A jövő hét közepén megjelenhet a Magyar Közlönyben az utolsó - vagy tudja a tököm - törvénycsomag, amely a 2013. évi adótörvényeket érinti. Ez azért iszonyatosan örvendetes hír, mert nagyjából december 20-ra kiderül, megéri-e valóban áttérni az eváról, vagy az általános szabályokról az új, kisvállalati adókra, amely áttérés jogvesztő határideje december 20-a. Igen, lehet sikítani, hogy a határidőt január 15-ig meghosszabbították, de talán jelzés értékkel bír, hogy normális körülmények között ez a kretén társaság már nem képes egy szaros adócsomagot megcsinálni. Biztos nagyon tehetségesek azok az emberek, aki technikailag előállítják ezt a sok szart, és közben örülnek, hogy nem az ő, hanem Matolcsy neve szerepel a lap alján, mert ha tehetnék, ezt a pár évet kitörölnék az önéletrajzukból. Összességében akkor is szánalmas, hogy egy jogszabály, amelyet július 10-dikén nyújtottak be a parlamentnek, és október 10-én fogadták el, annyira fosra sikerült, hogy még december 17-én is ügyködni kell rajta.

Ezt a színvonalat a Moszkva téren ácsingózó, úgynevezett kőműves segédmunkás sem engedheti meg magának, vagy igen, egyszer, de második alkalommal már a kőbányai Mázsa téren is tudni fogja mindenki, hogy ezt a barmot sehova sem szabad elvinni, legfeljebb ajtótámasznak lehet használni, de arra meg ott van a megvizesedett cementes zsák. A srácok azonban semmi és senki által nem zavartatva, szívós és kitartó munkával baszták szét a teljes jogszabályalkotást. 

Az egész onnan indult, hogy sarkalatos törvényt terveztek a pénzügyi stabilitásról. Ebben (pdf) meghatározták egyebek mellett, hogy szívatós adóváltozást a hatályba lépés előtt 60 nappal kell kihirdetni, új adót csak januártól lehet bevezetni, s a szöveget 180 nappal a hatályba lépést megelőzően kell kihirdetni, bírságot, pótdíjat megállapítót pedig 30 nappal korábban. Aztán összerakták, hogy ez kurvára nem fog menni, mert akkor nagyon korán ki kell találni nagyon sok mindent, úgyhogy lett belőle a 2011. évi 194. törvény, amelyben már sem 180 (muhaha), sem 60 nap nem szerepel. A korábban hatályos 45 napot is lejjebb vitték a picsába 30 napra, elvégre válság van.

Azóta elég sokat fordult a világ. Bár az se volt normális, aki egy percig is elhitte ezt a hagymázas baromságot, ami lett, az mégiscsak túlszárnyalta a legvadabb könyvelői rémálmokat is. Eddig - és itt értsd az elmúlt annyi évet, amióta van értelme parlament által elfogadott törvényekről beszélni - az volt a felháborító, ha a zárószavazás előtt nem csak vesszőhibákat javítottak, és ha három hét alatt lezavarták a nagyobb törvények vitáját és szavazását. Amúgy az adótörvények nagyjából minden évben ugyanazon a néven futottak - az adókról, járulékokról és egyéb költségvetési befizetésekről szóló törvények módosításáról, majd ezt követően egyes pénzügyi tárgyú törvények elnevezés -, visszataszító módon néha bejött egy költségvetést megalapozó törvény is. 

Most? Nagyjából öt különböző salátából lehet összeszedni a 2013-as változásokat: kisadós törvény, pénzügyi tárgyú törvények, költségvetést megalapozó egy, megalapozó kettő, emellett pedig érdemes minden szart elolvasni, mert az egészségügyi tárgyú törvényekben áfát, a víziközművesben pedig különadót módosítanak. Ja, és a költségvetést megalapozó törvényben van azért felsőoktatási szabályozás is, csak a miheztartás végett. Eddig elég volt egy, legfeljebb kettő, de a nevéből egyértelműen következő tervezet sorsát végig követni, most mindent el kell olvasni, de még akkor sem biztos, hogy éppen nyomon vagyunk-e. Adó különszámokat megvásárolni tiszta baromság, úgyis a felét ki kell dobni, mert nem az a hatályos szöveg.

És akkor a költségvetésről még nem is beszéltünk. Valaha úgy volt, hogy a főszámok elfogadását követően már csak a fejezeti köteteket lehetett baszkurálni, jól ki kellett találni így, mi a faszt is akar a kormány a következő évben. Ha a hiány kezdett elszállni, az volt a cél - ez is elég gané megoldás persze -, hogy pénzforgalmilag ne nagyon barmolja szét a kiadásokat, valahogy álljon meg a tákolmány, s ne kelljen pótköltségvetést benyújtani. Utána a zárszámadásban persze már lehetett javítani, hogy az a 4,6 százalék hopszi, 9,8 lett, de az már mindegy volt. (Szart volt mindegy.) Na ehhez képest válságra, IMF-re, EU-ra hivatkozva át lett nyomva, hogy a főszámokat is lehet módosítani - megjegyzem, korábban is volt válság, IMF, sőt még a szarházi EU is, oszt mégis sikerült azokat a kurva számokat megtartani. És a legújabb, hogy akár zárószavazás előtti módosítóval is át lehet írni bármit, ha a görény IMF, EU, válság, vagy S. Lajos, vállalkozó úgy kívánja.

Ebben nem az a legszomorúbb, hogy ekkor már csak koherenciazavart lehetne korrigálni - bár valljuk be, egy elcseszett GDP progi elég nagy koherenciazavar, az tuti. A zárószavazás előtti módosítókat azonban nem kell a szakbizottságban megköröztetni - s nem is kell minden érintett bizottságon átvinni - azt csak az alkotmányügyi bizottság tárgyalja. Hát minden tiszteletem a következő alkotmánybíróé, de hadd feltételezzem, hogy a költségvetéshez nagyjából annyi köze van, mint Szíjjártónak az önálló gondolatokhoz. Vagyis hivatkozva a bármire, simán át lehet írni az egész költségvetést kritika nélkül, ha ehhez meg kell még valami extra adóbevétel, azt simán be lehet nyomni egy módosítóval a hulladékról szóló törvénybe. De mit csodálkozom itt, elvégre ez a sunfi tuning országa.

