Alig van olyan nap, amikor nem derül fény a nemzeti együttnyúlás rendszerében egy jókora mutyira, haveroknak osztásra, rokonoknak juttatott zsíros állásokra. Lohasztó, hogy közvélemény ingerküszöbe közben egyre magasabb, egyre kevésbé érdekli a népet az, hogy milyen gusztustalanságok történnek. Belefásul szinte mindenki, azt mondja, mind ugyanezt csinálja, leszarja. Pedig nem kéne.

Ébresztő gyanánt összegyűjtöttük az elmúlt pár hét terméséből a legdurvábbakat. Van itt mindenféle galádság, amelyek közül a hanyatló nyugaton egy is elég lenne ahhoz, hogy a résztvevők hatalmasat bukjanak és takarodjanak iziben, de nálunk persze egyiknek se lesz semmiféle következménye. Íme az Orbán-rendszer elképesztő működése a legjellemzőbb és gyakran előbukkanó mutyitípusokon szemléltetve.

Béna, de kormánynyalonc haveri cégek kitömése állami pénzzel

Durva, amikor az elvben független jegybank tolja a zsét a kormány dicsőítésén túl mással alig foglalkozó, bődületesen szakmaiatlan Századvégnek. Szerencsére az utóbbi pályázatnál a vesztes volt olyan tökös, hogy kibeszélt, a Kopint-Tárki elmondta, hogy sokkal szarabb, lényegében értékelhetetlen ajánlattal is képes volt Matolcsy és bandája kihozni a Századvéget győztesnek. 

Törvényalkotás a haverok érdekei szerint

A mostani hirdetőoszlop-mutyinál nincs jellemzőbb. Olyan cég keres pénzt valamin, amely nincs a szűk haveri körben (sőt, sokak szerint balodalhoz köthető). Tarthatatlan állapot törvényt módosítanak, kicsinálják. Aztán a rendszer egyik legnagyobb kegyeltje szerzi meg a jogot, hogy ezen a piacon mozogjon. Így persze másként értelmezendő a biztonság kérdése, rögtön nem gáz vezetés közben hirdetőtáblákat sasolni. Igen, ahogy várni lehetett, rögtön visszacsinálnak mindent, salátatörvényben eldugott törvénymódosítóval biztosítják, hogy a haver kurva sokat kereshessen azon, amiből elődjét kipicsázták.

Zsíros meló családtagoknak, belső körösöknek

Csak a legfrissebb: Polt főügyész nejét a jegybankba vitték be magas fizetéssel, de ezt is sikerült egészen extrém magasságokba tolni, ötmilliót keres a nő az MNB-ben. Azért is szemléletes példa ez, mert a haveri körbe tartozik a papíron független MNB és a legfőbb ügyész is, akik kedvükre mutyizhatnak egymás között. Persze jótett helyébe Matolcsy is jót vár, fiacskája fasza állást kapott egy jegybank által felügyelt cégnél. Abszurd.

A főfideszes a saját bizniszét segítő infrastruktúrát fejleszti az állam pénzén

A nemzet koszorús költőóriása, Simon L kevés bevételhez jut a versekből és a politikusi bohóckodásból, véletlenül épp a saját panziója felé vezető út újítódik fel a megyében. Ez még nagy nehezen magyarázható is lehetne, ha sok hasonlót csinálnának és épp az övé lenne tropa. De a helyett, hogy lapítana, mint szar a fűben, még benyögi, hogy uszoda is kell oda a szomszédba.

A helyi kiskirály azt hiszi, neki mindent lehet, neki minden jár

A jászberényi polgármester ügyében az a legdurvább, hogy még a helyén van, persze fasznak kéne lemondania, gondolhatja, hiszen például Smittpali egy sokkal durvább ügy ellenére is odabilincselte magát az elnöki székéhez és máig nem érti, miért köpné le legszívesebben a fél ország. Így aztán miért  baj az, ha a városba csábítandó háziorvosnak szánt lakást a polgi meghirdeti kiadásra, majd egy rászoruló családot megelőzve ő maga nyer és költözik be új csajával a kecóba.

És ez nekik mind tök természetes.

Hogy állít le ellenőrzéseket a NAV? A zöld dossziés Horváth mellett lassan egy focicsapatra való figura állt már elő ilyen-olyan fórumokon azzal, hogy az adóhatóság bizonyos vezetői a hivatali utat megkerülve leszóltak, és ellenőrzések leállítását kérték. Az érintettek ezzel szemben száz oldalas dokumentumokkal, vizsgálatokkal igazolják, hogy az ellenőrzések tényleg lezajlottak és semmi olyan nem történt, amire a feketeseggűvé vált kollégák hivatkoznak. Akkor hogy van ez?

Érdemes pár dolgot tisztázni az elején. A NAV-on belül a munkatársak viszonylag nagy önállóságot élveznek, így szabadon állapíthatják meg - bizonyos keretek között - a bírságokat és egyéb büntetéseket. Emellett az ellenőrzés és a további ügykezelés is mind egyéni döntések során múlik. Ezzel nincs is gond, a kormánytisztviselő a rendszerben nagykorúnak van nézve, aki képes az egyedi eseteket differenciálni, és másképp kezeli a nyugdíjas levendulaárus nénit meg a dagadt zöldségest.

A hivatali út viszonylag szigorú, vagyis az ügyeknek megvan a maguk menetük, milyen hierarchiában zajlik a sztori. Ezzel nem nagyon lehet vitatkozni, elvégre ha egy doksit valaki aláír, akkor onnantól kezdve az a sztori az ő felelőssége. A hivatali út annyira szigorú, hogy egy elcseszett levelezgetés vagy rosszul dátumozott megbízás egész ügyeket lehetetleníthet el.

A NAV az áfacsalós történetek kapcsán több statisztikával is előállt, volt amelyikben - cégnevek nélkül - felsorolták az összes ellenőrzést, nagyon olvasmányos volt a pdf-be rendezett táblázat, amelynek minden rubrikája ki volt feketítve. Meg volt másfajta összesítés, hogy hány darab vizsgálat indult adott vállalkozói kört érintően. Utóbbi az úgynevezett amerikai cégeket érintette. Az mondjuk külön vicces volt, hogy nem nagyon sikerült tisztázni, mit értünk amerikai hátterű cégeken, ez hány százalékos tulajdoni hányadnál áll már fenn, de mindegy is.

Ezekből a vizsgálatokból semmi sem derült ki. Nyilván iszonyat meló volt a sok felesleges adatot összehányni és sorba rakni, de nagyjából annyi köze volt az alapkérdéshez, mintha a hány törpével élt együtt Hófehérke kérdésre azzal válaszolnánk, hogy mi mindent bányásztak a manók. A kérdés sosem az volt, hogy miért nem töltögetett ki nyomtatványokat a NAV, hanem hogy miért nem történt effektív és ténylegesen és eredményszemléletet hangsúlyozva semmi például az étolajcsalások ügyében.

Alapvetően nem igaz, hogy a NAV bármilyen ellenőrzést leállított, ilyet ugyanis csak a hivatali út súlyos megsértésével lehetett volna megtenni. És hülyék lettek volna ekkora támadási felületet hagyni. Hiszen ez visszakereshető és a hibázó vezető utólag egyértelműen felelősségre vonható. Mi a megoldás? Minden, aminek nincs írásos nyoma, s ami kihasználja az önállóság és szabad döntés adta mozgásteret.

A kérdés tehát nem az, hogy adott cégnél leállt-e a vizsgálat vagy sem, mert tutira nem állt le. Viszont az már nem mindegy, hogy mit állapítottak meg. Lehet szívózni a cégautóval, a kiküldési rendelvénnyel, a nem kellően dokumentált gyárbővítéssel, és máris összejön pár millió vagy tízmillió forint bírság. Azt, hogy mi nem lett feltárva, az meg úgysem tudja meg senki. Mert ez a kérdés, hogy mi minden maradt még a kertek alatt. Ha még hozzá lehet csapni a sztorihoz egy kis jogosulatlan áfavisszaigénylést - de tényleg csak valami bagatell dolog miatt - akkor a cég védve is lesz. Hiszen egy már lezárt időszakot nem lehet újra ellenőrizni: ha felmentenek gyilkosság vádja alól, még egyszer ugyanazért nem emelhetnek vádat.

A másik oldal is érdekes, amikor nem is kell durva bírság a végére. Mert bőven elég lehet, ha vegzálják az adott céget. Ha visszatartják az áfáját és ezzel több milliárd forint likviditási rés támad a rendszerben - ezt nem lehet hosszú ideig bírni, sok cég dől be azért, mert nem bírja ki, amíg a NAV megszüli a döntést. Magánszemélyek esetében egy jól elhelyezett vagyonosodási vizsgálat nagyon hatásos, magánügyekbe kérdezősködnek bele, amit nagyon nehezen lehet lelkileg bírni hónapokon át.

A legjobb persze az a felállás, amikor sáros is a cég, de azért annál jobban meg is akarják fingatni. Mert ilyenkor van fogás, ám amit még kipréselnek belőle, az nincs mindig egyensúlyban a sárral. Hát nem pont ilyen a Kapuvári Hús? Áfázott, mint lényegében minden húsipari cég, szóval jól rá lehet taposni a tökeire. Mellesleg a cél valójában az, hogy a földdel tegyék egyenlővé, úgyhogy milliárdos áfát nem kérhet vissza akkor sem, ha azzal amúgy minden rendben van. De ha bárki nekiáll védeni, akkor jön a naiv vállvonogatás: de hát egy áfacsalásban résztvevő vállalatról van szó, mi csak elővigyázatosak vagyunk.

A vizsgálatok leállítása ennek épp az ellentéte, ott az a lényeg, hogy a nagy gebasz ne derüljön ki. Nagyon sok eszköz van arra, hogy ez kivitelezhető legyen: hopp, alaki vagy formai hibás a megbízás, amellyel a revizor utasítást kap a vizsgálat elindítására. Ez sokszor simán azért fordul elő, mert sietnek, nem figyelnek, nincs idő, elkúrják. Meg van amikor kapóra jön a tévesztés. Az ügy során még egy sor hibát elkövethet a revizor, s a feljebb lévő szinteken a cégek és magánszemélyek érdekét is nézni kell, így a vizsgálat fontosabb részei elveszhetnek.

Vannak-e telefonok? Simán lehet, hogy egyes politikusoknak már gyorshívóban vannak a káderek, akik intézkednek. Nem kell, hogy ennek nyoma legyen, elég a jól felfogott érdekre hivatkozni, némi verbális erőszakot alkalmazni, emlékeztetni arra, hogy nagyon szar ám 55 évesen munkanélkülivé válni. És az ember dönthet, hogy beleáll a sztoriba, vagy saját mérlegelési jogkörére hivatkozva a kívánságnak megfelelő megállapításokat teszi meg. Soha nem fog kiderülni, hogy balfék volt-e a revizor vagy kérték őt erősen, hogy adott dolgokkal ne foglalkozzon. Sosem lehet bebizonyítani, hogy telefonos utasítás miatt tartottak vissza egy visszaigényelt áfát hőnapokon át. Soha sem lesz egyértelmű, hogy egy akadékoskodó, hozzá nem értő kretént kellett teljes joggal lefokozni, vagy az utasítást végrehajtani nem akaró figurát csapták vissza a siófoki strandra, hogy tesztelje, ad-e nyugtát a vécés néni.

