A kormány legújabb, bankszívatós ötlete szerint a jegybankban tartandó kötelező tartalékok után nem kapnának kamatot a bankok. Ezzel nagyjából 25-30 milliárd forinttól esnének el, s a jegybank megszabadítása a költségtől közvetlenül ennyivel javítaná a költségvetés egyenlegét. Ez nem is ganéság, egészen kulturált államokban is szokás ez, sőt egészen logikus is az az érvelés, hogy a kötelező tartalékráta után miért is kellene bármit is fizetni, az nem befektetés. 

Ezzel a "más államokban is alkalmazzák" típusú szöveggel alapesetben nincs is baj. Elvégre egy nő attól még lehet szép, hogy nagy az orra, vagy görbe a lába, esetleg méretes a popója. De aki egyszerre nagy orrú, nagy seggű, görbe lábú, az simán ronda. Így ha a mi bankrendszerünk egy nő lenne, annál borzalmasabb vászoncselédet nem is nagyon lehetne elképzelni.

A "nem olyan nagy baj, ha a jegybank nem fizet kamatot" mellé ugyanis egy sor egyéb "más országokban is előforduló" dolgot hozzá lehet tenni. Így a néhol előforduló tranzakciós illetéket - az mondjuk sokat nem segít a helyzeten, hogy épp milyen példákat lehet felsorolni. Hiszen vagy csőd szélén tántorgó országokra lehet hivatkozni nagy elődként, vagy olyanra, amely már rég megbánta és meg is szüntette ezt a baromságot.

De a máshol is alkalmazzák körébe tartozik maga a bankadó is. Az meg megint más kérdés, hogy a tranzakciós illeték és a bankadó esetében is elég súlyos az aránytévesztés, a kettő együtt összesen évente majd 380 milliárdot hoz, ennek nagyjából tizede az, ami a hivatkozott példákban befolyik. A női példánál maradva a husi meg a van mit fogni rajta az nem egyenlő azzal, hogy valaki 150 kiló. Márpedig a mi kis husinkat már csak a tűzoltók tudnák kiemelni a lakásból az erkélyajtón át.

Arról nem beszélve, hogy a mi kis bankrendszerünk egyéb hibákkal is rendelkezik. Eleve olyan volt, amilyen: lusta, modortalan és sértődős, sokat akart keresni kevés munkával, és nem volt senki, aki elmagyarázta volna neki, hogy ez nem így megy. Később büntetésként megkapta a felsorolt kiegészítéseket s ezek mellett még saját fejlesztésűeket is, mint a végtörlesztés. Jó, hát így is elmegy a szekér, legalábbis szemmel láthatóan még működik mind.

De azért azt is el kellene dönteni, mit is vár az állam. Ha csak azt, hogy itt legyenek és fizetgessék csak az újabb és újabb adókat és illetéket és díjakat és járulékokat, akkor rendben, ez megoldható. De azt viszonylag feleslegesen várja, hogy a szektor közrejátsszon itt a gazdaság felpörgetésében és hiteleket szórjon szanaszét a szélbe. Ez nagyjából annyira reális, mint a falu rémét indítani a szépségversenyen, és számon kérni rajta, hogy miért nem nyert.

A béren kívüli juttatás az egyik legvisszataszítóbb gennyes pattanás a bérezési rendszer seggén. Ki kellene nyomni a francba, de hát baromira fáj, így aztán inkább mindenki hagyja, hadd éktelenkedjen csak tovább. A béren kívüli juttatás minden pozitív és negatív tulajdonsága benne van a nevében: az nem a bér része. Ennek fényében kedvezményesen adózik - valaha adómentes volt, aztán folyamatosan egyre emelkedett a terhe, jövőre épp 35 százalék körül alakul majd - a bér teljes költsége meg 98 százalék.

Ez az előny mindent felülírt az elmúlt években, mindenki, aki a bérek alakulásában megszólal, tudathasadásos állapotba kerül és szajkózza a baromságot, hogy ez mennyire fasza dolog. Hát persze. Kinek? A munkaadónak, mert neki kevesebbe kerül 100 forint ilyen nyújtása, mint 100 forint nettó bér megfizetése. Meg annak, aki abból él, hogy minden baromságra utalványt bocsát ki.

Ezzel nem is lenne baj, ha a szakszervezetek és egyéb munkavállalói érdekeket képviselők nem lennének teljesen idióták. Egy valamire való szakszervezet magasról baszik a munkaadókra, ő telifröcsögi a világot azzal, hogy a gyárosok mekkora szemetek, utcára vonul, botrányt csinál és úgy összességében megdolgozik a pénzéért. Az itthoni, kommunizmusból itt ragadt alakok ezzel szemben ülnek egy asztal mögött, pogácsát zabálnak és azt gondolják, hogy ha hetente panaszkodnak a Népszavának, akkor megtettek minden tőlük telhetőt - és akkor még ez a legjobb, amit feltételezni lehet róluk.

A szakszervezetnek első körben azt kellene szajkóznia, hogy a béren kívüli juttatások nem jók a munkavállalóknak, mert nekik az a jó, ha munkabért kapnak. A szaros kis kajajegy ugyanis nem a munkabér része. Egyrészt tehát azt bármikor visszaveheti a munkaadó. Ha a kormány épp kitalálja, hogy az adójóváírás kivezetését a munkaadók fogják a válság közepén egy kötelező béremeléssel kompenzálni kötelező jelleggel, akkor az a munkaadó nem fog juttatást adni. Megszünteti a picsába, mert nem lesz rá pénze. Másrészt mivel a juttatás nem a bér része, azért nem is jár semmi. Se a nyugdíjba nem számít bele, se a táppénzbe, se semmibe. 

Ennek ellenére a munkaadók és munkavállalók (szakszervezetek) java része elfeledkezik erről az apróságról, és az egész juttatási rendszert úgy kezeli, mintha az a fizetés része lenne. Hát kurvára nem az. Igen, akik szar pénzért melóznak, azokat rohadtul nem érdekli, hogy kevesebb lesz a nyugdíj majd harminc év múlva, a táppénz meg duplán szívás enélkül is, mert a gyógyszerre se lesz pénz meg a villanyszámlára se. De ez nem változtat azon, hogy ez a rendszer így sokkal többet árt, mint használ.

