NAV elnöke nem számolt be arról, hogy kitiltották őt az USA-ból, úgyhogy valószínűleg akkor nem érintett a kérdésben. Ja, megkérdezni azt nem kérdezte meg. Mert hát ugye amerikai gyökerek össze-vissza kérdezgetnek meg mondanak baromságokat, és ha ezeknek mind hinne a kormány, akkor minden hivatali dolgozót meg lehetne kérdezni. Öööö. Igen, Mihály, adott esetben meg is lehetne kérdezni minden NAV dolgozót. De azért ugye te is látod a nüansznyi különbséget egy pecsétet nyomó, önálló akarattal és döntéssel nem rendelkező Gizike és az elnök között? Mert ha nem, akkor nálatok a jövő héttől a portás írja inkább alá a miniszteri rendeleteket.
Azt gondolja Varga, meg a kis barátai, hogy ezzel a szar szöveggel el lehet tussolni ezt az ügyet. Nincsenek illúzióim, hogy a rezsicsökkentéstől folyamatos bódulatban fetrengő szavazóbázis szerint ez is csak egy ellenzéki ügyeskedés - basszus, de ha ez az ellenzék ilyen ügyes, hogy tollba mondja Amerikának a szöveget, akkor hogy a picsába nem volt képest választást nyerni. De a világ ezzel az üggyel végképp elkönyvelte Magyarországot a legalja szarháziak gyűjtőhelyének.
Persze, korrupció mindenhol van, nem meglepő, hogy itt is. Azon kiakadni emellett naiv és álszent, hogy nálunk ez a szint magasabb, mint Norvégiában. Ez itt félig a Balkán, mindig is az volt, több a gaz, több a kátyú, több a korrupció. Oké. De melyik állam vezetőséges szarik bele a saját fészkébe? Ez a Kongó mentén divat, ahol egymást ölik halomra a katonának nevezett banditák és háromhetente más és más gyakorolja a végrehajtó hatalmat - csak épp az előző nyertes halála miatt. Valahol érthető, hiszen ha három hét az élet, akkor azt ki kell használni. És pontosan így működik a mi vezetésünk is, csak éppen hosszabb a szavatossági idejük.
Egyszer lesajnálva azt mondta nekem egy hű de befolyásos fazon, hogy az áfacsalási pénzek valójában párpénzek, ezen felesleges rugózni. Szerintem meg kell rajta rugózni. Áfacsalás és adóbűnözés mindig is volt, és mindig nagyon jelentős mértékű volt. De az utóbbi években ez olyan szinten intézményesült, ami már nem fogható a balkáni mentalitásra. Mert például nem általánosan csinálja mindenki, mint ahogy minden dél-ázsiai köpköd az utcán. Az állam kirablása csak a kiváltságosoké. Ez valójában nem tömegsport, a többség ugyanis csak nézi révedten, hogy azta. A kisebbség pedig azzal a felkiáltással, hogy őt a kétharmad felhatalmazta mindenre, gátlástalanul folytatja a rablóhadjáratot.
A Közgép, a trafikmutyi mind megmutatja, hogy mennyire természetesnek veszik a korrupciót. És azt hiszik, hogy nem állítja meg őket senki, és az egész kibaszott Pasa parkot meg lehet venni. Az, hogy az áfacsalásokba lehetett volna egy valag pénzért cserébe beszállni, mindent elmond erről a bagázsról. A kórházról elnevezett faszi saját újságjában akart elébe menni a botránynak egy ordas nagy kamuval. Miközben ő az egyik agytröszt állítólag aki tartotta a markát. Miközben hetek óta ki van tiltva az USA-ból.
Van úgy, hogy az ember fingik. Nem kell erre büszkének lenni, de tagadni is kár. Ha a társaságban többé-kevésbé mindenki fingós, akkor sem lesz szebb ez a tulajdonság, de legalább egy húron pendülünk a többiekkel. Ám ha egy a fingás elkerülésért küzdő, azt minimalizálni próbáló társaságban van egyetlen, aki mit sem törődve csak nyomja, akkor tényleg nem kell csodálkozni azon, hogy ki lesz utálva. És ezért teljesen felesleges a társaságot okolni. Magyarország emésztőrendszere azt hiszem, sosem volt ennyire beteg, mint most. És mi ahelyett, hogy kifejeznénk sajnálkozásunkat emiatt, vígan és vigyorogva telefingjuk az egész kontinenst.