Érdekes játék összeszedni, hogy kik a legtehetségesebb hazai politikusok. A listára olyan arcok is kerültek, akik egyben veszettül gátlástalanok is, akiknek egy pillanatra sem mernénk hátat fordítani, ha van tőr a közelben. Persze az alapkérdés az, hogy mi is a tehetség? Egy politikusnál momentán minimálisan az kell, hogy fel tudja futtatni magát, befolyásossá tudjon kinőni a saját közegében, a választók tekintélyes csoportja tartsa mérvadó figurának, profin kommunikáljon, s tudja kezelni a váratlan helyzeteket is. Íme kik ebben a legjobbak, majd arról, hogy miért is überszopó, hogy pont ők vannak a lista elején.

1. Orbán Viktor

Nem szükséges részletes indoklás. Az ember, akinek a legátlátszóbb ótvar kamujait is milliók kajálják be, aki a legjobban vágja, mi takar hallani és kit akar gyűlölni a tudatlan átlagseggfej választó. Aki a legjobban ismeri népe gyengéit és a legügyesebben képes kihasználni azokat. S profin épített hátországot, választotta ki háttérembereit. Persze amikor sakkozni kezd velük, némelyik bepöccen, de ez része a játéknak.

2. Rogán Antal

Korábban összefoglaltuk: ő az univerzális mindenes, aki ha kell, ügyesen népbutít, ha kell, mások után is szart lapátol. Az agyatlanok számra adagolt demagógiában ő lövi be a legjobban a hangerőt és profin építi közpénzen a csodás családapa imidzsét is. Nincs kérdés, amivel zavarba lehetne hozni, amire ne tudná, hogy mikor kell kamuval, mikor visszatámadva reagálni.    

3. Vona Gábor

Aki egy egészen vállalhatatlan arcokból álló, ordas ideológia mellett szerveződött pártot szinte észrevétlenül potenciális kormányzóerővé hoz fel bugyuta cukiságkampánnyal és kevés, de profi nyilatkozattal, az nagyon tudhat valamit.  

4. Lázár János

Talán a legnehezebben megmagyarázható, hogy ennek az igazán pökhendi alaknak miért hisznek el oly sokan mindent. Erősségéből kevés látszik, irritálóan kommunikál, de a háttérben hihetetlen hatékonysággal tudja kavarni a szálakat, mozgatni a különféle érdekcsoportokat. Őrült hatalma lett, irgalmatlan pénzek felett diszponál, nélkülözhetetlen jobb keze lett a Vezérnek. 

5. Karácsony Gergely

Végre egy olyan arc a listán, akire rá mernénk bízni a slusszkulcsot. Nem semmi lavírozásra volt szüksége ahhoz, hogy a sok fideszes és maszopos tróger között bebetonozza pozícióját Zuglóban, s az is jó politikai érzékről tanúskodott, hogy az országos politikából elvonult a helyibe, megerősödik a helyett, hogy a többi balos díszfasz gyűrűjében a parlamentben égetné szénné magát, mint úgynevezett demokratikus ellenzéki.

6. Gyurcsány Ferenc

Persze megbocsáthatatlan, ahogy foggal-körömmel ragaszkodott a hatalomhoz 2006-tól még évekig, jórészt ő kúrta ránk a kétharmadot. De előtte nagyon ügyesen lett miniszterelnök, még ügyesebben nyert 2006-ban és az sem kis teljesítmény, hogy a teljes megsemmisülésből vissza tudott odáig jönni, hogy Viktor újra, vagy épp még mindig komolyan veszi. A társadalom egy speciális szegletére, a rinyáló őskommer öregasszonyokra senki nincs olyan hatással, mint ő, de meglepőn sokak csipázzák más rétegekből is a kimért, álságos, ám kétségtelenül sok igazságot is tartalmazó dumáját.

7. Pokorni Zoltán és Botka László megosztva 

Nem tudtunk dönteni, mindketten nagyon profin menedzselik saját kerületüket/városukat. Pokornitól óriási húzás volt végigvinni ezt a bődületes kamu Normafa-népszavazást, minden pont úgy alakult, ahogy eltervezte és egy nagy balhéból indulva  megerősödve jött ki az egészből. Botka is ügyes, pontosan tudja, hogy mikor nem szabad Budapestre jönnie és várja az időpontot, hogy átlépjen a nagypolitikába. Addig is ha valami nagy korruptság ki nem derül róla, senki se fogja megszorongatni a tökeit Szegeden.

Tanulságok? A nyolc pofából legalább öt totálisan gátlástalan, vállalhatatlan. Akik tudják, hogy milyen technikákkal lehet hatalomra kerülni, illetve ott maradni, azok immár öt éve az ország ellenében használják a tehetségüket, akik pedig előre vinnék a közös ügyeket, tisztességesnek tűnnek, azok félő, hogy a büdös életben nem jutnak a kormányzás közelébe se.

Egy kissé pofátlan és demagóg figura kéne már, aki el tud jutni a hatalomig, de ott nem a saját pozíciója megerősítésére és a haveri háttérkör megerősítésére koncentrál, hanem hogy végre kimozdítsa az országon a trutymóból. Amíg ilyen nincs a láthatáron, addig kábé megbaszhatjuk.

Vannak tévécsatornák, ahol abból csinálnak műsort, hogy a pasas fejéből hogy operálnak ki egy villanykörtét, meg hasonlók. Volt olyan is, amikor válogatott kreténeket mutattak be, akik mindenféle szirszart vettek meg hitelkártyával meg kölcsönökből, kábé guccsi táskát titkárnői fizetés mellett. Aztán jött valami könyvelő kinézetű, halvérű nő, aki megmondja, hogy anyukám, holnaptól napi tíz fontból élsz és táskát legfeljebb a Tescóban veszel tíz centért nájlonból.

Ezt hívjuk most magáncsődnek, ez a kádas párt nagy találmánya. Van ezzel gond? Nincs, ha a suttyókból indulunk ki, akiknek annyi eszük nincs, hogy felfogják: azt a sok hulladékot, amit összevásárolnak, nem lehet adatrögzítői fizetésből finanszírozni. Akkor sem, ha a főnöknő idegesítően drága autóval jár dolgozni. Az ilyen barmok amúgy tök stabil tagjai lennének a társadalomnak, csak meg kell nekik mutatni, hogy képességük és pozíciójuk milyen viszonyban áll a számukra jogosnak ítélt elképzelésekkel. Hogy köszönőviszonyban sem.

És nagyjából ez a terve a KDNP-nek is, azokat kihúzni a szarból, akik amúgy termelik a GDP-t és fogyasztanak, vagyis nyugdíjas korukra valamelyest visszafizetik az adósmentés költségét, hiszen vesznek majd másik lakást meg kocsit. Az lehet vita tárgya, hogy mennyiben kellene bárkinek is beszállnia idióták mentegetésébe, miért kell vállon veregetni a felelőtlen kreténeket. Ezeket a köröket nagyjából megfutottuk már az elengedett önkormányzati adósságnál meg a végtörlesztésnél és a devizahiteles mentőcsomagnál.

Összességében a javaslat nem szociális juttatás vagy valami keresztényi könyörületesség manifesztálódása - ezt meg lehetne bocsátani a keresztényeknek, mégiscsak az irgalom a fő megkülönböztető jegyük -, hanem a fizetőképes kereslet megtartása, támogatása. Aki belefér a KDNP által hasznosnak ítélt csoportba, azt lehet menteni. Ez nagyon fasza így vegytisztán, kár, hogy a többi le van szarva, mert úgysem tényező.

S ki a többi? A nyomorult, aki eleve nem tudja fizetni semmijét, mert bedőlt a munkahelye és Borsodban nem keresnek túl sok paplanvarró munkásnőt. Aki feketén melózik, ezért a magáncsődös agytröszt valójában nem is láthatja, mennyiből él - a szabályozás lényegében bankszámlákhoz köti a házi költségvetés tervezését és a költéseket, ami megköveteli a fehér jövedelmet. Aki pult alól vásárol, nyugta nélkül, mert csak a kamu húst meg az okosban vett zöldséget tudja megvenni. Aki kútról hozza a vizet, lopja az áramot, mert az övét már elzárta a szolgáltató. 

Szóval a magáncsőd az úgynevezett szegényeket rohadtul nem támogatja. Ez közgazdasági szempontból érthető, hiszen soha nem fogják visszahozni azt a költséget, amit beléjük feccöl a rendszer. Ámde nem éppen ez volna elvárható egy keresztény párttól, hogy a kőkemény, bokroslajosi közgazdaságtant szemen köpve igenis kiállna a szegényekért? 

A banki elszámoltatás valószínűleg a legrosszabbul kommunikált és egyben legtöbbe került program lesz a rendszerváltást követő időszakban. Összesen ezermilliárd forintot sajtoltak ki a bankokból - ez a GDP majdnem három százaléka, szóval azért nem két fillér -, ehhez képest most elég sokan rinyálnak, hogy hékás, itt a pélóm, ezt kapjátok be.

Kár vitatkozni, az elszámolás elég sok lét tolt vissza a hiteleseknek. Most mindenki nézi meredten a baromi hosszú elszámoltatós levelet és vakarja a fejét. Azok, akik eddig is egyenesben voltak, azt kapták, amit vártak, csökkent a törlesztő, jó nem felére, de legalább valamivel. De a bagázs fele csak néz és néz, és marhára nem ért semmit.

Néz az árfolyamgátas, hogy dehát neki nem csökkent a törlesztője. Nem, kishaver, de nem tűnt fel, hogy te 180 forintos árfolyamon törlesztesz egy ideje? Ezt nem sikerült plasztikusan elmagyarázni: gátaska, neked a gyűjtőszámlád fog apadni, ennek is úgy kéne örülni, ahogy Vahúr és Fickó örült a sült libának. De gátaskáék közül sokan most csalódottak. Annyira nem sajnálom őket ezért.

A leghangosabban az rinyál, aki nagyjából az egész konstrukciót nem érti, mert neki elég volt az a sok baromság, amit Rogán Anti mondott mint devizahitel-szakértő. Gondolom, ez a kör annak idején Selmeczi Gabinak is elhitte, hogy milyen jól fog járni, ha visszalép a tébébe és felveszi az eltőzsdézett nyugdíjvagyona révén keletkezett hozamot. Vót tízmillió hitelem, fizettem hat évig, és kijött, hogy van hátra még 14 millió. Igen, rohadt mód idegesítő. De nem az, hogy én most nem lettem megmentve, hanem az, hogy ilyen szívás ez a devizahitel.

A sok gyökér, aki kimegy tüntetni, két dolgot képtelen megérteni: árfolyamkockázat és kamatos kamat. A hibás terméket érti, a többit nem. Persze agya elszáll, de mégis hogy gondolja? Majd én fogom fizetni helyette a hitelt, mert neki elege van? Komolyan azt hitte, hogy majd májustól neki feleannyit se kell visszafizetnie? Vagy mi a tököm?

A késedelembe esett hiteles van a legszarabb helyzetben, az biztos. És fix, hogy ő nem ordít a tüntetéseken, hanem konstatálja, hogy ő itt már kurvára nem lesz megmentve. És ez így is van. Még akkor sincs kinn a vízből, ha az elszámolás után a felhalmozott, lejárt tartozása töredékére csökken - neki így jár a visszatérítés. Mert most sem tudja fizetni ezt a szart és nyilván ezt követően sem fogja tudni, szóval az adósság úgyis újra fog termelődni.