Úgy tűnik, maga a Fővezér is személyes kudarcnak érzi, hogy a 450 ezer érintett devizahiteles nagy része magasról  szarik a megsegítésükre kitalált árfolyamgát konstrukcióra. Akárhogy erőlködnek a bankok és a kormány közösen, az érintettek csak nem akarják vállalni az 5 évig csökkenő törlesztőrészleteket. Egy friss hír szerint ezért kitolják a jelentkezésre rendelkezésre álló időt három hónappal, egészen márciusig.

Ennél nagyobb faszságot nehéz lett volna kitalálni. Az árfolyamgát 2.0 egy olyan konstrukció, mely jól össze lett rakva. Érzékelhető mértékben segít, de mégse túl sokat, a terheket pedig az állam és a bankok közösen viselik. Bőven elegendő időt is adtak a devizahiteleseknek arra, hogy eldöntsék: belépnek, vagy sem. Kurvára elszámolta magát minden szakértő: eleinte 80-90 százalékos arányban bíztak a bankok, de október végéig alig 20 százalék jelentkezett. De ha így döntöttek, így döntöttek. Ha nem kell a segítség, akkor nem kell.

Korábban részletesen elemezgettük a lehetséges okokat, s elég egyértelműnek tűnt, hogy a többség szimplán hülye, hogy nem él a lehetőséggel. De ehhez azzal a feltételezéssel éltünk, hogy tényleg ez az utolsó mentőakció a törlesztéssel nem csúszó hitelesek számára. Mától ez megdőlt, alapjaiban változott a helyzet: a kormány még idiótább, s lehet, hogy mégse spekulált annyira rosszul az a devizahiteles, aki úgy gondolkodott: ráérünk, lesz még jobb is. Hiába zárták ki kategorikusan többször is az újabb devizahiteles-mentések lehetőségét a bankok és a kormány is, a mai üzenet ezzel épp ellentétes. 

Ha érintett devizahiteles lennék, mától én is arra gondolnék: hova is siessek? Az a minimum, hogy kivárok márciusig, s ha a Vezér továbbra is hetente biztat a belépésre, akkor pont az ellenkezőjét csinálom. Az egy dolog, hogy rá van írva a demagóg fejére: nagyon le szeretné tudni a problémát, most még verné a bankok farkával a csalánt. Viszont simán lehet, hogy velünk még kezdeni akar valamit a kampányban, egyre inkább benne van a pakliban, hogy tényleg lesz jobb konstrukció. A bankokkal kötött egyezség ugyan kizárja, de azt már úgyis rég felrúgta. Bármit megtesz majd a szavazatokért, főleg, hogy épp a hetekben bukta be a nem teljesen narancsagyú egyetemisták voksait is.

Meg egyébként is: épp ma nyert egy devizahiteles jogerősen pert az OTP ellen. Ugyan egy technikai jellegű apróság miatt és ha nem vagyok OTP-s és nincs ugyanaz a baromság elcseszve a szerződésemben, akkor kenhetem a hajamra, de hátha ebből is elindul valami. Főleg hova siessek?

A kiszámíthatóság, szavahihetőség sose volt erőssége ennek a kormánynak. Az árfolyamgát-határidő kitolása is annyit jelent, hogy oda se kell figyelni arra, amit mondanak, holnaptól bármi máshogy lehet. Mostantól márciusig tényleg inkább az a hülye, aki elindul a bankba megkötni a szerződést. Az árfolyamgát jó ötlet volt, de kiderült: nem elég jó a hiteleseknek. Innentől nincs jó megoldás. Ha a kitolás után nem jön semmi, elriasztottak egy csomó embert a belépéstől, a kormány maga rúgja bele a konstrukciót a pöcegödörbe, a pénzügyi rendszer stabilitása csökken. Ha meg lesz új, jobb, akkor Viktor személyesen is nagyon átbaszta az eddig belépőket. 

Az éppen legfrissebb salátatörvényben a felsőoktatási törvény és a babakötvény módosítása mellett, nem különben a pénztárgépek becsipelésének amúgy kurvára elkésett szabályozási javaslata után hiphop egyszer csak megjelenik a főváros forrásmegosztásáról szóló módosítás is. Most itt azon ne is merengjünk, hogy ugyan mi a bánatért nem lehet egy majd kétmilliós város támogatásáról szóló szabályozást egységesen, adósságátvállalásostul, forrásmegosztásostul, tarlósistvánostul együtt kezelni, s miért jobb a problémát ezer darabra szabdalva baszakodni. Itt nem arról van szó, hogy a buta pesti és a nagyképű budai különb vagy nem különb, rólam, a belvárosi karosszékben ücsörgő, bölcsességnek látszó baromságokat stílustalanul fröcsögő idiótáról nem beszélve, hanem arról, hogy a város egy sor olyan dolgot csinál és tart fenn szükségszerűen, ami nem csak a helyiek érdekét, kényelmét szolgálja. Plö színházak, iskolák, kórházak, békávé.

És akkor meg is érkeztünk egyetlen átszállással: a BKV. A tervezet szerint megváltozik a kerületek és a főváros forrásmegosztása: a korábbi 53-47 kerület-főváros arány helyett 51-49 százalék lesz a források megosztása ezúttal a főváros javára. Nem szeretnék most belemenni abba, hogy ez jó vagy sem, hogy jaj mi lesz most a kerületekkel. Amúgy sem egyszerű ügy ez, átalakul az egész finanszírozás, lesz itt feladatátcsoportosítás és adósságátvállalás, szja visszaosztás átalakítása, szóval a jóisten se nagyon tudja, hogy most kik sírnak jogosan.

Mindazonáltal a főváros ezt a négy százalékpontot köteles lenne a helyi közösségi közlekedés, vagyis a BKV finanszírozására fordítani - vagyis a kerületek szálljanak szépen bele a buliba. Mert az állam köszöni szépen, inkább kivonul szép lassan és kizárólag az innovatív dolgok iránt mutat érdeklődést, mint az e-jegy vagy az új járművek beszerzése.

Összességében maga a tény, hogy az állam nem kíván felfoghatatlanul sok pénzt belenyomni ebbe az átokverte kuplerájba, teljesen érthető és támogatható. Arról nem beszélve, hogy ezzel egy csapásra meg lehet szabadulni egy Tarlósnak nevezett alak folyamatos zsarolásától. És hát egyébként is recesszió van, basszátok meg, ha kell nektek saját kifizetőhely, akkor finanszírozzátok.

Az viszont egy teljesen más kérdés, hogy mi fog történni eztán. Mert azzal azért sok minden nem oldódott meg, hogy fiúk, lejárt a cukorjegy, lehet menni saját magatoknak összelapátolni a szükségest, mi szeretnénk inkább olyan ügyekben részt venni, amelynek a végén valami szalagot át lehet vágni. Mert hát őszintén szólva, miben fog változni a BKV működése? Jó nem olyan nagy spílerek, mint a MÁV, amely évente képes 80 milliárdos mínuszt kitermelni - s amelynek az az éve zárult pozitív nullával, amikor a pénzügyi műveletek bevételét gazdagította a MÁV Cargo eladása, illetve amikor az állami konszolidációt is hozzászámolták. De azért a BKV is képes volt évi tízmilliárd forint mínusszal befejezni éveket, a mínusz hat meg kész siker, amit ugye az állam vagy Budapest kénytelen volt kipótolni.

Azzal, hogy ezt a kellemetlen feladatot az állam áttette a fővároshoz, mondván van rá négy százalékod, nem oldottak meg semmit, csak a lenyírt gazt, meg a kecskeszart átlapátolták a kerítés másik oldalára. A BKV (és a MÁV) finanszírozása nem attól fog megoldódni, hogy az államnak elege lesz és nem finanszírozza tovább. Ez sokkal melósabb dolog annál, hogy átírok egy szaros törvényt, hanyatt dőlök a fotelben és várom a csodás eredményeket. Folyt. köv.

Éjjel életbe lép az új vasúti menetrend, melyről már leírtuk, hogy a dilettantizmus csimborasszója, aminek árát persze mi fizetjük. Hagyjuk is a picsába annak részletezését, hogy hol mennyi felesleges új vonatot állítanak be, hiszen lehet annak örülni, hogy legalább nem építették újjá a 70-es években bezárt Bicske-Lovasberény szakaszt, pedig azon lehetne Felcsút állomás és Fociakadémia megállóhely. Legalábbis eddig, terv már erre is van.

Néhány könnyet még hullajthatunk Sárpenteléért, Baktüttösért, Börgöndért és a többi megszűnő állomásért és megállóért (baszki, utóbbira pár éve még repteret és reptéri vonatot terveztek), de inkább köszöntsük az új menetrendet egy olyan friss vasutas történettel, ami alapján rögtön látható, hogy miért kéne  azonnal ledózerolni az egész MÁV-nak hívott trágyadombot. Szárnyathy kolléga már feni a pennáját, hogy ennek mikéntjét kifejtse, de most ugrás a 80-as mezőbe.

Azt már Moldova György is megírta, hogy a Tokaj-forda volt a mozdonyvezetők álma a 70-es években, arra pedig én is jól emlékszem, hogy a Tokaj, illetve a Borsod expressz még a 80-as évek végén is 1 óra 47 perc alatt lerongyolt Budapestről Miskolcra. Ehhez képest a 25 évvel későbbi 1 óra 59 perc is elég szánalmas az Intercityvel, de hogy ez a valóságban rendszerint inkább 2 óra 15, az már a röhej kategória.

Mi történt az elmúlt fél évben? Szerencsétlenségemre gyakorta kényszerülök az említett vonalra és sok vasutas forrásból származó információ szerint sem csalt a GPS, amikor azt mutatta: bizony kurva hosszan 40-el csoszog az IC Ludas környékén. Állítólag a Bükkábrányból Visontára szittyót szállító tehervonatok kúrták össze a pályát, de tök mindegy, a szakik megmondták, hogy szar a sín, erre kiadták a 40-es korlátozást. 

Ja hogy akkor ezt a menetrendbe is át kéne írni? Minek bazmeg? Majd lesz valahogy. Felújításra nincs pénz, majd egyszer, ha ad az EU, csakhogy ők épp be vannak pöccenve, hogy Lajos és bandája kicsit drágán használta fel az uniós forrásokat Szolnok és Püspökladány között. Az IC tehát szüttyög, minden vonat késik, de ez cseppet sem zavarja a MÁV-központ milliós fizetésű álmodozó faszfejeit, akik előtt egyetlen életcél lebeg: halálba szopatni az autóbuszt.

Lassújel ide, vagy oda, az új menetrendhez megvolt a szent cél: legyen ugyanolyan gyors a vonat Egerbe, mint a busz. Sikerült úgy begyorsítani a vonatot, hogy épp a vasutasfalvakban (Adács és környéke) ne álljon meg, meg Rákoson is minek, menjen a Keletibe az a barom, aki a keleti kerületekben lakik. A cél teljesült, 1 óra 50 perc, ámen. Ha a vonat gyorsul, nyilván nem kell több szerelvényt kiállítani, gondolja az egyszerű utas, de vasutas barátainknál ez nem így működik. Ez is bakterinfó, nem tuti, de hihető: a mozdonyvezetőknek 15 perces limitjük van, hogy átmásszanak a vonat egyik végéről a másikra Egerben, de a menetrend úgy jött ki, hogy 14-re kell visszaindulnia a vonatnak. A megoldás: egy másikat küldünk 14-re, a miénk pedig 2 óra 14 percig áll ott, bakter meg addig sétálhat a Szépasszony-völgyben. És majdnem ugyanez a helyzet a Keletiben is. Vagyis sikerült ezt is úgy megoldani, hogy több szerelvény és személyzet kelljen.

Azt hittem, ide számolták bele a tuti késést, hiszen ha csak papíron jön ki az 1 óra 50, a valóság pedig 2.10, tényleg cumi lenne a gyors forduló. De közben történt valami érdekes, mégse ez lehetett az ok. Hozzá se nyúltak a pályához, de jött az ukáz a központból, hogy a 40-es lassújel másnaptól 80. Miafasz? A MÁV felépítménye önkiegyenesítő sínekből és talpfákból áll? Vagy a hónapokig élő 40-es korlátozás volt hülyeség, esetleg balesetveszélynek vannak kitéve most az utasok? Erről ugyan fingom sincs, de hogy ez az egész így megtörténhetett, minden elmond ennek a fos cégnek a működéséről.

Megoldási javaslatként elég lenne a józan paraszti észt ajánlani, de ez a vasúton régóta hiánycikknek számít. Végül is minek abból, úgyis mindent kifizet a barom állam, közvetve meg mi, lúzer adófizetők. Amíg minden szaros milliárdot úgy tarhál össze a kormány a huszadik megszorítással a költségvetésbe, de közben bottal sem piszkálja meg ezt a kibaszott nagy pénznyelőt (250 milliárd forint/év), addig marad a kérdés: ennyire gazdagok vagyunk, vagy ennyire hülyék?

- Árpikám, a sok tahó még mindig a választási regisztráción rugózik, ez az idióta Zsiga se bírt volna várni fél évet az aszfaltozással. Utálom, ha utálnak, nem kéne valami fasza kis figyelemelterelés a hülye népnek?

- Nyugi Vezérem, Jancsi majd épp a lényeget nem fikázva elküldi a bohócainknak a regisztrációt tanulmányozni, nyerünk egy kis időt.

- Nem elég. Valami azt súgja, az idő ellenünk dolgozik.

- Ne izgulj Viktor, terelünk már keményen. Misi naponta kétszer elmondja, hogy januárban jön az IMF, Zsíró meg a diákhitelről bebizonyítja, hogy az állami támogatás, mindenki ingyen szerezhet diplomát.

- Francba már Árpi, agyadra ment a Zsóka? Nem látod, mekkora szarban vagyunk? Gyuri már ki se mert állni, hogy a költségvetésről rizsáljon, Benőkét kellett ugasztani, hogy elmondja, itt a szopoda.

- Túlreagálod, főnök. Néhány pesti nagy arcú faszfejen kívül senki se ért egy büdös szót se a költségvetésből, azt viszont felfogja az összes agyatlan, aki elmegy regisztrálni, hogy nincs megszorítás. Miért aggódsz?

- Nem látod, hogy unják már a pofázást? Szemét Bajnait többre tartják, mint engem és egyre rosszabbul él mindenki. Találjunk már ki valami kézzelfoghatót, amit zabálnak az emberek.

- Ugye nem megint gázárat akarsz csökkenteni?

- Tudsz jobbat, bazmeg?

- Azt a kampányra tartalékoljuk. Megdumáltuk, nem?

- Addig még ráérünk kitalálni valami mást. Most kell valami dobni, nem látod, hogy szorongatják a golyóimat?

- De ezt nem lehet 2 nap alatt. Még ez a barom Gyuri is megmondta, hogy akkora szakmai nonszensz, hogy visszüthet.

- Mi üt vissza, ember? A paraszt úgyis csak azt látja, hogy olcsóbb lesz a gáz és ezt nekem köszönheti.

- De beszopatjuk a Molt is, már a sajátjaink is basztatnak, hogy drágán vettük vissza a ruszkiktól. Meg így is full veszteségesek a szolgáltatók, pár év múlva ellátási nehézségek lehetnek. És a költségvetésből is kiesik 23 milliárd forint adóbevétel.

- Árpikám, mióta szoktál ilyen piszlicsáré faszságokon aggódni? Majd úgy írjuk a szabályt, hogy a Mol ne bukjon, Gyuri majd beszedi valamelyik szemét multitól azt a 23 -at, a pár év múlva meg kit érdekel? Majd addig megoldjuk. Most kell cselekedni, pár év múlva dübörögni fog a gazdaság, te is tudod. Ha meg nem, ezek a geci szolgáltatók könyörögnek majd, hogy szarér-húgyér államosítsuk őket. Win-win szitu, nem?

- Később akkor is jobb lenne.

- Ne kúrj fel Árpi, mintha nem tudnád, hogy Lajos mindkettőnk picsáját szétrúgja, ha csak az esélye felmerül, hogy bukunk 14-ben. Mit nem lehet ezen érteni?

- Hm. Meggyőztél. Szokásos módszer? Nagy pofával bejelentjük, senkivel se egyeztetünk, a részleteket meg majd menet közben kitaláljuk és ha törvény kell, egy nap alatt egy szaros módosítóval átnyomjuk?

- Naná, értjük végre egymást, kedves barátom..

Képzeljük el, hogy egy bűnözőpáros garázdálkodik a városban. Aki a kezük ügyébe kerül, menthetetlenül kirabolják, az áldozatok pedig hiába kérnek segítséget a hatóságoktól, az illetékesek csak a fejüket csóválják. Éveken keresztül esnek áldozatul a szerencsétlen lúzerek, akik persze magukat is hibáztathatják, hiszen elfelejtkeztek a legalapvetőbb óvintézkedésekről is. Aztán a páros elgyengül, kevesebb lesz a rablás. Majd elmúlik újabb pár év, eljutunk a mába. Mit látunk? A hatóság bejelenti, hogy kurvára elege van a rablásokból, irgum-burgum, tessék ezt befejezni. A páros pedig szétválik, közlik, hogy külön utakon rabolnak tovább. S ennek ellenére a jól megérdemelt bünti helyett ünnepelt sztárként tűnnek fel a sajtóban.

Ilyen csak a mesékben van? Egy nagy faszt, ez Magyarország 2012 végén, a főszereplők pedig a Brokernet nevű rablóbanda volt vezetői, illetve a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete.  

A Brokernet mocskos módon elért sikeréről mi már megemlékeztünk a magunk szerény módján, továbbra is csak bízni tudunk abban, hogy a cégnek, illetve a belőle kinőtt új társaságnak nem lesz sikere. Az ügyfelek gátlástalan átbaszásán alapuló üzleti modell kifejezetten jövedelmező, de a pénzügyi tudatlanság aljas kihasználását segítségnek beállítani annyira visszatetsző, hogy Kósa Erika és Kostevc Péter helyében én fülem-farkam behúzva lapítanék. Pénzüket, házukat elvesztett befektetők ezrei közeléből inkább áthelyezném a lakhelyem melegebb éghajlatra és az átkúrással szerzett pénz nagy részét minimum jótékony célra fordítanám.

Ehhez képest eszem-faszom megáll azon, ahogy Kósa Erika a legnagyobb, legsikeresebb magyar üzletasszony szerepébe képzeli magát. Persze ha csak a számokat nézzük, igaza van: a leggazdagabbak listákon nem sok nő rúg mellett labdába. De képtelen vagyok elvonatkoztatni a módszertől, amivel ezt összehozta. Elismerve  hálózatépítésben nyújtott szerepét, soha nem szabad elfeledni azt a több tízezer embert, akiket ocsmány módon bepaliztak a kockázatok elhallgatásával, irreális hozamígéretekkel.

