Amikor két fél pontosan az ellenkezőjét állítja valamiről, akkor az egyik hazudik, ez nem bonyolult. Csak van úgy, hogy rajtuk kívül senki sem tudja, mi hogy történt, így aztán elég nehéz kideríteni az igazságot. Szerencsére néha egy újságíró, vagy egy kamera döntő bizonyítékként szolgál. Így bukott meg ma nagyon durván a Szijjártó - Kovács - Bakondi trió.
Mit mondtak ezek az arcok? Péter például ezt:
A horvát kormány a szemébe hazudott a magyar és a horvát embereknek, az Európai Uniónak és az európai uniós polgároknak, amikor elkezdte regisztráció nélkül Magyarországra szállítani a menekülteket és úgy tett, mintha erről egyeztetett volna a magyar hatóságokkal.
Kimondottan a vonatbalhéról meg ezt:
Horvátország a szuverenitásunkat is megsértette, amikor egy menekültekkel teli vonatot horvát rendőrökkel együtt átküldött Magyarországra.
Az irritáló kopasz szóvivőnek ez folyt ki mocskos szája résein:
Mindenféle egyeztetés nélkül ezer menekült érkezett vonattal Magyarbólyba, 40 horvát rendőr kísérte őket, velük szemben a magyar hatóságok eljártak, a mozdonyvezetőt letartóztatták. Ezzel a lépéssel Horvátország súlyos határsértést követett el.
De Baki is keményebb volt, mint a fagyott kutyaszar:
Példátlan, hogy mintegy ezer migráns vasúton, felfegyverzett horvát rendőrök kíséretében, bejelentés nélkül érkezzen Magyarországra. A mozdonyvezető őrizetbe vétele mellett lefoglalták a vonatot, a negyven horvát rendőrt pedig lefegyverezték.
A horvátok rögtön cáfoltak mindent, mondván, egyeztettek, itt beállt a két fél tök mást mond típusú patthelyzet. Ehhez képest először az derült ki, hogy a horvát vonat hamar vissza is ment, a rendőröknél volt stukker és kurvára nem volt semmiféle lefoglalás, aztán jött a kegyelemdöfés: egy újságíró a vonaton volt és le is filmezte, hogy volt egyeztetés, a magyarok kérték meg a horvát rendőröket, hogy jöjjenek, segítsenek, a horvát bakter pedig megállt a határon és telefonos egyeztetés után járt be Magyarbólyba.
A három magyar illetékes tehát irgalmatlan nagyot kamuzott és pofátlanul, minden alap nélkül vádaskodott. Ami csak azért durva, mert amikor őket kúrogatják jogtalanul, az igencsak bassza a csőrüket. Sok olyan támadást kapott a magyar kormány menekültügyben, ami teljesen megalapozatlan volt, tény. De az is egyértelmű, hogy azért állnak Orbánék az indokolhatónál is nagyobb mértékben a kereszttűzben, mert az elmúlt években a demokratikus intézményrendszer leépítésével és a folyamatos kuruckodással, a közös európai értékékek telibe fosásával eljátszották a becsületüket. Így aztán mostanság akkor is kapnak, ha épp nem szolgálnának rá, s tény, hogy Európa, az unió iszonyat képmutató tud lenni és kettős mércét is alkalmaz a mi kárunkra.
De épp ezért kellene Szíjjártónak és bandájának figyelnie arra, hogy mit csinál és mond. Persze értem, hogy a külügyminiszternek teljesen alkalmatlan futsalbajnok most kiéli magát, azt csinálja, amit annó szóvivőként szeretett: mindenkit elküld a halál retkes faszára. De Peti, attól, hogy te élvezed, ez nem az a poszt, ezzel csak megerősíted az alkalmatlanságod. Amikor pedig beleszaladsz egy ennyire nyilvánvaló hazugságba, akkor tovább rombolod nem csak a magad, hanem a magyar kormány egészének szavahihetőségét, amúgy tök fölöslegesen. És a tisztességes magyarok pofája ég helyettetek is.
Az első kérdés ugyebár az volt: a vonatbalhén túl egyeztettek-e a horvátok a menekültek ide hordásáról? Valószínűleg alig, de kit érdekel? Érthető, ha a külső szemlélő inkább hisz a menekültáradatot nagy arccal két nap alatt beszopó horvátoknak, mint a vonatos sztorival iszonyat beégő kamumagyaroknak. Nem tűnik nagy ügynek? Azért az, mert önlejáratásnak tökéletes, eztán kurvára nem hivatkozhatnak ok nélküli támadásokra, hiszen egy bizonyítottan hazug ember mit reklamál? Az ország elszigetelésének pedig még nagy ára lehet.
Többször megállapítottuk, hogy a magyar kormány politikai szempontból alapvetőn ügyesen kezeli a menekülthelyzetet. De rettenetesen ciki és káros, ha a fő külügyér a rosszindulatú támadásoknál sír, mint a fürdős kurva, aztán még sokkal durvább hazugsággal próbálja gyalázni azt a szomszédját, akivel a lehető legkorrektebb együttműködésre kellene törekednie. Hiszen ugyanabban a hajóban evezünk vazze, ennek a régiónak közösen, összefogva kellene felébresztenie a Nyugat-Európát, hogy az unió fingfűrészelés helyett most már tényleg gyorsítsa menekültügyben a tárgyalási és döntési folyamatot.
Az utolsó 100 komment: