Balogh Jóska megint jól járt, Magyarországon tényleg semmilyen következménnyel nem jár az, ha valaki salakrészegen péppé veri becses élettársát. Ez a szűk konklúzió a vakkomondoros nőverő polgármester ügye kapcsán. Teljesen felesleges fikázni a bíróságot, a jogszabályok és eljárásrend alapján ma 420 ezer forintért meg lehet úszni, hogy valaki agresszív állat módjára viselkedik. Ennek fényében teljesen mindegy, hogy 420 vagy 240 ezer. A hasonló esetek többségében nem sittelik le a családtagjait terrorizáló rohadékokat.
Az azért figyelemre méltó, hogy milyen enyhítő körülmények merültek fel az eset kapcsán - az ügyészség felfüggesztett börtönt akart, az ügyvéd felmentést, ebből lett a 420 ezres bírság. Azért sem indokolt a sitt a bíróság szerint, mert az eset régen történt. Nos, kár vitatni, lassan három éve esett át az asszony a komondoron. De ki tehet arról, hogy egy ilyen ügy éveket húzódik? Napnál világosabb eset, mi a faszt kellett ezen ennyit húzni? Fél év alatt ítéletet kellett volna hozni - már csak azért is, hogy a sértettet ne lehessen sem fenyegetéssel sem édesgetéssel eltéríteni a vallomástételtől. Ehelyett a honi eljárásrend húzza, mint valami szaros mexikói sorozatot. Persze hogy érdektelen lesz az egész ügy, elvégre a csontok beforrtak, lakni is kell valahol, szent a béke.
Az is furcsa enyhítő körülmény, hogy amúgy a nőagyaló jól végzi a munkáját. És? Ha mondjuk gazos marad az árokpart, akkor nem szabad nőt verni, de ha fel van szedve a tehénszar, akkor igen? Hol az összefüggés? Olyan ez, mint a jó magaviselet egy sikkasztónál. A börtönben nem írta át a könyvelést, vagy mi? Ellopott tízmilliót, de egyébként mindig előre köszönt és a havat is elseperte. Feldarabolta a szomszédját, de iszonyat jól nyírja a bonsait.
Az viszont igencsak aggályos, hogy ha a bíróság előtt bizonyítottá válik: valaki rommá agyalt egy másik embert, az a valaki még maradhat polgármester. Márpedig Balogh beismerte, hogy részegen a korláthoz verdeste a nő fejét, aki így többszörös orr és járomcsonttörést szenvedett.
Hogy a picsába maradhat valaki ezek után hivatalban? A szabályozás szerint csak akkor válik méltatlanná a polgármesteri tisztséghez, ha szabadságvesztésre ítélik. De ez milyen elbaszott szabályozás már? A polgármester seggrészegen - valahol már az sem méltó egy politikushoz, hogy bebasszon, mint a szar egy lakodalomban - szénné ver valakit, és ez nem számít? És ha cserbenhagyással elgázol valakit és valami kamudumával eléri, hogy ne kapjon felfüggesztettet sem, akkor az is rendben van? Mert a közmunkásokat jól igazgatja?
Tényleg ennyit ér egy emberélet? Hagyjuk most a faszért nem hagyta ott a nő ezt az állatot típusú szöveget, mert most nem ez a lényeg. Olyan társadalomban élünk, ahol elfogadott és megszokott, hogy a férfi veri a nőt. Vicceket gyártunk, haha, de vicces, a műfogsor legyártása után ne basszuk pofán az asszonyt, mert félmillió forint van a szájában, nyehhhehhe, mekkora poén. Akkor most az a helyes hozzáállás, ha eleget téve a szokásoknak, a jogszabályi környezet engedi, hogy ezek a minták rögzüljenek? Mert az semmilyen következménnyel nem jár, hogy fizetnie kell 420 ezret. Az semmi, az lófasz.
Vagy a jogszabályoknak tennie kellene a rossz beidegződések ellen? S épp keményen kellene büntetni a hasonló eseteket, igenis el kellene venni a nőverő politikus tisztségét, kiváltságait? Hogy egyértelmű legyen: a társadalomnak el kell ítélnie, ki kell rekesztenie az ilyen alakokat.
Azt gondolom, igen. Itt ugyanis nem arról van szó, hogy egyszer hülye volt - diákkorában elszívott egy füves cigit vagy berohant a pályára az Újpest-Fradin ünnepelni. Valakit módszeresen agyalni, úgy ráadásul, hogy korábban a feleségével is hasonlóan bánt, az más kategória. Ez nem egyszeri, meggondolatlan cselekedet. Egy polgármester, aki kiskirályként működik a maga szemétdombján igenis lássa a saját tetteinek következményeit. Ennek van ugyanis igazán visszatartó ereje, nem a három csapásnak.
Az utolsó 100 komment: