Nem sok olyan kormányzati lépést, ötletet tudok felsorolni, ami nemhogy nem csapta ki a biztosítékot, hanem egyenesen tetszett. Ami a tételes adót illeti, egészen meglepő kivétel a korábbi előkészítetlen, át nem gondolt, szakmaiatlan és helyenként primitív elképzelés mellett. Nem szeretnék a részletszabályokkal foglalkozni, van benne persze hiba, de egészében véve valahogy így kellene kinéznie egy törvénynek.

Hogy például nem kósalajosok meg lázárjánosok nyújtják be, akik életükben az alkotmány első tíz paragrafusát sem olvasták el, mert már az zsibbasztólag hatott rájuk, hogy olyan sok passzusból áll. A kormány, minisztérium előterjesztésének nem csak az a lényege, hogy meghatározott eljárásrend szerint kell így tárgyalni a javaslatot, hanem az is, hogy szakmai munka áll mögötte. Lehet nagyon szeretni vidéki és belvárosi polgármestereket, de bizton állítható, hogy kurvára nem értenek a jogszabályalkotáshoz - mert például nem jogászok. De nem is kell érteniük ehhez, nem ezért fizetik őket. A minisztériumi munka magában foglalja azt az illúziót, hogy legalább egy olyan ember foglalkozott a kérdéssel, aki nem politikai, hanem szakmai okok miatt ül a székében.

Ez már megnyugtató. Mára a jogszabályok szövegezése annyira silány lett, hogy azt sem szakmailag sem nyelvészetileg nem lehet komolyan értékelni. Ezt a hagyományt egyébként még az előző társaság teremtette meg, a hajdani Pénzügyminisztérium kezdte a szakmailag még elfogadható, nyelvileg szánni való szövegezést, amelyet sajnos követett "a ceruzával belefirkálok, mert nekem fontos" gányolás, így az eredeti szerző is meglepődött néha a végeredményen. Hát ma ezzel már gond nincs, embert nem érdekel, ki hogyan és hol szülte a szöveget, az is mellékes, mi van benne, ha a szerencsések közül valaki jegyzi, úgyis meg lesz szavazva.

Ehhez képest a kisadózásról (ezen belül is a tételes adóról) szóló szöveg egész pofás - igen, van támadási felület, de ebből élnek az adótanácsadók. Úgy tűnik, legalább egy embert legalább egy hétre bezártak valahová az alagsorban, hogy gondolkodjék - nem kell ezt elítélni, komoly zeneművek születtek így. Arra kellett megoldást találnia, hogy azokat is be lehessen vonni az adózás rendszerébe, akik most inkább kimaradnak. Hogy lehet kiküszöbölni azt a problémát, hogy a cipész, fodrász, biciklijavító soha nem fog számlát adni?

Világos, hogy nem lehet ezt a kört hatékonyan beterelni a klasszikus rendszerbe, Csoszogi bácsi a büdös életben nem fog társasági adóbevallást készíteni, nem is érti minek az, főleg ha enélkül is túlélte Budapest ostromát és a melegfelvonulásokat. Ifjabb Csosz pedig érti, de szarik az egészre. Minimálbér után a minimált betolni, aztán szevasz. Kapj el, ha tudsz. És valóban, kétszázezer egyéni vállalkozót és legalább ugyanennyi úgynevezett társaságot nem lehet ellenőrizni, illetve lehet, de Vatikán aranya is kevés azt finanszírozni. Hát akkor az kell, hogy önként álljanak a napra.

Ez hatalmas kérés: láthatóvá kell válni. És ezért a hatalmas kérésért cserébe hatalmasat kell adni. Fizess talán egy kicsivel többet, mint most, nem kell csinálnod gyakorlatilag semmit, csak mutasd meg magad. Rád van bízva, nincs kényszer. Nem kell úgy tenned, mintha cég lennél, legyél csak egy fodrász. Ez a deal nagyon baráti. Ha én cipész vagy kozmetikus lennék, röhögve lennék tételes adózó.

Igen, benne van a pakliban, hogy olyanok is átlavíroznak a tételes adózásra, akiknek aztán semmi keresnivalójuk nincs ott. Lehet csinálni hat céget, tétel1, tétel2, tétel3 és így tovább, mindet belőni hatmillió forintra, az egyikben fizetni évi 600, a többi ötben évi 300 ezret és mindenki bekaphatja. A hetedik és nyolcadik cég meg lehet a haveroké, akik helyett számlázok. Erre van egy egész jó fék a rendszerben, az, hogy egymillió forint számlaérték felett jelenteni kell az adóhivatalnak. Nagypályázni így nem éri meg, mert ahhoz kicsi az egymilliós határ, ha meg meghívót kell küldeni a zapehnak a buliba, kétszer is érdemes meggondolni az okoskodást.