Tehet róla? Egyrészt nyilván, mert ő vette el a hitelt, s ez az ő kockázata akkor is, ha ember nem volt 2008-ban, aki komolyan számított arra, hogy paritásban lesz 300 forint körül a frank és az euró. Másrészt hiába tudja ezt valahol ő maga is, attól még iszonyú, hogy cirka 40 évesen az utolsó ficnijét is el fogja vinni valami bank, mert elviszi, az tuti. Ha még munkanélküli is, akkor még rosszabb.

Ez a kör úgy lett megmentve, hogy irdatlan pénzt költöttek rájuk, mégsem lesz érdemi haszna, mégsem lesznek megmentve. Ez a kör most annyira el van keseredve, hogy azt is személye elleni kicseszésnek veszi, ha elhívják előle a liftet. Alsó hangon is százezer emberről van szó, szóval elég sok liftet rugdosnak mostanság. Ezek az emberek úgy lesznek otthagyva, hogy közben több milliárd forintot költöttek rájuk.

A siralmas eredményeket látva a kormány szánalmas próbálkozásokat tesz arra, hogy újabb hitelmentés hirdessen, ettől a bankok nyilván összepisálták magukat már régen, az ügyfél meg néz, mint a vett malac és elkezdi dobozolni a cuccait. Igazi lose-lose szituáció, gratulálunk.

Annyira jó, hogy ha az Orbán-világ működését kell majd egyszer elmagyarázni valakinek, nem kell bonyolult fejtegetésekbe bocsátkozni, vannak ugyanis napok, amikor minden mocsokságát perceken belül megmutatja a narancsos szűk vezetői kör. Ilyen volt az elmúlt csütörtök is, amikor szinte minden bejelentett intézkedés, illetve beesett hír hihetetlenül jellemző volt a rezsim működésére. 

Adóhitel a profitjukat ugrásszerűen növekvő cégeknek, magyarul a haveroknak

Változás alig lett az adótörvényekben, de egy olyan kedvezményt csak sikerült kiizzadni, amivel újra csak az aktuális haveroknak hagynak több pénzt a zsebükben. A szokásos mutyi.

Mutyi a nagyon független jegybankban is: lezsírozott üzlet a Századvégnek

Értékelhetetlen ajánlattal, sokkal magasabb árral is simán a másik haveri kört hozta ki Matolcsy és bandája győztesnek egy komoly jegybanki tenderen. Jobb helyeken egy ilyenbe azonnal belebukik a jegybankelnök, nálunk hír is alig lett belőle.

Hidat építenek a Dunán Kalocsánál

Egy gigaelcseszés, Paks 2. hót fölösleges folyománya, úsznak az árral, tovább rontják, visszafordíthatatlanná teszik az ügyet. Ja, kiderült az is, hogy ez is Tapolca-szindróma, pénz nem számít, a Jobbik-szavazókra nyomultak.

Új góré Pakson

Mert az előző Simicska-ember volt, ki kellett csinálni. Lajost mindenhol ütni kell, a megszokott kicsinyes bosszú.

Nem enyhítik a vasárnapi boltzárat a Balatonnál

Amikor száz körömmel ragaszkodnak az őrültségükhöz, az tipikus Viktor. Bónuszként Lázár vérlázítóan pökhendi és primkó dumája: nem vásárolni mennek az emberek oda, hanem pihenni

Emelik a falusi polgármesterek bérét

Ezt is elkúrták, mint a vasárnapit, ők csökkentették le a fizukat. De itt arra jutottak, hogy további komoly szavazatvesztés jöhet belőle, ha nem változtatnak. Ezért megpróbálják visszacsinálni, visszaemelni. Szánalmas.

Beszophatják a felcsúti kisvasutat

A Figyelő szerint Brüsszel nem finanszírozza az elképesztő pazarlásnak számító projektet. Pedig napi sok ezer utast írtak a pályázatba, ami az év egyik legpofátlanabb, de nagyon jellemző fideszes blöffje. Csak nehogy az legyen a vége, hogy megcsinálják a vezér falujába tervezett értelmetlenség-bajnok vonalat színtiszta adófizetői pénzből

Elégedetlenek a devizahitelesek az elszámolással, ezért újabb mentést lengetnek be finoman

Ócska demagógia, beszartak, hogy köszönetmondás helyett sokan keveslik a visszajáró pénzt (pedig ez is sok volt)

Brüsszelnek kuss legyen bevándorlás-ügyben

Leírni is fáj, mennyire undorító a hazugságokra épülő kormányzati hangulatkeltés a bevándorlók ellen.

Az állam és az önkormányzatok is csak állampapírba fektethetnek

Quaestor-botrány utáni ész nélküli, szakmaiatlan túlszigorítás.

Vagyis, ami tök egyértelműen lejön: bosszúállás, szakmaiatlanság, hatalmas mutyik, szavazóknak játszás a magyarok legrosszabb tulajdonságaira építve. S a legszomorúbb: már szinte senki fenn sem akad ezeken a ganéságokon, a nép kezd beletörődni, inkább tudni se akarja, mi folyik itt. 

Biztos én vagyok barom, de még mindig szeretek napilapokat olvasni, ha valahol korrekt tálalást, releváns saját információkat kapok. Csakhogy a Nemzet egy szarhalom, mely eddig Viktor seggét nyalta, most meg Lajos szekerét tolja. A Hírlap egy rendkívül buta egoista, régi kapcsolataival milliárdossá lett, de értéket soha nem teremtett fidesznyalonc szócsöve, a Népszava meg bérrettegő ultralibsik és orbánfóbiás vörösingesek utolsó menedéke, melynek minden szarul megírt cikke ugyanarról szól. Az elmúlt években egyedül a Népszabadság maradt meg olvasható sajtóterméknek, melynek elfogultsága is még épp elviselhető volt, de elég sok fontos és saját infót hozott.

A lap főszerkesztője több mint egy hónapja elcsapott autójával egy bringást, aki súlyosan megsérült. Ennyi, ami biztos. Az csak valószínű, hogy ő hibázott. A Fidesz seggébe bújó mindennek legalja sajtóközmunkások által pár hete átvett Napi Gizdaság hozta a hírt délelőtt, hozzátéve, hogy az ember cserbenhagyta áldozatát. Rácsapott a Velvet, aztán kínos csend következett estig, amikor a főszerkesztő és a lap kiadója kiadtak egy-egy közleményt és megkezdték a magyarázkodást. Murányi azt mondja, nem vette észre, hogy elsodorta a bringást, de amikor hazaérve felfedezett egy karcolást a kocsin, rögtön visszament a helyszínre. A kiadó meg lófaszt se mond, mert folyamatban van az ügy.

Lépjünk túl azon, hogy a fószer kamuzik-e. Kurvára életszerű, hogy nem vesz észre semmit, aztán később igen, majd pontosan tudja, hova kell visszamenni. De nem ez a fontos. Hanem az, hogy ezek az arcok úgy gondolták: ők szépen megbeszélték, de amúgy ehhez senkinek semmi köze, erről nem kell tájékoztatni például az olvasókat. Céges belügy, szerencsétlen esemény. A főszerkesztő természetesen nem mond le, oszt majd fizeti a cég az ügyvédet a tárgyalásra.

Rendben, de akkor mostantól kezdve mégis milyen alapon baszogat a lap bármilyen céget, amely megpróbál elsikálni egy sikamlós ügyet? Milyen alapon kritizál például egy politikust azért, mert megpróbálja elérni, hogy a nyilvánosság ne tudjon egy bűncselekmény gyanúját felvető ügyről, majd amikor kiderül a dolog, esze ágában nincs eltakarodni a faszba? Milyen alapon ítélkezik majd a következő vak komondoros véglényről az ügy lezárulta előtt?

Sötét mélységbe ereszkedett a Népszabadság főszerkesztője és kiadója ma. A nyilvánosság nagy barátai és a sajtószabadság bajnokai saját szarjuk esetében csak azzal vannak elfoglalva, hogy kéz a kézben söpörjék a szőnyeg alá. Ezzel tisztességes újságíróik mellett olvasóikat is szembe köpik. A tartósan zuhanó példányszámú lapban eddig még voltak komoly értékek. De ezzel a sunyi lapos megoldással mindent sikerült lenullázniuk: ki hisz el bármit is egy olyan lapnak, melyet ilyen takonygerincű alakok irányítanak? 

FRISSÍTÉS: csütörtök reggel kiderült, hogy a bringás már hetekkel ezelőtt meghalt. Ezek az igazi úriemberek a tegnapi közleményük alapján erről nem tudtak, a szociálisan kurvára érzékeny lap főszerkesztője ennyire követte, hogy mi lett a sorsa annak a szerencsétlennek, akit elsodort. Komolyan ő maradhat a főnök, miközben most már börtön fenyegeti? Komolyan beleáll a kiadó, hogy minden hitelességét elveszítse a lap? 

FRISSÍTÉS 2: Murányi Marcell lemondott. Mert megtudta, hogy hetekkel ezelőtt meghalt az általa elsodort biciklis. Tegnap még nem érdekelte. De még egyszer, az egészben az a legnagyobb gáz, ahogy ezt kezelték, szégyent hozva a lapra és hülyének nézve a saját olvasóikat, akik azt várták volna, hogy magukkal szemben is úgy járjanak el, mint a szánalmas, kamuzó, posztjukhoz vállalhatatlan szitukban is végsőkig ragaszkodó közszereplőkkel szemben.

UTOLSÓ FRISSÍTÉS, TANULSÁG: Valószínű, hogy mindketten hibáztak. Ez előfordulhat bárkivel, aki közlekedik. De ha Murányi korrekten jár el, azonnal kommunikálja, hogy mi történt, kéri a felfüggesztését a vizsgálatok idejére, majd ha kiderül, hogy igazat mond és csak figyelmetlen volt, akkor maradhatott volna akár főszerkesztő is. De így egy lelketlen sunyi emberként marad meg az emlékezetünkben, aki évekig abból élt, hogy mások nyomorát hozta címlapon, de a saját ügyében más mércét alkalmazott. Megérdemli a sorsát.

Megint utcára vonulnak a devizahitelesek, hiszen ők nem megmentve lettek, hanem átbaszva. Mondhatnám, most kezdtem el baromira unni ezt az ótvar rinyát, azt, ahogy ez a törpe kisebbség mártírt csinál magából, holott nagyrészt ők voltak a barmok, csak másban keresik a hibát. De a következő 10 pontot nem csak az agyhalott tüntetők figyelmébe ajánljuk, hanem mindenkiébe, aki amiatt pampog, mert csak kevés pénzt kap vissza a nagy devizahiteles-mentő elszámolás keretében.