A juttatás lényege épp az, amit a neve mond: a béren kívül a munkáltató ad valamit. Hadd utazzon el a derék melós a hosszú hétvégén, karácsonyra kapjon halat, húsvétra sonkát, nyár elején meg gumimatracot, teljesen mindegy. A bér mellett, amelyet azért fizet, hogy abból éljen a melós, ad még valamit. Az állam támogathatja ezt, különösen akkor, ha a juttatás bármilyen szempontból hozzáadott értékkel bír. Például el lehet nyaralni (üdülési csekk, Szép-kártya ebből a szempontból tök mindegy), nyugdíjpénztárba, egészségpénztárba lehet fizetni, képzést lehet finanszírozni, efféle. 

De mégis ehhez képest mi a szart tud egy Erzsébet-utalvány, egy kultúra utalvány, egy iskolakezdési támogatás? Lószart se. Az csak készpénz-helyettesítő eszköz, nulla hozzáadott értékkel. Annyi a különbség, hogy azt az utalványt nem a jegybank bocsátotta ki, hanem valami Kft. Akkor meg mi a szarért keres ezek kibocsátásán bárki? Mivel teszi egyszerűbbé az életet, hogy a brifkóban a Mátyás király mellett Szent Erzsébet is van? Semmivel. Akkor mi a szarért támogatja ezt az állam? Kár azt mondani, hogy ha utalványt kap a munkavállaló, akkor azt nem issza el a büdös bunkó, mert a Tescóban ugyanúgy lehet sört és tejet is venni utalványért, sőt lehet, hogy a kurvák is elfogadják hó végén, elvégre nekik is élni kell valamiből.

Arról nem beszélve, hogy köszönhetően a látra szóló utalványnak, egyfajta másodpiac is kialakult, amire meg aztán kurvára nincs semmi szükség. Amíg volt üdülési csekk, a Vaterán is árulták - persze névérték alatt -, s most is megvan erre a megfelelő módszer. Arról nem beszélve, hogy trükközni is lehet: válassz adómentes juttatást, például sport belépő utalványt, nem ám bérletet az Üllői útra, amit nem tudsz elcserélni. Utána meg csinálj üzletet abból, hogy beváltod kajajegyre, amelynek ugye magasabb az adója. Csak a megfelelő platformot kell megtalálni, hogy találj sportrajongót. Persze hogy törvényes, de attól még etikátlan szarrágás.

Nem kell keddről szerdára kiradírozni a juttatásokat, sőt nem is kell feltétlenül megszüntetni mindet. Pár év alatt a hülye utalványok szépen kivezethetők lennének, sőt egy kicsit úgy tűnt, hogy ez meg is fog történni - ehhez képest emeltek a limiten. A Bözsi utalványok az idén ötezer forintos limitjét ehelyett lejjebb kellene vinni, 2014-től meg megszüntetni a többi, egyébként marginális szarral együtt. Ha mindenképp kell juttatás, az legyen személyhez kötött és legyen valami értelme is. Ilyen lehet akár a másik nagy találmány, a Szép-kártya is, ahol legalább étterembe, szállodába kell menni, ahol szolgáltatást kell igénybe venni.

Az állam dönthet úgy, hogy így támogatja a vendéglátást, ezen lehet fintorogni, de értelme van. Ugyanígy van értelme az öngondoskodást támogatni, a nyugdíjpénztári, egészségpénztári befizetéseket, akár egészségbiztosítás díját. Ezek is személyre szabottak, nem lehet házalni velük. Végül lehet akár nyelvtanulást, képzést támogatni. Ezeknek mind van valami haszna, ezekért megéri kedvezményt adni - egyébként úgysem jellemző az öngondoskodás. Az utalványforgalmazók meg bekaphatják.

Van annál szebb, mint amikor egy debilek vezetése alatt álló minisztérium és egy szakbarbár álmodozókból álló érdekvédő szervezet összefog? Tömör gyönyör olvasni a hatalmas terveket arról, hogy most aztán a civilek megmentik a devizahiteleseket, végre feláll valami új, valami igazán magyar. Milyen kár, hogy az egész egy nagy lófing. Még ha csak vetítés lenne, néhány marha ötletbörzéje. De nem, itt már államilag támogatott légvárépítés zajlik, melyből épp a szopóágon levő devizahiteles jön majd ki rosszul. Elhúznak előtte egy újabb mézesmadzagot, hogy majd jön a segítség, amiből persze semmi se lesz.

A Hiteltársulás nevű szerveződés már tavaly ősszel bohócot csinált magából. Nem volt nagy művészet a Facebookon összevadászni több tízezer devizahitelest azzal az ígérettel, hogy ha összefogunk, a probléma összeszarja magát és pánikszerűen menekül. A hitelesek bemondták, mekkora a szopó (200 milliárd forint tavaly októberben), a társulás pedig azon ügyködött, hogy a végtörlesztéshez szükséges forinthitelt szerváljon valahonnan. Először azt hittem, vicc, de kiderült, komolyan azt gondolták, minél többen kérnek együtt hitelt, az annál olcsóbb lesz. Közösségi vásárlás a bankban? Istenem, a szerencsétlenek. De annyira hittek benne, hogy még számot is mondtak: adja csak a bank 8 százalékon a hitelt, s ha nincs önként jelentkező jófej a projektre, az állam adja a bankhoz a tőkét.

Persze az egészből nem lett semmi, a végtörlesztés lezárult. De a Hiteltársulás nem adta fel. A koncepciónak az a része megmaradt, hogy jöjjön létre egy nagyon olcsón működő fapados bank, mely segít a devizahiteleseken. S lám, egy év kitartó munka után hétfőn reggel arról számolt be a pártlap, hogy igen, a kormánynak tetszik az ötlet, jöhet a megvalósítás. Annyit azért finomodott a koncepció, hogy egyre kevésbé az adófizetők faszával pengetik a gitárt, az új webbankba 51 százalékban civileknek kell adniuk a pénzt.

De hogy is működne az egész? Hol lesznek itt megsegítve a devizahitelesek? Mit is tudunk? Hatmilliárdos tőke kéne, felét adja az állam, felét a civilek. Állam bácsi bedobja a 3 yardot, a civilek utána kalapozhatják a maradékot. Ennyi, bazmeg. Meg hogy olcsón fog működni, nem lesznek fiókok, futár viszi ki aláírásra a szerződéseket. Meg hogy a Hiteltársulás felmérte, hogy 3700 magánszemély 25 milliárdnyi megtakarítást helyezne el.

Ha jól értem, úgy hiszik, hogy ez a fapados kisbank majd nullszaldóval működik és olcsó forinthitelt ad a devizahiteleseknek a kiváltáshoz. De őszintén, ki az a hülye, aki ide teszi be például 6 százalékos betéti kamatra a pénzét, amikor máshol 7-8, az épp az állam által dotált lakossági állampapíroknál pedig 9 körüli a kamat? És ha lesznek is lúzer betétesek, hogyan döntik el, ki kap majd hitelt? 

És ki az, aki tőkét tol be egy ilyen bankba? Az üzleti modell arról szól, hogy nyereség ne legyen, csak segítség a devizahiteleseknek. Civilektől és padlón levő önkormányzatoktól várják, hogy puszira feltőkésítsenek egy ilyen bankot? Tőlem, hogy jó esetben 0 hozamra dobjam ki az ablakon a pénzem azért, hogy lúzer devizahiteleseken segítsek? Eszeteknél vagytok?

Az alacsony költségű, társadalmilag hasznos célok érdekében végzett bankolás működőképes konstrukció. Világszerte terjed, nálunk is van már egy Magnet Bank. De esetünkben nem erről van szó, hanem bukott devizahitelesek kétségbeesett és teljesen ésszerűtlen próbálkozásáról arról, hogy az állam és megtévesztett civilek segítségével mentessék magukat. Lófasz sem lesz belőle és azért rettentő káros a dolog, mert a hiszékenyeket elriasztja a valóban létező segítségtől, ami jelen pillanatban az árfolyamgát rendszerét jelenti. 

Sosem éltünk demokráciában és most sem abban élünk. A kérdés nem az, hogy az épp aktuális miniszterelnök és a kormány milyen intézkedéseket talál ki, ami az épp aktuális ellenzés számára elfogadhatatlan és antidemokratikus. A kérdés az, hogyan éljük meg a demokráciát. És a válasz az, hogy sehogy. Az csak a máz, hogy demokrácia, ha szavazhatunk négyévente, illetve aktuálisan egy-egy népszavazáson. Ez így évente nagyjából egy iksz behúzását jelenti, ami nem túl sok. Valójában csak porhintés. Hogy lássuk, mi hiányzik, érdemes egy olyan történetet megnézni, amelyhez sem tárgyában sem egyéb módon nem kötődünk.

Az alap a következő: az unióban a számos irányelv egyike a halászati. Ennek lényege, hogy az európai felségvizeken kvótához kötött a halászat, adott fajta halból csak adott mennyiséget hozhat partra egy-egy halászhajó - ha a tonhalkvótát egy halász kimerítette, már csak a többi fajból hozhat ki a partra. A hálóból persze nem lehet kitiltani a kvótán felüli halakat, vagyis a fogást át kell válogatni, s a kvótán felülieket vissza kell dobni. Csakhogy azok addigra elpusztulnak, tonnaszám dobnak vissza selejt címén döglött halakat - vagyis az irányelv lényege, hogy maradjon hal a tengerben, nem juthat érvényre.

Hugh Fearnley-Whittingstall, a River Cottage műparaszt szakácsa - aki mellesleg a halfogyasztást is szeretné feldobni és népszerűsíteni - saját küldetésének tartotta az irányelv újraírását. Egyrészt mert értelme nincs, hiszen a gyakorlatban nem megvalósítható, másrészt mert összességében óriási károkat okoz, hiszen a halak elpusztulnak, de azokat még ingyen sem lehet az éhezőknek vagy árvaházaknak adni. Mit tett HFW? Brutális nyilvánosság mellett kampányt kezdett több fronton. Az egyik cél az volt, hogy a brit parlament (mindkét háza) törvényi szinten utasítsa el az unió kvótaszabályozását. A másik, hogy az unió maga írjon normális kvótatörvényt. A harmadik, hogy a brit konzervgyártók ne vásároljanak olyan halat, amelyet hálóval fogtak - mivel így olyan hal is áldozatul esik, amelyből nem lesz étel. És természetesen próbálta megtanítani a briteket halat sütni.

A brit parlamentben egy képviselő nyújtott be indítványt, amely mellé HFW állt. Amellett, hogy külön sorozatot készített a témáról, amely rendszeresen tudósított az aktuális történésekről, ő maga is kampányolt. A szavazás napján az utcán szólította le a képviselőket, hogy hogy fognak szavazni, hatalmas luftballont állított fel a Lordok Háza elé. A Tescóban (s más konzervgyártónál) kérdőre vonta a gazdasági igazgatót, hogy miért sablonszöveget írnak a konzervekre (a Tesco elkötelezett, hogy a lehető legtöbbet megtegyen a tenger élővilágáért), ahelyett, hogy csak bottal fogott halat vásárolnak fel.

Ezt követően a parlament és a felsőház is elutasította az uniós kvótaszabályozást, a Tesco elsőként hagyott fel a hálós halászattal - s majdnem az összes nagy konzervgyártó rövid időn belül csatlakozott. Brüsszelben HFW egy hatalmas installációt készített, ahol egy tévéképernyő egyrészt folyamatosan meséli a történetet, másrészt folyamatosan mutatja azok számát, akik csatlakoztak a kvótaszabályozást elutasítókhoz - eddig majd 840 ezren adták a nevüket a kampányhoz.

S hogy ez mitől demokrácia? Mert volt egy ember, aki képes volt élni a jogaival, és kampányt indított - nem telepanaszkodta a sajtót, hanem cselekedett és hírt gyártott belőle. Mert a parlament komolyan veszi a népképviseletet. Az egyik képviselő azt felelte a kérdésre, hogyan fog szavazni: természetesen igennel, tehát elutasítja az uniós szabályozást, mert több választójától is ilyen tárgyú levelet kapott. Vagyis a választók kérnek valamit a szavazatukért cserébe, és ezt meg is kell adni nekik. A képviselők nem a pártjukat és nem saját magukat képviselik, hanem a körzetüket. Mert a Tesco, látva a nyilvánosságot, nem merte felvállalni, hogy ő legyen a gonosz vállalat. Egy demokráciában ezt nem lehet megtenni - akkor sem, ha egy-egy vállalat, mint a Ryanair üzleti koncepciót épített erre. S ha a Tesco megmutatta, hogy ő valóban felelős gyártó, akkor a többi sem lehet másmilyen - s a felelősségvállalás nem azt jelenti, hogy egy kiló lisztet ad az éhezőknek karácsonykor, hanem a tevékenységével, működésével összefüggő felelősséget mutatja, mert elsősorban kereskedelmi vállalat és nem jótékonysági intézmény.Nem, nem minden vállalat felelős, s nyilván a Tesco sem mindig az. De az esetek többségében az akar lenni, és ez nagyon sokat számít.

Ennek csírája sincs meg Magyarországon. A szélsőségesen individualista nem dicséret. Az azt jelenti, hogy az egyének elszigeteltek és nem érdekli őket semmi. Nem akarnak kiállni semmiért és nem hajlandóak lemondani semmiről. Nem érzik, hogy tenniük kell valamit, mert nem érdekli őket, ha hiteltelenné válnak. S mivel az emberek többségében ilyenek, épp ilyenek azok is, akik képviselik őket. Lehet legyinteni, hogy néhány száz év múlva nekünk is fog menni, vagy hogy majd a gyerekeinknek jobb lesz, de ha mi nem kezdjük el, akkor még az unokáinknak sem lesz más élete.

A közeljövőben ismét felminősítik Magyarországot - mondta a Nagyvezér majdnem pontosan két évvel ezelőtt, amikor a mocskos Moody's tette le két fokozattal az országot, épp a bóvli fölé. Móricka rosszul képzelte, lett belőle egy év alatt tripla bóvli, most meg egy újabb leminősítés az S&P-től. Mi változott? Az elmebeteg gazdaságpolitikában lényegében semmi, tart az országot hosszú évekre padlóra küldő őrület. De legalább a kommunikáció bekeményített: két éve még csak nem értették és bíztak a következő jobb értékelésben, most viszont már gyakorlatilag a picsába küldték az S&P-t.

Debil Gyuriék közleményéből szinte csak a bizonyos kultúrkörökben és 60-as IQ alatt népszerű "New York - Tel Aviv tengely" szakkifejezés hiányzik, a "spekulánsok lobby intézménye" már benne van (igen, így ipszilonnal). Azért valahol elég morbid, hogy így nevezik az S&P-t, miközben épp a geci spekulánsoknak köszönhetik, hogy még próbálgathatják az eszement baromságaikat és nem kényszerültek az IMF karjaiba. Ki a faszom veszi a magyar kötvényeket és tartja erősen a forintot, marhák? Igen, akiket a legjobban utáltok, a rövid távú spekulánsok. De csak addig, amíg van likviditás a világban és magas a kötvényhozam, nem is az ország kilátásai miatt.

Véletlenül sem szeretnék a hitelminősítők védőszentje pózban tetszelegni. Rengeteg kritikát kaptak az elmúlt évtizedekben, többnyire jogosan. Nagyon durván benézték a 2007-es buborékot, a nagy krízist kirobbantó másodrendű jelzálogpiaci válság elején a legmagasabb minősítést adták azokra az összecsomagolt kötvénystruktúrákra, melyek amúgy egy kalap szart se értek. Klasszik szopó volt az Enron is, négy nappal a csőd előtt még befektetési kategóriában, pedig tudták, hogy dől a cég.

Mivel a pénzt azoktól kapják, akiket minősítenek, több olyan balhé is volt, amikor jobb besorolást ígértek megfelelő ügyfélkapcsolat esetén. Eleve sokat bratyiznak a minősített cégek vezetőivel, persze tanácsot adnak a jobb eredményesség érdekében, de ebből előbb-utóbb biztos kisül egy túl közeli kapcsolat, picit jobb minősítés. Eleve gáz, hogy csak három nagy minősítő van, sőt Amerikában lényegében duopólium, mert a Fitch ott igen kispályás játékos. Aztán, hatalmuk irreálisan nagy lehet a szarban levő cégek esetében. Egy-egy meggondolatlan leminősítéssel be is dönthetnek vállalkozásokat, mert megdrágítják a finanszírozásukat, ördögi körbe taszítva őket.

Nem jó tehát ez a rendszer, de nincs más, baszki. Egy akkora taknyolás után, mint amit 2007-2008 hozott sem tudta a világ annyira megreformálni a rendszert, hogy komoly változás következzen be a hitelminősítés terén. Próbálkoztak új minősítővel, ilyen-olyan szigorítással, de e lényeg nem változott. Ez a három cég mond valamit, amire a befektetők figyelnek, s az alapján is cselekednek.

Nem mi fingjuk innen a passzátot, egy picsányi országnak a realitásokat el kell fogadnia. Nem dilettáns hülyék döntenének a minősítésekről - azok a magyar kormányban és a Nemzetgazdasági Minisztériumban lelhetők fel tömegesen. A fenti kritikák szinte kizárólag a vállalatok hitelképességének vizsgálatához kapcsolódnak, országok esetében könnyebb az értékelés egy hozzáértőnek. Vitatni tehát lehet, de komolyan nem lehet belekötni abba, amit a hitelminősítők Magyarországgal kapcsolatban az elmúlt 20 évben műveltek.

Az ország a Bokros-csomi után mászott ki a bóvliból és 2002-ig folyamatosan jöttek a felminősítések. Viktor úgy érezhette első kormányzása alatt, hogy a seggét is kinyalják a minősítők, pedig csak beleült a Bokros utáni tutiba és nem baszott el nagyon semmit. Aztán a Medgyessy-féle idióta kiköltekezés után megindult a lejtmenet, mely a mai napig tart. Egyetlen felminősítés se volt lassan 10 éve, Gyurcsány és Orbán alatt is tart a zuhanás, Bajnai idején volt csak megálló a leminősítésekben. A pénteki bukással a rendszerváltás óta nem látott mélységbe süllyedt az ország hitelbesorolása - köszi Péter, Fletó és Viktor.

Miért kéne kurvára odafigyelni az S&P figyelmeztetésére? Például azért, mert ők nem Brüsszel, ahonnan sima politikai okokból is szopathatják Viktort, mert joggal nem tetszik nekik, hogy a Nagyvezír folyamatosan odaszarik az uniós bárpultra. A hitelminősítők a válságbeli cumi után minden korábbinál nagyobb energiákat fordítanak arra, hogy a legpontosabb értékelést adják. Ha túl korán minősítenek le, akkor azzal basztatják őket, hogy pánikot keltenek, ha meg későn, akkor a faszér nem szóltak időben. Nem könnyű általában, csak sajnos a magyar helyzet túl egyértelmű. Tartós stagfláció, egyeztetés nélkül szinte hetente változó törvények, évekre kinyírt üzleti bizalom és beruházások, stb.

Sajnos semmi illúzióm a tekintetben, hogy bármi változik itt ettől. Lehet, hogy kedden a négy fidesztroll elgondolkodik 3 percre a Monetáris Tanácsban, hogy megint levágja-e a kamatot, de sanszos, hogy jön az ukáz a pártközpontból: megmutatni a mocskos imperialistáknak, meg Simort is gyalázni kell, csökkentsetek megint.  Épp nagy nehezen kipréselték a bankokból, a multikból és az emberekből a hiány tartásához szükséges összeget, összeállt a 2013-as költségvetés. Sajnos egyre inkább úgy tűnik, ezek nem csak a pofájukat jártatják, hanem komolyan hiszik, hogy ez az út sikeres lehet. Márpedig ez a létező legrosszabb verzió. 

Van már legalább 10 éve, hogy a hajnalban Hévízre induló buszon a sofőr röhögve mondta az arcomba: te vagy az egyetlen utas, aki teljes árú jeggyel utazik. Tökig tele volt az Ikarus, szinte kizárólag kemény munkában megőszült idős honfitársainkkal. Rákérdeztem, mennyi a bevétel. Pár ezer forint, a többit az állam fizeti - volt a válasz. A buszon ülő 50 nyugdíjas mind ingyen utazott, többségüket látásból ismerte a sofőr. Hetente többször lementek Hévízre áztatni szottyadt testüket, az adófizetők pénzén. Dekurvajó.

És ez azóta se változott. Soha egyik kormány sem volt képes hozzányúlni a 65 éven felüliek ingyenes utazásához és majdnem tuti, hogy a jelenlegi sem fog. Pedig az elmúlt évben elindult a változás előkészítése. Fónagy és Völner vitéz urak időnként beleböffentik a médiába, hogy komoly átalakítás várható az utazási kedvezmények rendszerében, hiszen benne volt ez már a Széll Kálmán Tervben is, aztán persze lófasz se történik. Na de talán majd most.

Völner államtitkár szerdán két napos médiaturnéra indult, hogy elmondja a szokásost: változtatunk, olcsóbb lesz a rendszer, de a leginkább rászorulók kedvezményei megmaradnak. A közrádióba menet viszont elgurulhatott a gyógyszere: azt találta mondani, hogy a kedvezmények átalakítása az IMF-tárgyalások részét képezi és addig nem is lesz döntés, amíg nincs megállapodás. Most őszintén Pákó, nem tűnt fel, hogy az IMF megint el lett hajtva a faszba és nem lesz itt semmilyen megállapodás a választásokig, vagy addig, amíg a forint 320-ra nem ugrik? Öreg, csak nem a szeptemberi nyilatkozatodat olvastad fel újra papírról?

Igazából annyi biztos csak, hogy az érintett két minisztériumban komolyan csavarják az agyukat az illetékesek, hogy mi legyen az évente több mint 100 milliárd forintot jelentő kiadással.. Évi 50 millió utas jegyét kell kiegészíteni csak a vasúton és 50 milliárdot kellett volna spórolni a Széll-terv alapján a közösségi közlekedés racionalizálásával. Ki van hát adva, hogy keressenek megoldást a spórolós változásra, de eddig csak fingfűrészelésre futotta. Mivel az ingyenes utazásokat is pontosan felmérő regisztrációs jegyet kivezették, csak nagyjából tudható, hogy mennyivel jön az állam a közlekedési cégeknek. De ezt se fizeti ki teljesen, miközben megrendeli és elvárja a szolgáltatást. Debil György időnként rájön, hogy kevés a zsé, majd kiadja az ukázt, hogy le kell csökkenteni az árkiegészítést. Legutóbb 20 milliárdot tartott vissza, szevasztok, oldjátok meg.

Na ezt a kieső zsét hajkurássza most éppen Simicska Laciné NFM-je, ezért hadovál időnként szerencsétlen Völner épp 20 yardról. Sajnos az még nem tűnt fel nekik, hogy ha a négy fő csoport kedvezménye valóban megmarad, akkor a sok kis szir-szar engedmény eltörlésével legfeljebb pár milliárdot lehet megtakarítani.

A sajtó időnként elrugózik a 40 különböző kedvezményen, meg tényleg bosszantó, hogy egy csomó csak a MÁV-nál van, de ennek egyszerűen az az oka, hogy ezek nem az államilag kiegészített cuccok, hanem nagy részüket a vasút saját hatáskörben adja. Úgy gondolja a bakter, hogy nem kurvára mindegy? Kieget nem kapok rá, de úgyse tűnik fel senkinek, ha kissé növelem a 200 milliárdos buktát. A Volánoknál szofisztikáltabb arcok ülnek és nem adnak minden baromságra kedvezményt - így viszont az utas nem érti, hogy ha egy kölökkel utazik, mi a pöcsért olcsóbb 33 százalékkal a gedvás vonat, mint a busz. Ha ezeket az üzletpolitikainak csúfolt kedvezményeket tényleg kinyírják, az állami árkiegészítés nem csökken, de legalább a vasút vesztesége igen - egy hangyafasznyit.

Lehet jókat röhögni járatsűrítő Fónagy Pubi ötletén, hogy a nyugger csúcsidőben ne utazhasson ingyen, hiszen ettől legfeljebb a zsúfoltság csökken kissé, a nullás jegyesek megoldják, mennek később. Ha valóban adófizetői pénzt akarnak megtakarítani, akkor nem sok variáció látszik. A gyerekek, diákok, rokik kedvezménye nehezen vitatható szociális oldalról, azon persze el lehet gondolkodni, hogy iskolába, illetve gyógykezelésre járásra legyen csak nagy kedvezmény, egyéb célú kódorgásra kisebb.

Nincs mese, maradnak az öregek. Semmi se szól a mellett, hogy korlátlanul és tök ingyen utazgathassanak a dolgozók kontójára. Mammer, papper, sorry, szoptátok a hévízi buszt, ez ennek a rendje. Ha hiányzik a meleg víz, meg a tündérrózsa, lehet szépen a kasszához fáradni és venni kedvezményes jegyet. Legalábbis józan gondolkodás szerint.

Apró bökkenő, hogy a nyuggereknek is van szavazati joguk. Sőt, ezek a vén genyák még általában élnek is vele.Ha eddig nem mert nekik betenni senki, ez a 20 évre tervező, de a demokrácia és a gazdaság szétkúrása miatt lapátra való csürhe főleg nem fog. Így viszont az értékelhető mértékű utazási kedvezményes megtakarításnak is lőttek. Marad az eddigi szar.

