Jó lett volna, ha nem kell folytatni az előző posztot, de egészen döbbenetes és érthetetlen, ami azóta is védekezés címszóval folyik.
Legutóbb még csak azon rinyáltam, hogy előzékenyen beengedtük, vagy inkább betessékeltük a vírust, az pedig elkezdett szépen terjedni. Volt egy döbbenetesen elkésett lépés, a korlátozás nélküli beutazásnak akkor vetettek véget, amikor már bőszen terjedt az országon belül. Most pedig, noha nálunk a második leggyorsabb a terjedés egész Európában, még mindig tátott szájjal néznek és annyit mondanak, felkészültünk.
Odáig érthető, hogy a komolyabb leállást el kell kerülni, mert bedől a gazdaság. Az első hullámnál is csúnyán benézték az urak, sokkal nagyobbat szakadt a GDP a második negyedben, mint ahogy várták. Sőt, a pézügyi világ hetek óta azon mulat, hogy Matolcsy látnok még ma is növekedést vár brutál recesszó helyett idénre, a hónap végére ígér módosítást.
Tehát nem könnyű úgy lavírozni, hogy ne fingassuk ki a gazdaságot. De mivel a vírus terjedési módját elég jól ismerjük, nem bonyolult kőkeményen ráfeküdni a kontaktlehetőségek csökkentésére se.
A maszkot egészen e hétig látványosan ignoráló miniszterelnök azt mondja, felkészültünk a második hullámra. Vettünk méregdrágán rettenetesen sok lélegeztetőgépet, aztán mára kiderült, hogy a korábban meglevők mellé sincs elég ember, aki kezelje őket. Alig indult be a második hullám, év végére várja Orbán a csúcsot és már most a kapacitások határain vannak a budapesti kórházak. Úgy, hogy az ellátásra szorulók csak később érkeznek, mert először a fiatalokon söpör át a vírus. Még csak most viszik haza a sulikból a gyerkőcök, még csak most kezdik megfertőzni a felelőtlenek a nagyszülőket.
Ami fontos intézkedés volt, például a maszklébecolás büntetése, azt is Budapest vezette be hamarabb. Mint az idősotthonok tesztelését. Az alkalmatlan Karácsony megint hamarabb lépett, bár már ő is túl későn.
A friss intézkedések közül a bulihelyek 11 órás zárását a horvátok valamikor augusztus közepén lépték meg, a görögök még sokkal korábban. Ugyan mi mire vártunk eddig? A határzár meg értelmetlen, az egész világ a szigorú tesztelés irányába halad. Ha valaki tiszta, miért ne jöhetne? Miért kell szétszakítani családokat? Egyetlen ember nem vágja ezt az unióban, Orbán Viktor.
A teszt még 19500 forintért is borzasztó drága, a járványügy, a kontaktkutatás összeomlóban, az iskolákban az eljárásrend zavaros, az állami tesztvétel és elemzés sok napot késik, lassan teljes a káosz. A híres-neves gazdaságvédelmi operatív törzs hetek óta dolgozik egy új mentőcsomagon, de még mindig semmit se találtak ki. Csak Budapest szívatására van elég kapacitás. Ide jutottunk egy hónap alatt onnan, hogy Európa legtisztább állama voltunk.
Erre kérnénk szépen a magyarázatot.