Két hete a Figyelő hozott vele egy hosszú interjút, amiből pont semmi nem derült ki. Ami pedig a Klubrádióban most hétfőn elhangzott egy órás beszélgetésből (dec. 3., 1. rész 8 perctől) lejött, az hihetetlenül visszataszító. A Brokernet széteséséről természetesen semmi infót nem ad, de napnyugtáig képes a pénzügyi kultúra fontosságáról papolni. Megy a mantra arról, hogy küldetést teljesít, meg hogy segíteni akar a családoknak a takarékosságban, abban, hogy jobban tervezzék a pénzügyi jövőjüket. Persze a gyakorlat majd az lesz, hogy a legnagyobb jutalékot biztosító terméket sózzák rájuk, aztán pont tesznek is az ügyfélre.

A beszélgetésből lejön, hogy a riporternek halvány segédfogalma sincs arról, a Brokernet tulajdonosai mitől lettek milliárdosok. A tövig benyalás a az óvónőből lett pénzügyi zseninek egészen elképesztő, s Kósa lubickol a sikerben. A kérdező benyeli, hogy milyen szép dolog az új céggel másfél milliárdos árbevételt és azonnali nyereséget tervezni, de eszébe sem jut megkérdezni, hogy ezt vajon ki fogja fizetni.

De legalább annyi kiderül, hogy Kósa semmit sem akar változtatni, azt folytatja, amihez ért. Mivel tudjuk, hogy ez a legszarabb és legdrágább termékek ügyfelek torkán történő lenyomása, jó lenne, ha nem csak szaros bloggerek, hanem a magyar sajtó mainstream része is a helyén kezelné a csajt. 

És mit szóljunk a neves felügyeleti szervhez, mely végignézte a Brokernet tobzódását, majd most, amikor már az ügyfelek nagy részének egy fityingje sincs és alig lehet eladni unit-linked biztosításokat, hirtelen felébred és ajánlásokat tesz közzé. Basszátok meg, legalább öt évet késtetek. Az ajánlások között több hasznos és fontos dolog szerepel, egy kevéssé ismert szabályt pedig ki is emelek: a szerződéskötés után 30 napig az ügyfél elállhat a dologtól. Tehát ha az agymosott ügynökök rá is nyomják a tré teméket, még mindig kitisztulhat az elme, s minden következmény nélkül meg lehet szabadulni a fostól még időben. Ezzel együtt egyszerűen szánalmas, hogy csak most volt képes a felügyelet megtenni ezt az alapvető minimumként elvárható lépést. 

Illúzióim nincsenek: mindig lesz annyi pénzügyi analfabéta ebben az országban, hogy a Brokernet és társai kényelmesen megéljenek. De könyörgök, legalább ne állítsuk be kiváló üzletemberi teljesítménynek azt, amikor valaki végsőkig fanatizált ügynökök segítségével a létező legganébb pénzügyi termékeket hülyéknek értékesíti. 

(Közben az origon is jött egy Kósa-interjú, ott legalább a készítő tisztában van a sztorival és a kellemetlen kérdések sem maradtak el) 

Roppant érdekes kis táblázatot tett közzé a Nemzetgazdasági Minisztérium saját magát fényezendő. Ne is tököljünk sokat, íme a tábla, innen szedtük:

Miért is érdekes ez? Mókás a mnyp befizetések nélkül is áttekinteni a helyeztet, hiszen ezt a tételt mindig is megfizettük, csak épp most nem a saját számlánkra megy a zsé, hanem a költségvetés pókok lakta büdös nagy, kongó vermébe szórjuk bele. Ám mivel ez a pínz eltűnt, s már a számítási módszertan is más a pillér ledöntésével, ezért kell valójában a piros vonalat nézni. Ha nem lett volna mnyp, akkor is ennyit fizettünk volna - csak akkor nem lett volna 3000 milliárd elherdálható forint. (Emiatt a kék mutatja a korábbi évekkel összevethető elvonást.)

Ezen túllépve. Mi történt 2007-ben, 2010-ben, 2011-ben és az idén? Az első felugrás Veres János és csapata nevéhez fűződik: 2007-től lépett életbe a magánszemélyeket és társaságokat terhelő különadó, a házipénztáradó és az elvárt adó. Utóbbi kettőt az Alkotmánybíróság elkaszálta a francba (és ezt követően még vígan ülésezgettek és kaszálgattak el baromságokat és kevésbé nagy baromságokat egyaránt), a házipénztáradóból így nem lett semmi, az elvárt adót pedig átírták, az azóta is van. Szintén 2007-től jelent meg a minimum járulékalap, vagyis a járulékot nem a bejelentett (minimálbér) hanem legalább a minimálbér kétszerese után kellett megfizetni. Magasabb jövedelemnél ennek jelentősége nem volt, s ha valaki igazolta, hogy valóban minimálbért ad a melósnak, az mentesülhetett alóla.

Ezek a remek dolgok 40 százalék fölé vitték az adócentralizációt, ami soha nem látott magasságot jelent - az utóbbi éveket vizsgálva a trend szerint 1999-ben volt a legmagasabb, 39,2 százalék az elvonás, azt követően beteg csiga tempóban csorgott folyamatosan 2006-ig ennek mértéke. Válságnak, tökölésnek, ennek-annak köszönhetően a 40 százalék feletti szint meg is maradt. Eközben megszűntek a különadók - persze úgy, hogy azok egyszerűen beépültek, hiszen a társasági adó kulcsa ekkor lett 16 helyett 19 százalék. Jó persze, persze, jött a válság, amikor pénz nem volt, adósság meg hiány igen, úgyhogy adócsökkentés el volt felejtve.

A következő lépés a csökkenés éve volt 2010-ben. Ezt ketten hozták össze: Gordi és Viki, ugyanis 2010-ben kétszer is változtak az adószabályok. Januártól csökkentek az szja kulcsok, 18 és 36-ról 17 és 32-re, a sávhatár pedig ötmillió forintra tolódott, ezzel hárommillióan kerültek az alsó kulcsba - 3,8 millió munkavállaló és 4,5 millió szja bevallóból. Emellett a két lépésben végrehajtott tb járulék csökkentés is megtörtént, első körben a minimálbér duplájáig, 2010-től e fölött is 27 százalékra csökkent a munkaadói befizetés 32-ről. Mi is történt, mi is történt, mi is történt még ekkor? Ja, persze, a szuperbruttó, amivel egy kicsit azért beleszart a virágágyásba a kormány, rontva az összképet.

Majd jött Vikó, és adómentessé tette a pálinkafőzést (egy jelentős részét), behozta a progresszív társasági adót és bevezette az első különadót, a bankadót. Ennek ellenére egész pofás lett a kép, sehol se volt még unortodoxia, és hát lássuk be, a 39 százalék alatti centralizáció egyszerűen jobban néz ki. Mint egy nőnél: a 41-es láb legalábbis nem a legnépszerűbb, ellenben egy diszkrét 38-as már igencsak szép látvány - a 35-36-os méretről nem is beszélve, de hát vegyük ki a kezünket a biliből.

A fiúk azért megpróbálták a további csökkentést, lásd 2011-et és a 16 százalékos szja-t, családi adókedvezményt, ami az előző évek alapján 500 milliárdot, ha nem vagyunk ennyire szarháziak és bevalljuk, hogy eleve sokkal kevesebb lett volna az szja-köteles jövedelem, ennek fényében pedig az adó is, akkor 400 milliárdot szippantott ki a büdzséből. Hozzátéve, hogy az előző félévben életbe lépett változások már egész évre hatottak, kellett valami, hogy ez a sokminden így együtt azért mégse zúzza össze az egész kuplerájt, amit szabatosan államháztartásnak is lehet hívni. S jöttek a különadók, mert ugye ha már a bankok megkapták, akkor van itt még bevételben bővelkedő szektor.

A végén csak kiderült, hogy még mindig sok lesz ez így és semmilyen szám nem tartható, ezért 2012-ben csak ki kellett találni valamit. Így lett csipszadó és 27 százalékos áfa. Ami pedig 2013-ban lesz, az biztosan egy újabb emelkedést hoz a centralizációban. Ez sokat nem jelent összességében - mivel a szuperbruttó teljes kivezetése és a munkahelyvédelmi akcióterv azért sokat visz el a 850 milliárdos junópekidzsből. Reálisan kicsivel 39 fölé mászik a ráta.

Tanulság nincs. De az szembetűnő, hogy bárhogyan is próbálkoztak a mindenkori kormányok 1998-tól 2012-ig bezárólag, nem sikerült a 38-40 százalékos centralizációs értéktől érdemben elszakadni. Ha igen, akkor sem tartott sokáig egyik irányban sem (az emelés a cégek, munkavállalók, a csökkentés a költségvetés számára elviselhetetlen), vagyis nem volt tartható. Hogy miért? Mert ennél nagyobb mértékű, tartósan fenntartható csökkentés csak strukturális átalakítással vihető végbe. Az meg  nincs: korábban esély sem volt rá, ezt a káoszt meg inkább ne hívjuk struktúrának.

Pontosan tíz hónapja omlott össze a Malév nevű szarkupac, azóta jobb érzése lehet az adófizetőnek: kissé csökkentek a csont felesleges állami kiadások. Az is látszik, hogy a bedőlés után nyomott rengeteg rinya is nagyrészt felesleges volt, a piac alapvetően megoldja, amit meg kell neki. A gond az, hogy a csőd előtt és utána is lehetett volna olyan kézenfekvő döntéseket hozni, melyek nyomán sokkal jobb helyzet alakulhatott volna ki a mainál. Sajnos a kormány képtelen volt rá, sőt inkább ártott és mérge mára lassan ölni kezd.

Azon nem nyitnék vitát, hogy életképes volt-e a Malév, a válasz ugyanis egyértelmű nem. A szopóágra került dolgozókat nyilván sajnálom, de egy kis racionális gondolkodással azért bárki beláthatta, hogy soha nyereséget nem terhelő vállalatnál dolgozni elég bizonytalan, minden napot célszerű ajándékként felfogni. Őszintén meglepődtem, milyen sokan gondolták, hogy ez a csődtömeg sose hasal el, csak azért, mert a gépek farkán magyar zászló van, mindig alányúl az aktuális kormány. Még akkor sem hitték, hogy kuka az egész, amikor az unió megmondta, elég az állami támogatásból, eladni meg nem lehetett, mert a kutyának sem kellett.

A fő probléma a taknyolás előtt az volt, hogy a kormány lófaszt sem tett azért, hogy a teljesen egyértelmű veszteséget minimalizálja. Illetve annyit, hogy elkezdte a szokott hazug kommunikációt, elődeire tolva a felelősséget. Pedig ott voltak az asztalukon a tanulmányok arról, hogy miként lehet a nagy rakat szar helyén egy kicsi, áramvonalas légitársaságot gründolni, mégse történt semmi. A csőd másnapján repülhetett volna az új cég, a munkahelyek egy része megmaradt volna. Volt ilyenre több példa máshol a világban, a hasonló átállások minden tapasztalata rendelkezésre állt. A mai napig nem tudjuk, hogy miért nem élt a nyilvánvaló lehetőséggel a kormány. Egyáltalán nem biztos, hogy bejött volna a dolog, de megpróbálni meg kellett volna. 

Elkúrták, de ezt magyarázzák meg inkább a korábbi Malév-dolgozóknak. Összességében jobb az élet így, mint a hatalmas pénznyelővel. Olyan picsa drága volt, hogy sose tudtam rá jegyet venni, pedig az én adómból tömték már lassan 20 éve. De mi történt február óta? Mitől fostak az aggódók? Csökken az utasszám? Túrót, ha az átszállókat nem számoljuk, nagyjából azonos lesz a tavalyival. Leáll a konferenciaturizmus? Lehet, hogy csökken kissé, de ezt már ne az én kibaszott adómból finanszírozzuk, jó? Maradt néhány nem pótolt útvonal? Szarom le, repüljön a Balkánra és a Közel-Keletre a néhány zsíros üzletember átszállással, nehogy már ezt is én fizessem. Nem ide fogják telepíteni régiós központjaikat a multik? Ezt már a kormány rég elintézte a büntetőadókkal, aki tud, így is menekül.

