A poligráfos vizsgálatok köztudottan nem túl megbízhatóak, de ha lett volna hazugságvizsgáló gép pénteken a Kossuth stúdiójában, alighanem csúnya véget ér szegény. Elképzelem, ahogy Orbán Viktor szavai nyomán először kileng a mutató, aztán kiszakad, pár pillanat múlva az egész szerkezet remegni kezd, majd a bődületes túlterheléstől egyszerűen szétrobban a picsába. 

Több más politikushoz hasonlóan a Vezértörpétől sem áll távol a csúsztatás, a blöffölés és a gátlástalan pofánkba hazudozás, de a mostani dózis figyelemre méltó teljesítmény. Gazdasági ügyekben előadott eszmefuttatása során volt olyan két perc, mely alatt kilenc ordas hazugságot striguláztam össze. Utána sajnos romlott az átlag és újabb egy percbe már csak három fért. De ne legyünk nagyigényűek, ez se rossz teljesítmény egy miniszterelnöktől, becsüljük meg őt.

Az egész 25 perces beszélgetés meghallgatását a hazugságallergiások minimum egy tonna kalciumtabletta felhalmozásával kezdjék el (itt van), a mi három percünk 12.20-nál kezdődik.

Szívesen meg is állapodtunk volna az IMF-fel, ha tudtunk volna.

Na ne vicceljünk kérem, ez csak rajtatok múlott. Amíg lehetett, lebegtettétek a dolgot, de közben durva hazugságkampányt nyomtatok a nép felé. Bármikor megegyezhettetek volna, de a politikai érdek felülírta a gazdaságit.Csak az számított, hogy az IMF ne ugathasson bele az unortodox szemétdomb ügyeibe. Azt persze nem tudtuk meg, hogy konkrétan mibe is akart volna.

A kötvénykibocsátás fontos a magyar emberek élete szempontjából. (...) Ez a mi mindennapi életünkről szól.

Ócska vásári kamu, az emberek pont leszarják, miből finanszíroztok, csak olcsón és jól kéne.

Magyarországról zajlott egy nagy pénzügyi vita. ez most eldőlt.Arról szólt, hogy képes-e az ország a saját lábán is megállni az IMF nélkül is.

Nem volt semmilyen vita. Minden normális ország megáll a lábán IMF nélkül, a piac általában finanszíroz, csak az a kérdés, mennyiért. Az pedig annak függvénye, hogy milyen a befektetői hangulat a világban és hogy milyen az ország megítélése. Az első most kitűnő, ezért magas hozamelvárás mellett hajlandóak voltak a befektetők megvenni a devizakötvényeket. Az IMF ellenben sokkal olcsóbb lett volna.

Tegnapelőtt óta az egész világ tudja és jól tudja, hogy Magyarország az IMF nélkül is képes megállni a saját lábán.

Régóta mindenki tudja, csak Ti pávatáncoltatok az IMF körül. Aki jól kormányoz, annak csak durva külső sokkok idején van szüksége az IMF pénzére. Ti kurvára szarul kormányoztok, de nagy mákotok van a külső hangulattal. Az persze jogos, hogy Veres Janó is erre alapozva kúrta fel a hiányt, de kit érdekel ez már ma?

A második vita, hogy van-e bizalom a magyar gazdaság iránt. A bizalom úgy kezdődik, hogy rád merem-e bízni a pénzemet?

Nem. Egy ország finanszírozásáról van szó, a bizalom mértékétől függ, hogy mekkora kamatot várnak el azok, akik rád merik bízni a pénzüket. A bizalmat jól lehet mérni a kötvényhozamokon, csődkockázaton. Ezek csökkentek ugyan, de a többi hasonló országéhoz képest igen magasak.

Magyarország iránt óriási bizalom van, hiszen kétmilliárd dollárnyi kötvényt akartunk kibocsátani és tizenkét milliárdnyit akartak megvenni.

Kibaszottul semmi köze a túljegyzés mértékének a bizalomhoz, a szarszag vonzza nemcsak a legyet, hanem a spekulánst is, ha a kulának magas a hozama. A beadott igények egy része mindig kamu, ha megkapom olcsón, nyertem, ha nem, gurítok egy sört.

A harmadik vita, hogy van-e kiszámíthatóság a magyar gazdaságban. Ezeket a papírokat öt, illetve tíz évre vették meg, pontosan előre gondolkodó emberek jelentkeztek itt, akik ilyen időtávon is biztosnak és kiszámíthatónak tartják a magyar gazdaságot.

A nagy faszt, akár már holnap eladhatják őket a másodpiacon. 

A negyedik vita az volt, hogy bóvlinak minősül-e a magyar gazdaság, mert a hitelminősítők időnként ilyet is mondtak.

Nincs vita, tény van. Nem időnként, majom, hanem mindhárom nagy hitelminősítőnél több mint egy éve bóvliban vagyunk és egyiknél sincs felminősítési kilátás.

Az az állampapír, amit hatszorosan jegyeztek túl, semmiképp sem minősül bóvlinak, mert bóvliért nem szoktak sorban állni.

Ez nem leszakadó fülű plüssmaci a falusi céllövöldében, baszki. Az lehet, hogy bóvli minőség, a Disney meg gyárt jobbat. Magyarország bóvli, ez tény. De ettől még a bóvliért is tolonghatnak a befektetők, minden csak ár kérdése. Szarér-húgyér a magyar papírok is jók nekik.

Az európai válság elvitte azt a GDP-növekedést, amit 2011-ben sikerült előállítani.

Azt a kiskutya vitte el elsősorban, aztán az elmebeteg gazdaságpolitikátok, az uniós belassulás csak aztán jön képbe.

Ez már csak a közismert bónusz, amin Csath Magdit és Bogár Lacát kivéve hanyatt vágta magát az összes közgazdász:

Hat mutatót szoktam nézni a magyar gazdaságról, ebből öt rendben van.

Kár, hogy a tízbe csak ennyi fért hölgyeim és uraim, kedves nertársak, de egy gyöngyszem az interjúból még idefér szintén kommentár nélkül.

A gazdasági minisztérium, illetve miniszter példátlan eredményeket ért. Államadósság-csökkentés, költségvetés, export-import folyó fizetési mérleg, foglalkoztatás tekintetében.Sőt, a devizakötvény-kibocsátás kapcsán is a legnagyobb gazdasági minisztériumi bravúrról beszélhetünk, ütemezés, föltételek, miegyebek.

Valahogy mégis úgy tűnik, mi szopunk, nem a budapesti kiselefánt.

A negyedik negyedéves GDP adaton az egyértelmű mínusz nem volt meglepő. Az persze igen kellemetlen, hogy a várthoz képest most sokkal keményebb lesz a nulla elérése is, ezzel az idei növekedési remények el is füstöltek. Azért összességében szép teljesítmény, hogy februárra elszállt a költségvetés, elveszett az adósság elleni harc és bukott a GDP várakozás. Mondjuk legalább le van tudva az izgalom, neki lehet állni kurva gyorsan melózni - mert ugye szeptemberben már elég nehéz újrakezdeni. Ha már a karácsonyi ebéd előkészületeinél látszik, hogy romlott a pulyka, akkor még menthető a dolog, de ha szénné égeti a derék vászoncseléd, akkor este hatkor már baszhassuk, kiskeziccsókolom. Szóval ez a február még jól is jöhet.

A hasalás várható volt. Nagyjából úgy alakult ez, mint mikor a fogyókúrás realityben mutatják a nőt, aki a gondolatra, hogy futógépezni kell, már izzadni kezd, úgyhogy gyorsan leül, majd lihegve közli, ez baromi nehéz. Aztán betol egy unortodox fánkot, hiába csóválja a fejét a fitneszguru. Kussojjá, nem hízlal. Jó. Aztán jön a szombat, rááll a nyomoronc a mérlegre és őszintén meglepődik, hogy pluszt mutat a mérleg. No, de még itt sincs veszve semmi, csak azt kell elviselni, hogy egy-két kretén kiröhög. Ha utána füvet legelsz fánkzabálás helyett, akkor korrigálható a hiba.

Na, hogy a fiúk fognak-e füvet legelni és nekiállnak-e edzeni, vagy csakazértis megmutatják, hogy a velős pacal kenyérbéllel, pofa sörrel a BL nyolcaddöntő megtekintése közben az igazán hatékony fogyókúra, hát arra azért nem kötnék nagy összegű fogadásokat. Mindazonáltal Matolcsy U. Gyuri eltűnésével legalább egy valaki lesz megint a minisztériumban, aki nem csak a szemészeten látott számokat három oszlopba rendezve, hanem normálisan összerakott költségvetésben is.

De a változás szele már Matót is elérte. Legalábbis heti agymenése alapján már nem is annyira az unorti a tuti, hanem amit a skandinávok csináltak az általuk kreált jóléti modell bukása után. Hogyaszondja: az "új konzervatív modell kisebb állami újraelosztásra, alacsonyabb adókra, kisebb államadósságra és deficitre épül, miközben megtartja a magas versenyképességet, az erős társadalmi tőkét, a gyors mobilitást, a nők teljes foglalkoztatását, a magas színvonalú oktatást és az erős innovációt".

Vitathatatlan - elemzés erről itt. Az új magyar modell Mató szerint egyébként sokban hasonlít a skandinávra, a különbség csupán annyi, hogy mi jobban alapozunk a nemzeti érdekek érvényesítésére. Hát most ezt inkább nem méltatnám, mondjuk azt, hogy az unortodoxia távolodóban van. De mitől? Mert hát ugye, minden a legeslegjobban megy ezen a legeslegjobb világon, akkor nem inkább folytatni kellene, nem?

Lehet, hogy most, mikoron ő ugye nagyobb feladok ellátására készül, igyekszik eltávolodni a részletekbe menő valóságtól, és már egy ideális, egyszer, valamikor elérendő cél lebeg a szeme előtt, mint a szamárnak a répa. Vagy csak gyakorol serényen a tükör előtt, hogy jól tudja adni a jegybankárt, aki nyilván kicsit konzervatív, nem harsány, nem alkalmaz első (és huszadik) hallásra furcsa hasonlatokat, megfontolt és nem büdös a szája. Egy keménykalapot mindenesetre már beszerzett.

De vajon akkor is fog hetente baromságokat írni kedvenc lapjába?

Örvendetes és igen szép dolgot tolt ki magából a rendszer: a januári költségvetési adatokban a tb-alapok szuficitet mutattak. Hogy az miért tb alap még mindig, az is érdekes, de röppenjünk túl ezen. Persze valójában a januári adat épp a semmivel egyenlő, hiszen még épp semmi sem történt a világban ahhoz képest, ami még hátravan, de annyira jól mutat ez a plusz, hogy gondolatban érdemes bekeretezni: januárban a nyugdíjalap 32 milliárdos többletet mutatott.

Már azért is szép ez, mert nem erre kell berendezkedni. Ideális esetben - a második pillér zavaró jelenléte nélkül - generálódik itt nekünk 2700-2800 milliárd forint adó és járulékbevétel, amely az alapba folyik. Mit tesz isten, tavaly a nyugdíjjellegű kiadások 2800 milliárd forintot tettek ki, nagyvonalúan kiindulhatunk abból, hogy ez az idén is így lesz. Vagyis nagyjából nullszaldós lehet a rendszer - itt most tök felesleges néhány tíz milliárdon fanyalogni (57 milliárdon egész pontosan), a legjobb időkben 400 milliárdos volt a kassza hiánya, szóval ez így teljesen fasza.

Azért mielőtt sírva fakadnánk örömünkben, hogy stabillá és fenntartható vált a nyugdíjrendszer, érdemes még pár dolgot számba venni. Már alapból az idei évet tekintve is csak akkor érvényes bárminemű egyensúly, ha a kormány iszonyat gyorsan elfelejti a 13. és egyéb, fiktív hónapokra szóló nyugdíjakat. Ezzel ugyanis az egyébként nagyjából nullszaldós kasszán rögtön ütnének egy 200 milliárd körüli lyukat - jó, ha csökkentett az extrawurst, akkor csak százat. Szóval nincs túl sok keret az agyatlankodásra.

De a rendszer fenntarthatatlansága nem is ezen múlik. A fenntarthatóság ugyanis rohadtul nem 2013-at jelenti. Hanem úgy tíz évet - nyugdíjnál mondjuk negyvenet, de mindegy, a tíz év is két és fél ciklus. Ez meg nagyjából lehetetlen lesz. Nemcsak azért, mert egyre több lesz az eszkimó, hanem mert egyre többet szeretnének fogyasztani a fókákból. Ez persze nem a nyuggerek hibája, ők csak felkarmolják, ami jön, azt kész. Az hogy egyre többen vannak, a fiatalok meg egyre kevesebben, az meg végképp nem az ő dolguk.

A jogszabály azonban az elmúlt években - nem ezek a fiúk kezdték, csak faszán folytatták - úgy változott, hogy a nyugdíj számításánál egyre inkább figyelembe vették a valós bért. Jó hát ez innen nézve, hogy fizetem az adót meg a többi szart, egész korrekt, csak hát ugye nem magamnak gyűjtöm. A mostani jól keresők a jogszabály alapján az átlagnál sokkal magasabb összegű járadékot kaphatnak, ám annak a forrása kurvára hiányzik.

A mostani járulékszintet ugye nem lehet már tovább emelni, amit most befizetnek az alkalmazottak, az nagyjából adottnak tekinthető, érdemi növekedés nem várható. Még akkor sem, ha hirtelen megjelennek a semmiből a járulékfizetők, arányaiban nem tud ez az érték akkorát nőni. Ám ebből az összegből húsz év múlva sokkal magasabb nyugdíjakat kell majd finanszírozni. Ennek oka egyrészt a folyamatosan emelkedő járulékplafon, másrészt az indexálás. A járulékplafon emelgetése baromi fasza tud lenni, amikor az idei bevételeket nézzük, de hosszú távon irdatlan kiadást irányoznak elő.

A maximum nyugdíjak ugyanis mindig a járulékplafon szerint alakulnak - ha emelkedik a plafon, nő az ahhoz párosított nyugdíj is. Ez az idén már teljesen el is veszítette a korlátját, hiszen a járulékplafon megszűnt. Oké hogy ebből most bejön 51 milliárd forint, de tíz év múlva ennek többszörösét fogja elvinni, mert a kőgazdagok kőmagas nyugdíját ki kell majd fizetni. Nekik meg aztán tajt mindegy lesz, honnan szedi össze az állam a rávalót, mint ahogy a mostani nyugdíjasok is magasról szarnak arra, lesz-e hiánya a kasszának vagy sem.

Arról nem beszélve, hogy a minimálnyugdíj apránként emelkedik csak - most valamivel 30 ezer forint alatt van. De a maximum nyugdíj már most is ennek tízszerese, pár év múlva viszont akárhányszorosa is lehet. Ennek fényében pedig igencsak nehéz lesz szociális alapon nyugdíjasmentő intézkedéseket, 13. havi nyugdíjat vagy ingyen utazást támogatni - már most is az. Vagy teljesen meg kell szüntetni a nyugdíjasoknak járó támogatásokat, s helyette a havi jövedelem alapján kell támogatást osztani, vagy határt kell szabni. Az első megoldás a háztartás kiadásainak szerkezetét nem veszi figyelembe - a nyugdíjas gyerekre nem költ, gyógyszerre annál inkább - a második pedig alkotmányossági aggályokat vet fel. 

Szóval fasza ez, dolgozzunk inkább 70 évig, abból bajunk nem lehet.

Blogunk birtokába került egy szigorúan titkos körlevél, melyet Matolcsy miniszter küldött a Nemzetgazdasági Minisztérium felső és középvezetőinek. Változtatás és kommentár nélkül közöljük, hitelességét ítélje meg az olvasó.

Kedves Kollégák!

Mint bizonyára értesültetek róla, elképzelhető, hogy szakmai kvalitásaimat az ország felemelkedése érdekében a jövőben új kihívások szolgálatába állíthatom. De hogy pontosan mi lesz ez a pozíció, még nem dőlt el biztosan. Megírta a sajtó, hogy Miniszterelnök Úr márciustól jegybankelnökként számít a munkámra, de hogy ez teljesen biztossá váljon, a következő hetekben le kell tennünk közösen valami nagyon fontosat az asztalra.

Mielőtt erre rátérnék, meg kell hogy nyugtassalak benneteket. Ne tulajdonítsatok semmi jelentőséget annak, ha néha úgynevezett piacbarát nyilatkozatokat adok a pénzvilág kedvenc hírügynökségeinek. Tudjátok, elveimmel teljesen ellentétes a spekulánsokkal való smúzolás, de ha el akarjuk adni a devizakötvényeket, hogy távol tartsuk az IMF-et, akkor az ember időnként kénytelen kompromisszumot kötni. Az igazságot továbbra is csütörtökönként találjátok meg a Heti Válasz beli, méltán népszerű rovatomban, remélem mindenkinek jár a lap, de akinek nem, annak a titkárságomon Micike szívesen fénymásol belőle. (Név és darabszám regisztrálása mellett.)

Ahogy arra utaltam levelem elején, a kényszerűségből született, tőlem teljesen idegen hangvételű nyilatkozatoknál fontosabb dolgot is kért tőlem a Miniszterelnök Úr utolsó miniszteri hónapomra, s azt kérem, segítsetek ezt is sikerrel megvalósítani. Ismert előttetek, hogy a kormány a jövő évi választás megnyerése érdekében olyan intézkedésekre készül, melyek nagy mértékben növelik a népszerűségét. Az igénytelen köznyelvben csak osztogatásnak nevezett folyamat azonban megterheli a költségvetést épp akkor, amikor ki kell kerüljünk a túlzottdeficit eljárás alól. Ezért azt a feladatot kaptuk, hogy találjuk meg az osztogatás fedezetét.

Igen, az elmúlt években mást sem tettünk, mint olyan intézkedéseket dolgoztunk ki, melyekkel úgy tartottuk kordában a hiányt, hogy nem lehetett őket megszorításnak nevezni. Nyilvánvaló, hogy ezekre azért volt szükség, mert az elmúlt két évben kizárólag külső és tőlünk független okok miatt nem indult be a gazdasági növekedés úgy, ahogy azt elterveztük. Most az a helyzet, hogy a külső tényezők változatlanul ellenünk dolgoznak, ezért hiába kértük tőle, a népszerűségnövelés fedezetét sem termeli ki a gazdaság. Nincs mese, újra nekünk kell kreatív ötletekkel előrukkolnunk. Ha Tarlós elintézte egyetlen ilyennel a hajléktalanokat, a minisztérium tonnákban mérhető szürkeállományának igazán nem okozhat problémát a feladat.

Egy utolsó nagy ötletbörzére invitállak tehát benneteket, hiszen a továbbiakban a biztosan beinduló növekedés miatt ilyenre nem lesz szükség. Ha most összedobunk nagyjából ezer milliárd forintot, brüsszeli ellenségeinek nem tehetnek mást, mint hogy tavasszal kiszednek minket a túlzottdeficit alól. Utána pedig már nyugodtan tudunk választást nyerni, mert arra költjük a pénzt, amire akarjuk.

Olyan új intézkedésekre kérek tehát javaslatot, melyekkel megint csak az emberek sanyargatása nélkül lehet megsarcolni bárki mást, lehetőség szerint az elkényelmesedett szolgáltató multikat. Brüsszel és az IMF kiadáscsökkentést látna jónak, ezért mi koncentráljunk csak a bevételnövelésre. Már bevezetett különadók növelése nem érvényes. Tudjátok, ha rajtam múlna, a bankadó 80 százalékos lenne, de a pénzvilág hatalma messze elér. A fejem felett eldőlt, hogy ez már sajnos tényleg nem emelhető. A tranzakciós illeték persze igen, de azt már saját kútfőből is kitaláltam.

Az ötletek elbírálása során fontos, hogy az intézkedés jól kommunikálható legyen, ezért a pályázatok értékelésébe bevonjuk Habony Árpit is. Plusz pontokat ér, ha az intézkedéssel be lehet vinni egy sallert Brüsszelnek. Nem baj, sőt kifejezetten kívánatos, hogy a javasolt intézkedések ellentétesek legyenek az uniós előírásokkal. Hiszen mint tudjátok, óriási sikerrel használjuk ki azt, hogy mire az elmeszel minket az Európai Bíróság és vissza kell fizetnünk a pénzt, addig három újat találunk ki és röhögünk a markunkba.
A legjobb új nem megszorítási ötletek kitalálóinak a következő díjazást ajánlom fel:

1. díj: alelnöki pozíció a jegybankban
2. díj: külső tagság a monetáris tanácsban
3. díj: vezető közgazdászi pozíció a jegybankban

Továbbá minden később bevezetendő intézkedés ötletgazdájára felhívom utódom, Varga Mihály figyelmét, mely akár azonnal államtitkári pozíciót érhet, hiszen mint tudjátok, Ádám jön velem a jegybankba, lesz üresedés.

Kedves Kollégák!

Nemcsak önnön érdekünk, de az országé, a magyar embereké is, hogy 2014-ben újabb négy évre kapjunk mandátumot. Elindultunk a helyes úton, de metsző és jéghideg a szembeszél. A balliberális csürhe minden külföldi kapcsolatát igénybe véve próbálja hiteltelenné tenni a gazdaságpolitikát, s nem riad vissza attól sem, hogy Magyarország elleni spekulációra buzdítson. De ha van szív, lelkesedés, ha nagyon akarjuk, leküzdjük az akadályokat és győzni fogunk. A világ a lábaink előtt fog heverni, s amit ma ellenségeink unortodoxiának csúfolnak, hamarosan a zseniális magyar útként tanítják majd az egyetemeken. Egy lépésre állunk attól, hogy átlépjük saját árnyékunkat és kitörjön a növekedés. Ehhez kell most a kreativitásotok, ezért van szükség a javaslataitokra.

De persze más szempontokat is figyelembe vehettek. Aki azt akarja, hogy még legalább 5 évig biztos állása legyen a minisztériumban, kérem, mindenképp vegyen részt az ötletelésben.

Üdvözlettel

Matolcsy György

Ádámból jegybank alelnök lesz, ez már majdnem biztos. Bár még hihetünk a tojásfejűnek, aki szerint meg tökre nem tudni még, hogy ki váltja az offshore huszárt, ennek fényében pedig a slepp kiléte is bizonytalan. De ceteris paribus legyen most az, hogy Ádám megy Gyurival a Bank utcába. (Vörös, bársony süvegem, most élem gyöngy életem.)

Ha optimistán szemlélem a dolgokat, akkor ez igazán jó hír. Mostantól mindenki biztathatja a gyermekét: mindegy, mit csinálsz, fiam/lányom, csináld jól és leszel még alelnök a jegybankban, meglátod, te leszel az első bútorasztalos, aki alelnök lesz, csak szálka ne menjen az ujjába senkinek, csak csomó ne legyen szem előtt, csak a polc ne legyen ferde.

Mert Ádám is igen kiváló bútorasztalos. A fa szinte sír az örömtől, ha Ádám megy neki a 150-es smirglivel, a háziasszonyok mind elpirulnak, ha meglátják, az idősebbje a lányát adná hozzá, a fiatalabbja titkokban a maga szórakozását keresné. Arany keze van, nem vitás. De a rendelést nem tudja felvenni rendesen, a Kovácsékat összekeveri a Takácsékkal, itt centiben, ott colban mér, vagyis a végeredmény kiválóan meg van ugyan munkálva, de arra a polcra se könyvet se egyebet tenni nem lehet. Nem megy Ádámnak a tervezés se. Rossz oldalra nyílnak az ajtók, az akasztós szekrény annyira keskeny, hogy nem fér el benne a vállfa, a polcok meg olyan sűrűn vannak, hogy egy vizespohár sem fér el. A régi mesterek mondták is: nem baj, ehhez kellenek az évek, a rutin és általában az élettapasztalat.

Mert ez az ami igazán hiányzott eddig Ádám munkásságából. Nagyon jól ismerte a problémakört, és elhitte, hogy szinte elhanyagolható a különbség egy könyv elolvasása és megírása között. Elhitte, hogy a gyalulás az majdnem tervezés, hogy a szekrény beállítása az majdnem ügyfélszerzés. Hát nem. Persze ezzel nincs is akkor baj, ha mindezt a mestere mellett csinálja a tanonc. Az már kellemetlenebb, ha a önálló működésbe kezd és csak a selejt halmozódása figyelmeztet arra, van még mit tanulni.

Mert nagyjából ez történt. Csak sajnos nem a forgács hullik. A bérszámfejtők ma épp nem nagyon tudják, hogy bérszámfejtsenek, a fasza kis adót nem választotta lényegében senki, a jogszabályok mindennek, de leginkább önmaguknak mondanak ellent, ami persze másodlagos, hiszen hússzor módosítanak mindent, még a hatályba lépés előtti napokban is, és minden idióta lobbista szét tudja barmolni az értelmes és egyeztetésen átesett szöveget.

És most a kis bútorasztalos kitalálja - miközben ügyesen titkolja, hogy a szalagfűrész levitte a múlt héten a kisujja végét -, hogy ő tulajdonképpen mindig is hidakat akart tervezni. Fasza lesz. Főleg ilyen főhidász mellett.

Végre vége a több napos össznemzeti gyásznak, a hét végi sírás-rívás után ma már kevesebben rinyálnak a Malév egy éve bekövetkezett csődje miatt. Megdöbbentő, hogy mennyien ítélik meg kizárólag érzelmi alapon a légitársaság eltűnését. Hiába volt törvényszerű a bedőlés, hiába lenne ma is életképtelen egy Malévhoz hasonló légitársaság, mintha minden második embernek csak annyi lenne az agyában, hogy gigaveszteség érte az országot a Malév eltűnésével.

Kik sírnak elsősorban? A cég volt dolgozói. Őket meg is lehet érteni. Elvesztették állásukat, sokan közülük nem tudnak elhelyezkedni választott szakmájukban. Megható volt látni a flashmobot, amit összehoztak, jó olvasni, hogy aki akar, minden nehézség ellenére a világ másik végén is megél a jég hátán. De könnyeket már ne hullajtsunk értük. Aki egy olyan vállalatnál dolgozik, mely soha nem tudott piaci körülmények között önerőből megélni, annak ha van egy csepp esze, akkor örül minden hónapnak, amit munkával tölthet és felkészül a végre, mely bármikor bekövetkezhet. Főleg, ha tudni lehet az állami támogatás tilalmát és azt, hogy a kutya se akarja megvenni a céget. (Kivételt jelentenek persze az olyan állami cégek dolgozói, melyek semmiképp se szűnhetnek meg, lásd MÁV, BKV. Ők a mázlisták, amit sokszor pofátlanul ki is használnak, hogy baszódjanak meg - de nem ez most a téma)

A Malévnál kicsit később jött a rendszerváltás, mint kellett volna, a dolgozók többsége elhitte, hogy kivételezett helyzetben van, s a kánaánnak sose lesz vége. De eljött az igazság pillanata, amikor az állam már nem tömhette ki pénzzel, s azonnal vége lett. Adófizetőként azt mondom: hamarabb kellett volna. A dolgozóknak pedig nem ártott volna B tervvel készülniük. Aki nem így tett, az lúzer volt.

De van egy sokkal szélesebb tábor is, melynek tagjai ma is sírva fakadnak, ha eszükbe jut a Malév. Okés, részben csúnyán félrevezették őket, szinte csak hazugsággal találkoztak a csőd témakörében. A jelenlegi kormány lószart se tett azért, hogy létrejöhessen egy talán életképes utód, inkább az előző garnitúra csesztetésére koncentrált, parlamenti Malév-bizottságosdival hülyítve az alatvallókat. A reptér sajnáltatja magát, részben jogosan, de direkt elfelejti kommunikálni, hogy a Malév kifingása nyomán egymillióval több utas jött Budapestre, mint a korábbi évben.

De még a gazdasági újságíró sem lát tovább az orránál. A Világgazdaság tehetséges kolumnistájának láthatóan fingja nincs az egymillió új utasról, meg arról se, hogy a Malév utolsó vezére is állítja: ma a régióban nem tud nyereséggel működni egy kis légitársaság. Ezért aztán lazán le bírja írni azt kapitális faszságot, hogy a GDP-re gyakorolt megszámolhatatlan áttételes hatás miatt meg kellett volna menteni ezt a fostalicskát.

Mit várjunk akkor egy hozzá nem értőtől? A korábbi posztjainkhoz, illetve más szájtok Malév-cikkeihez érkező kommentekből az tűnik ki, hogy sokan simán fura nemzeti identitásuk alapján gondolják azt, hogy márpedig nagyon kellene a Malév. Mindegy, mibe kerül, a nemzet arculcsapása, ha nincs légitársasága. A Kárpát-medence büszke népe nem élhet Malév nélkül.

Ezen pedig gyorsan túl kéne lépni, mert eszement baromságról van szó. Régen persze volt jelentősége, hogy melyik ország hova engedte repülni a gépeit, miként támogatta a saját légitársaságát. De mióta az unióban bárki oda repül, ahova akar, s főleg azóta, hogy a hagyományos modellel működő kis légitársaságok gazdaságilag életképtelenek, semmi értelme ezen görcsölni. A nemzeti légitársaság kifejezés Európában ma már csak egy politikai lúzung, a túlburjánzott nemzettudattal megvert szerencsétlenek gumicsontja.

Itt nem hülye magyarokról van csak szó. Ugyanilyen mulatságos az az osztrák hazafi is, aki nem bírná ki Austrian Airlines nélkül, noha az már rég német - bedőlt volna, ha nem veszi meg a Lufthansa. Persze ha ekkora igény van arra, hogy bármi szarra ráüssük a nemzeti légicég cimkét, ám legyen, ott a Wizz Air, mint kézenfekvő választás. Ez ellen semmi kifogásom, a hülyéknek megnyugszik a lelkük, nekem meg nem zabálja a pénzemet. És különben is, alacsony árai miatt sokkal több ember, ha úgy tetszik, a nemzet jóval nagyobb hányada számára teszi lehetővé a repülést, mint a Malév, mely mellesleg a politika kifizetőhelyeként is szolgált.

Inkább mi röhögjünk, hogy a románok mit szopnak a full veszteséges állami Tarommal, míg nekünk van egy jól működő magáncégünk. Per pillanat viszont az a helyzet, hogy a tótók kacagnak a mi pofánkba. Beelőztek gazdaságilag, le is hagytak a faszba. Pedig nincs is nemzeti légitársaságuk és nem is görcsölnek rajta.

Mivel már minden magára valamit is adó értelmiségi blogger kifejtette véleményét az offshore bizniszekkel kapcsolatban, én sem szeretnék kilógni a sorból. Annyi baromság között az én véleményem sem fog kitűnni annyira. Vagy de. Végül is ez a cél, ne szerénykedjünk.

Szóval offshore. Most akkor ez legális vagy sem? A történet lényege épp az, hogy ha jól csinálod, akkor legális, ha meg elcseszed, akkor adócsaló vagy. Az offshore hátterű cégeknek két hallatlan előnye van: az egyik az alacsony adókulcs, a másik az inkognitó. Utóbbit nem lehet eléggé hangsúlyozni. Ha valaki nem szeretné, hogy kiderüljön, adott cégben, cégcsoportban tulajdonos, akkor így elég könnyen el tud rejtőzni. Ha pedig mindezek mellett még kevesebb is az adó, hát még szép, hogy faszántos és megéri.

Miért akar valaki rejtőzni? Nyilván nem a zöldségeseknek áll ez érdekében elfedni egy jó kis articsókaszállítmányt. De ha teszem azt Demján Sándor egy pókerbajnokságon összehaverkodik egy pornófilm rendezővel és beszáll producerként vagy első körben ismerkedés gyanánt fővilágosítóként az üzletbe, nyilván nem akarja, hogy ez kiderüljön. De a válófélben lévő férj is kilapátolhat egy adagot az asszony elől Ciprusra. És a gazdasági érdekek és összefonódások: nyilván nem véletlen, hogy a közbeszerzéseknél kötelező feltüntetni a végső haszonhúzót, ha a tulaj egy offshore cég. Az hogy itt miért éri meg rejtőzködni, az már lehet akár büntetőjogi kategória is, de ennek sincs még köze az adókulcsokhoz.

A bolt ott is inkább az osztalékadó megspórolása, s nem is annyira a társasági adóé - utóbbi milliárdos nagyságrend alatt egyébként is ugyanannyi. Osztalék után forrásadót a külföldi tulajnak nem kell fizetnie, ezt a pénzt azonban nem lehet simán hazautalni - vagyis lehet, de azonnal adóköteles lenne. Szóval ha az ügylet erről szól, és tényleg van egy Jorgosz vagy a háttérben, esetleg a ciprusi pénzt újra befektetik külföldön, akkor nincs semmi baj az offshore háttérrel. Csak hát, basszus, általában rohadtul nem arról van szó, hogy a della ott marad. És ez itten a gáz.

Szóval amikor az offshore alapítást vállaló cégek nagy pofával üvöltik, hogy ez teljesen legális, akkor félig igazuk van, hiszen ilyen céget alapítani tényleg lehet - és igen, EU tagállam, szolgáltatások szabad áramlása. De arról nem beszélnek, hogy ebből a pénzből másnap kenyeret venni már kimeríti az adócsalást. Persze ezt be is kell bizonyítani, de jelen szövegnek ez most nem része.

Ennek fényében offshore céget tulajdonolni, ott FB tagnak lenni, ilyen cégnek megbízást, támogatást, állami szerződéseket, nyaralót adni önmagában nem bűncselekmény, nem törvénytelen. Ám mivel az egész mégiscsak magában hordozza a visszaélés, de legalábbis az etikátlanság lehetőségét, nem megengedhető, hogy képviselők, jegybankelnökök, BKV, MVM vezérek és miegyebek offshore cégben legyenek tulajdonosok vagy bármik, nem fogadható el, hogy ők ilyen hátterű cégekkel üzleteljenek. Ennek fényében nem engedhető meg, hogy a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség milliárdokat adjon ilyen cégeknek. Leszarom, hogy csal vagy sem, leszarom a körülményeket. Felőlem lehet a világ legtisztességesebb vállalkozása is (muhaha). Egyszerűen ez elfogadhatatlan. Nem csak tisztességesnek kell lenni, annak is kell látszani. Márpedig ez egy offshore céggel nem könnyű.

Hurrá, megjelentek a vagyonnyilatkozatok, végre a bulvármédia is magáénak érezheti az országgyűlést, lehet tapicskolni a vérkönnygeciben, hogy a Pintér még mindig Wartburggal jár, a Viktornak meg nincs autója, fú, ezeknek is mennyi adóssága van. A nép megdöbbenhet, hogy vannak olyan családtagok, akik 16 milliót adnak kölcsönbe, azta, én ennyit sose láttam egyben.

Ez nagyjából olyan, mint mikor ráköpünk a vaskályha tetejére. Sistereg, azt hisszük, ez most már baromi meleg, de egy fazék víz nem forr fel rajta. A vagyonnyilatkozat is ilyen: azt hiszi az egyszeri idióta, hogy most aztán sok mindent megtud, holott az egész egy parasztvakítás. Szarra sem jó, komolytalan, bürokratikus lófaszkodás műszankciókkal.

Eleve ott bukik az egész, hogy papír alapú, a KÉZZEL, igen ordítok, KÉZZEL töltik ki - a feleségek, mert ők tudnak olvashatóan írni. Már ez annyira szánalmas, hogy kulturált államokban ettől sírva fakadnak, vagy fetrengve röhögnek. A papír alapú benyújtás ugye azt eredményezi, hogy lesz egy tonna átnézhetetlen, összevethetetlen, semmire sem való adathalmaz - ha azt vesszük, hogy egy átlagos nyilatkozat tíz oldalas, akkor négy év alatt ez több mint 15 ezer oldal szöveg, de ha elmúttnyóccévezünk, ami már tíz, akkor majdnem 40 ezer oldal.

Amelyben nem lehet keresni. A keresés nem az unatkozó és remegő szájjal sztorit és botrányt vadászó, büdös hónaljú újságírók miatt fontos - bár azért is fontos kellene legyen -, hanem azért, hogy a hatóságok, a Kehi például folyamatosan vizsgálni tudja, montoringozza, kockázatelemzéseket végezzen és igen, megnézze, hogy a nyilatkozatban foglaltak megfelelnek-e a valóságnak. Nem az a kérdés, hogy a faszikám mennyiért vette az Audiját, nem is az, hogy ejnye, neked két lapotopod van, pedig csak egyről számoltál be.

Azért lenne fontos, a képviselők tényleg a valós adatokat vigyék fel, hogy igazi és hatalmas botrány legyen abból, ha kiderül, kamuztak. Ha például van húsz roncstelepe és autóbontója - vagy bármilyen módon van köze ilyenhez, például az öccse révén -, akkor kurvára nem nyújthat be módosítót a fémhulladék törvényhez. Ha szántói vannak, akkor nem pofázik bele a földtörvénybe. Ha szeszüzeme van, akkor nem írja át a pálinka jövedéki adóját. Csak szavazhat a kérdésben, de nem lobbizhat. És ha vét ezen elvek ellen, akkor repül - nem bújhat a mentelmi jog mögé, hiszen azzal, hogy hazudott és befolyásolni akarta a piacot a szabályozás által, egyszerűen kiírta magát a rendszerből.

Ez persze nem csak azért nem működik, mert a rendszer nem elektronikus, s a vagyonnyilatkozatokkal nem is csak ez a gond. Hanem hogy az egészből annyit vesznek komolyan, hogy le kell adni. Akkor jön a lebaszás, hogy a képviselő vétett a házszabály ellen és irgum na meg burgum. Azt ennyi. Senki sem törődik azzal, hogy Orbán Viktor annyira arrogáns, hogy nem képes beleírni a fizetését. Azt persze beleírja, hogy felvásárolta fél Felcsútot és használatba adta a fociakadémiának. Mit ír a fizetés rubrikába? A törvény szerint. Amúgy évek óta ezt csinálja, már megszokta nyilván. Mert senki sem górta vissza, hogy töltsd ki rendesen, velünk ne szórakozzál.