Legyen tehát végre kuss, legalább ezek miatt:

1. Aki devizahitelt vett fel, aláírta, hogy a kamatokat a bank módosíthatja és vállalja az árfolyamkockázatot. Senkinek egy kurva szava se lehetett volna, ha teljesíteni kellett volna a szerződés szerint.
2. Nem a termék volt hibás, hanem Róna Péter elméje, de legfőképp a szabályozás. Az állam dolga lett volna kordában tartani a dolgot, mert az emberek kapzsik és hülyék, a bankok pedig profithajhászok, s persze kihasználják azt, amit törvényileg lehet. De az állam sose ismeri el, ha valamit elbaszott. Most se, viszont áttolta a szart a mindenki által gyűlölt bankokra.
3. A hitelesek nagy szerencséje, hogy a bankok túlzottan kapzsik voltak, nem voltak alaposak a szerződéses feltételek megfogalmazásakor, így néhány részlethúzásukba jogilag is bele lehetett kötni. Ezt felturbózva találta ki az állam a mentés részleteit.
4. Az is komoly makonya, hogy a forintosításra épp svájci frank nagy januári ugrása előtt került sor. 
5. A hitelesek legnagyobb mázlija, hogy kellően sokan szopták be a branyeszt, fontossá váltak a politikának. A kormány mindenképp akart valami olyat, amit úgy állíthat be, hogy megmenti a devizahiteleseket.
6. Hosszú faszkodás és egy vérlázítóan igazságtalan kitérő (a végtörlesztés) után épeszű dolgok is történtek: az árfolyamgát, majd maga a mostani elszámolás, melynek keretében nem csak az árfolyamrés miatt kártalanítják az ügyfeleket, de a bankok pofátlan egyoldalú szerződésmódosításai után is pénz jár vissza. Erre azt lehet mondani, hogy nagyjából igazságos, de egy szava se lehetett volna senkinek, ha nem kerül rá sor, ha vállalnia kellett volna mindenkinek a döntése következményeit.
7. Amit most az érintettek kapnak, az több mint ezer milliárdba fáj a bankoknak, fizetnek, mint a katonatiszt. 
8. Aki most keveset kap vissza, azért járt így, mert előzetesen őt húzták le a legkevésbé. Szóval inkább örüljön.
9. Az együttérzés nem egy jellemző magyar tulajdonság, de aki most visszakap bármennyit, kesergés helyett gondoljon arra, hogy a legrászorultabbakat, a bukott hiteleseket séróból otthagyták az út szélén a picsába, pedig rájuk kellett volna a legnagyobb energiát fordítani
10. Sokan azért keveslik a visszakapott pénzt, mert a hazug politikusokra hallgattak a szakemberek helyett, pedig még a Matolcsy sújtotta MNB is megmondta, hogy nagyjából 20 százalékkal csökkennek a terhek, átlagosan. Ezért írta Géza kolléga, hogy a Kossuth téren lehet reklamálni, s ezért jó, ha senki sem a demagóg politikusi lódítások alapján számolgatja  magának, hogy mekkora pénzt kap.

Plusz 1: Aki ezt a posztot olvassa, vélhetően találkozott már az internet nevű képződménnyel. Akkor mi a faszér nem klikkol mondjuk a bankrációra, vagy a bankmonitorra? Tök olcsó kiváltó forinthitelek is vannak, ezeket meg pofázás helyett érdemes összehasonlítani, a legjobbat kiválasztani és és bankot váltva kihasználni a lehetőséget.

Szerencsére maradt annyi józanság a bíróságokban és még a politikában is, hogy az árfolyamveszteség levétele az ügyfelek válláról lekerült a napirendről. De így is hatalmas terhektől szabadulnak meg a devizahitelesek, akiknek semmi okuk a rinyára. Aki leginkább sírhat, az az a lúzer, aki felelősen gondolkodva adósodott fel és a kockázatokat nem vállalva például jóval drágább forinthitelt vett fel.

Tehát: az állam elcseszte, a hitelfelvevők felelőtlenek voltak. Végül a politika népszerűséghajhászástól vezérelve, a bankok farkát a csalánba verve segített, jó sokat. Inkább örülni kéne és a pittyogás helyett mély önvizsgálatot végezve tanulni az esetből.

Nagyobbat szívhat a Fidesz a devizahiteles balhéval, mint a stadionépítéssel, kitiltási botránnyal, vasárnapi boltbezárással és mindenféle szarsággal együtt. Az egész sztori összességében annyira nevetséges és abszurd, hogy kitalálni sem lehetne jobbat. Behergelték a népet, nyomták éveken át a mi majd megmentünk szöveget. Annyira idegesítő volt, ahogy Rogán Antal kiállt és követelte a kormánytól, hogy számoltassa el a bankokat, annyira ripacskodás volt az egész, mintha Lórán Lenke játszaná el Magdi anyust, amint fellép az Operettszínházban.

Szerencsére vége lett, Tóni visszament hozzá nem érteni mindenféle általános témához. Meg lett a jogszabály, számtan, levelezés. Aztán jött a nagy pofára esés: jaj, hát mégis kell fizetni ezt a szaros hitelt, pedig azt mondták, hogy megmentenek. Hát jóreggelt, azért nem ártott volna a propaganda mellett az érdemi információkra is figyelni, plö az árfolyamkockázat az ügyfélé.

Ez elég jelentős kitétel, mégsem sikerült sokaknak megérteni a lényegét: öreg, többet fogsz fizetni, szar ügy, de ez van. Semmi sem fogja felül írni a tényt, hogy a hitelszerződésen nem a tévé maci neve áll, hanem a tiéd, barátom. Innentől pedig a felelősség is a tiéd. Akkor is így van ez, ha valakit fondorlatos csalók kúrnak át. 

A büdössegűek egyelőre a bankok, mert azok nyilván csalók. Nyilván. De ha így van, akkor az MNB ezt miért nem gondolja ugyanígy? Amit most a jegybank kifogásol és ki fog vizsgálni, az az árfolyamgátasok ügye, vagyis összességében a jegybanknak semmi gondja nincs azzal, hogy a forintban törlesztendő hitel jóval több, annál, mint amit az ügyfél felvett annak idején. Ezek szerint mégsem itt van a bibi.

És ha erre a hőbörgő, tüntetni járó, szemét bankozó és hibás termékező - hihetetlen, hogy ez a szarság megint előjött, komolyan - bagázs is rájön, akkor az is egyértelmű lesz, hogy mi lesz a hárítás következő szintje. Mert ugye a felelős megint nem az egyszeri ügyfél lesz, aki nem fogja fel még mindig, hogy mit cseszett el, hanem a bárki. És ebbe a kategóriába a kormány meg a Fidesz is beletartozik, hiszen teli szájjal harsogták éveken át, hogy majd ők megmentenek mindenkit.

