Ezt a posztot nem a dugóban írom, nem vagyok személyesen érintett a mai nagy taxisvonulásban. Ezt csak azért, hogy egyértelmű legyen: nem hirtelen felindulás vezérel, inkább az értetlenkedés.
Amikor az első Uber-ellenes lezárások voltak, nem csak a blogoszféra nagy része, de sok újságíró is rögtön nekiesett a taxisoknak és egekbe emelte az Ubert. Csöködt mucsai fejlődésgátló taxisok, valamint haladó digitális jófej Uber volt a mantra, ami bántóan egyoldalúnak hatott akkor. De valahol érthető volt, a bunkó agresszív taxis ugyanis szinonimája lett a lehúzásnak akkor is, ha sok tisztességes fuvarozó van köztük.
A taxisok tehát a közutálatból indítottak és a helyett, hogy javítottak volna a megítélésükön, igazi önző suttyó paraszt módjára viselkednek azóta is. Önmagában az, hogy rendszeresen egy kopasz hústorony beszél bántó agresszivitással részükről a tévében, kapitális hiba, de ez csak az elbaszott píár. Az, hogy bármi történik, balhéznak, sokkal súlyosabb.
A megoldás itt egy olyan szabályozás lenne, mely versenyt teremt, hatékonyságot növel, hasonló, a szolgáltatásnak megfelelő feltételek mellett - minimum adózásra kényszeríti az Ubert is. Nem egyszerű, de az választás lehetőségét elváró fogyasztó azt akarja, hogy legyen Uber és maradjon taxi is, eldönthesse, hogy jó-e neki az olcsó, de általában rosszabb szolgáltatás, vagy kifizeti a drágát, azt kockáztatva, hogy az elvárt minőség helyett belefut egy igaz köcsög taxisba. Ez a normális irány minden hasonló esetben, amikor a technológiai robbanás átalakít egy piacot.
De nálunk persze nem ez van, a kormány egyre látványosabban próbálja kinyiffantani az Ubert, amivel a fasz se tudja mi a célja, meglepő, hogy ennyire fosik a taxisoktól. Akiknek pedig semmi sem elég: miután lényegében az Ubert megfojtó szabályozás készül, miután ennek részleteit bejelentette a fideszes dilettantizmus egyik csúcsát képviselő Fónagy pubi, nos, nem örülnek. Mert még ma is van Uber, mert ha nem döglenek meg azonnal, akkor az nekik kevés. Addig nem nyugszanak, amíg egyetlen uberes levegőt vesz a városban. Őket ugyan ne szopassák, előre jelzik, hogy a szabályt be kell tartatni, csak ők lehetnek a piacon, senki más. Miután kinyalták a seggüket, nem azt mondják, hogy köszi faszok, inkább megint tüntetnek, lezárják a várost.
Ez az a pont, ahol jóérzésű ember megfogadja, hogy ezekkel soha, sehova. Ha nincs Uber, akkor inkább gyalog, vagy BKV, de ezekre csak akkor fanyalodik, ha ég a ház. Iszonyat kellemetlen az újabb felismerés, hogy ez jutott nekünk: vérlázítóan önző, sőt már pofátlan és agresszív fuvarosok, valamint velük szembe menni nem merő beszari, az időt leállítani akaró kormány. De jó lenne nélkülük.
Az utolsó 100 komment: