Hova süllyedt a világ! Ezek a szarházi spekulánsok már karácsonykor sem nyugszanak? Lógassuk fel az egész pénzügyi rendszert, mégse járja, hogy amíg mi tömjük az arcunkba a bejglit, addig néhány taknyos idegenszívű 300 közelébe machinálja a forintot.

Pedig az ám a nagy büdös helyzet, hogy miközben a kölkök lezabálták a szaloncukrot a fáról, az euró/forint kurzus 284-ről 293 fölé ugrott. Fél éves mélypont, szevasztok. Ami azt is jelenti, hogy miközben a Debil a fa alatt az unokák seggét lesi, hogy megvan-e minden pötty, az államadósság is megugrott egy hét alatt szerény 250 milliárd forinttal. És jófejségből csak a központi költségvetés devizaadósságával számoltam. 

Persze lehet azt mondani, hogy az ünnepek alatti kis forgalomban általában is össze-vissza csapatja az a néhány mohó tahó az árfolyamokat. Láttunk már ilyet, csakhogy hasonló esetben a kilengés legalább felét néhány óra alatt vissza is csinálták. Az is jogos, hogy a kedvezőtlen amerikai hírek borzolták a kedélyeket, de ilyenre sose szokott ekkora zúgással reagálni a magyar deviza.

Szenteste a világ legrosszabbul teljesítő devizája volt a forint és erre felesleges magyarázatokat gyártani. Ha jön a para, mindig a szar kapja a legnagyobb sallert. Lehet bűnbakot keresni, de elég jól érzékelhető, hogy a cérna a forintpiacon akkor szakadt el, amikor György a jegybanki stratégiai együttműködésről beszélt. Minden elemző azt tippelgeti, hogy milyen unortodox módszerrel nyúlnak a devizatartalékhoz, vagy csak nyomtatnak pénzt, próbálják elinflálni az adósságot. Egyáltalán, hogyan verik szét a jegybankot márciustól?

A vicc az, hogy két hónapja még úgy tűnt: a forint lehet a világ legjobban teljesítő devizája 2012-ben. Persze csak azért, mert tavaly év végén sikerült bedönteni bőven 300 fölé az akkori IMF-szopatással, alacsony lett a bázis. Ha nem erősödik vissza sürgősen a hét végén, akkor még a saját hazug önfényezésüket is sikerült elkúrni, mehetnek a kukába a kormány gazdaságpolitikai és forinterősítő zsenialitását hangsúlyozó, év végére szánt közlemények.

Teve van egypúpú, van kétpúpú, sőt több. A Nemzeti Együttműködés Rendszerének működési elve egyszerűbb: a júzer vagy igazmagyar, vagy ellenség. Aki a mi oldalunkon, az jóbarát, aki meg nem, az eltaposandó. Van jó komcsi (pl. Pozsgay, Plagi Pál) és rossz (mindenki, aki nem állt át hozzánk). Most már hitelminősítőből is van gaz-mocsok-gonosz és okos-együttműködő-magyarbarát.

Amikor pár hete az S&P újra leminősítette az országot, ezt találta kommunikálni a Debil György által vezetett minisztérium.

Ma már nem lehet komolyan venni a hitelminősítőket. Mára gyakorlatilag a világ összes országát leminősítették. Nem maradt már senki, ezért ez a helyzet már csak a hitelminősítőket minősíti. Az S&P komolytalanná vált, mert az általa is elismert eredmények ellenére megpróbálja a magyar gazdaságot olyan kategóriába sorolni, ahol nem található olyan ország, amelynek 3% alatt van a költségvetési hiánya, csökkenő pályán van az államadóssága és tartós aktívumot mutat a folyó fizetési mérlege. Mindezek alapján eljött az ideje, hogy a spekulánsok egyik lobby intézménye, a Standard&Poor's önmagát minősítse le.

Hagyjuk a picsába, hogy közben az arra érdemeseket felminősítették, itt a környéken is. Most, hogy a Fitch annyit tett, hogy elvette a negatív kilátást, de szó nincs arról, hogy a bóvlinál jobb besorolást adjon, emígyen örömködnek Gyuriék.

A Kormány egyetért az értékeléssel, már az egyik nagy nemzetközi hitelminősítő is felismerte azokat a gazdaságpolitikai intézkedéseket, melynek eredményeképp az elmúlt két évben Magyarország sikeresen és tartósan csökkenő pályára állította az államadósságot, fenntartható fiskális konszolidációt hajtott végre, melynek keretében Magyarország 2013-ban végre lekerülhet az uniós szégyenpadról.

Csak annyi történt, hogy ugyanazokból a számokból az egyik komolyan nem vehető spekulánslobbista a kockázatokra helyezte a hangsúlyt, a másik pedig az egyetlen pozitívumra, a hiány tartására. Ugyanúgy a régió legszarabb minősítése a miénk, sorra húznak el mellettünk a szomszédok, a kilátások pedig finoman szólva is borúsak. De legalább néhány NGM-es főfasz nyugodtabban alszik és még szebb jövőről álmodik. Már megérte, nem?

Mentsük meg a MÁV-ot, zúzzuk be a MÁV-ot! Első körben vérmérséklettől függ, melyik verziót érzi magáénak az ember, mind a két csoport igen kiválóan meg tudja magyarázni, miért az ő véleménye az egyedül üdvözítő. A hogyan, illetve az utána hogy legyen kérdésekre persze már baromira nem ennyire könnyű válaszolni. Mielőtt őrjöngő vasutasok támadnának rám Fónagy János vezetésével ágyazatrendező gépeket térítve, el vagy anyámat látnák el a nyomkarimakenő jelzővel (a pontos szakkifejezéseket ki kellett keresnem a gugliból), szeretném leszögezni: én alapvetően a mentés oldalán állok.

Csakhát. A probléma minimális megértéséhez - azon túl, hogy kurva drága, büdös és mindig késik - érdemes áttekinteni a vállalat állapotát és működési problémáit. Nem azzal szeretnék itt foglalkozni, hogy hány villamos és hány dízel mozdony dolgozik nap mint nap, illetve hány IC kocsit újítanak fel évente, vagy mennyire fasza dolog az ütemes menetrend. Ezekről itt úgyis sokkal szakszerűbb információkat lehet kapni. A MÁV-ot most mint vállalatot mutatnám meg, erről általában kevesebb szó esik. A következő számok a MÁV Zrt. 2011. évéről szóló konszolidált beszámolójából származnak.

Egyrészt - mielőtt beindulna teljes joggal az őrjöngés - tudomásul kell venni, hogy a MÁV-nál 37 ezer ember dolgozik, közülük 25 ezren fizikai dolgozók, 12 ezren pedig szellemiek. Lehet azon merengeni, hogy a 12 ezer sok vagy kevés (sok), de ha 37 ezer ember munkája veszélybe kerül, akkor az nemzetgazdasági kérdés. Nem kell ennek örülni, de attól még így van. Másrészt a MÁV által tulajdonolt, illetve kezelt vagyon értéke 735 milliárd forint, ebből 424 milliárd forint értékű az ingatlan, 292 milliárd pedig a berendezés, jármű és gép. Ebben nincs benne a pályahálózat, az kizárólagos állami tulajdon. Vagyis a szüntessük meg, zárjuk be típusú vélemény azért baromság, mert sokkal nagyobb kárt okozna a robbantás következménye, mint amit a felrobbantott objektum eltűnésével nyerni lehetne - már ha lehet.

És akkor a rossz hírek. A MÁV Zrt.-t tavaly összesen 260 milliárd forinttal támogatta az állam - vicces, hogy a kimutatásban a kormány támogatta őket, mindegy, egyszer talán megértik, mi a kettő közt a különbség. Ebből a 260 milliárd forintból 160 milliárdot tett ki a termelési támogatás, vagyis a közszolgáltatás támogatása, emellett a fogyasztói árkiegészítéssel, jövedéki adó visszatérítéssel, beruházások támogatásával és a vasutasok ösztönzésére három évre elkülönített összeggel (ez csak egymilliárd) együtt 209 milliárd forintot költött az állam a MÁV-ra. Nem szabad azonban elfelejteni, hogy 50 milliárd forint értékben hiteleket is átvállalt az állam tavaly.

Legyünk nyugodtak, van az a vasút, amelyre lehet ennyit költeni akár évente is. Ja, ez nem az a vasút. A baj nem csak az - amit a mávosok előszeretettel hangoztatnak -, hogy ennél sokkal többet kellene költeni, hogy fasza, innovatív vasutunk legyen, mint akár Ausztriában vagy Németországban. Basszátok meg, bakterok, ez a GDP egy százaléka, úgyhogy annyira azért nem kell rinyálni. Főleg annak fényében, hogy mindezek ellenére 173 milliárd forint bevételt sikerült elérni konszolidáltan, vagyis az összes nagyobb leánnyal együtt. A legnagyobb baj az, hogy ha a 260 milliárd ötszörösét nyomkodnák bele ebbe a vállalatba, akkor sem történne érdemi javulás.

Az egész rendszer ugyanis úgy van felépítve, hogy szükségszerű és kötelező az agyatlan költés. Nézzük csak meg a MÁV Startot. A személyszállító vállalat saját, menetdíjból származó bevétele tavaly 51 milliárd forint volt, erre jön a fogyasztói árkiegészítés, amit fair hozzászámolni, de a kettő együtt még mindig csak 72 milliárd forint. Ehhez képest igénybe vett szolgáltatásokra a Start tavaly 190 milliárd forintot költött. Jaj, igen, a vasút drága üzem, sokkal többe kerül, mint felülni a biciklire, tudom. A 190 az alábbi főbb elemekből jött össze: 77,5 milliárd a pályahasználatért, 62,8 milliárd a vontatásért, tolatásért, 20,6 a karbantartásért. Az első a MÁV Zrt. bevétele, a második a MÁV Trakció bevétele, a harmadik pedig a MÁV Gépészet bevétele. Persze ezzel nincs baj, ha a Start mellett ezer más társaság is nyomul és dől a lé. De az anyavállalat a pályahasználatból összesen 140 milliárd forintot szedett be, s ebből több mint 120 milliárd a leányoktól jött, a Trakció 86 milliárdos bevételéből több mint 60 a Starttól származott, a Gépészet esetében pedig a bevétel felét adta a személyszállítás.

Vagyis vannak leányok, amelyek piaci szereplőket szolgálnak ki, vagyis elvileg piaci alapon működnek. De a legnagyobb megrendelő egy leány, amely mindenképp kifizeti a megküldött számlát, akármennyi is legyen azon az összeg. Nem nehéz kitalálni, hogyan gazdálkodnak ezek a rossz életű leányok: amelyik szolgáltat, annyit számláz, amennyit nem szégyell, ha kell, három mozdonyt küld, mikor egy is elég. A Start pedig minden évben megy picsogni az állami támogatásért, amit elegánsan közszolgáltatási támogatásnak lehet nevezni. Ezt azért lehet megtenni, mert nincs normális szabályozása a közszolgáltatás díjának, támogatásának. Persze ha ez felülről korlátos lenne, az se oldana meg semmit.

Volt mikor az állam nem szívesen öntött a feneketlen kútba picsa sok pénzt - inkább egyszer beletolt 200 milliárdot. Akkor a MÁV pont leszarta, mennyi forrása van, mínusz 80 milliárdokkal zárta az évet, a konszolidációra adott támogatás úgy tűnt el, mint az áprilisi hó. Most pár milliárdos mínusz-plusszal kavirnyázik a vállalat, de ennek aztán semmi jelentősége nincs, az ugrálás oka a rendkívüli eredményekben keresendő, aminek köze nincs a működéshez. Az eladósodottsági és a likvidititási ráta hangyafasznyit javult, de ez is csak arra jó, hogy nem kap szívrohamot a könyvvizsgáló - a hosszú lejáratú kötelezettségek aránya 96-ról csökkent 93 százalékra. Az eladósodottságról csak annyit: a vállalat 247 milliárd forint hosszú lejáratú kötelezettséggel bír, rövid most nincs, azt kifizette az állam. Ebből nincs baj a fejlesztési hitelekkel, ez kell, ha normális gördülő állományt akarunk a seggünk alá, negyven éves csörgőkkel és harminc éves szilikkel romantikázni lehet, dolgozni nemigen. De sikerült 35 milliárd forint értékben kötvényt is kibocsátani. De működésre. Ez sokat elmond arról, mi van a fejekben. A kötvényeket 2014-ben kell elkezdeni fizetni, de akkor mennyiben is lesz megoldott a működés? 

Ezek után a mit kellene csinálni kérdést fel lehet ugyan tenni, csak hát minek. Igen, normális esetben úgy mint egy normális vállalatot, át kellene világítani, megkeresni, hol folyik el a pénz - egyszerűen röhej, hogy a MÁV pár éve megfeszített erővel végrehajtott költségcsökkentésének eredménye kilencmilliárd forint megtakarítás lett, és erre még büszkék is voltak, mondván ennél több nincs a rendszerben. Nincs a faszt. Ja, néhány embert ki kellene  rúgni a picsába. Nem baktert, hanem azokat, akik érdekeltek abban, hogy ne változzon semmi. Akik asszisztálnak ahhoz, hogy a leányok egymásnak irreális összegeket számlázzanak, mert az állam úgyis kifizeti a veszteséget - és ha mégsem, akkor is mindegy. Nem szárnyvonalakat kell bezárni. Baromira nem számít, hogy egy vagy 11 milliárd forintot lehet megtakarítani néhány senki által nem használt, girbegurba, lassú, fos vonal bezárásával, sírni és romantikázni egyaránt felesleges. Persze a legnagyobb baromság bezárni majd újra nyitni a vonalat - lehetőleg úgy, hogy addigra minden mozdíthatót lelophassanak.

Az egész kibaszott kuplerájt kellene úgy átalakítani, hogy érdekeltek legyenek a vállalatok a fenntartható működésben - nem környezetvédelmet értek ez alatt. A személyszállítás szükségszerűen mínuszos, és ebbe be kell szállnia az államnak, ez rendben van. De ez ne a küszöb rágásával legyen megoldva, ne kelljen ezért lobbizni, ne kelljen kérni se, az járjon. Ugyanakkor külső kontrollra van szükség, mert most minden résztvevő abban érdekelt, hogy itt ne derüljön ki semmi. De ez a külső kontroll, könyörgöm, ne egy Fónagy féle legyen, aki szerint a vasút fontos, hiszen vonatra fehér ingben száll az ember. Olyan végezze a kontrollt, akinek ugyanúgy a tökére léphetnek. Szakember legyen, akit nem tud átbaszni egy másik vasutas.

A vasút nagyjából akkora elszántságot követel meg, mint a nyugdíjrendszer átalakítása - nem, nem 3000 milliárd forint lenyúlása, a rendszer általkítása -, mint a egészségügyi reform megalkotása, mint egy valódi oktatási reform átvitele. Meglepő módon, egyikre sincs komoly szándék, miért lenne a vasút kivétel?

Igazából két kérdés maradt nyitva az év utolsó fontos makrogazdasági témájú bejelentése előtt. Egyrészt, hogy vajon az egymásnak ellentmondóan nyilatkozó Matolcsy miniszter, vagy államtitkára hazudott a várható finanszírozásról, másrészt pedig mennyire is lett az IMF elküldve a picsába. A gyors válaszok: természetesen az unortodox főkretén beszélt marhaságokat, ami pedig az IMF-et illeti, fullosan le vannak szarva, semmilyen formában nem is számítanak rájuk az illetékesek az ország finanszírozásában.

Az alaphelyzet egyszerű: jövőre sok a kötvénylejárat, törleszteni kell a 2008-as IMF-hitelt is, komoly döntés, hogy honnan kalapozza össze az államadósság finanszírozásához szükséges pénzmagot az állam Idén még kényelmesen lehetett fűrészelni a fingot, a brutálszar magyar makrohelyzet ellenére a világméretű likviditásbőség közepette IMF és devizakötvény-kibocsátás nélkül is be tudott vonni a piacról elegendő pénzt az Államadósság Kezelő Központ. Más kérdés, hogy kurva drágán, de mint tudjuk, hülyének is megéri, hogy mocskos valutaalaposok nem pofáznak bele a dolgaiba, nyugodtan gurulhat bele a mocsárba és kezdhet süllyedni az unortodox fostalicska.

Sajna ez jövőre már nem férne bele, kizárólag forintkötvények eladása nem működik - az egyetlen ember az országban, aki szerint igen, szokás szerint szerencsétlen Matolcsy. De nem baj, a ma bejelentett finanszírozási terv szerint sürgősen le kell zavarni egy nagy devizakötvény-kibocsátást. Magyarul: az IMF takarodjon a francba az olcsó hitelével, de a kedvező nemzetközi hangulatban sürgősen le kell szopni a spekulánsokat.

Jelen pillanatban az IMF pénze lenne a legkedvezőbb megoldás, de az nyilván összeegyeztethetetlen az unortodox gazdasági vonallal. Ha az IMF-ről lemondunk, akkor viszont valóban a minél gyorsabb devizakötvény-kibocsátás a legjobb verzió. Az év elején még talán kitart a jó nemzetközi klíma, viszonylag kedvező hozamszint érhető el, épp mielőtt a Debil, vagy bármely másik őrült fideszbérenc elfoglalja és teljesen átalakítja a Magyar Nemzeti Bankot.

Azért az elég cseppet morbid lesz, amikor a devizakötvény road show-ján pont az a Matolcsy nyalja majd a spekulánsok seggét, aki a mai szösszenetében egészen elmebeteg összeesküvés-elméletet kreált arról, hogyan akarták a világ balliberó főgecijei a spekik támogatásával bedönteni az országot és elzavarni Viktort, az Istent.

Érdekesen számol reálbér-növekedést a Századvég Gazdaságkutató vezető elemzője. A Miki barátunk által pótmatolcsynak vizionált Barcza György szerint két százalékos reálbér-növekedés lesz 2013-ban. Ez úgy jön ki, hogy az idei 93 ezer forintról 98 ezer forintra nő a minimálbér, ami 5,4 százalékos emelést jelent. A szakképzett bérminimum pedig 5,6 százalékkal nő, 108 ezerről 114 ezer forintra. Tételezzük fel, hogy ezt szépen mindenki végig is vezeti valamennyi bérkategóriában (muhaha). Ebből akkor lesz két százalékos reálbér, ha az infláció 3,4 százalék lesz.

Hát biztos volt ilyen terv, a Századvégben tutira, ezzel is számoltak - egy jó ideig. De már a legutóbbi, szeptemberi prognózisban 2013-ra 4,3 százalékra tették a fogyasztói árindexet az idei 5,7 után. Szóval én nem tudom, mi történhetett, hogy Gyuri barátunk nem látta saját cége szeptemberi becslését, vagy már most tudja, hogy az hülyeség, vagy egyszerűen a két százalék reálbér-emelkedés volt központilag megrendelve. Vagy az elemző druszájához híven értelmezi az adatokat: ha segíti a gazdaságpolitikát alátámasztani, akkor fasza és piros színnel kiemelendő, de ha esetleg annak épp ellentmond, akkor kimarad a felsorolásból. 

A Századvég aktuális, 4,3 százalékos becslése alapján tehát 2013-ban a reálbér-emelkedés mértéke a minimálbér esetében 1,1 százalék lesz. Ezt nagyvonalúan egy kövér nullává is kerekíthetjük, főleg azért, mert eddig nem nagyon sikerült a következő évi infláció mértékét megbecsülni, és hát nem túlbecsülni sikerült. Annak mértékét újabban a váratlan sokkok tolják fel folyton (magyarul az új adók, a megemelt adók, extra jövedelemkiáramlás most nem volt), ilyen pedig simán lehet jövőre is.

De nincs ám ezzel baj, ha a kormányfő kiáll és aszongya, hogy tisztelt hölgyeim és uraim, kedves barátaim, polgárok, 2013-ban is szarban leszünk, maximális célunk a bérek szinten tartása lehet. Ehhez 98 ezer forintra kell emelni a minimálbért bla-bla-bla (jöhet valami hülye metafora vagy műmondás, amit senki se ért, és értelme sincs, plö bátor ember vékony jégen is ugrál vagy a bunker ablakában is kinyílik a muskátli). Mivel ezt még így is nehéz kitermelni, mert ugye recesszió van, kedves barátaim, és jövőre is egy százalék alatt marad a növekedés, ezért bizonyos munkaintenzív ágazatokban hat hónapig az állam átvállalja a béremelés minden költségét (vastaps és fúvós zenekar a háttérben). Azon persze lehet fanyalogni, hogy az államnak ugyan miből lesz erre forrása - amúgy az is meg lett mondva, a tranzakciós illeték emeléséből -, de ez alapvetően egy teljesen vállalható dolog, recesszióban ez van, a demagóg ellenzék meg elmehet a picsába.

Szóval miért is kell ezt a reálbér-emelést erőltetni? Azért is érdekes Barcza megnyilatkozása, mert Ovi az Idősügyi Tanács ülésén megnyugtatta a jelen lévőket, hogy lehet saját tévéjük, és a nyugdíjak a következő évben is megőrzik vásárlóértéküket. Soltész Miklós államtitkár a közrádióban hozzátette, az 5,2 százalékos emelés megegyezik a költségvetésben jövő évre tervezett infláció mértékével. Ennek fényében meg végképp nem értem, ki itt a hülye reálbér és infláció kérdésében. Nyilván én.

Húsz év múlva remélhetőleg már minden kínlódás nélkül tudunk majd röhögni egy Best of Matolcsy idézetgyűjteményen, sajnos ma még inkább nyugtatóra szorul az, aki végighallgatja egy beszédét. Pontosabban, ma is szórakoztató lenne egy Gyurci-féle agymenésfüzér egy gyógyintézet karácsonyi partiján, csak nehéz attól elvonatkoztatni, hogy az ország gazdasági miniszteréről van szó, aki a látszat ellenére komolyan gondolja azt, amit mond.

Debil múlt szombati rádióinterjúja valószínűleg igazi klasszikus lesz. Lényegében az unortodox mókamiki önéletrajza, amivel nyilván sehova se vennék fel, de nem baj, a jelenlegi pozijához nem szükséges szaktudás. Kiderül belőle például, hogy egy döntésről csak akkor lehet biztosat mondani, ha az megszületett. Rendkívüli bölcsességre utaló meglátás, mint ahogy az is, hogy "a kormány elmúlt két és fél évének konzervatív és sikeres pénzügyi konszolidációja már arra predesztinál, hogy Magyarország kikerüljön az Európai Unió túlzottdeficit-eljárása alól".

Szokás szerint elmondja, hogy fél év múlva jön a kánaán, csak most nem volt itt Richard Quest, hogy körberöhögje. Pedig neki épp fél éve ígérte a brutális növekedés beindulását és a magyar feritélt 2013-ra, amiből mint kiderült, jó esetben stagfláció, de inkább jó vaskos recesszió lehet. Nyilván külső hatások miatt.

Matolcsy az országban egyedüli emberként már látja a hitelezés beindulását is. A jegybankkal kötendő stratégiai szövetségről szóló dumával a forintot is esésbe küldte, de az interjúban a legfontosabb rész nem ez volt, hanem a következő: "örülök, hogy tartottuk magunkat az utolsó töltényig és forintig a 2010-ben elindított gazdaságpolitikai vonalhoz. Szerencsére nem volt sem időm, sem kedvem arra, hogy elbizonytalanodjak. Szerencsére a miniszterelnök részéről olyan támogatást, kiállást tapasztaltam minden nap, minden héten és hónapban, amely erőt is adott".

Azzal lépünk tehát át 2013-ba, hogy az ember, akinek gazdaságpolitikájánál nagyobbat még soha senkié nem bukott Magyarországon, továbbra is azt csinál, amit akar, mert egyetlen főnöke maximálisan megbízik benne. Miután Viktor egy darabig a felsőoktatási szopásból származó veszteség minimalizálásával lesz elfoglalva, Debil nyugodtan és szabadon garázdálkodhat még egy darabig. Kénytelen vagyok azt hinni, hogy hiába próbálják az értelmesebb arcok azonnal ellapátolni a szart, amit Matolcsy elpottyant, a végeredmény még egy darabig biztos az lesz, amit György akar.

Pleschinger Gyula például kétségbeesetten magyarázza, hogy mindenképp szükség van devizakötvény-kibocsátásra, miközben főnöke szerint nem, hiszen az ország lazán finanszírozza magát forintos kötvényekből is. Teljesen nyilvánvaló, hogy ha az olcsó IMF-finanszírozást "kurvaannyukat, nekünk ne pofázzanak" címszóval kizártuk, akkor a jövő évi baszott nagy finanszírozási igényt célszerű egy optimális forint-deviza mix révén megoldani. De György idáig se jut el. Ő csak annyit lát, hogy a deviza az külföldi, a külső adósság nagy, az pedig kiszolgáltatottá tesz. Dögöljön meg minden külföldi, magyar adósságot forintban finanszírozzunk, lehetőleg mi, magyarok. Ennyi a stratégia. Az, hogy ez mekkora átváltást, potenciális forintgyengülést jelenthet, amivel épp jól odabasz az adósságnak, fel sem merül.

Matolcsy jegybanki partnerségre tett utalása a következőt jelenti: odamegyek és ugyanolyan unortodox módszerekre állítom át a monetáris politikát, amilyeneket a fiskálisban már alkalmazok. Ebbe aztán simán belefér bármi, a devizatartalék elherdálása szinte csak az alap.

Szerencsétlen Simor András próbált ma reagálni Matolcsy baromságaira, de hiába mond sok értelmeset, ha már ő is a lelépést várja, ráadásul épp a híres együttműködési kedvét nem tudja alátámasztani konkrétumokkal. Húsz javaslatot küldött Viktornak, meg a Debilnek? Akkor ezeket korábban mi a faszért nem kommunikálta? 

A helyzet tehát már nem is változatlan, hanem romlik. A monetáris fidesztrollok a növekvő bizonytalanság, a gyengülő forint és az MNB várható felrobbantása ellenére átnyomták ma az ötödik kamatcsökkentést, a kazánban fokozódik a nyomás. Matolcsy ámokfutását nem hogy nem korlátozza semmi, de elmebeteg politikáját hamarosan kiterjesztheti a jegybankra is. Ez pedig szinte garanciát jelent arra, hogy a világvége most pénteken elmarad ugyan, de sajnos teljesen racionális befektetői döntés jelenleg a forint ellen játszani, illetve kimenteni az országból a megtakarítások egy részét.

- Jack, gyere gyorsan, ilyet nem láttál!

- Mi van? 

- Ez hihetetlen, gyere! - türelmetlenül hátranéz.

- Fogadok, hogy megint Magyarország, várj, hadd tippeljek, Mr. Orban államosította fotoszintézist? - bögre kávéval odaslattyog, ásít. - Én már rég otthagytam volna ezt a szart, kinek kell ez negyven fölött? Komolyan, elég kockázatos az egész régió, te meg ezen belül is szórakozol. Mint a Templi, komolyan, elment az eszetek. Na, mit mondott Orban vagy az a másik? - csettintget, nem jut eszébe a név, de nagyon nem is zavarja.

- Tavasszal a kormány stratégiai együttműködést köt a jegybankkal. Tudod, lehet, hogy a pénzügyminiszter lesz a jegybankelnök...

- Tom, nyomd már meg azt a kurva piros gombot, kérlek! Minek neked ez a szarkupac?

- Áááá, nem érted ezt Jackyboy, jó móka, és eddig itt nem buktam, mintha a kezem alá dolgoznának: esésre játszom, és jön egy ilyen bejelentés, őrület! - vigyorogva a kezébe temeti az arcát.

- De bele is gondolsz?

- Mibe - kérdez vissza Tom kissé ernyedten? 

- Hogy ez a jegybankos sztori mondjuk mit is jelent. Most soroljam, mi a jegybankok alapvető feladata, mit jelent a függetlenség? Tavasztól a nemzeti bankban írják majd a költségvetést? Az inflációt meg hagyják elszállni, mert az államnak ez a jó? Röhej.

- Jaj, ne lihegd már túl, kérlek, Jack!

- Nem lihegem túl. A tartalékot eltapsolják egy hét alatt...

- Ja-ja, azt tudtuk eddig is, hogy jól el tudnak tapsolni bármennyi pénzt. Hadd tapsolják el ezt is.