Az Európai Bizottság szerint sérti a szabad szolgáltatásnyújtás és letelepedés szabadságát, hogy a kormány (állam) kikúrta a francia utalványforgalmazókat a béren kívüli juttatások piacáról. Egészen pontosan a piacon vannak, csak épp nem bocsáthatnak ki kedvezményes adózású utalványt, csak normál adózásút - a különbség több mint húsz százalékpont. És hát ugye melyiket is fogja vajon választani a munkáltató? Szóval nagyjából úgy vannak a piacon, mint az a szerencsétlen, aki úgy próbál szalonnát sütni, hogy két méterre ül a tűztől, de csak egyméteres a nyársa. S persze amikor hátrazavarták, búcsúzóul még hátba is verdesték: de hát baszod, mi a gond? Van szalonnád? Van nyársad? Van tűz? Akkor meg?

Szóval ez nem tetszik a bizottságnak, és kormánynak küldött indoklással ellátott véleményében négy hetet adott a válaszra. Nem érdekes különösebben az ügy jogi háttere, az állam egyértelműen visszaélt hatalmával, lenyúlta a három francia bizniszét, köcsög volt, kész. De mégis mi a lószart csinált eddig a bizottság? És most mit kapkod, hogy négy hét alatt válasz kell neki?

A történet ugye 2011-es, akkor rakta le a gyalut a kormány és írta át az egész béren kívüli juttatásos szabályozást azzal, hogy csak a Bözsi-utalvány és a Szép-kártya maradhat kedvezményes (a pénztári befizetés és a sallangok mellett). A kormány vagy Trianonért akart visszavágni vagy egyszerűen le akarta nyúlni ezt a piacot, ami nagyjából 250 milliárd forintot ért. Az utalványosok saját bevallásuk szerint roppant kicsi, a kritikusok szerint roppant nagy jutalékot szedtek be az utalványok után. Tíz százalékos jutaléknál ez 25 milliárd forint. Ennél kevesebbért is hajlandók voltak már emberek ennél nagyobb aljasságokra. Persze ezt sikerült ész nélkül csinálni és sokakat elriasztani: 2,5 millió munkavállaló helyett 1,5 millió kap utalványt és 250 milliárd forint helyett csak nagyjából 100 milliárd forint értékben.

És akkor jön Brüsszel, hogy azonnal magyarázzuk meg, mi a fasz történt itt. Most? Most már minek? Ez a piac le lett felezve: a teljes béren kívüli juttatás értéke jó ha eléri azt a szintet, amit egy évvel ezelőtt még csak az utalványosok produkáltak. Kedves bizottság, mi a szart tetszettek csinálni egy éven át? Mi a halálért nem lehetett ezt a kérdést a szaros törvény megszavazása után azonnal feltenni? Akkor mondjuk februárra már le lehetett volna dózerolni a Bözsi-utalványt a francba, s talán a piac nem szenvedett volna el ekkora visszaesést.

Mondjuk az lesz a cirkusz vége, hogy a kormány el lesz zavarva a sarokba, ott térdel kicsit a kukoricán - Viktor, ezt a hülyeséget kiradírozzátok a pöcsbe, cserébe mi majd meggondoljuk ezt a túlzottdeficit-eljárást -, aztán szépen a franciák visszajöhetnek. 

Aha, de hova is? Mert azért arra kár számítani, hogy keddről szerdára hirtelen visszaáll minden a korábbi kerékvágásba. Ha el lesz kaszálva a cucc, akkor újabb huzavona lesz, mire megint átírják a törvényt - nyilván ezt elkapkodni nem fogják a fiúk, meg hát nem is nekik fontos. Valamikor az utalványosok elkezdenek majd kampányolni, hogy halló, visszajöttünk. Szóval megint lesz egy átmenet. Addig meg újabb lusták, bizonytalanok, életuntak és ki tudja még ki mindenki hagyja ott a picsába az egészet és adja ki bérben a korábbi juttatás felét, vagy tér át Szép-kártyára. A csigaevők kapnak valami kis satnya szart, a korábbi fasza piacuk negyedét, ellenben Brüsszel kurvára elégedett lesz, mert megoldotta a problémát. 

Úgy illendő, hogy ha a totális gazdaságpolitikai sötétség közepette akár csak néhány pillanatra pislákolni látszik az értelem lángja, arról azonnal megemlékezzünk. Főleg, hogy talán minden idők egyik legostobább változtatására készült a dilettáns banda, de kiderült: a minden határon túli javaslatoknál azért akad valaki, akinél jelez a vészcsengő.

Mit is akart eredetileg ez a húgyagyú brigád? Kiterjeszteni a tranzakciós illetéket a tőzsdei ügyletekre is, mégpedig 0,1 százalékos mértékben. Maga a megadóztatás is súlyos csapás lett volna az eleve vergődő tőzsdének, egyszerűen kinyírta volna a magyar tőkepiacot, a teher mértéke azonban olyan szellemi mélypontról tanúskodott, aminél nemigen van lejjebb.

A tőzsdei forgalom nagyjából négyötödét ugyanis a nagy külföldi intézményi befektetők adják, akik 0,03-0,04 százalék körüli jutalékot fizetnek. Ez azt jelenti, hogy például egy százmillió forintos OTP-ügylet után kb. 35 ezer forint a brókercég jutaléka. Debil György ebből akart kifizettetni 100 ezer forintnyi tranzakciós illetéket.

Igen, ez még annál is sokkal faszább, mint hogy 50 százalékra emeli az energetikai cégek társasági adóját. Azoknál a profit felét nyúlja le az zsenikormány, mert csak, kapják be, túl sok a pénzük, ha meg nem tetszik, lehet takarodni, állam bácsi szarér-húgyér mindent megvesz. Itt viszont a brókerjutalék, tehát még csak nem is a nyereség háromszorosát szerette volna ez a pöttyös seggű észlény. A tőzsdei forgalom erős esése miatt torkosborzként szopó magyar brókercégeknél a díjbevétel szerény hányada csak a nyereség, tehát nagyjából azt lehet mondani, hogy a fenti ügyleten elért kb. 10 ezer forintos profitra jó ezer százalékos társasági adót akartak rátolni.