A hatalmasat szopó reptér kivételével nincs tehát nagy baj, turista több jön a fapadosokkal, a szállodák foglaltsága a négy csillagtól lefelé nőtt. A magyar is fillérekért utazhat, mert egymásnak feszül itt a legnagyobb európai és közép-európai fapados, utóbbira még büszkék is lehetünk, a Wizz magyar találmány. A 2012-es év rendben lesz, de jövőre jönnek a gondok. És azt már nem lehet a Malév bedőlésére fogni, az a kormány sara lesz.

Az elmúlt hetekben kitört a balhé a reptéren. A fő probléma persze abból jön, hogy a reptér privatizációjakor a vevő túlságosan magas árat fizetett és most fut a pénze után. A reptérnek hatalmas bukta az átszálló utasok kiesése, meg az, hogy nincs helyi bázisú légitársaság, mely 20 gépet tart itt és drágán bérel mindenféle irodát és fizet egyéb szolgáltatásokért. A Hochtief vezetői se lehetnek nagy ászok, hogy nem számoltak a Malév csődjével, mindenesetre felfejlesztették a kettes terminált a nemzeti légitársaság igényeinek megfelelően. Persze ezt vállalták a privatizációs szerződésben, de mégis dilettáns dolog volt arra játszani, hogy mindig lesz itt nemzeti légitársaság. Hülyék voltak, vagy abban bíztak, hogy ha ők fejlesztenek, a kormány is tesz a Malévért, vagy indít utódot, nem tudni. De a végeredmény az lett, hogy itt van egy baszott nagy és felesleges terminál, meg egy reptértulaj, aki kétségbeesetten próbálja menteni a menthetőt.

Mit csinál ilyen helyzetben egy épelméjű kormány? Leül, tárgyal, majd a felek végül megegyeznek egy olyan szerződésmódosításban, mely könnyebbséget jelent a reptérnek azon cél érdekében, hogy több járat és utas érkezzen Budapestre. Mindenki jól jár. Mit csinált ellenben ez a szarfaszú bagázs?  Nem csak tojt az egészre, de még kispályás egyéni érdekek alapján büntetőadót is kivetett a padlón fetrengő reptérre. Az ország egyik legeladósodottabb kerületének, a XVII.-nek fideszes polgármestere úgy gondolta, fizessen neki, meg a szomszáédnak a reptér 2,25 milliárd forintnyi telekadót, mert csak. Mert német gecik, szopjanak lovat. És így lett, a mai rezsimben ez így működik. Rákosborzasztó elkúrta a pénzt, a reptér meg fizeti helyettük.

Ez nyári ügy volt, de teljesen biztosra lehetett venni, hogy valahogy megpróbálják ezt a plusz költséget ráverni a légitársaságokra. Ez indult be ősszel, a reptér vadul emeli a díjakat, a világ legsuttyóbb légitársasága 40 százalékos kapacitás-csökkentést hajt végre, de a többi nagy cég is veri a tamtamot. Alternatíva nincs, másodlagos reptér nem látszik a környéken. Az eredmény nem lehet más, mint emelkedő jegyárak, kevesebb járat, csökkenő utasszám 2013-ban.

A kormány tehát elkövetett egy óriási mulasztást azzal, hogy nem állított utódot a Malév bedőléséig. Utána az lett volna a dolga, hogy segít a forgalom élénkítésében, a helyzet rendeződésében. E helyett csak a havernak tolják a zsét és véreztetik a repteret. Nehéz nem arra gondolni, hogy itt is valamiféle visszaállamosítási törekvés van a háttérben, de persze az sem lesz nagy meglepetés, ha utólag újra csak az derül ki:egyszerűen dillettáns hülyék voltak.

A bumeráng lényege az, hogy ha eldobod és nem találsz el vele semmit, akkor visszajön. Na épp ezt csinálta a hajdani rádiósok által alapított Bumeráng magazin is: szart se talált, és visszaszállt a gazdáikhoz, most jelent meg utoljára. Általában ízléstelen dolog örülni annak, hogy egy lap, műsor, csatorna vagy rádió megszűnik, de most képtelenség lenne sajnálkozni, annyira nem érdemelt más ez az egész szutymó.

A magazint október közepén indították el nagy csinnadratta közepette. Most nem szeretnék azzal foglalkozni, hogy mit sikerült belerakni az első számba, egyrészt mert nem érdekelt annyira ez a khm termék, hogy egy fillért is adjak érte, másrészt szerencsére még a vásárlás kósza ötlete előtt írtak róla.

Két mondat volt, amely alapján tudni lehetett, hogy ez a buli nem lesz hosszú életű: az előfizetésből terveztek működni és 150 ezer példányt nyomtak belőle (vagy nem ennyit, de ezt állították). Ez a két információ bőven elég volt ahhoz, hogy kiderüljön: kurvára fogalma sincs senkinek abból a bagázsból, hogy hogy működik a nyomtatott sajtó úgy általában és éppen most. Először is az életben maradáshoz szarra sem elég az előfizetés - ez legfeljebb a prémium havilapoknak megy - a kiadók ezért édesanyjukat is áruba bocsátanák, csak hogy kiegészítő bevételt szerezhessenek. Ennek fényében nem is igazán érthető, hogy a Geomédia hogy ment bele így ebbe az üzletbe, hiszen vannak kiadványaik, ismernie kell a piacot - talán a rádió elveszítése után kellett valami kis idegnyugtató nekik, mint kisgyereknek a plüssmackó.

A hetilappiacon a Story és hasonló, magas kultúrát és hozzáadott értéket közvetítő periodikákat leszámítva alig van százezer feletti példány. A Nők Lapja és a Kiskegyed megmagyarázhatatlan okok miatt 200 ezres eladást mutat, a fogyókúra ezek szerint épp annyira izgalmas, mint a sztárok nemi élete. Viktor jobbkezének mellékállása elég stabil, de még ők is igen messze vannak ettől a maguk kis 16 ezres példányszámukkal, a többiről nem beszélve - a Figyelő amikor a Sanoma elpasszolta, épp karmolta a 12 ezret, azóta meg még lejjebb csorgott. A HVG baltaként zuhan, de legalább van honnan, 55 ezret adnak el belőle.