Ja, majd a gyerek is úgy adja be a történelem dolgozatot, hogy a kérdésre a választ a 125. oldalon találja, tisztelt tanárnő, tessen elolvasni. Ha egy miniszterelnök ennyire veszi komolyan a vagyonnyilatkozatot, akkor a többitől ugyan mi is lenne elvárható? Ha egyértelmű, hogy a sztenderd és módszertan nélküli, összehasonlításra és feldolgozásra alkalmatlan beszámolókat csak összehányják a konyhaasztalon, és ez nem zavar senkit, akkor persze miért is kellene komolyan venni? Ha senki sem megy utána annak, hogy mennyire hihetők az adatok, ha senki sem ellenőrzi a képviselőket, akkor tényleg csak évi egy fix címlasztorit szolgáltat a parlament a Blikknek.

És még abba bele se mentünk, hogy amúgy mijük van a képviselőknek. Bankbetét. Folyószámla. Audi. Laptop. Ház. Nyaraló. Vagy hazudnak, vagy tényleg ennyire sekélyes, ostoba barmok töltik meg a Kossuth teret. Nem tudom, melyik a kártékonyabb: a gátlástalan tank vagy a fantáziátlan hülye.

Nagy az öröm unortodoxiában. Az emberek az irreálisan magas kamatot követve zsákszám hordják át megtakarításaikat bankbetétből állampapírba, egyre kevésbé van rászorulva az állam a mocskos külföldiek finanszírozására. A sikert pedig tovább kell gondolni, ki kell terjeszteni. Az ötletbörze nem tartott sokáig, persze hogy akadt egy pihent agy, ahonnan kipattant az újabb zseniális javaslat: bankszámlát is vezessen az állam, persze betétgyűjtési céllal. A jelige a régi: mi vagyunk szarban, de szopjanak a bankok.

Önmagában azzal a törekvéssel, hogy a belföld minél nagyobb arányban finanszírozza a hiányt, általánosságban még egyet lehet érteni. A magyar helyzet komikumát az adja, hogy a tavalyi folyamatos csökkenés ellenére még mindig baromi magas a kamatszint, finanszírozni meg lehetett volna épp sokkal olcsóbban IMF-hitelből is. De a kormány kinek nagyobb a fasza versenyt játszik, régóta írjuk, hogy szóba se jöhet az együttműködés a Valutaalappal. A hazai kisbefektetőknek meg eleve ráígérnek még a kamatra, az inflációkövető prémium államkötvények a világ legjobb befektetései azoknak a keveseknek, akiknek van megtakarításuk. Akiknek meg nincs, azok fizetik a magas kamat árát.

A lakossági megtakarítások állampapírba terelése tehát legalábbis ellentmondásos, de ha Debil György és a Vezértörpe megnyugszik attól, hogy a teljes államadósságon belül a lakossági finanszírozás részarányát másfél év alatt felnyomták kettőröl öt százalékra, akkor ámen. De talán azt is tudják, hogy ettől még ugyanúgy a külföldiek fingják a passzátszelet, s ha náluk bármi miatt elszakad a pertli, két perc alatt bedől az egész koszos magyar állampapírpiac. És arra is emlékszünk, hogy alig több mint egy éve honfitársaink sem sokat szaroztak pénzük külföldre menekítésével, amikor közelinek szimatolták az államcsődöt, vagy a hazai bankszámlákhoz történő állami hozzányúlást.

Lehet, hogy pont ezért jött most képbe az állami betétgyűjtés? Épkézláb magyarázat ugyanis azon túl nemigen van, hogy ha van a kincstárnál néhány tízmilliárdnyi lakossági betét, az állam optimalizálni tudja az általában hó elejére eső kifizetéseit, például kevesebb kincstárjegy kibocsátásával lehetne fizetni a közszolgák bérét. Ezt próbálja bizonygatni a pártlap is, mely szerint hó elején nullára ürül a kassza, de ez édeskevés. Valószínűbb, hogy megint csak arra gondolnak a fiúk, hogy minden pénz legjobb helye náluk van. Ha bármi gubanc jön a világban, vagy épp nálunk, nem árt, ha van biztos forrás, amivel hűteni lehet a kedélyeket. Ha meg minden kafa, egy igazi unortodox elme egyből arra fókuszál, hogy biztos van mód Mari nénje pénzének gazdaságélénkítő célzatú felhasználására is. 

A jelenlegi törvények értelmében eleve csak hitelintézet gyűjthet betétet, de ezt persze egy egyszerű képviselői módosítóval felül lehet írni. Az viszont érdekes kérdés, hogy akarnak-e fiókhálózatot, vagy megelégszenek azzal, hogy a közszféra dolgozóit belezsarolják az állami számlavezetésbe. Bankváltásra persze nem kötelezhetik őket, de finom undorító eszközökkel lehet érzékelteteni, hogy aki biztos állásra vágyik, annak jó, ha az állam lesz a számlavezető bankja, s az se baj, ha a jó hazafi a fizetését nem egyből markolja fel ötödikén.

Ha lesz fiókhálózat, oda első körben a Békemenet agyalágyultjai viszik majd a pénzüket, hiszen Viktor nyilván erre buzdítja majd őket. Ha magas kamatot adnak, persze mások is jönnek majd, ez ilyen egyszerű. A lakossági állampapírokat a bankok szívesen forgalmazzák némi jutalékért, de hogy a betétállományuk lenyúlásához asszisztáljanak, az nehezen hihető. Innentől fogva ha tényleg hálózatot akarnak, nemigen látszik más opció, mint a Magyar Posta bevonása a buliba, ott azt csinál az állam, amit csak akar. 

Az, hogy itt nem új pénzek jelennek meg, hanem a bankok betétállományát szipkázzák el, miért lenne gond? Kapott a hitelezés egy újabb sallert, de mint a Debiltől tudjuk, ilyen apróságokkal nem kell foglalkozni: ha a sikert akarjuk, akkor az lesz, s ha bízunk a növekedési fordulatban, akkor az közelebb jön.

Mi is bíztunk abban, hogy beválik, de fele részt ordenáré bukta lett az új kkv-nak szóló adó. Ennek örvén érdemes elgondolkodni, hogy valójában kik is ezek a kkv-k és valójában mivel lehetne őket támogatni. Először is el kell felejteni, hogy itt 1,6 millió vállalkozás van. Ez van a KSH-ban, de ez nagyjából annyira van közel a valósághoz, mint Matolcsy a Nobel-díjhoz.