Guiness-rekordnak számító faszság lett volna tehát, az unortodoxia csimborasszója. Még akkor is, ha a kisbefektetőknek jóval magasabb jutalékkal dolgoznak, s a jellemző 0,3 százaléknak "csak" a harmadát vitte volna el az adó. De szerencsére az utolsó pillanatban jött egy módosító és kihátrált az agydeficites bagázs a dologból. Persze simán visszalapátolni a kupac szart derogált volna, inkább azt találták ki, hogy csak akkor vezetik be a dolgot 2014-től, ha az EU többi országa is így tesz. Ami szinte biztos, hogy nem következik be.

Örüljünk, vagy sírjunk? A jó hír mindössze annyi, hogy a baromság-jéghegy csúcsa letörött, a legidiótább változtatást végül nem lépték meg. De sajna nem lehet attól elvonatkoztatni, hogy már maga a javaslat a 0,1 százalékos mértékre is olyan kolosszális baklövés volt, melybe épeszű országokban két perc alatt belebukik az érintett miniszter.

Persze nálunk ez csak hiú ábránd, a realitás az, hogy a Debil tovább kavarja a szart, már az adótörvény-módosítások másnapján, azaz kedden lazán 25 százalékkal megemelte például a közműadót, ami persze az állami cégekre nem vonatkozik. A következő napokban is várható, hogy a legváltozatosabb hülyeségről nyújt be valamelyik fideszes díszfasz módosítót, de talán már csökkenő intenzitással, mert mindent felforgatva ugyan, de lassan teljesen betömődik a 2013-as költségvetési lyuk.  

A szerencsejáték régóta koncesszióhoz kötött, jövőre a cigi is ilyen lesz, és a hírek szerint a 15 százaléknál töményebb szesz árusítása is állami irányítás alá kerülhet - persze fogadni merek, hogy hirtelen a csirkelábból is pálinkát fog főzni mindenki, elvégre saját csirke, abból meg lehet adómentesen. 

De miért kellene itt megállni? Államosíthatnák a fiúk a szexipart is. A KDNP első körben nyilván a dugást akarná államosítani. Mindenki - értsd minden férfi - kapna havi egy dugószelvényt, a fölött pedig minden aktus után a szokásos piaci ár tíz százalékát dugóadó címén egy külön erre a célra rendszeresített MÁK-számlára kellene utalni (cégeknek szakképzési hozzájárulást is). A házasságban élők leírhatnák az szja-ból, de csak akkor, ha vállalják, hogy öt éven belül háromszor gyümölcs is terem a dugványból. Mivel az adóelkerülés lehetősége igen nagy, sok értelme nincs a teljes kiterjesztésnek - szól a józan Fidesz-többség.

Viszont az iparágat meg lehet fogni. Nyilván az egész onnan indulna, hogy a félmillió közmunkás éjszakánként reflektorral járná az országot és más dolguk nem lenne, mint ellehetetleníteni az üzletet. Majd jönne az állam, s birtokba venné a mesterségesen lenyomott kínálattal, ezáltal jelentős túlkereslettel bíró piacot. A szektorban érintett munkavállalók valószínűleg szívesen fogadnák az újítást - ellentétben a cigit és piát árulókkal. Ők ugyanis kényszerűen feketén dolgoznak, biztosítás, nyugdíj, táppénz és minden nélkül. Ezt követően nem vegzálná őket a rendőrség - hanem az adóhatóság, hogy fizetik-e rendesen az adót.

A technikai keret megvan, hiszen papíron egyéni vállalkozóként nyújthat valaki szexuális szolgáltatást. Gyakorlatban azonban csak pár ezren élnek ezzel a lehetőséggel, mivel a körülmények nem teszik lehetővé a munkavégzést - például elég jó célpontok a mindenfajta, pénzt nem hozó baszogatásra. Egyébként sem könnyű működtetni a vállalkozást, s nem a számlanyújtás a legnagyobb gond. Mivel az érintett munkások java nem rendelkezik saját lakással, nem tud székhelyet megadni a vállalkozásának - telephelye lehet ezer. A főbérlő, a szomszéd, rokonok sem biztosíthatnak székhelyet, mivel a szexuális szolgáltatás elősegítése bűncselekmény.

Ezen változtathatna az állam azzal, hogy nyújt székhelyet - mondjuk a Kossuth tér 1-3 szám alatt. Koncesszióra egyéni vállalkozó pályázhatna, kizárólag saját magának. Ez két szempontból is jó: egyrészt kizárható a lányokat futtatók erőszakoskodása és profithajhászása, másrészt áttekinthető, pontosan hányan és kik végzik a tevékenységet. Persze a vállalkozók megbízhatnak egy profi közvetítőt is, mondjuk tíz százalék sikerdíjért cserébe.

A koncesszió három évre szólna, amelyet változatlan feltételek esetén egyszer két évre meg lehetne hosszabbítani automatikusan. Öt év után azonban újra pályázni kellene. Több kategóriába lehetne sorolni a koncessziót a szolgáltatás színvonala szerint, de előírás lenne a fedett helyiség biztosítása - ez lehetne bérlemény is. Alapszintű szolgáltatás a lakókocsi, ezt követi a háromszor-hármas hotelszoba, a lakás, a ház és a non plus ultra, amely többféle extra szolgáltatást is tartalmaz, így italfogyasztást, étkezést, adott esetben kulturális program vagy sportesemény beiktatását. A koncesszió díja annál magasabb lenne, minél magasabb a nyújtott szolgáltatás. Annak elkerülése végett, hogy a non plus ultra szolgáltatást ne lehessen az olcsó, lakókocsi koncesszióval nyújtani, a hatóság rendszeresen ellenőrizné a telephelyeket, s ha szabálytalanságot találna, az a koncesszió azonnali elveszítésével járna.

Ha esetleg nemzetközi szervezetek a szájukat húzgálnák holmi New York-i egyezményt lobogtatva, a szexadót érzéki illetékre keresztelnék, a szexuális szolgáltatást pedig egyéb, máshova nem sorolható testet kényeztető szolgáltatásnak hívnák. Elvégre mit lehet tudni, nem is biztos, hogy dugnak ott a lakókocsiban (ezért kell a fedett helyiség).

