Ádámból jegybank alelnök lesz, ez már majdnem biztos. Bár még hihetünk a tojásfejűnek, aki szerint meg tökre nem tudni még, hogy ki váltja az offshore huszárt, ennek fényében pedig a slepp kiléte is bizonytalan. De ceteris paribus legyen most az, hogy Ádám megy Gyurival a Bank utcába. (Vörös, bársony süvegem, most élem gyöngy életem.)

Ha optimistán szemlélem a dolgokat, akkor ez igazán jó hír. Mostantól mindenki biztathatja a gyermekét: mindegy, mit csinálsz, fiam/lányom, csináld jól és leszel még alelnök a jegybankban, meglátod, te leszel az első bútorasztalos, aki alelnök lesz, csak szálka ne menjen az ujjába senkinek, csak csomó ne legyen szem előtt, csak a polc ne legyen ferde.

Mert Ádám is igen kiváló bútorasztalos. A fa szinte sír az örömtől, ha Ádám megy neki a 150-es smirglivel, a háziasszonyok mind elpirulnak, ha meglátják, az idősebbje a lányát adná hozzá, a fiatalabbja titkokban a maga szórakozását keresné. Arany keze van, nem vitás. De a rendelést nem tudja felvenni rendesen, a Kovácsékat összekeveri a Takácsékkal, itt centiben, ott colban mér, vagyis a végeredmény kiválóan meg van ugyan munkálva, de arra a polcra se könyvet se egyebet tenni nem lehet. Nem megy Ádámnak a tervezés se. Rossz oldalra nyílnak az ajtók, az akasztós szekrény annyira keskeny, hogy nem fér el benne a vállfa, a polcok meg olyan sűrűn vannak, hogy egy vizespohár sem fér el. A régi mesterek mondták is: nem baj, ehhez kellenek az évek, a rutin és általában az élettapasztalat.

Mert ez az ami igazán hiányzott eddig Ádám munkásságából. Nagyon jól ismerte a problémakört, és elhitte, hogy szinte elhanyagolható a különbség egy könyv elolvasása és megírása között. Elhitte, hogy a gyalulás az majdnem tervezés, hogy a szekrény beállítása az majdnem ügyfélszerzés. Hát nem. Persze ezzel nincs is akkor baj, ha mindezt a mestere mellett csinálja a tanonc. Az már kellemetlenebb, ha a önálló működésbe kezd és csak a selejt halmozódása figyelmeztet arra, van még mit tanulni.

Mert nagyjából ez történt. Csak sajnos nem a forgács hullik. A bérszámfejtők ma épp nem nagyon tudják, hogy bérszámfejtsenek, a fasza kis adót nem választotta lényegében senki, a jogszabályok mindennek, de leginkább önmaguknak mondanak ellent, ami persze másodlagos, hiszen hússzor módosítanak mindent, még a hatályba lépés előtti napokban is, és minden idióta lobbista szét tudja barmolni az értelmes és egyeztetésen átesett szöveget.

És most a kis bútorasztalos kitalálja - miközben ügyesen titkolja, hogy a szalagfűrész levitte a múlt héten a kisujja végét -, hogy ő tulajdonképpen mindig is hidakat akart tervezni. Fasza lesz. Főleg ilyen főhidász mellett.