- Bár akkor meg jönnek a hozzád hasonlók, akik erre nyilván megpróbálnak rájátszani - sóhajt fel Jack és belehörpöl a kávéba.

- És mennyire igazam van - nyújtózkodik Tom. Tudod, múltkor volt az a paraszt, amelyik egy birkafingnyi tanyán pofázott a görög csődről meg államcsődről. Harry akkor szarrá kereste magát, itt ültem mellette, utána megünnepeltük, még sose láttam annyira részeg embert. Akkor szerettem meg ezt az országot, tényleg. Lehet, hogy egyszer el is megyek, megnézem - idegesítően vihog a széken hátra dőlve.

- De ők is be akarnak lépni a bankunióba... szerinted kell ez?

- Kit izgat? Mi úgyse lépünk be semmi ilyen szarba, akkor meg kit érdekel, hogy a fritzek meg a csigaevők kiket vesznek a nyakukba? Nekem a káosz csak pénzt hoz, Jack, de hát te is ezért kapod a prémiumodat, ebből viszed azt a kis szőke dögöt a Bahamákra.

- Barna. Mindegy. Barom vagy.

- Te meg ültess egy fát minden megkeresett font után, öregem, mit gondolsz, minek ülünk itt egész nap? Hogy mi kapjuk a következő Nobel-díjat? Gondolom, te nem is a közgazdaságira, hanem a békére gyúrsz. Idd már meg azt a kurva kávét, Jack, és ébredj fel! - Tom kiemelkedik a székből, meglöki Jack vállát, de a kávé java része végigfolyik a billentyűzeten.

- Mit lökdösöl, bazdmeg? - Jack zsebkendőt vesz elő, próbálja felitatni a kávét a billentyűk közül.

- Ne már, óvatosan, nyitva van egy.... ne már bazdmeg, mit csinálsz? - dől hirtelen az asztal fölé Tom.

- Semmit, hozzá se nyúltam - Jack fél lépést hátrál.

- A kurva kávéd, nyomja itt ezt a.... picsába, beragadt a nulla, most mi a szart csináljak, ez egy legalább félmilliárd eurós ajánlat, csak próbaként akartam 50 ezret... Hozzá ne nyúlj már, mi a fasz..... Neeeeee, belefolyt az enterbe, vagy nyomkodod, bazdmeg?

- Dehogy nyomkodom! Tom, húzd ki azt a szart.... ne az egeret, a billentyűzetet, istenem, de balfasz vagy...

- Elment... - néz fel Jack lihegve, kezében egy kitépett egérrel. - Forintot adtam el. Azt se tudom, mennyit. De kurva sokat.

- Jézusom! Nézz már valami chartot!

(A történet és két szereplője kitalált. Bármilyen hasonlóság a valósággal ugyanakkor nem feltétlenül a véletlen műve.)

Az örömhír: talán még sose volt Viktor ekkora szarban. A brüsszeli sajtótájékoztatóján előadott, kényszeredett hebegés-habogásba csomagolt hazudozás már egyértelműsítette, hogy nagy meglepetésként érte a diákok tökös kiállása. A nemzeti kusslegyen rendszerében ugyanis nem szokás fellázadni amiatt, hogy a Vezér épp az ellentétjét csinálja annak, mint amit korábban demagóg módon mondott. Lépnie kellett.

Ha nem ebben az országban élnék és nem az én gyerekeim jövőjét cseszné tönkre szisztematikusan ez a droid, talán még mulatni is tudnék azon, ahogy maga alá temeti az általa épített ganéhegy. Így viszont csak a reménykedés marad: ha tényleg van csak egy csepp vér a pucájában, akkor most helyből pofáncsulázza magát és teljes visszavonulót fúj felsőoktatás-ügyben. Egyelőre azonban inkább az látszik, hogy látja a bukót, de semmi sem érdekli, csak minimalizálni igyekszik saját veszteségét.

Szombat délutánig egy alternatíva merült fel komolyan a hírekben: A Vezér kitart a drasztikus keretszámcsökkentés mellett, de a diákhitel 2. még kedvezőbbé tételével próbál kedveskedni a diplomára vágyóknak. Na ez lett volna a létező leggázabb verzió. A tandíjhitel esetleges komoly felfutása akkora károkat okozhat az országnak, mint Orbán első országlásának csúcselbaszása, a lakáshitelek állami támogatásának égbe emelése. Valahogy kevés szó esik arról, hogy ha a diákok valóban erre rácuppanva finanszíroznák tanulmányaikat, az mennyire nyírná ki a költségvetést. Kurvára. Megint az lenne, hogy mi kitaláljuk, aztán utánunk az özönvíz. A lakástámogatást is az utódok szopták be, ez az időzített bomba is másnál robbantaná a költségvetést.  

De lehet, hogy mégse ez lesz. Eddig a jó hír. A rossz az, hogy kiderült: szokás szerint büdös fingjuk nincs, mi lesz. A Vezér romkocsmás fellépése után kiadott nyilatkozatból az látszik, hogy a felsőoktatás ügye pont az kicsiben, mint az egész kormányzásuk. A költségvetési kényszer alatti koncepciótlan sodródás, eszement baromságok erőből átlökése, majd ha valamiért borul a bili, akkor minden korábbi nyilatkozat tagadása, hazudozás, ész nélküli kapkodás, kármentés. Most ugyanaz van, mint amikor 2010-ben azt akarta, hogy elszálljon a hiány, abból lesz majd gazdasági növekedés. Brüsszel megmondta, hogy kiscsávó, azt nem lehet, másnapra kitalálta, hogy ő lesz a nagy adósságcsökkentő és 3 nap alatt új gazdaságpolitikát hirdetett. Isszuk a levét azóta is.