Van több mint kétszázezer egyéni vállalkozó, java részük a nemzetgazdaság szempontjából lényegtelen elem, működésük nagyjából a havi minimálbérnek megfelelő összeg produkálásában merül ki. Soha nem fog ez változni, az egyéni vállalkozók nem vállalkozni akarnak, jellemzően csak dolgozni. Az egyéni vállalkozók közül van nagyjából ezer olyan, aki számottevő gazdasági tevékenységet végez - van közte például pár bányatulajdonos, de a bevételtermelés nem erre a csoportra vonatkozik. Hasonló kategória az őstermelők társasága, a svarc melegágya, sosem fognak adózni, amíg az őstermelői státusz létezik.

A cégek. A KSH-nak nem érdemes hinni. Az általa kimutatott szám a működő vállalkozások címszó alatt félrevezető: helytállóbb lenne a momentán nem megszűnt elnevezést használni a kategóriára. Sokkal beszédesebb a bevallási adatokra támaszkodni. Elvégre mégiscsak az tekinthető vállalkozásnak, amely évről-évre bevallást nyújt be. No, ezek már csak 340 ezren vannak. Kilencven százalékuk mikro és kisvállalkozás, java részükre nagyjából ugyanaz áll, mint az egyéni vállalkozókra. Van úgy 30-40 ezer cég tehát, amelyik a szó valós és nem kizárólag törvény szerinti értelmében is gazdasági társaságnak tekinthető.

Na, akkor el kellene dönteni, hogy melyik bagázstól mit várunk. Az egyértelmű, hogy GDP-t 30-40 ezer cég fog itt nekünk termelni, tehát az ő seggüket kell egészen fényesre nyalni. De a 300 ezer mikrocéget és majd ugyanennyi egyéni vállalkozót, őstermelőt, miegymást mégsem kell a Dunába hajítani, alsó hangon is 600 ezer munkahelyről van ugyanis szó. De világos, hogy az első csoport rendes füves pályán játszik, a második meg a grundon.

Ennek fényében a kata, eva és egyéb, szögegyszerű megoldások a mikrocégeknek valók. Cél, hogy legalább valamit fizessenek, cserébe kapnak legalább valamit. A honi adótudatosság és adófizetési hajlam figyelembe vételével ennél többre nem lehet számítani. Ezzel a megoldással jelen állás szerint az a baj, hogy lassan átláthatatlan lesz: van a kata, az eva, az ekho, az átalányadózás, az őstermelő, az alanyi mentes. Nem lenne jobb ezt a kört egységesen kezelni? Nem tevékenység és egyéb alapján bontani őket, hanem szektorsemleges elveket alkalmazni? Az egy számmal nagyobb, növekedésre és fejlesztésre alkalmas társaságoknak pedig még inkább felesleges új adókat kitalálni, ami van, jelesül a társasági adó, azzal kell foglalkozni. Nem kell hat adónemet összevonni, ha azok egyenként áttekinthetők és megfizethetők.

Az adózás ráadásul nem minden. Vegyünk egy halsütőt a Római parton. A tulaj maga is melózik, alapból egy, csúcsidőben két alkalmazottal. A bért, a bérleti díjat, a rezsit és az alapanyagot összeszámítva nagyjából 30 százalékos árréssel dolgozik - tök mindegy, legyen ötven vagy öt, nem ez számít. Neki ugye nem éri meg a kata, mert sok a költsége, amit itt nem számolhat el, és túl is lépheti a hatmilliós bevételt. De nem éri meg a kiva sem, mert az alkalmazottaknak nem fizet menedzserbért, csak havi százezret. Akkor neki most mi a faszért is lett jobb - csak mert az volt az ígéret, hogy itt nagyon fasza lesz majd kivállalkozásnak lenni? És amúgy, ha történetesen kivázhatna (vagy bármizhetne), akkor mennyivel lenne jobb?

Egy nyomorult halsütő megnyitása és működtetése nem azon múlik, hogy mi van a bevallási nyomtatvány tetejére írva - azt amúgy is a könyvelő csinálja. A derék Iglo kapitánynak inkább volna arra szüksége, hogy ne szívassák halálra minden szarral, aminek nincs köze a halsütéshez. Hogy ne kelljen ötféle engedélyt egyenként beszereznie, hogy ne legyenek értelmetlen előírások, amelyek betartását utána nem ellenőrzi senki. Hogy ne kelljen a szezon előtt azon agyalnia, kell-e pénztárgépet cserélnie vagy sem.

A valódi kkv-támogatás az lenne, ha a halsütő az íróasztal mellől online bejelenthetné, hogy március elsejétől november elsejéig halat fog sütni a Rómain. Aztán március tizedikén kiballagna egy-két faszi, megnéznék, hogy megfelelően felszerelt-e a bódé, a tag nem fogja-e felgyújtani az egész budai oldalt, van-e hol pisálni és kezet mosni, és ad-e nyugtát. Ha igen, akkor az ellenőrök betolnak egy sült hacket, majd sok sikert kívánva haza mennek. Ha meg nem, akkor a keresztvizet is leszedik róla, hogy többet eszébe ne jusson elsunnyogni a tűzvédelmi előírásokat.

Általánosságban kellene kitalálni, mi kell a vállalkozói szektornak. Ha mindenképp az adózásban kell gondolkodni, akkor is ezt az elvet kellene követni. Ha 340 ezer cég közül 320 ezer szarban van, akkor nem biztos, hogy az a legjobb, ha kitalálunk egy adózási formát tízezer tagnak. Persze annak a tízezernek biztos remek lesz. Ha már minden fasza, akkor esetleg lehet tipizálni a vállalkozásokat és lehet kedvezni a biotechnológiai cégeknek vagy az ablaktörlő összeszerelőnek vagy azoknak a cégvezetőknek, akiknek a neve ipszilonra végződik.

Kiindulásként nem rossz egy speciális, egyszerűsített rendszer, de ezt inkább a meglévő törvények módosításával kellene kezelni. Részmegoldások vannak is, mint a pénzforgalmi áfa - 125 millás árbevétel alatt. De miért nem lehet ezt a kört tudatosan kivenni az általános szabályok alól egy egyszerűsített társasági adó bevallással? Rendben, kicsi vagy, nincsenek elvárások, menj a cégoviba. Ha cégoviba jársz, nem lehetsz ennél-annál nagyobb, több, cserébe nem kell megcsinálnod ezt meg azt. Eleve a társasági adó 500 milláig tíz százalék. Ez elég nagy és talán indokolatlan mértékű kedvezmény, de ez lejjebb menne, és kiegészülne egyéb egyszerűsítésekkel, ugyan ki a bánatnak kellene eva vagy kiva vagy kata?