A kormány az elmúlt hónapokban jelentős mértékben változtatott kommunikációs stratégiáján. Pontosabban lett neki, vagyis elkezdett végre kommunikálni. A kommunikációnak arra a típusára gondolok - mert tudom, hogy a puszta lét, illetve a teljes elutasítás is tartalmaz dekódolható információt -, ahol párbeszéd és tudatos visszacsatolás is történik. Ezt kezdte el a kormány.

Nem, a kérdőívek kiküldése mosolygós Orbán Viktor képpel, az nem párbeszéd, az csak egy nagyon drága és nagyon értelmetlen kampány. Sokkal olcsóbb, amikor a kormány valóban kíváncsi a civilek, a szakma, az érintettek véleményére, érdekeire, és támaszkodva az ő gyakorlati tapasztalataikra, működtethető szabályozást alkot. A párbeszéd az egyetemistákkal kezdődött - e helyt nem szeretnék belemenni abba, hogy ennek adott oldalról mi a lényege, illetve értelme. Nyilvánvaló, hogy ezzel a kormány pusztán politikai szempontból foglalkozik, s eljutott oda, hogy a rossz viszony, illetve a folyton utcán vonuló tömeg, amely a hőmérséklet emelkedésével egyenes arányban növekedésnek indulhatott volna, már nagyobb kiadást jelent hosszú távon, mint most a költségvetés terhére elszámolt, eredetileg a képzés fizetőssé tétele révén megspórolt 30 milliárd forint.

Ezen túl azonban több kérdésben is megindult a párbeszéd - vagy annak csírája. S már nem a könnyen megszerezhető, illetve könnyen elveszíthető szavazatok miatt. Lehet ugyan, hogy a cél összességében csak a hangulat javítása. Ebben az esetben az eredmény bizonyosan nem lesz jó, legfeljebb épp megfelelő. Az ideális ugyanis az volna, ha a párbeszéd okaként a kormány saját korlátait jelölné meg. Vagyis kimondaná: nem tudunk a kisvállalkozók nélkül kellően jó kisvállalkozói adót bevezetni. Nem tudunk a pénztárgépet használók nélkül pénztárgépes rendeletet írni. Nem tudunk a bankok és a hitelesek nélkül devizahiteleseket megmentő programot, illetve új, működőképest és érdeklődésre számot tartó hitelezési szabályozást alkotni.

Az látszik, hogy most nagyon szeretne már a kormány jó szabályozást ezeken a területeken, ezért leül tárgyalni. Általában hasonló esetben nem célszerű felsorolni a múltbéli hibákat. Tipikusan így van, ha egy pár szeretné megmenteni a kapcsolatát: nem az a cél, hogy az egyik fél elismertesse az igazát, a másik pedig rossz embernek gondolja magát. A cél az, hogy a jövőben ne legyenek hasonló konfliktusok, hogy az együttműködés és kölcsönös elfogadás (és más, párkapcsolatban fontos, a példát tekintve lényegtelen elem) mozgassa a viszonyt. Ehhez kinn kell hagyni a korábbi sérelmeket mindkét félnek.

Most sem kellene felhozni a korábbi arroganciát és azt, hogy a kormány magát a bölcsek köve őrzőjeként aposztrofálva tervezte megoldani a világ összes problémáját. Beleértve a gravitációból és a Newton-törvényekből adódó bosszantó következményeket. Ugyanakkor sajnos nem lehet elkerülni a tényt, hogy nem lesz könnyű az ámokfutás okozta sérüléseket kijavítani.

Még a pénztárgépek átalakítása lesz a legkönnyebb. Miután egyértelművé vált, hogy határidőre nem lehet lecserélni a 400 ezer gépet - mert ilyen gép nincs is Magyarországon -, a kormány gyors egyeztetést kezdett a részletszabályokat illetően. Csak a rendelet közben félkészen áll, a gépforgalmazók nem tudják pontosan, mire készüljenek és milyen gyorsan kell dolgozniuk, a vállalkozások nem tudják, mire és mennyiért kell lecserélni a gépeiket és még azt sem lehet tudni, mikorra kell végezni a feladattal. Miközben a hatályos törvények továbbra is április elsejei határidőt tartalmaznak. Ezzel összességében még sincs baj, a rendszer későbbi indulása csak egy egyszeri kiesést jelent a költségvetésben.

Már más kategória a kisadóval kapcsolatos történet. Az ötlet jó volt: legyen olyan adó, amely egyszerű, kifejezetten a kisvállalkozások számára lett kitalálva, amely egy sor könnyítést tartalmaz, és nem hasonlítható az adórendszer többi tagjához. A tervezet nagyon korán a parlament elé került, ám kiderült, hogy egy sor elem miatt nem lesz sikeres. Megindultak az egyeztetések, ám azok egyrészt nem érintették az érdemi kérdéseket, másrészt túlságosan elhúzódtak, hiszen nagyon későn kezdődtek. Az eredmény pedig - már ami a számottevő bevételt is generáló vállalkozásokat illeti - a kiva lett. Az a kiva, amelyet összesen tízezer vállalkozás választott. Bármit is szépítsen a dolgon a kormány, ez kudarc. És olyan kudarc, amely könnyen elkerülhető lett volna, ha már a törvényalkotási folyamat során megkérdezi a kormány a szakmát, s eleve olyan szöveg kerül az országgyűlésbe, amely gyakorlati elvekre épül. 

Ismét más a devizahitel sztori. Megindult az egyeztetés a bankszektorral, amelyet a kormány egyszer csak felrúgott, és különadók sorával állt elő. A bankok erre teljes elzárkózással reagáltak, s minden államtól induló javaslat ezt követően kudarcra volt ítélve. A végtörlesztés drága volt és technikailag csökkentette ugyan a devizahitelek állományát, de pont ott, ahol nem volt húsba vágó kérdés a törlesztés. Az árfolyamgát és a forinthitel szemmel láthatóan nem kell az érintetteknek. Most már nagyon nehéz olyan megoldást találni, ami valóban megfelelő, hiszen a bankok nem szívesen finanszíroznak már semmit, a devizaadósok viszont azonnali megoldást akarnak. A probléma ráadásul már túlmutatott a hitelezésen.

Egyelőre nem tudni, mi mozgatja a kormányt a párbeszéd kialakításában. Csak reménykedni lehet, hogy a háttérben azok kerültek túlsúlyba, akik szerint nem lehet mindent erővel lenyomni a vállalkozások és a lakosság torkán, akik szerint még a kétharmaddal rendelkező kormánytöbbség sem tudja minden kérdésre a helyes választ.

Bombasztikus a hír, írja mindenki, a tévé is bemondta, hamarosan indulhat a Malév utódja. Dobbanhat a szív, szinte hihetetlen, hogy kibírtuk majd egy évig nemzeti légitársaság nélkül. Egy apró bökkenő van csak: a Hungarian World Airways nem több néhány idióta vágyálmánál és szinte biztosan lófasz sem lesz belőle.

Hagyjuk még egy kicsit az alapkérdést a zséről. Érdemes előbb elképedni az állítólagos új légitársaság weblapján. A célokról szóló veretes bullshitgyűjtemény mellett megtekinthető a gépek kinézete is, persze csak erős idegzetűeknek. Nyilván két felest fizettek egy full alkesz grafikusnak, aki elővett valami ezer éves újságot és öt perc alatt megtervezte a dizájnt. Ehhez hasonlót valóban csak akkor lehet manapság látni, amikor a légitársaságok a retróhullámra felülve poénból 50 évvel korábbi festéssel látnak el egy-egy madarat. 

Az kiderül, hogy Sóskút cityben lakik a világot leigázni kényszülő új magyar nemzeti légitársaság, s profikhoz méltó előrelátásra utal, hogy már az is megvan, hány kilós lehet az utasok feladott és kézipoggyásza. A leendő főnök mobilja is megtalálható, így aztán a nagy felfedezést tevő német sajtómunkás könnyen elérhette az illetékest, aki beböffentette, hogy 2013-ban már repülni fog a cég. Jürgen meg benyelte.

Annyira nevetséges az egész, hogy szinte fáj leírni: a régió kis nemzeti légitársaságainak reszeltek. Az adófizetők pénzét irreálisan sokáig zabáló Malév hálisten már egy éve megdöglött, az Aerosvit épp most purcan ki látványosan, a Lotban is csak a barom lengyel állam tartja a szuszt. A nagyok is folyamatosan egyesülnek, a hosszú távú járatokra ráhordó gépeken kívül alig repül már Budapestre hagyományos légitársaság, tarolnak a fapadosok. A Malév unión kívüli repülési jogaiból a nyereségesen üzemeltethető útvonalakat már kérte és meg is kapta a Wizz Air.

Persze egyetlen esetben akár el is indulhat a Malév utódja. Ha van olyan eszement lúzer, aki abban éli ki magát, hogy beletol alsó hangon százmilliárd forintot egy ilyen tuti halott koncepcióba. Korábban ázsiai befektetőkre számítottak, most már a magyar kis és középvállalkozások is felmerülnek befektetőként. Utóbbiak siralmas helyzetét ismerve újra felmerül a kérdés: nem vicc ez az egész?

Mindenesetre ennél gyorsabban egy vagyont elbukni tényleg nemigen lehet. S mivel ekkora balfaszság ép elmével senkiről se feltételezhető, maradjunk annyiban: elolvastuk, jót röhögtünk, foglalkozzunk értelmes dolgokkal.

Jó-jó, teljesült tavaly az a nyomorult hiánycél, sikerült 607 milliárd forintra nyomni a mínuszt, ez vitán felül fasza. De sajnos olyan, mint mikor belépsz a gyerek szobájába, ahol gyanúsan nagy a rend - azért gyanús, mert tegnap délután még tájfun sújtotta terület volt. Aztán kiderül, hogy az egész kuplerájt a szőnyeggel együtt betolta az ágy alá, a szennyest meg elkeverte a tiszta holmival.

Hát így vagyok ezzel a hiányszámmal is. Talán jobb lett volna duzzogva tudomásul venni egy 700 milliárdos hiányt, azzal, hogy bassza meg, fiúk, ez most nem jött össze, de jövőre tuti sikerül, mert annyira faszák voltatok. Csak pechetek volt, spekuláns köcsögök, gyökér bankok, ez van. De sajnos nem ez a helyzet - vagyis nem a spekik meg a bankok a hibásak.

Az éves bevételi adatok híven mutatják, hogy valamit sikerült nagyon elkúrni. Nem hiszem, hogy láttam valaha ennyi mínuszt egymás alatt - a tavaly januári időjárás-előrejelzést ide nem sorolva. Szinte semmilyen adónem nem teljesült, ami mégis, az pedig nem ad okot különösebb bizakodásra. A fogyasztási típusú adókban ugyan a jövedéki adó hozott pluszt és kompenzálta az áfakiesést, ám nyilvánvaló, hogy annak csak az előre hozott cigi adó emelés az oka, a fogyasztás továbbra is döglődik. De ki is fogyasztana? 

Az evások kisebb befizetéseit meg lehet magyarázni azzal, hogy a vártnál sokkal kevesebben vállalták a 37 százalékos adót és elhúztak inkább innen. Ennek azonban csak meg kellett volna jelennie legalább nyomokban. De az szja és a társasági adó is kisebb lett. Az szja-ból persze nem érdemes kiindulni, hiszen a családi kedvezmény, a szuperbruttó részbeni kivezetése felforgatta az egész rendszert. Annyi ugyanakkor leszűrhető, hogy a srácoknak nem megy a matek, kicsit más jött ki nekik, de ezt megszoktuk.

Látszik, mennyibe került a végtörlesztés, a bankok százmilliárd forinttal csökkentették ugyanis a különadójukat a végtörlesztésből származó veszteségük miatt. Ezt az apróságot sem sikerült kiszámolni, nem is tudom, mire számítottak, hol jelenik meg ez a kis ajándék a rendszerben?

A kisebb tételekben mutatkozó jelentős mínuszok nem elsősorban a költségvetésre gyakorolt hatás miatt aggasztóak, hiszen öt-hatmilliárd ide vagy oda tényleg nem számít - még normális esetben sem, nemhogy a 800 milliárdos megszorítást egy hónap alatt kitaláló Mattantyúnak. Inkább az látszik ezekből, hogy a kormánynak mennyire fogalma sincs arról, mi folyik körülötte. Azért a cégautóadót, amely a legegyszerűbb fizetnivaló a világon harminc százalékkal elnézni, az már nem kispálya. De hasonló érvényes a már említett evára és nagyjából a társasági adóra is. Az pedig külön érdekes, hogy az energiaellátók jövedelemadója 60 százalékkal csökkent, ami nem sok, 14 helyett hatmilliárd, ennyivel csökkent a jövedelmezőségük. De nekik is meg kell ugye fizetniük a Robin Hood adót, amelyet nyolcról 31 százalékra emeltek az idén. Hát biztos lesz miből.

Az idén már most látszik, hogy beszart a logarléc, se kiva, se kata nem lesz sláger, pénztárgép tuti bukta, csak hogy az adóbevételeknél maradjak. Úgyhogy csak annyit tudok mondani: Kapaszkodj, Dorothy, mert Kansas többé nem létezik.

Meglepően kevesen találtak meg egy fontos cikket a múlt héten az Indexen, legalábbis a kisszámú lájkból erre lehet következtetni. Az írás arról szól, hogy mekkora harc van Orbán Viktor környezetében az uniós pénzek feletti kontroll körül, de az igazán döbbenetes az, hogy még az új jegybankelnök kinevezése is összefüggésben állhat azzal, hogy az oligarchák, vagy egy másik Orbánra tapadó érdekkör kerül közelebb a pénzeszsákhoz.

Régóta köztudott, hogy a Simicska-Nyerges duóhoz köthető gazdasági hátország hatalma néha már-már túlnő a miniszterelnökön. S noha a témát talán legbehatóbban feltáró újságíró néhány állításán könnyű dobni pár méretes hátast, az nagyjából ténykérdésnek tekinthető, hogy az oligarchák kezén van a Néma Közgépné vezette NFM-en kívül a haveroknak földet osztó vidékfejlesztési minisztérium, az uniós pénzek felett jelenleg diszponáló NFÜ és persze a kormány seggét nyaló média nagy része.

Könnyen hihető, hogy a Matolcsy-Demján-Parragh trióval által fémjelzett banda az új rendszerben kicsit odébbtoszná a pénzeszsák környékéről Simicskáékat, azt is bele lehet gondolni, hogy ez Viktornak is tetszene, az viszont már igencsak lehangoló, hogy az oligarchák támogatják a Debil jegybankelnökké tételét. Tudják, hogy egy dilettáns, alkalmatlan senki, de ezzel hatástalanítják a másik csoportot, náluk maradnak az uniós pénzek az új struktúrában.

Nyilván naivitás ebben a szájbakúrt, oligarchák vezérelte banándiktatúrában sok jót feltételezni, de mégis ocsmány érzés látni, hogy a humorzsák britek az egész világot végigkutatták, hogy megtalálják a legjobb jegybankelnököt, végül Kanadából importálták az ottani nagy májert. Nálunk meg a Fidesz gazdasági hátországában a pénz körül dúló harc pillanatnyi állása dönti el, hogy egy elmebeteg pancser lesz a jegybankelnök, vagy egy másik fideszdroid.

Sajnos ha ezek után tényleg a Debil lesz a kiválasztott, akkor már két kézenfekvő következtetés adódik. Az duplán gáz, ha egy félnótás kerül az egyik olyan fontos poziba, melyre csak független szakember lenne a jó választás, de ezt régóta tudjuk. Ami hozzájön, hogy Viktor minden eddiginél jobban az oligarchák kiszolgálójává válik. 

Az elektronikus útdíj nem azért lesz oltári szopás, mert most a tendergyőztes kitalálta, hogy valaki megfenyegette az alvállalkozóit, ezért nem tudja aláírni a szerződést. Jaj, vajon ki lehet ez a fenyegetőző? Feltételezni sem merem, hogy az a társaság volna, amelyik az első probléma felbukkanásakor felajánlotta tök gálánsan, hogy szívesen beugrik és besegít a munkában. Mindegy, illúzióim nincsenek, hiába lengette meg a Getronics, hogy bíróságra megy, tuti ki nem derül, hogy ki volt itt a hunyó.

A történet már ott halott volt, amikor a kormány bejelentette: 2013 júliusától áttérünk a használatarányos útdíjfizetésre. Eleve azt sem tudták, mit akarnak ezzel - az egész ügyet felülírta az, hogy milyen jól fog mutatni a költségvetés bevételi során az az évi 150 milliárd, ami bejön belőle. Hogy miért épp 150? Nem tudom, biztos mert kerek szám, és könnyen meg lehet mondani, hogy mennyi a fele, ami már az idén is befolyik. Mondjuk a nulla is elég kerek, legalább ennyi hasonlóság lesz a tervek és a valóság között.

Bejelentették a Csészényi Tervben, vagy a bánat tudja már hol, aztán sokáig semmi. Mint az egyszeri diák, aki hirtelen rájön, hogy holnap témazáró az ideális gázokból, de csak annyi tud az egészről, hogy annak semmi köze a finghoz. Füzet, baszki, mik ezek a képletek? Mindegy... A klór zöldes színű, szúrós szagú gáz, a hetedik főcsoportban van, egyszeresen negatív, hidrogénnel egyesülve sósav lesz belőle, nátriummal egyesülve meg konyhasó... de ez miért ideális? Bassssssszus, ez a kémiafüzet, holapicsába van a fizika?

Eleve gyorsított tendert írtak ki, miért is? Ja, mert eltökölték az időt és normál tenderrel már induláskor több hónapos csúszást szenvedett volna a grandiózus terv. Vagy eleve szartak az egészre és a szabályokra. Azt tényleg nem tudom, hogy ha az előzetes tervekben az szerepelt, hogy a kiépítésre úgy 200 milliárd forint kell, akkor ebből hogy lett 40, amennyiért a Getronics elvállalta a boltot? Akkor voltak hülyék, és nem tudtak összeadni két számot, vagy elfogyott a lé, és csak ennyi maradt? De mi a szart lehet építeni ötöd annyiból? Vagy kiderült, hogy a Közgép itt nem indulhat, úgyhogy kár a 200 milliárdot eltapsolni?

Ehhez képest az, hogy a tendergyőztes alvállalkozóit megfenyegették (vagy nem), s ezért visszalépett, már nem is annyira nagy hír. Új tender, új nyertes. Vagy úszik az egész alsó hangon fél évet, vagy összetákolnak valami szart, amiből baromira nem lesz pénz. Tök mindegy, jól látszik, hogy ez az egész el lett kúrva.

De kicsit azért furcsa, nem az szokott a jellemző lenni, hogy fenyegetőzik és szarol a vesztes, a konkurens konzorciumok vagy vállalatok inkább egymást szokták szívatni azzal, hogy felnyomogatják a döntést a döntőbizottságnál. Akkor ez most mi volt? Nem is merem feltételezni, hogy színjáték volt az egész, és jövő héten hirdetmény nélküli tárgyalásos tenderen a megfelelő társaság meghívást kap és kihirdetik győztesként. Mivel sürget az idő, lehet kérni sürgős tárgyalást, akár tíz nap alatt meg lehet a győztes, sajnos a kialakult helyzet miatt a megmentő győztes csak háromsoros áron tudja elvégezni a munkát. Haha, de tuti buli.

Az alaphelyzet: devizahitelesek tízezrei várják remegve, hogy a bankok elleni perekben ki tudja-e jogászkodni néhány eltökélt társuk a szerződések semmisségét, vagy bármi egyéb fingatást. Amíg a magyar bíróságok kábé össze-vissza ítélkeznek a hasonló ügyekben, addig a remény él, hogy be lehet szopatni a genya bankot, meg lehet szabadulni legalább a hitel egy részétől. Így aztán, több aljas ügyvéd által is feltüzelve, sokan úgy vélik, a törlesztőket sem érdemes fizetni. 

Ezért aztán baszottul fontos lenne, hogy legalább nagyjából a helyére kerüljön néhány kérdés. Amikor a devizahitelesek érdekét képviselő unortodox-dilettáns pénzügyi biztos azt sem bírja eldönteni, hogy a devizahitelnek van-e felvevő számára árfolyamkockázata, (noha a Kúria is kimondta, hogy még bedőlés után is marad bizony), különösen elvárható volna, hogy a függetlennek becézett magyar igazságszolgáltatás továbbra is tegye a dolgát, példának okáért képes legyen a bíróság döntést hozni az elé utalt fontos kérdésekben.

Mi az már, hogy más árfolyamon folyósította a bank a devizahitelt, mint amin aztán törleszteni kell? Bank ez, vagy lehúzós csénzsmani? Átkúrtak a palánkon, vagy ez része annak a díjnak, amit a bank a szolgáltatásért felszámolt? Illetve tisztességes-e mindez? Sokféle címen támadják a devizahitelesek a szerződéseket, ez az árfolyammarzsos dolog a legegyszerűbbek egyike. Benne volt a szerződésben, hogy különböző az árfolyam? Benne hát. Aláírta a júzer? Alá bizony. Akkó most a faszt rinyál? Ezt mindenki megítélheti erkölcsileg maga, szerintem legyen kuss a hiteles neve, de az igazságszolgáltatás szintjén ettől függetlenül kellett volna most eldönteni, hogy a bank részéről mindez tisztességtelen volt-e, borulhat-e a szerződés egy ilyen utólagos kötekedés miatt?

A Kúria azonban betojt. Nem döntött, inkább segítséget kért az Európai Unió Bíróságától, hivatkozva az ügy kiemelt társadalmi jelentőségére. Tartok tőle azonban, hogy inkább a felelősség egyszerű áthárításáról van szó. Mert mi lett volna, ha Ursula kimondja a tisztességtelenséget? Lényegében az összes magyar devizahiteles indíthatná a hasonló pereket, s mivel azzal kapcsolatban is ellentétesen ítélkeztek eddig a magyar bíróságok, hogy ilyenkor csak az árfolyamkülönbözet a szopacs a bankoknak, vagy az egész szerződés kuka, lenne ám jó nagy katyvasz.

Azt egyszerű kiszámolni, hogy ha az összes szerződésnél bukna a különböző árfolyam, akkor mennyit szívna bankszektor, a portfolio.hu szerint alaphangon 80 milliárdot, majd évente még pár tízet. Arról több verziót is nyomatnak a jogászok, hogy semmisség esetén milyen az elszámolás, senki sem láthat tisztán. Azt meg főleg nem lehet prognosztizálni, hogy ha a bankokat jogerősen elmeszelik, akkor mennyien állnak le a törlesztéssel, arra gondolva, hogy egy darabig, az árfolyamkülönbség miatt úgyis a bank tartozik nekik, oszt majd jól elszámolunk a köcsögökkel. Kicsit veszélybe kerülne az egész pénzügyi rendszer stabilitása.

Úgy tűnik, az a döntés, hogy a hiteles szarjon sünt, nyert a bank, más okokból lett volna vállalhatatlan. Mit szólt volna a hatalom, mely támogatja a bankellenességet és a lehető legnagyobb mértékben a bankok pénzével kezelné a devizahitel-problematikát? Sokkal egyszerűbb tehát kikérni az uniós segítséget, még úgy is, hogy olyan dologra is rákérdezünk, amiről már korábban döntöttünk. Kicsit se lóg ki a lába a lónak.

A lényeg azonban csak részben az időnyerés. Majd az európai válasz után újra lehet foglalkozni a kérdéssel, ki tudja, addig mi változik. De ha a végén a hitelesek ellen ítél a Kúria, akkor lehet majd megint kifelé mutogatni: figyumá, azok a pöcsök ott Luxemburgban, az ők álláspontjuk késztetett erre a döntésre.

Ezt az ügyet a Kúriának le kellett volna zárnia. Nem érdekel a jogászkodás, semmi nem kötelezte őket az időhúzó akcióra. A társadalmi érdek pont az lett volna, hogy minél hamarabb lezáruljanak ezek a perek, csökkenjen a bizonytalanság. Most újabb hónapokkal, esetleg évekkel tolták ki a nagy valószínűséggel ok nélküli reménykedés, nem törlesztés időszakát. Valós megoldás a devizahitelesek problémáira továbbra sincs és a választásokig már szinte biztos nem is lesz.

Lehet azon merengeni, hogy van-e értelme a svájci betétesek adataiért sorba állni Zürichben vagy sincs, vagy azon, hogy egyáltalán hogy képzelik a Svájcba menekített vagyonok forrásadóztatását. Az egészen csak röhögnék egyet, s azt a videót meg tuti megnézném a jutubon, ahol a pénzügyminiszter végighallgatja a munkabizottság kérését, hogy mi akkor mostan jöttünk az adatokért. Kábé ilyen reakció várható.

Hiába, a történet mégsem ennyire szórakoztató, és nem azért, mert jaj, a faszántosan leadózott pénzemnek most kéri a 35 százalékát a kormány. Az csak dühítő, hogy papíron az adózás nélkül kimenekített zsetont akarná megsarcolni a kormány - amely szándék önmagában érthető -, ám ehhez képest azokat fogja vérbe szívatni az egésszel, akik azért menekítették ki a pénzüket innen, mert nem bíztak ebben a bagázsban. Korábban hazai számlán pihenő, teljesen legális megtakarítások vándoroltak ki szépen két év alatt Svájcba, Ausztriába vagy épp Liechtensteinbe, s most ennek kérné a harmadát Lázár János.

Az azonban ennél is nyugtalanítóbb, amilyen haraggal, dühvel és agresszióval kommunikálta az egészet az államtitkár. Kezdte azzal, hogy pöcsfejek, volt két évetek haza hozni a dellát, basszátok meg, tíz százalékkal, és ha nem éltetek a mi határtalan jóindulatunkkal, akkor most szopni fogtok. Ja, ezermilliárdból csak 67-et tudtatok hazatolni? Nem baj, majd mi kitaláljuk a módját, hogy jöjjön itt több is.

A hülye is tudja, hogy bárminemű pénzt úgy a legkönnyebb megfogni, hogy nem adom ki akárkinek, legyen szó előlegfizetésről, áfavisszaigénylésről vagy offshore társaságba, édesanyám barackbefőttjébe utalásról. Ha már kiment, akkor sokkal nehezebb azt visszakérni, még akkor is, ha történetesen teljesen jogos a követelés. Ha bármilyen okból - akár adóelkerülés, akár vagyonmentés - pénz hagyta el az országot, azt borzasztó nehéz már visszakérni.

Nyilván sejti ezt a kormány is, ezért volt ennyire agresszív Lázár (vagy nem sejti, csak Lázár alaphangon ilyen erőszakos barom). Egyre inkább eluralkodik a jobb érzésű embereken, hogy az járt jól, aki a norvég fjordokba dobta a tömbaranyba fektetett vagyonát, mert azt talán nem tudja kitúrni az állam - bár az is lehet, hogy a következő ötlet után egy búvárszipkával kell a tulajnak utána menni és felhozni.

Viccet félretéve: aggasztó ez a viselkedés. Hogy a kormány hatalmánál fogva mintha meg akarná félemlíteni az embereket. Nem éltél a jóindulatunkkal? Kivitted a vagyonodat? Félted? Tőlünk? Mindegy, mert ha kell, titkosszolgálati eszközökkel is kinyomozzuk, hová dugtad és be fogjuk rajtad vasalni. 

Ilyen kiindulás után a polgár joggal érezheti, hogy ha el is menekíti a betétjét akár más államba, akár egy svájci cégbe, nem nyer vele semmit. Mert a bankadó óta tudjuk, hogy Szent Istvánig visszamenőleg is be lehet vezetni adót, cseppet sem meglepő, ha ezt is a 2013 január elsejei állapot szerint kell megfizetni. Nem baj, ha közben megszüntetted a számlád, mert itthon van házad, kocsid, rád terheljük és majd beszedjük máshogy, a lányodat is eladjuk kurvának Amszterdamba. Ja, és 2014-ben viszünk a otépés számládról is 25 százalékot, csak hogy tudd.

Egy állam nem fenyegetheti meg az állampolgárait - nem, még az adóelkerülőket sem. Az államnak gondoskodnia kell az ország működéséről, hogy jön ahhoz, hogy erejét fitogtatva megfélemlíti azokat, akikért felelősséggel tartozik? Mi várható attól az államtól, amelyik a titkosszolgálattal fenyegetőzik? Borzasztó szomorú, hogy ebben a történetben Svájc tudja megmenteni a magyarokat a magyar államtól, azzal, hogy egy jókorát beint ennek a bunkó, arrogáns társaságnak.

Hakapeszi kolléga magánvéleménye: ennél látványosabban eddig még nem tette le koszos névjegyét a jelenlegi magyar hatalom. Egészen elképesztő arrogancia párosul dilettantizmussal, miközben látszik, hogy legalább öt napi adaggal van tele a gatya, hiszen alig több mint egy év és jön az ítélet napja. Baszottul kell a pénz a költségvetésbe a választási osztogatáshoz, a kassza ürül, tavasszal már inkább megint megszorítani kell. Csapjunk le hát azokra, akik ellenálltak nekünk és kihordták a pénzüket az országból. Tegnap a nyugdíjpénzek, ma a legálisan Svájcban tartott adózott megtakarítások, holnap a prémium magyar államkötvény? Nagyon csúnyán mentek helybe a lófaszért, holnap a fél világ újra rajtuk fog röhögni: a magyar zsebdiktátor akarja csicskáztatni a svájci bankokat, de el lesz hajtva a picsába és egy fillért sem fog találni. Kapkodnak a fiúk, nagyon kapkodnak, erre a gigaelkúrásra 10 év múlva is emlékezni fogunk.

A devizahiteleseket nem lehet megmenteni - legalábbis úgy biztosan nem, ahogyan a kormány nekiállt. Sem a végtörlesztés, sem az árfolyamgát egy-kettő nem jelentett megoldást, a kedvezményes forinthitelre váltáson pedig összességében csak röhögni lehet. És teljesen mindegy, hogy ki volt a főhülye a történetben. Lehet a kormányt hibáztatni, amiért átkúrta a bankokat, és felrúgta a tárgyalásokat, de az sem változtat a tényen, a devizahitelesek problémája nem hitelkérdés.

A sikertelenséget nem kell sokat magyarázni. A végtörlesztés nyilván baromi jól jött annak, akinek volt egy rahedli spórolt vagy likvidebb eszközben lévő pénze, illetve el tudott adni bármilyen anyagi javat, és fasza kis árfolyamon ki tudott szállni a hitelezésdiből. Zsír fasza volt mindenkinek - akit amúgy nem kellett megmenteni semmitől. Vagyis egy csomó pénzt felemésztett, hogy a jó időben jó helyen lévők mással fizettessék ki a cech egy részét. De ezt azért ne hívjuk devizahiteles-mentésnek.

Árfolyamgát. Igen, Miki barátunk számtalanszor elmagyarázta már pölö itt, hogy ebben mi a bolt. Tök logikus, valóban. De az, akinek már a töke tele van a chf-fel, meg buborral meg minden szarral, az kurvára nem akar már számolgatni, pluszban lakástakarékban gondolkodni, ahová a fölös pénzt befekteti és majd öt év múlva jól betörleszti az állami támogatással együtt. Ráadásul nagy valószínűséggel meg sem tudja ez tenni, mert a konyhaasztalon lottózik minden hónapban: kihúzza a csekkek közül azt, amelyiket most nem fog befizetni. Neki aztán nem bolt, hogy befektesse a mesterségesen lenyomott törlesztőn nyert különbözetet. Az is érthető, hogy nem érdekli az öt évre szóló ajánlat. Neki egy olyan megoldás kell, amivel kihúzza a törlesztési időszak végéig, adott esetben még húsz évig.

No jó, de mit lehetne csinálni?

Először is érdemes pár dolgot tisztázni. Kit akarunk megmenteni és mitől? Mert nem "a" devizahitelest kell megmenteni, egy részük egész jól van, azokra tök felesleges költeni akár egy fillért is - vesd össze a végtörlesztést igénybe vevőkre vonatkozókkal. A bajba jutott devizahiteleseket két sokk érte: az egyik az árfolyam gyengülése. Ez az a kategória, ahol helytálló a megjegyzés, faszér nem gondoltad végig a devizahitel kockázatát. A másik viszont egy ennél sokkal kevésbé jósolható dolog, amit nevezhetünk simán reálgazdasági válságnak, vagy bontogathatjuk munkahely elvesztésre, fizetés csökkentésre, durva áremelkedésre estébé. Persze a munkahely elveszítését is bele kell valamelyest kalkulálni a hitelfelvétel kockázatainál, ám abban talán teljes joggal bízhatott a polgár, hogy a komplett húsipar csak nem dől be és a Flextronics is marad még egy kicsit.

Tehát vannak ugyan barmok, akik megérdemlik, hogy a bazinagy lcd tévé miatt most úszik a ház, de olyanok is, akik vétlenek, de legalábbis nem érdemelnek homlokon köpést. És biztosan van olyan kirúgott, nyolcórásból négyórásba tett vagy kényszerszabadságra küldött munkavállaló, aki a forinthitelét nem tudja fizetni. Velük ugye most a kutya sem törődik, pedig az ő pecójuk és épp olyan, mint a chf-eseké.

Szóval kérdés, hogy kit is kellene megmentetni? Mert az önmagában elég komoly nemzetgazdasági kockázat, hogy százezer (és most tök mindegy, hogy csak 80 ezer vagy 140 ezer) család nem tud hitelt törleszteni, vagyis a dögöljön csak meg mind, az nem igazán hasznos tanács. 

Ha csak most akarunk megoldást a mostani problémára, akkor a segítség csak szociális alapon működhet és függetlennek kell lennie a hitel típusától (forint vagy deviza). Válságot kell kezelni, ami ugyan mindenkit érint, de a mentés nem vonatkozhat mindenkire. Az szinte lényegtelen, hol húzzák meg a határvonalat - jövedelemszintnél vagy a törlesztendő hitel összegénél -, de segítség ne járjon alanyi jogon.

Ez persze még szart se ér, mert a hogyanra is jó választ kell adni. Itt sem az a kérdés, hogy akkor azt a hitelt ezek után ki fogja kifizetni - az állam vagy a bankok. Olyan megállapodást kell kötni a bankokkal ami végre nekik is jó - már csak azért is, hogy ne kelljen küzdelmet folytatni velük, mert az kontraproduktív a problémát illetően. Valószínűleg nem lesz jó megoldás magának a hitelnek a kezelése, azt láttuk, hogy nem megy, mert nem igazságos, mert isten pénze sem elég rá és mert nem is jó megoldás mindenre. A történet ennél összetettebb, így komplexebb megoldás is kell.

Például a magáncsőd - ez lehet egyszeri, aktuális helyzetre létre hozott, de lehet általános is, amely nem tűnik majd el a devizahitelek megszűnésével együtt. A magáncsőd persze nem azt jelenti, hogy a adósságban úszó pöcs felteszi a kezét, hogy helló, csődöt jelentek, aztán kezdi elölről az egészet. Nem. Olyan legyen a magáncsőd, hogy az embernek többet eszébe ne jusson a túlzott eladósodás. S az eljárás járjon nagyon komoly szankciókkal, a KHR lista ehhez képest lányregény legyen. A magáncsőd lényege pusztán annyi lehet, hogy fenntartható adósságkezelést alakít ki a bank és az ügyfél, amelynek végén mindketten nullára jönnek ki - vagyis igen, adott esetben bukja a házat a szerencsétlen, de nem kerül az utcára.

Ja hát igen, a bankok nem szeretnek ingatlanokat kezelni, ezért inkább egy hét alatt eladták a kérókat szarért, akkor is, ha a tulaj még benn lakott - ez ma már nem megy, de a kiindulás mindig ez volt. Egy normális rendszerben hozzá kéne szokni, hogy vannak ilyen járulékos feladatok is, mint az ingatlankezelés, elvégre ők ragaszkodnak a jelzálogjoghoz, akkor nem kell utána szájat húzni, hogy ez sokba kerül. Akit kiraknak az utcára, annak is sokba kerül. Nem kell persze minden fiókba egy házmestert telepíteni, erre jó lehet akár egy formális eszközkezelő is, amely nem házakat építget a halál faszán, hanem egységesen kezeli az érintett ingatlanportfólióval kapcsolatos adminisztrációt.

