Végre vége a több napos össznemzeti gyásznak, a hét végi sírás-rívás után ma már kevesebben rinyálnak a Malév egy éve bekövetkezett csődje miatt. Megdöbbentő, hogy mennyien ítélik meg kizárólag érzelmi alapon a légitársaság eltűnését. Hiába volt törvényszerű a bedőlés, hiába lenne ma is életképtelen egy Malévhoz hasonló légitársaság, mintha minden második embernek csak annyi lenne az agyában, hogy gigaveszteség érte az országot a Malév eltűnésével.
Kik sírnak elsősorban? A cég volt dolgozói. Őket meg is lehet érteni. Elvesztették állásukat, sokan közülük nem tudnak elhelyezkedni választott szakmájukban. Megható volt látni a flashmobot, amit összehoztak, jó olvasni, hogy aki akar, minden nehézség ellenére a világ másik végén is megél a jég hátán. De könnyeket már ne hullajtsunk értük. Aki egy olyan vállalatnál dolgozik, mely soha nem tudott piaci körülmények között önerőből megélni, annak ha van egy csepp esze, akkor örül minden hónapnak, amit munkával tölthet és felkészül a végre, mely bármikor bekövetkezhet. Főleg, ha tudni lehet az állami támogatás tilalmát és azt, hogy a kutya se akarja megvenni a céget. (Kivételt jelentenek persze az olyan állami cégek dolgozói, melyek semmiképp se szűnhetnek meg, lásd MÁV, BKV. Ők a mázlisták, amit sokszor pofátlanul ki is használnak, hogy baszódjanak meg - de nem ez most a téma)
A Malévnál kicsit később jött a rendszerváltás, mint kellett volna, a dolgozók többsége elhitte, hogy kivételezett helyzetben van, s a kánaánnak sose lesz vége. De eljött az igazság pillanata, amikor az állam már nem tömhette ki pénzzel, s azonnal vége lett. Adófizetőként azt mondom: hamarabb kellett volna. A dolgozóknak pedig nem ártott volna B tervvel készülniük. Aki nem így tett, az lúzer volt.
De van egy sokkal szélesebb tábor is, melynek tagjai ma is sírva fakadnak, ha eszükbe jut a Malév. Okés, részben csúnyán félrevezették őket, szinte csak hazugsággal találkoztak a csőd témakörében. A jelenlegi kormány lószart se tett azért, hogy létrejöhessen egy talán életképes utód, inkább az előző garnitúra csesztetésére koncentrált, parlamenti Malév-bizottságosdival hülyítve az alatvallókat. A reptér sajnáltatja magát, részben jogosan, de direkt elfelejti kommunikálni, hogy a Malév kifingása nyomán egymillióval több utas jött Budapestre, mint a korábbi évben.
De még a gazdasági újságíró sem lát tovább az orránál. A Világgazdaság tehetséges kolumnistájának láthatóan fingja nincs az egymillió új utasról, meg arról se, hogy a Malév utolsó vezére is állítja: ma a régióban nem tud nyereséggel működni egy kis légitársaság. Ezért aztán lazán le bírja írni azt kapitális faszságot, hogy a GDP-re gyakorolt megszámolhatatlan áttételes hatás miatt meg kellett volna menteni ezt a fostalicskát.
Mit várjunk akkor egy hozzá nem értőtől? A korábbi posztjainkhoz, illetve más szájtok Malév-cikkeihez érkező kommentekből az tűnik ki, hogy sokan simán fura nemzeti identitásuk alapján gondolják azt, hogy márpedig nagyon kellene a Malév. Mindegy, mibe kerül, a nemzet arculcsapása, ha nincs légitársasága. A Kárpát-medence büszke népe nem élhet Malév nélkül.
Ezen pedig gyorsan túl kéne lépni, mert eszement baromságról van szó. Régen persze volt jelentősége, hogy melyik ország hova engedte repülni a gépeit, miként támogatta a saját légitársaságát. De mióta az unióban bárki oda repül, ahova akar, s főleg azóta, hogy a hagyományos modellel működő kis légitársaságok gazdaságilag életképtelenek, semmi értelme ezen görcsölni. A nemzeti légitársaság kifejezés Európában ma már csak egy politikai lúzung, a túlburjánzott nemzettudattal megvert szerencsétlenek gumicsontja.
Itt nem hülye magyarokról van csak szó. Ugyanilyen mulatságos az az osztrák hazafi is, aki nem bírná ki Austrian Airlines nélkül, noha az már rég német - bedőlt volna, ha nem veszi meg a Lufthansa. Persze ha ekkora igény van arra, hogy bármi szarra ráüssük a nemzeti légicég cimkét, ám legyen, ott a Wizz Air, mint kézenfekvő választás. Ez ellen semmi kifogásom, a hülyéknek megnyugszik a lelkük, nekem meg nem zabálja a pénzemet. És különben is, alacsony árai miatt sokkal több ember, ha úgy tetszik, a nemzet jóval nagyobb hányada számára teszi lehetővé a repülést, mint a Malév, mely mellesleg a politika kifizetőhelyeként is szolgált.
Inkább mi röhögjünk, hogy a románok mit szopnak a full veszteséges állami Tarommal, míg nekünk van egy jól működő magáncégünk. Per pillanat viszont az a helyzet, hogy a tótók kacagnak a mi pofánkba. Beelőztek gazdaságilag, le is hagytak a faszba. Pedig nincs is nemzeti légitársaságuk és nem is görcsölnek rajta.