Szóval honnak akartak ennyi előfizetőt? Azt gondolták, hogy azért mert évekig sikert arattak azzal, hogy belefingottak az éterbe és végig vihorásztak három órát reggelente, akkor ezek a hallgatók majd automatikusan olvasók lesznek? És ugyan mit fognak olvasni? És ki fog oda írni? Nem gondolom, hogy az írott sajtó sokkal kifinomultabb, mint a rádió (amúgy dehogynem gondolom, de ez most teljesen mellékes), de azért mert valaki mainstream volt a rádióban, az még nem tud se újságot írni, se újságot szerkeszteni. Ez persze fordítva is igaz. Komolyan azt hitte BG és BL, hogy ez menni fog nekik? Hogy ők akkora ászok, hogy simán megírnak, vagy előállítanak egy hetilapot csak azért, mert hangosan tudnak röhögni?

Mert ha igen, akkor ekkora nagyképűség és arrogancia mindenképp bukást érdemel. Bochkor Gábor eleve visszataszító jelenséggé alakította magát, miután elment gyertyát gyújtani és tüntetni és sírni a Sláger Rádióért, egy bősz kurvaanyázással zárta az utolsó adásnapot, majd hétfő reggel beült a Neo stúdiójába bohóckodni, mintha mi sem történt volna. A többi szerencsétlen meg, aki talán azóta sem talált munkát, el van felejtve - mert a rádió bezárása az arctalan, névtelen technikusi és egyéb kiszolgáló személyzet számára volt igazán nagy csapás, nem a celebritásoknak. De nem ők sírtak a tévében, hanem a Bocsi.

És miután kidőlt alóla a második rádió is, azt bírta mondani, igazából egy tévéműsort szeretne. De mielőtt még beindulna, indít egy lapot. Egy közéleti lapot. Amilyen nincs a piacon. Hát kispajtás, annyi realitásérzéked van, mint egy beketaminozott hintalónak. Ugyanis nagyjából akkor, mikor megjelent a remek kis lapotok, a Newsweek bejelentette, hogy megszünteti print magazinját és csak a neten lesz elérhető. De nyilván ők csinálják rosszul 1923 óta (meg hülyülnek itt vicces címlapokkal mások), de ti majd megmutatjátok, hogy kell recesszióban, válságban egy értelmetlen szart eladni.

A hivatalos indoklás szerint a Bumeráng magazin azért szűnt meg, mert a kiadás értelmetlenné vált, miután a két okostojás visszavette a laptól a Bumeráng nevet. Azért vették vissza a nevet, hogy az ne erodálódjon. Azt hiszem, ezzel néhány évet késtetek, agyatlan bunkók.

Az elmozdíthatatlan jobb kéz végre elnyerheti méltó jutalmát, pár hete tudni már, hogy a Fővezér a nemzeti bank élére kívánja ejtőernyőztetni a szent magyar unortodoxia pápáját. A dolog egyetlen nagy előnye, hogy az újkori magyar történelem legdebilebb gazdasági minisztere végre eltakarodik a költségvetés környékéről, s mivel előfutárai, a monetáris tanács fidesztrolljai már négy lépésben tönkrebaszták a jegybanki hitelességet, Gyurci ott már kevesebb kárt tud okozni, mint jelenlegi helyén.

A fő kérdés tehát az, hogy ki jöhet az alulmúlhatatlan pöttyös seggű után. Értelmes ember default-ból szóba se jöhet Viktornál, ezért aztán a hazai közgazdászok 99 százaléka rögtön elbukott az első rostán. Szerencsére az elmúlt hetekben feltűnt a jobbfenéken egy olyan fiatalember, aki minden kívánalomnak megfelel, hogy átvegye a Debil megüresedő helyét.

Barcza György tíz évig neves banki elemzőként dolgozott, nyomta a szokott mainstream dumát, közben fura változások indultak elméjében. Talán beletojtak a földönkívüliek, mindenesetre nemrég csatlakozott is a fideszes agymosottak adófizetői pénzből fenntartott kutatóintézetéhez. A Századvég istálló vezető elemzője azonnal megmutatta, hogy eszement baromságait is tudja úgy fújni, hogy az elsőre egész értelmesnek tűnik. Miközben bandzsa Gyuri hetente közzéteszi a Lipótról származó zárójelentéseit a Heti Válaszban (közben kiderült, miből indult az agymenése), colos reinkarnációja még másodjára is egészen vállalható arcnak tűnik. Sőt, olyan csávónak, akinek egy agy nevű szerv is található a feje gömbjében.

Ilyen ember kell a Nagyfőnöknek. Az ifjú titán az elmúlt napokban tévészereplése és interjúja során is úgy tudta a szart pántlikázni, hogy az valóban lenyűgöző. Miközben Debil Gyurin már akkor fetrengve röhög az ország 99 százaléka, amikor szólásra nyitja a száját, Barcza mesterre egyszerűen nem lehet nem odafigyelni. Ráadásul nem úgy tűnik, mintha pénzért nyomatná, hisz is abban, amit mond.

Ilyenekkel szédít: a konzervatív elemzés arra helyezi a hangsúlyt, hogy van egy társadalmi jövőkép, és ebből gondolkodik visszafelé. A gazdaság működésébe nemcsak a számokat és a modelleket veszi bele, hanem a társadalmi hatásokat is, a közjót fedi le, és nem pusztán a gazdasági racionalitást. Szerinte a kormány eddig mindent jól csinált, csak a büdös európai válság köpött bele a kibaszott konzervatív levesünkbe. Innentől pedig két szent cél, a hiány tartása és a nem megszorítások miatt kezdték halálba szopatni a bankokat és a multikat, a büntetőadókkal pedig csak időt vett a kormány addig, amíg a zseniális gazdaságpolitika eredménye beérik és kilő a sztratoszférába a GDP.

Nagyjából ugyanezt a rémálmot próbálja Debil Gyuri is eladni, csak nem tudja szépen, érthetően megfogalmazni, ráadásul kurvára senkit nem is érdekel. Barcza azonban néhány tízezer, vagy akár még több marhának be tudja adagolni, hogy a nemzetiszín szalaggal átkötött unortodox gazdaságpolitika már attól is működhet, hogy rábiggyesztik a konzervatív címkét.

Jó tudni, hogy vannak még fiatal elemzők, akik alig várják a lehetőséget, hogy bevethetők legyenek a haza érdekében. De bízni mégiscsak inkább abban érdemes, hogy a Barcza-féle új droidok megnyerő személyiségén a szavazók átlátnak és nem engedik, hogy túl sokáig próbálgathassák ezek a félnótások a konzervatívnak csúfolt magyar utat.