Már a végtörlesztésnél és az árfolyamgát bevezetésénél lehetett tudni, hogy mikor és milyen körülmények között adnak vissza tényleg jelentős összegeket a hiteleseknek és mikor csinálnak valami olyan konstrukciót, hogy az lehetőleg ne kerüljön sokba, s inkább eltolja csak időben a probléma kezelését. És ez most is látszik. Az járt jól, aki semmit, de semmit nem hitt el abból, hogy az elszámolás után mennyi is marad majd vissza az ügyfeleknek, hanem várta a levelet, majd nem lepődött meg azon, hogy ott mekkora szám szerepel.

Akik viszont megették a Fidesz-dumát, azok most őrjönghetnek a Széchenyi téren, aztán ha maradt még egy csepp eszük, átmehetnek a Kossuth térre is, mert ott vannak azok, akiken számon lehet kérni bármiféle hazugságot. Ha ez így lesz, az lesz a Fidesz és a kormány legnagyobb önseggberúgása.

A minap bejelentett úgynevezett adómódosítások önmagában nem sok vizet zavarnak. Az egy százalékpontos szja-csökkentés csak látszatintézkedés, különösebb hatása, jelentősége nincs. Mert azt ugye senki sem gondolja komolyan, hogy az átlagbérre számolva kettőezer forint plusz havi szinten érezhetően befolyásolja bárkinek is az életét. Az ellenben igen fontos, hogy Orbánék el tudják mondani: mink jövőre is csökkentjük a jövedelemadót.

Hiszen aki szerint ez baj, az nyilván csak valami szarrágó lehet. Ez így is van, más kérdés, hogy 120 milliárd forintot el lehetne költeni értelmesebben is, de mindegy. A családi kedvezmény szélesítése ugye már meg lett szavazva tavaly, kár most ezt spanyolviasz gyanánt mutogatni. A gyesznyó áfájának csökkentéséről meg már beszámoltunk szőrmentén, ez szükséges intézkedés, a hatása viszont roppant káros lesz.

De nem is ez a lényeg, hiszen ahogyan akácból nem lehet csodazongorát építeni, pénz nélkül sincs adócsökkentés. Márpedig pénz az nemigen van - és ez nem értékítélet, többnyire az a megszokott, hogy nincs fölös 700 milliárd forint a költségvetésben. Ennyink van, ebből kell levest főzni, volt már ilyen, akkor sem ez volt a gond és most sem ez.

A kormány mindezt a kábé semmit úgy aposztrofálja, hogy ő továbbra is az adócsökkentés kormánya. Ez korábban is csak úgy volt igaz, hogy az adó kifejezést megcsillagozta az összes propagandagyártó, és azon kizárólag a béreket terhelő adókat értette, az újabb és újabb közvetett adókat, különadókat és egyéb miszart azt nem sorolta ide. Mondjuk így könnyebb a feladat. Most pedig technikai értelemben lesz igaz, hiszen valódi eredménye nem lesz az intézkedéseknek - a disznósok már most megmondták, hogy nem kerül majd kevesebbe az oldalas kilója, az ágazat köszöni szépen megtartja ezt az összeget. Az szja hatásáról pedig fentebb már esett szó.

Szóval egy gigantikus blöff az egész adócsökkentősdi, de sajnos már megszoktuk, hogy a mindenkori kormány a szart is csokis muffinnak akarja eladni. Szomorú, hogy ugyanezt a semmit kellett hallgatni ezelőtt X évvel is, a komoly eredményt nem hozó átalakítások mind reformértékűnek voltak kikiáltva.

Ennél is szomorúbb azonban, ahogyan az ellenzéknek nevezett muppet show ehhez híven nyilvánult meg. Olvasva a híradásokat, hogy mit reagált az LMP, az Együtt meg a többiek, azt lehetett látni, hogy a látszatintézkedésre látszatmegjegyezéseket tettek. Szar az szja-csökkentés, mert... és itt egy sor értelmes dolgot lehetne elmondani, például már nem kell tovább csökkenteni, helyette a munkáltató terheit kellene lejjebb vinni, hiszen a szocho még mindig gigantikusan magas. Vagy inkább az áfát kellene 27-ről legalább 25 százalékra csökkenteni - ez mondjuk elvinné a teljes adócsökkentésre szánt forrást. Sötöbö, mindegy, csak valami jöjjön már elő, amiről arra lehet következtetni, hogy gondolkodásra képes alakok vannak a társaságban.

Ehelyett jött a legröhejesebb megjegyzés: az szja-csökkentés nem segít a szegényeknek, csak a gazdagoknak kedvez. Hát köszönjük, nyolc-tíz éve futottak hasonló érvek az Országos Érdekegyeztető Tanácsban, ahol a szakszervezetek folyamatosan sírtak, a munkaadók kikérték maguknak, a kormány meg röhögött a markába, a hallgatóság pedig legszívesebben felkötötte volna magát, annyira unalmas és kiszámítható volt az egész.

És itt tartunk még mindig, csak már nincs OÉT és nem Veres János kell utálni. Ezt leszámítva ugyanaz a totálisan impotens hozzáállás dívik. Ennyit tud a kormány és ennyit az ellenzék, ragaszkodva az elvárt klisékhez megy a szófosás. Nem cél sem a minimális kompromisszum elérése, sem a valódi kritika megfogalmazása, csak a demagóg baromság nyomatása ész nélkül. Úgy nem jó ez, ahogyan lófasz nem furulya, majomsegg nem ibolya, se nem rózsabimbó.