Nem hisszük, hogy lenne a választásoknak egyetlen veretesen büdös nagy tanulsága. De volt pár eset, eredmény, amelyek a maguk nemében jelzésértékűek. A kirobbanthatatlanok, a magára hagyottak, a gátlástalan szarháziak, akiknek összejött az élet.
8. Független Béla
A kistelepülések java független polgármestert és független testületet választ, és aki valami gázos párt színeiben indul, az már eleve gyanús. Érdekes, hogy azt az egyszerű összefüggést, hogy akkor tudsz bármit csinálni, ha érted, mi folyik körülötted, és akkor hozhatsz felelős döntéseket, ha téged is érint minden döntés, nos ezt egy poros falu melósai, parasztjai magától értetődőnek tartják, de ha feljebb megyünk egy lépést, akkor már mindenki elfelejti. Ki érti ezt?
7. Botka László
Amikor a színvak Fradi drukker a piros-fehérek szektorába megy szurkolni, és rájön, hogy elcseszte, de azért még ordít egy hajrá Fradit. Ezt csinálta Szeged 2010-ben. Aztán a tökös zöld-fehér iszik egy sört a szünetben, vesz egy levegőt és beleordítja a piros szektorba a hajrá Fradit. Ezt csinálta Szeged most. Mindenfajta összefogás mellett sikerült egy támogatható testületet is összetákolni.
6. Etelka Tétényi Éva helyett
Amikor a hajráfradizásba belefárad a nép. Nehéz megmondani, hogy az esztergomiak most megalkuvók lettek, vagy csak reálisan végiggondolták a helyzetüket. Mert mi is várható el? Nem hordják el a szemetet, nincs közvilágítás? Hát basszus, nincs hadiállapot, miért is kéne tűrni? Jöjjön Etus, azt jóccakát, legalább az a szarházi testület - amelyiket amúgy mi választottunk - valamit hajlandó legyen megszavazni. Persze kívülről lehetne mondani, hogy szomorú ez a behódolás. Csak hát a forradalmárok arról híresek általában, hogy lelövik őket a francba.
5. Tóth József
A kőkemény beintők. Oké, egyszer nekifeszültek, bejött. Régóta lehet tudni, hogy akit a Fidesz el akar tüntetni, Angyalföldön indítja, legjobb példa erre a kígyóbűvölő Kosztolányi Dénes. Aztán átalakították a választókörzetet, hogy ne csak prolik szavazzanak. Haha. Úgy tűnik, ez nagyon nem jött be, aki a lakcíme mellé ödaböki az ikszet és a három i betűt, annak szegfű szaga lesz.Valójában tök érthetetlen, miért akarják ennyire sallang nélkül Tóth mellé a szoci testületet is. De legalább a csöcsmutogató csaj a jövőben is mutogathatja a csöcsét önkormányzati munka helyett. Ez mindenképp jó hír.
4. Karácsony Gergely
Papcsák dicstelen távozása után az volt a kérdés, Zugló biztosra megy, vagy elzavarja a Papcsi összes elvtársát is. Félig összejött, hiszen polginak inkább kértek egy kis liberálist. De a felhozatal nyilván nem volt annyira fasza, úgyhogy a testületben maradt a fideszes többség. Zuglóban egy újonccal szívózni még nyerő taktika is lehet.
3. Molnár Gyula
Talán a legjobb példa arra, hogy az összefogás hiánya és az ellenzéki impotenskedés a váltást akadályozta meg. Molnár pár százalékkal bukta el a választást , épp annyival, mint amennyit a többi futottak még kategóriába tartozó pöcsök összevakartak maguknak. Úgyhogy megint nyert a tojásfejű, aki semmi mást nem tudott felmutatni, mint a metróállomások körüli területrendezést és pár négyzetméter térkő lerakását.
2. Mészáros Lőrinc
Felfogható a legnagyobb szégyennek vagy tudomisén minek, hogy egy ekkora kamufaszi polgármester lehet. Tök mindegy, hogy honnan szedte össze hétmilliárdját, lopta vagy csak Viktor összelopott pénzének vagyonkezelője. Egy gázszerelőből sok minden lehet, ha az a gázszerelő szorgalmas, eszes és ügyes. Még polgármester is lehet, bár tisztességes gázszerelők inkább melóznak, s nem állnak neki baszakodni testületekkel meg megyei közgyűléssel, kormányhivatalokkal. Gázszerelő azonban normális körülmények között egy valami biztos nem lehet: milliárdos. Vagy ha igen, arra a kutyámat se bíznám rá. De a felcsútiak úgy látszik, annyira megrészegedtek attól, hogy híres ember lakik a faluban, hogy ez 80 százalékuknak elég volt.
1. Balogh József
Nincs mit mondani. Egy büdös gyökér, aki péppé veri a nője fejét a korláton. És utána letagadta, majd miután egyértelművé válik, hogy mégis egy Btk. hatálya alá tartozó rohadék, továbbra is felveszi a tiszteletdíját mint képviselő. És van olyan népség, amelyik ezt a szarházit ismét megválasztja. Hagyjuk most azt, hogy fideszes vagy szoci, mert itt aztán kurvára nem ez a lényeg. Egy aljaember kellett, mert már megszokták, nem is mert indulni ellene senki.