A felsőoktatás ugyanez. Belátta, hogy az eddigi terv megbukott, mert túl nagy lenne a szavazatveszteség 2014-ben. Csináljunk hát másikat. Három nap alatt nap bazmeg, a semmiből - mert amit benyögött a 240 pontról, az szakmailag értelmezhetetlen. Miközben lassan lezárulnának a jelentkezések a jövő évi helyekre, most kezdik újra a nullárol kitalálni, mi a fasz legyen. Viktornál persze nincs lehetetlen. Rózsikám, van három napod, addig pedig úgy próbálok kommunikálni, hogy kiderüljön: változtatok, meghallgatom a kritikákat, de mégse vagyok vesztes.Pedig de, látja mindenki, akinek nincs narancs az agya helyén.

Nyilvánvaló, hogy egy ilyen helyzetből jó nem sülhet ki, de mivel a tegnapig élő verzió annyira alulmúlhatatlannak tűnt, lehet, hogy annál valamivel jobbat találnak ki. Ha úgy nézzük, már megérte, a diákok nyertek. De Viktor reakciójából az is látszik: a normális út, hogy az érdekeltekkel egyeztetve kialakítsunk egy szakmailag megfelelő koncepciót, továbbra is kizárt. Ilyenre csak akkor van esély, ha senki sem dől be a kommunikációs trükköknek és majd egy másik kormánynak ad az ország lehetőséget az értelmes párbeszédre és az érdemi munkára. 

Semmi meglepő nincs azon, hogy épp az egyetemisták vonultak először utcára. A Békemenet és a Milla, illetve annak permutációja egészen más tészta, ők politikai célzattal kívánták megmutatni, hogy tényezők, hogy rájuk számítani kell. Ezzel ellentétben az egyetemisták azért vonultak utcára, foglaltak el hidakat és kormányhivatalokat, mert eldurrant az agyuk. A keretszámok kertek alatt kitalált és végrehajtott csökkentése lehúzta náluk a rolót.

Nem hiszem, hogy esetükben ez valamiféle utolsó csepp lett volna valamiféle pohárban. Egy egyetemistát nem érdekel az egykulcsos adó, a 65 év felettiek ingyen utaztatása, a nyugdíj, de túlságosan a magánnyugdíj sem, az IMF talán igen, de azért annyira biztos nem, hogy emiatt hőzöngjenek. Érdektelenségük nem azzal magyarázandó, hogy semmit sem tudnak a világról, vagy önzők, hanem mert egészen más nézőpontból látják a dolgokat. Egy húszéves épp csak megkapta a szavazati jogot, épp csak elkezdte hallatni a hangját, épp csak elkezdett újságot olvasni - azt még nem, de a neten már olvas híreket. És borzasztóan idegesíti, hogy nem hallgatják meg a véleményét, s ha meg is hallgatják, nevetséges és ócska reakciót kap. Ezt 30 fölött már nem veszi zokon annyira az ember, talán a fásultság miatt, talán azért, mert elég gondot jelent a hitel meg a villanyszámla, és különben is a kicsi megint bepisilt az oviban. Egy egyetemista azonban rettenetesen ki tud ezen akadni. És most rettenetesen ki is akadtak.

Nem csak a keretszámok miatt. Amiatt is, hogy a miniszterelnök szerint a 10,4 ezer támogatott helyen nincs semmi meglepő, ez már meg lett mondva korábban is. Amiatt is, hogy a kormány azt gondolta, hogy most is elég lesz, ha átnevez: elég, ha a diákhitelt felsőoktatási tandíjtámogatásnak (vagy minek) hívják. Lehet, hogy az átnevezés megy a szociális hozzájárulási adóval, a pénzügyi tranzakciós illetékkel vagy effélékkel, de most a diákhitellel nem fog menni. Az akkor is a tandíj tulajdonképpeni teljes megjelenését jelenti, ha nemzetiszín szalaggal is kötik át a hitelszerződést és békegalambok szedik fel onnan a nemzet kenyerének morzsáit.

De történt más is. Nem ez volt ugyanis az első eset, hogy a diákok vonultak, gyűltek, tiltakoztak, most mégis nagyot ütött a felháborodásuk. Korábban ez belügy volt. És nem azért, mert a keretszám módosítása nem a felsőoktatás része ugyanúgy, mint a Corvinus feldarabolása vagy egy egyetem megcsúfolása egy el nem vett, majd elvett doktori cím miatt. Korábban ezek a megmozdulások fiatalos hőbörgések voltak, de legjobb esetben is a "végül is igazuk van, amúgy meg ráérnek, még nincs vizsgaidőszak" megjegyzéssel lehetett támogatni ezeket. Most - amellett, hogy amúgy már vizsgaidőszak van - más a helyzet. Mindenki - rendben, nagyon sokan - magukénak érzik a tiltakozást.

Már rég nem arról van ugyanis szó, hogy hány támogatott hely lesz 2013-ban vagy 2014-ben. Akinek semmi köze az egyetemistákhoz, mert maga már rég lediplomázott, a gyerek pedig még csak most tanul szorozni, azt nem igazán érdekli, hogy technikailag hány darab finanszírozott hely legyen. Legyen annyi, amennyi lehet. Az emberek többsége azért támogatja az egyetemistákat, mert van egy jól körülhatárolható csoport, amelyik ki mert állni - a Békemenetet vagy Millát politikai hovatartozástól függően le lehet fújolni. Civilek mentek utcára, akiknek elegük van. Ezért sokan érezhetik úgy, hogy az egyetemisták nemcsak a finanszírozott helyekért, hanem az elégedetlen és egy sor ok miatt felháborodott és dühös országért és az ország nevében vannak az utcán. Értünk is, akik nem merünk csinálni semmit.