A bolt hatalmas, a KSH becslései szerint az idén 200 milliárd forint körül alakul a piac bevétele. Erre egy diszkrét húsz százalékos szexadót lehetne kivetni. Ebben benne lenne az szja és a szociális hozzájárulási adó, de a munkásnak be kellene fizetnie az egyéni járulékokat maga után. A teljes bevétel csökkenthető lenne az ingatlan bérleti díjával és rezsijével, valamint a bevétel tíz százalékáig, de legfeljebb havi 50 ezer forintig pipere és egyéb esztétikai élményt javító szolgáltatás, termék költségével - ideértve a fogorvosi, de ide nem értve a plasztikai beavatkozást. Ötven százalékos költségarány mellett - figyelembe véve a szükségszerű áremelkedést 50 milliárd forint simán befolyhat a költségvetésbe.

Második körben nyilván állami koncesszió alá kerülne a segédeszköz ipar is, csakúgy, mint a filmgyártás. A filmforgalmazás és egyéb tartalomszolgáltatás viszont magánkézben maradna, hiszen ezt - csakúgy, mint az egy háztartáson belül gyakorolt, legális szexuális célú együttlétet - nem lehetne sem kordában tartani, sem ellenőrizni.

Érik a nagy pofára esés, a médiában is rendszeresen rinyáló devizahitelesek kicsit se akarják elhinni, hogy az árfolyamgát 2.0 rendszere segít rajtuk, gyakorlatilag basznak rá nagy ívben. Jó kérdés, hogy a most akkor a rendszer szar, vagy a devizahitelesek idióták? Sajnos úgy tűnik, inkább az utóbbi. 

Nézzük először is, mi az, amiről Debil Gyuri és a bankok is azt hitték, tízből kilenc szopóágon levő devizahitelesnek megmelengeti a szívét, de már látszik, hogy jó, ha a 50 százalék bevállalja.

Tök mindegy, hol áll az árfolyam, öt évig svájci franknál 180, eurónál 250 forinton számolja a bank a havi törlesztőt. Vagyis ha a forint nem kezd el durván erősödni (márpedig egy ilyen elbaszott gazdaságpolitika mellett mitől kezdene), aki belép a rendszerbe, annak jócskán csökken a havi fizetendője. A fix kedvezményes árfolyam és az aktuális piaci árfolyam különbsége alapján kiszámolható az az összeg, melyet úgymond időlegesen megnyert az adós, hiszen nem kell kifizetnie. Ennek két része van: a kamat és a tőkerész. A kamatrészt az állam és a bankok benyelik, kedves egészségükre. A tőkerész azonban egy gyűjtőszámlán kezd el halmozódni és kamatozni, az öt év lejárta után ezt is el kell kezdeni törleszteni.

Nem mondom, hogy picsa egyszerű, de azért némi koncentrálással megérthető a lényeg. Ezzel együtt meg is van az első ok, amiért sokan nem élnek a szenzációs lehetőséggel: egyszerűen nem fogják fel agyilag, hogy mi a lópöcs ez az egész. Az a devizahiteles réteg, mely a hitel felvételekor sem jutott el odáig, hogy az árfolyam változásával a törlesztő is nagyon megugorhat, nyilván nem érti a mentőkonstrukciót se. De talán ők a kisebbség. 

Akik érteni vélik, azok közül sokan azt mondják: öt év múlva úgyis jól átbasz a bank, szarjon inkább tüskebökit. Mások kellő önismeretről tanúbizonyságot téve úgy érvelnek: úgyis csak elcseszném azt a pénzt, amivel a törlesztő csökken, öt év múlva meg ott állok majd, ahol a part szakad. Megint mások arra játszanak, hogy öt éven belül előtörlesztenének a hitelből, vagy akár végtörlesztenék az egészet - ez pedig nem megy a gáttal, holott a faszt nem. 

És bizonyára sokan vannak olyanok, akik egyszerűen abban bíznak, hogy ha eddig is újabb és újabb devizahiteles-mentő cuccokkal jött elő a kormány, akkor lesz még énnél is jobb, főleg hogy jön a következő választás, amikor nem elég elcsalni a választási rendszert, adni is kell a népnek. És kivel lehet eldönteni egy szoros választást: a nyuggerekkel és a devizahitelesekkel.

Az eddigiek alapján tehát kimarad a rendszerből a tudatlan, az okostojás, de amúgy segghülye, a saját felelőtlenségét jól ismerő és az álmodozó devizahiteles - a lustával, aki be fog lépni az év végéig, csak még kivár, nem foglalkozunk. Sajnos számolni kell még pár ezer átverttel is, a bankok akárhogy kommunikálják, hogy tárt karokkal várják az árfolyamgátba belépőket, nem ritka eset, hogy az érdeklődőknek már gecimód azt mondják: nem kell ezt erőltetni, mert fos.

Minden átbaszottnak, okoskodónak, baromnak és félanalfabétának e helyről szerényen hadd javasoljam: gondolja át még egyszer. Olvasson, nézzen utána. Teljesen egyértelmű, hogy a rendszer a devizahitelesek döntő többségének nagyon jó, számottevő megtakarítást hoz. Idióta, aki nem gondolkodik el rajta, inkább vár a sült galambra. 

Az persze szar ügy, hogy nem bögyös macák és nagyfaszú legények hozzák el havonta a pénzt, hanem szükség van a hiteles tudatosságára is a sikerhez. Aki öt évig feléli a kisebb törlesztőből származó nyereséget, az valóban rábaszik 2017-től, de úgy kell neki. De aki csak egy részét félreteszi, például berakja az irreálisan magas hozamú prémium államkötvénybe, annak nem okoz majd gondot az öt év utáni időszak. A legokosabbak pedig duplán csapolják meg államot azzal a módszerrel, hogy a megspórolt pénz nagy részéből lakástakarék-pénztári szerződést kötnek. Elég tehát a rinyából, az önsajnálatból, tessék cselekedni.

Majdnem biztos, hogy ennél jobb rendszer nem lesz. (Persze ennél a kormánynál a gazdasági racionalitás ismeretlen fogalom, tehát ez nem 100 százalék.) Azon lehet évekig vitázni, hogy mekkora felelősség terheli magukat a devizahitel-felvevőket azért, hogy nehéz helyzetbe kerültek, de az tök egyértelmű, hogy aki most szarakodik, fikázgat, csak a pofáját jártatja a helyett, hogy belépne, majd jövőre teli pofával szidja a rendszert és várja a megmentőt, az megérdemel egy méretes csulát az arcába. Tessék már egyszer a kibaszott életben kihasználni egy olyan kínálkozó lehetőséget, ami valóban jó.