Valójában teljesen mindegy, milyen megoldást talál ki a kormány, de az biztos, hogy túl kell lépni a devizahiteleken, túl kell lépni azon, hogy a hiteles hülye, a bank meg szemét, a főgenyó meg az állam és a kormány. Persze egy ilyen program összeállítása (nem összebaszása) hosszú időt vesz igénybe. Hogy erre van-e még idő, vagy a bajba jutott hitelesek akkor már a híd alatt lesznek, azt nem tudni. Persze lehet bízni a Kúria után az Európai Bíróságban is, de ettől még a probléma megmarad.

Az amerikai óriásbolha tapsra ugrik. Az amerikai óriásbolha tapsra akkor is ugrik, ha kitépjük három lábát. Az amerikai óriásbolha nem ugrik tapsra, ha minden lábát kitépjük. Következtetés: az amerikai óriásbolha megsüketül, ha minden lábát kitépjük. Hát kábé ilyen a nemzetgazdasági tárca gondolkodásmódja is. Ímhol a legfrissebb közleményük:

Az elmúlt hét keddjén Nouriel Roubini, a világ egyik legbefolyásosabb pénzügyi elemzője, szokásos hírlevelének előfizetői részére a következő befektetői tanácsot küldte: „Amíg Magyarország kormánya alá nem írja az új IMF megállapodást, addig a forint shortolását javasoljuk.” Vagyis ezzel a mondattal jelezte, hogy a befektetőknek a forint gyengülésére kell játszaniuk. A csütörtökön megindult árfolyamesés alapján úgy tűnik, hogy a spekulánsok megfogadták Roubini tanácsát és a szerdai felkészülés után megkezdték a forint elleni támadást. Egyértelművé vált tehát, hogy nem a nemzetgazdasági miniszter cikke miatt gyengül a hét közepe óta a forint, hanem – ahogy az a spekulánsokra oly jellemző – ők csupán egy ürügyet kerestek, ami mögé elrejthették támadásukat.

Ugye, mind tudjuk, a forint a múlt hét második felében nyeletlen baltaként zuhant: 298 forintig, s most sem látszik jele a korrekciónak. A derék Matolcsy a héten kifejtette, hogy ugyan minek is kellene ragaszkodni az erős forinthoz, jó ez így, sőt. Most azt magyarázza a minisztérium, hogy nem is ettől gyengült a nemzeti deviza, hanem a köcsög spekik miatt. Kósa Lajos óta tudjuk, hogy egy faszán elhelyezett mondat elég jól be tudja rántani a forintot, vagyis azért bőven elég, ha Gyurka egyszer-egyszer elszabadul az ápolók elől. De nem ez a lényeg.

Valójában tök mindegy, hogy Roubini vagy Matolcsy szavai miatt gyengült a forint. A lényeg ugyanis ismét az, hogy a kormánynak a jelek szerint fingja sincs arról, hogy mi zajlik körülötte. Naponta az elemzők ezerféle részvényt, kötvényt, állampapírt, devizát és szirszart ajánlanak eladásra vagy vételre attól függően, hogy épp mire lehet számítani. Ha egy elemző azt javasolja, hogy  (FIKSÖN) érdemes az OTP esésére számítani, mert a tranzakciós illeték, a bankadó, a fel nem támadó hitelezés mellett még a szerb leány is szarban van, akkor az az elemző most egy mocskos görény, aki be akarja dönteni a derék magyar bankrendszert? Vannak vicces rádiós műsorok reggel, ahol hasonló ötleteket adnak, sőt akár még a dollár, az euró vagy akár a zloty is szóba kerül, akkor az most egy rohadt spekuláns?

Mielőtt még a népnemzeti hordák ellepnék itt a kommentboxot: nem, nem örülök, ha shortolják a forintot. Már azért sem, mert van a rokonságban devizahiteles, meg úgy egyébként miért örülnék ennek? (Ja, nem, nem shortolom a forintot, nem vagyok Roubini fizetett bérence.) 

De mégis mi a faszt vártak a fiúk? Teljesen logikus javaslat volt Rubinyótól, elég jól kiszámítható, hogy könnyű megingatni ezt a kis tákolmányt, amelyet Szijjártó Péter megoldásnak és nem problémának nevezett ma reggel a tévében. (Gondolom péntek esténként a fiúk pókereznek vagy ki nevet a végént játszanak, és akié a szőrös bunkó, annak kell a következő héten a gazdasági növekedésről hülyeségeket beszélni a tévében vagy a rádióban. Ha a főnöké a bunyesz, neki napirend előtt kell felszólalnia a parlamentben. De most épp Petike a soros.)

Nem kell azon meglepődni, hogy az ordító hülyeségeiteket kihasználják azok, akik abból élnek, hogy az ordító hülyeségeket kihasználásából pénzt csináljanak. Az oroszlánra sem kell megsértődni, amiért a falka leggyengébb tagját támadják meg. Struggle for life.

Visszamenőleg összegyűjteni a tavalyi év buktáit viszonylag egyszerű feladat volt, a sok szar között szelektálni egy fokkal nehezebb. Ezen már túl vagyunk, de országunk zseniális vezetői gondoskodtak arról, hogy bár szinte el sem kezdődött az új év, már írhatjuk 2013 tuti bukásainak listáját is. Nagy részük látszott, vagy legalábbis körvonalazódott már tavaly év végén, de szinte nincs nap, hogy ne jöjjön újabb adalék, vagy megerősítés arról, hogy mekkorát taknyolnak a fiúk bizonyos ügyekben.

Viktor soha meg nem hátráló erőpolitikája

Kezdődött azzal, hogy felmosták vele a padlót Brüsszelben. Onnantól kezdve visszavett az arcából az ember, nem ugatott minden másnap az EU-ra, ellenben kiadta az ukázt: bármi áron ki kell kerülni a túlzottdeficit-eljárás alól. A biztos újraválasztáshoz vezető út stratégiája így nézett ki: egyrészt a brüsszeli kontrolltól megszabadulva lehet majd jó kis osztogatós költségvetést csinálni 2014-re, másrészt úgy kell a választási rendszert átalakítani, hogy más ne nagyon rúgjon labdába. A regisztrációval azonban túllőttek a célon. Ma még nem tudhatjuk, pontosan mitől fosta össze magát hirtelen a tehetségtelen középcsatár, de valami elszakadt az agyában, az biztos. Ahogy meghátrált a keretszámok ügyében, az első igen látványos jele volt az erőpolitika kudarcának. Annál nagyobbat pedig, ahogy az eddig tűzön-vízen át átnyomandónak tűnő regisztrációból kihátrált, ebben a ciklusban még nem égett Viktor. Mi lesz ebből? Félő, hogy marad az ocsmány demagógia, osztogatás, lásd a röhejes rezsicsökkentést, belengetve az újabbakat, majd a 13. havi nyugdíjat. Biztos, hogy tele van a puttony még további undorító ötletekkel, a Habony Művek 24 órás műszakban dolgozik. De egy dologra nem ártana figyelni. Ha ennyi faszságot sikerül már most megígérni, azzal a stratégia másik lábát is könnyen kirúghatjátok. Nem lesz itt túlzottdeficit-eljárás megszűnés, ha a csillagokat is leígéritek az égről.Teljesen nem hülyék ezek a brüsszeli arcok.

