2014.11.26.
Rengeteg mindenért gyűlölhető a Fidesz, de úgy látszik, a magánnyugdíjpénztárak lemészárolásába minden elképzelhető mocskukat belesűrítették. Ha egy embernek lenne ennyi rossz tulajdonsága, környezete jó esetben ignorálná, de lehet, hogy likvidálná. Úgy tűnik viszont, hogy ha egy párt működik ezek mentén, arra még mindig vevő a társadalom nem kis része. Összeszedtük, hogy a Fidesz mely 9 tulajdonságára, illetve általános működési jellemzőjére világított rá fényesen a nyugdíjrablás.
Színjáték
Arcot kell adni az egész sztorinak, s ahogyan ez az elszámoltatásnál a zuglói közpénzzsonglőr, a rezsicsökkentésnél a mocsári ragya volt, úgy a manyupoknál Selmeczi Gabika. A két hétre kinevezett nyugdíjbiztosnak halvány fogalma nem volt semmiről, csak rendre kiállt a plexiállvány mögé és elhadarta, hogy a kormány megvédte a nyugdíjakat. Jelentkezzen, aki tudja, hogy most épp mi az egybites nő titulusa? Ugyanúgy másodlagos, mint hogy mi lett Papcsákkal, Budai Gyulával, s mi lesz Németh Sziszivel vagy a többi, villámgyorsan erodálódó droiddal.
Lopás
Mink majd az egészet adósságcsökkentésre fogjuk költeni. Aha. Persze ezt már indulásként sem hitte el senki. Irdatlan pénzeket szednek be és osztanak újra, úgy, ahogyan nekik kényelmes, gyakorlatilag ha valami megtetszik a kormánynak, akkor azt elveszi. Ha kell, törvényt, alkotmányt ír át, nem számít. Trafik, bank, kereskedelem, nincs akadály. Nem tisztelik a magántulajdont, s azt gondolják, ha írnak a lopási vágy köré egy törvényt, akkor az már nem lesz lopás. Mint a kockás fülű nyúlból a rossz gyerek. Csak az a kis abroszfülű beszorult a kofferbe és baszik jönni.
Sunnyogás
Nem túl bonyolult rájönni, hogy miért csinálják és miért épp most. Az egész rohadó narancsbirodalom működőképessége forog kockán, ha nem csökkentik az államadósságot, mivel már nem csak a hiánycél be nem tartásán, hanem a magas adósságon is bele lehet csúszni a túlzottdeficit-eljárásba. Onnan meg csak egy lépés a csapok elzárása, márpedig brüsszeli pénzek nélkül már úton lennénk Fekete-Afrika felé. Ami önmagában nem zavarná a fiúkat, de probléma, hogy nem lenne miből lopnia a narancsos sleppnek se. Ezekről persze egy szót se beszélnek, sunyítanak a költségvetés tarthatatlanságról, amivel teljesen egyértelmű összefüggésben áll a pénztárak leszúrása.
Hazugság
A legelképesztőbb a szőke egybites baba szövege volt: a pénztárak eltőzsdézték a megtakarításokat. Valószínűleg a kis ostoba el is hitte. Eleve egy több évtizedes ügylet esetében nem lehet végső következtetéseket levonni abból, hogy mi történt tíz év alatt. Mintha egy csecsemőn számon kérnénk, hogy még mindig nem tud járni, pedig az ember le tud futni egy marathont. Nem volt itt semmi eltőzsdézés, a pénztárak nagyságrendekkel jobb hozamokat érnek el folyamatosan, mint az államkötvények, szóval miről beszélünk? A másik ordasság már Varga MIhályhoz kapcsolható. Nem, nem a “baj van nagy baj” kezdetű ökörség, bár az se utolsó, hanem a megmentettük a nyugdíjakat. Oszt mitől, Miskám? Inkább tőletek kellett volna megvédeni.
Károkozás
Adva van egy ötlet, ami nem túl jó, sőt inkább egészen szar. Ennek ellenére ragaszkodnak hozzá, átnyomják, már azért is, nehogy bárki azt higgye, hogy majd nem. Mit sem törődve azzal, hogy a hozzá nem értés, az odabarmolt javaslat milyen hatást fejt ki középtávon. A magánnyugdíjpénztári rendszerrel voltak problémák, és szükség volt (lett volna) egy alapos átalakításra. Ezt csudijól meg is lehetett volna csinálni kétharmaddal. Ehelyett jött a dózer, mert köllött a lé. Nem az a legnagyobb baj, hogy nem látszik az adósságcsökkentés, amire állítólag a vagyont költötték, és hogy a lehulló milliókból szőke kurvák seggéről szippantották a kokszot. A gond az, hogy ez a pénz hiányzik a nyugdíjrendszerből - nem véletlen, hogy az Eurostat új módszertana szerint nem lehet egy összegben elszámolni bevételként a vagyont, hanem azt arányosan leosztva a járadékfizetés idejére kell számításba venni. De hát ugye nincs mit számolni. És azért ami 1997 és 2010 között összejött, azt elég nehéz lesz még egyszer összeszedni.
Bosszú
A pohos csodacsatár agyában ez jelenik meg: ez a 60 ezer szarházi nemcsak kiiratkozott a nemzeti együttműködés rendszeréből, de ki is tartott a pénztáraknál. Ez a 60 ezer szarházi innentől kezdve ellenség. Négy év nem volt elég, hogy bedobják a törölközőt. Ráadásul a pénztárak mocskos jó hozamot termeltek, egyre jobban látszik, hogy a renitensek jobban jártak a zsarolás és hazugságok hatására visszalépőknél. Ez így egyszerűen nem maradhatott, a Béláknak meg kellett halniuk.
Kicsinyesség
Ha tényleg lett volna bennük egy hangyapöcsnyi méltányosság, ha csak egy picit zavarta volna őket, hogy az ígéreteiket nem tartják be, akkor semmiből sem tartott volna úgy bezárni a kasszákat, hogy akik ragaszkodnak a nyugdíjmegtakarításuk magánkézben tartásához, azok szabad elvonulást kapnak. De egy lófaszt, szóba se jöhetett, hogy átengedjék a delikvenseket például az önkéntes kasszákba. Kell a zsé és mint tudjuk, a statuálás a lényeg.
Kapkodás
Most is kétszer van a szövegben ugyanaz a bekezdés, tele van elütéssel, és akkor az érdemi résszel még nem is foglalkoztunk. Mindegy, folyamatosan ez meg, nyújtsunk be valamit a parlamentnek, legfeljebb módosítjuk száz oldalon. Napok alatt állnak össze komplett tervezetek, nemhogy hatástanulmány nincs, de még át sem olvasták rendesen a zagyvalékot, amit benyújtottak. Nem az itt a baj, hogy sok az utómunka, hanem hogy akár feloldhatatlan problémát is okozhat az elkúrás. Például a végkielégítésadónál, ami annyira hitvány módon szar lett, hogy az egyetlen megoldás az lenne, ha az egész szabályozást kidobnák a pöcsbe. Csak azon nem úszott ugye el 3000 milliárd forint.
Manpuláció
Azt kell elhitetni, hogy az emberek maguk döntöttek úgy, hogy piros dobozt választják, holott a trükk lényege, hogy gyakorlatilag nem lesz esély bármilyen más szín választására. Majdnem bejött, 100 ezer idióta nem hitte el a kamut, kétmillióan viszont igen.El lehet mondani, hogy a többség csalódott a mypuokban, mert hát ugye. Mert valójában nem volt szó semmiféle választásról, de majdnem úgy nézett ki, mintha. Most is ez a helyzet, feltüntetik, hogy bárki maradhat kasszatag, de hát a módosító mégiscsak úgy lett megfogalmazva, hogy ezen a sztorin már csak bukni lehet.