Ez most persze hülyén fog hangzani abból a szempontból, hogy a Momentumot alapvetően csipázzuk, mégis kicsit meg lesznek fikázva. Juhász Pétert meg épp az előző posztban küldte a füttyögésével együtt Géza kolléga a picsába, ámde ma okosat szólt a fiú. De hát ilyen a popszakma.
De kezdjük a közepén, mert ott a lényeg. A Viktor-hűségét évek óta kényszeresen bizonyítani igyekvő Marcsi mama is nyomhat egy csókot a vasárnapi ebédnél Péter fia homlokára azt követően, hogy a zöld legényke megmondta a tutit: "Juhász Péter is hatalomtechnikázik egy évvel a választások előtt". Igaz bazmeg, pontosan. És azért teszi, mert csak így lehet esély a mocskos korrupt kormány leváltására és ő ezt tűzte ki célul.
A választási rendszert talán minden párt ismeri. Arra is emlékszünk, mi történt a nagy ellenzéki együttműködéssel 2014-ben. Annyira nem bonyolult felismerni, hogy ha a Fidesz és a Jobbik külön indul, a választókerületek többségében egyetlen és jó ellenzéki jelölt le tudja verni őket. (Sőt még tán az is belefér, hogy Gyurcsány külön indítson valami lúzert.) Ennyi a feladat: kihatalomtechnikázni, hogy a pártok a legkisebb arcvesztéssel tudjanak egy olyan egyezséget kötni, ami az erőviszonyokat is tükrözi és a kormányváltást is szolgálja a létező legjobb jelöltek megtalálásával.
Juhász tett egy értelmes javaslatot, lehet róla vitatkozni, lehet alakítani Az talán marhaság volt a részéről, hogy ezt így bele a nyilvánosságba, jobb lett volna először komolyabban felvetni a negyedik pólusban felmerülő potenciális partnereknek. De így legalább a kicsik között is rögtön kivillant, hogy ki hogy gondolkodik, kinek mi a célja.
A Momentumnál még valahol érthető, hogy új erőként az építkezést, a saját utat kommunikálják, aztán majd ha akut lesz a dilemma, dönthetnek az év végén arról, hogy tartják a távolságot mindenkitől, vagy fontos nekik a kormányváltás. Az LMP viszont eddig nem jutott sehova, igazán felismerhetnék, hogy magukban nekik már csak a parlamentből kiesés néz ki, a párt fennmaradásának célja egybeesik a kormányváltáshoz szükséges hatalomtechnikázással.
Lehet persze saját utat járni, emelt fővel, tisztességgel elpusztulni, de az ország érdekében azt kérném, ne legyen már a hatalomtechnika szitokszó azért, mert Viktor profin gyakorolja. Ahhoz, hogy eltávolítható legyen a Fidesz, a váltást akaró erőknek is élni kell vele, de nem egymás ellen, hanem egyezkedve, a váltás érdekében.
A PM ezt jól látja, el is mondták ugyanebben az indexes cikkben. Mi, a kormányváltásban bízók, azt kérjük, legyen ez mindenkinek a kiinduló alap, kicsinek, nagynak, Momentumnak, Botkának.