A 2013-as költségvetés

Túl sokat ezt nem is kell ragozni. Már megszavazásának pillanatában, sőt jóval előtte a hülyének is egyértelmű volt, hogy irreálisan nagyra tervezték a bevételi oldalt, a kiadásit pedig kicsire. Mennyire szánalmas már, mikor az elemzők, közgazdák azt számolgatják, a 800 milliárdos megszorcsiból 3, vagy 400 a kamu. Igazából csak röhögni lehetett tehát, amikor elkezdték magyarázni, hogy a felsőoktatási balhé után az oda allokált 35 milliárd nem is a költségvetésből van, aztán maga a Debil is elismerte, hogy a pénztárgép-bulinál lófasz sem lesz a tervekből, s persze ma már az is tök egyértelmű, hogy az útdíj is borul, ahogy arra számítani lehetett. A 0,9 százalékos növekedési terv is egy vicc, a rezsicsökkentés az adóbevételeken vág egy nagyot, nincs is értelme folytatni. Még jó, hogy a nyuggerek infláció feletti emelést kapnak, ami kőbe van vésve. Kérdés már csak annyi, hogy márciusban, vagy csap áprilisban jön a következő megszorítócsomag.

A Matolcsy-féle jegybanki hitelélénkítés és gazdasági fordulat

A világ legostobább gazdasági minisztere úgy gondolja, hogy Kerényi Imre lassan megrendelheti életnagyságú szobrát az NGM-be, kicsiny agya tekervényeivel már a jegybank elfoglalására koncentrál. Meggyőződése, hogy csak a liberális hazaáruló MNB-s bagázs aknamunkája miatt szart be teljesen a hitelezés, ezen fog ő az idén változtatni. Ha a Nemzeti Bank a kormányt támogatja, akkor jön a kánaán. Sajna a gaz nyugati imperialisták által használt módszerek, melyekre most a Debil rá akar cuppanni, nálunk nem igazán tűnnek üdvözítőnek, ellenben a következő egyszerű dolgok segíthetnének valamennyit: jogbiztonság, döntések előtti egyeztetés az érintettekkel, kiszámíthatóság, büntetőadók csökkentése, néha napján az erre adott ígéretek betartása.  

Az új állami támogatású lakáshitel-program

A kézrátétellel gyógyítás tipikus példája volt az új fideszes lakástámogatási rendszer indulása. Úgy gondolták az okosok, hogy ha egy NER-társ lakáshitelezést akar felfuttatni, akkor elég rákoncentrálni, s az megtörténik. Aztán kiderült, hogy ehhez bankok is kellenek, de azok a genyák csak akkor szállnak be a buliba, ha kereshetnek is rajta egy kicsit, a NER két szép szeméért még nem. Főleg, amikor egy másik kezével a rendszer kereszetbe-hosszába szopatja őket a bankadóval. Tavaly nyáron ezért sikerült addig javítani a feltételeket, hogy más megérje néhány banknak állami támogatású forinthitelt kínálni. Csak ez meg a júzer szempontjából annyira szar, hogy az ügyfeleket nem érdekli. Az első évben nagy állami támogatás már a másodikban csökken, az ötödikre el is fogy, onnan meg szophatja a faszt egy piaci, vagyis kurva magas kamatozású forinthitellel. Egy valóban kedvező konstrukció, az árfolyamgát 2.0 se kellett a devizahiteleseknek, részben épp azért, mert attól fosnak, mi lesz az 5 éves segítség után. Ezek után a legkevésbé se meglepő, hogy az állami támogatású lakáshitel überszar feltételeivel szinte senki se akart új hitelt. December végén ezért megint kedvezőbbé tették a rendszert, tovább jár az állami támogatás, nagyobb összegre, de ezzel is csak adtak a szarnak egy pofont. Lenyúlták a nyugdíjpénzeket, ideológia alapon írják át bármelyik törvényt 5 perc alatt, most meg meg vannak lepve, hogy egy alapvetően bizalomra, hosszabb távú elkötelezettségre épülő dolog nem működik, az amúgy is pénztelen emberek pedig azt mondják: lófaszt a seggetekbe.

A bankok elleni perekben reménykedő devizahitelesek pofára esése

A hiteltörlesztés bojkottjára felszólító elmebeteg csak a jéghegy csúcsa, de fészbukos körlevelekből, valamint korábbi posztjaink kommentjeiből is látszik, mekkora a reménykedés, hogy jogi úton ki lehet menekülni az elbaszott szerződésekből. Nos, nem lehet. Bármi történt első fokon, a hitelt vissza kell majd fizetni, a devizaárfolyam veszteségét bebukva. A bankok egyoldalú kamatemelései valóban undorítóak voltak, de sajnos jogszerűek - ezt a szabályozó kúrta el, nem kicsit, nagyon, önmagában azzal, hogy a bankok megtehették. Lehet, hogy kisebb tételeket meg lehet majd nyerni jogi úton azért, mert valami nem stimmelt például a kezelési költséggel, de az már teljesen irreális várakozás, hogy semmisnek minősítsék a szerződéseket és csak az eredetileg felvett összeget, plusz a jegybanki alapkamatot kelljen visszaperkálni. Akkor is az, ha az új pénzügyi biztos unortodox főnöke nótáját fújva hitegeti a devizahiteleseket és magából hülyét csinálva még azt sem meri kimondani, hogy bazmeg, a deviza alapú hitel bizony deviza alapú hitel, vagyis hordozott árfolyamkockázatot.