Mert a húszéveseken kívül senki sem mer csinálni semmit. A korábban sztárolt akárhány közgazdász konferenciákon kesereg, vagy külföldről írja semmitmondó kommentárjait, de ez is egyre megy, hiszen aki kritikát fogalmazott meg a kormány munkájával kapcsolatban, a következő egyeztetésre már nem kapott meghívót. A vállalati szféra nem mer véleményt nyilvánítani, mert komplett szektorok attól tartanak, hogy az ő ágazatuk is kaphat valamilyen különadót, vagy az ő szervezetüket is nevetségessé teszik, ellehetetlenítik. Gazdasági szakértők, tanácsadók és ügyvédek inkább nem mondanak semmit, mert az még mindig jobb, mint konfrontálódni. A visszavonulásnak, lapításnak élő és tökéletes példája a Magyar Bankszövetség semmittevése, de ebbe a körbe tartozik a Mabisz is, amely ráadásul tagjainak nem is engedélyezte az önálló nyilatkozattételt semmilyen, a biztosító szektort érintő kérdésben.

Mindig a húszévesek csinálnak forradalmat, mert ők képesek annyira hinni abban, hogy van értelme szót emelni, hogy pusztán ezért is bármire képesek. Persze benne van a történetben az is, hogy egy húszévesnek nincs veszíteni valója, hiszen neki nem kell eltartania senkit, nem felelős semmiért és senkiért saját magán kívül. Valójában azonban nem erről van szó, hanem a hitről, hogy hegyeket mozgat meg az akaratuk. Akkor mozgasson.

Jövő márciustól már hét gépet tart Budapesten, így harmad akkora flottával és ötödannyi dolgozóval is több utast hoz a magyar fővárosba, mint tavaly a Malév. Magyarok hozták létre, magyar zászló díszíti a gépek oldalát, magyarok az utaskísérők. Kell ennél több egy új nemzeti légitársasághoz? Pelikán elvtárs is rávágná: kicsit lila, kicsit fapados, de a miénk.

A magyaroknak szolgáltató multikat szanaszét szopatom, az exportra termelő nagy cégek seggét viszont fényesre nyalom típusú gazdaságfilozófiába ugyan nemigen passzol, de mivel félig-meddig magyar cégről van szó, kifejezetten jól jön a kormánynak is, hogy a Wizz Air az elmúlt hónapokban szétalázta legfőbb konkurensét, Európa legnagyobb fapados cégét és jövő tavasztól messze a legnagyobb légitársaság lesz Budapesten. Tényleg le a kalappal előttük. A világ legszarabb, de mégis egyik legnyereségesebb cégét sikerült lepattintaniuk Budapestről.

A Ryanair kőbunkó főnöke ingyen szopást ígért az utasoknak, de inkább ő szopatja halálba folyamatosan a velük repülőket. Télen úgy állt, hogy a Wizz Air és a Ryanair is öt gépet tart Budapesten, az írek inkább elvisznek kettőt, a Wizz meg hoz ugyanennyit. Ez 7:3, a liláknak, kiütés. A hatalmas Ryanair gyalázza a repteret, hogy drága, itt nem lehet megélni, meg azt ugatja, hogy övé a legkisebb költség, ezért úgyis mindenkit lever. Ehhez képest a Wizz bővít a kibaszott drága reptéren és nyom le mindenkit a versenyben.

A Vezérnek pont egy ilyen sztorira van szüksége. Az ember, aki eddig szinte mindent elbarmolt, most beleülhet a tutiba. Gyalázatos módon nem tett például semmit azért, hogy a halálra ítélt Malév ellenőrzött körülmények között nyiffanjon ki, esetleg felállítva a dőlésig egy kisebb, sokkal hatékonyabb utódot, most meg ajándékba kap a piactól egy magyarok által írt sikertörténetet. Egy ilyen ziccert még egy igazán tehetségtelen középcsatár sem képes kihagyni.

Az elmúlt hónapokban már látszott, hogy az állam elkezdett a Wizz kedvében járni. A Malév-csőd után sokáig nem adtak oda senkinek útvonalakat, Oszkó igazgatósága miatt pofáztak is rendesen a narancsos megmondóemberek, de aztán nagyot fordult a világ. Magyar oldalról minden olyan unión kívüli útvonalra megkapta az engedélyt a Wizz, amire be akart lépni, s a döntés után már a szocik egyik agysérültje, Józsa István adott ki fikázó közleményt. Kósa Lajos is szívesen mutatkozik Váradi József Wizz-főnök társaságában, jó lesz majd még a következő polgármesteri kampányban nyomatni, hogy én hoztam el nektek az olcsó közvetlen járatokat Debrecenből Londonba.

A Wizz Air ugyan kurvára nem politizál, de ha üzleti érdeke úgy kívánja, nem fogja lepattintani a nemzeti légitársaság státuszt. Úgyse jelent lófaszt se azon kívül, hogy jól hangzik és sok mélymagyarnak ettől van erekciója.Várhat tőle kis utasszámbővülést, presztízs-növekedést pont akkor, amikor amúgy is épp felfelé nyit és ráhajt az üzleti utasokra is különféle kényelmi szolgáltatásokkal. Mondhatja, hogy majdnem Malév, sokkal olcsóbban, adófizetői pénz nélkül.

Viktorék azonban nagyobbat nyerhetnek. Már eddig is utaztak vele rendszeresen, mert sokfelé nincs más. Például Kötél Kövér is Wizzel ment Nyírő-hamut szórni Erdélybe. Utasokkal teli Wizz-gépet ugyan sose fognak visszatartani a Vezér kedvéért úgy, mint ahogy az a Malév utolsó napjaiban megesett, de a vérprofi kommunikációs hazugsággépezet bizonyára be tudja majd úgy állítani a dolgot, hogy a kormány sikere is az, hogy egy ilyen faszákos légitársaság a nemzet szállítója.