És épp ez az, ami a legtetszetősebb ebben a rendszerben. Az eredeti verzió ugyanis büntette volna a beszámlázást. Vagyis csak azt támogatta volna, ha a cipész, fodrász magánszemélyekből él - mint egy igazi szolgáltató. Azt azonban nem fogadta volna el, ha valaki bedolgozik, például tolmácsol. Te tuti csalsz, valójában alkalmazott vagy, de engem nem baszol át, ezt a tételt nem számolhatja el a köcsög főnököd - így fordítható le a kormányzati gondolkodás. Egyébként ha valaki úgy dönt, hogy márpedig ki fogja játszani a rendszert, akkor egy ilyen nevetségesen szar geciskedés nem fogja megállítani. Ennek megvan az ára, kicsit körülményesebb a szerződéskötés, kicsit sumákolni kell, és kész is.

Ebben nem az volt az idegesítő, hogy mi lesz most szegény tolmácsokkal. Hanem az, hogy az állampolgárt megint úgy kezelte a kormány, mint egy hülye, taknyos óvodást, aki biztos le fog esni a fáról, mert annyira balfasz, úgyhogy inkább oda kell kötözni a kerítéshez. Sajnos ez az attitűd kifejezetten jellemző a kormányra: majd én megmondom, mire kell költened a pénzed, hány gyereket kell nevelned. Pedig ez csupa magánügy.

Sokkal jobb, ha az embert felnőttként kezelik. Vagyis csináld nyugodtan, de tudd, hogy erről be kell számolnod, és utána meg kell magyaráznod. A te dolgod, de ha véletlenül tévedsz, akkor hatalmasat fogsz szívni. A te felelősséged. Ez sokkal komolyabb visszatartó erő, mint az, ha minden hülyeségre szabályt próbálnak hozni. Ha pedig általánossá válik ez a hozzáállás, akkor az ellenőrzés, behajtás is hatékonyabb lesz, az önkéntes adófizetésről nem is beszélve.

Ez a pozitív példa mire lesz elég? Semmire. Sajnos egy jelentéktelen adónem jelentéktelen passzusa kevés bármilyen változáshoz. Ehelyett sajnos sokkal inkább az a jellemző, hogy idióta szabályokat erőltetnek az állampolgárra, amiknek semmi értelmük, s amelyek betartását aztán egy valag pénzért lehet csak érvényre juttatni. Erre a legjobb példa az, ahogyan a szerencsejátékok szabályozását kezeli a kormány.

A pénznyerő játékautomaták működtetésének teljes megszüntetését javasolja a kormány - jelentette be Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár hétfői budapesti sajtótájékoztatóján, a kabinet rendkívüli ülése után. Mielőtt bárki azt hinné, hogy a döntésnek az az indoka, hogy kallódó tinédzsereket térítsenek vissza a játéktermekből az iskolapadba, vagy hogy senki se tudja gépbe dobálni a gyest és a családi pótlékot, szögezzük le: rettenetesen sok pénzről van itt szó. Nem. Nem az adóbevételekről - bár az sem elhanyagolható.

Az első nyolc hónapban 40 milliárd forintot fizettek be a játékadó címén az érintettek, az előirányzat pedig ennek majdnem a duplája, 78 milliárd forint. Ezt a 40 milliárdot azért nem csak a félkarú rablósok dobták össze, a kaszinók is komoly befizetők. Egyébként a 78 milliárd aligha fog összejönni, de nem is ez számít.

A bolt ugyanis nem az adóbevétel, hanem az adóalap. Ez tavaly csak a félkarú rablókból és hasonlókból több mint 76 milliárd forint volt - ez a tiszta játékbevétel, nem az, amit a matekóráról ellógó tinik, depressziós lakáshitelesek és a félhülyék bedobálnak a gépbe, hanem ami mindebből benn marad.

Ezt a piacot nyilván nem lehet könnyen lenyúlni - bár a cigarettapiac kvázi államosítása után már ezen sem kellene meglepődni. Azért csodálatosan tetten lehet érni a szándékot: mennyivel jobb lenne, ha mi szórakoznánk ezzel a lével és nem ezek a kispályás pöcsfejek. A vágyakat csakhamar tettek követték. Első lépésként ötszörösére emelték a fix játékadót - százezerről ötszázezerre, ezt gépenként kell érteni. És arra az esetre, ha a kisköcsögnek még mindig marad valami kis bevétele, arra kitaláltak egy húsz százalékos adót. Nesze sánta, itt egy púp is.

Ez megrostálta a piacot, sokan, főleg a kevesebb gépet üzemeltetők szépen visszaadták az engedélyt, az adóbevétel épphogy emelkedett, vagyis sokkal kevesebb, ötödannyi működő gép van. Az év elején mindenki elkezdett sírni, hogy jaj, mi lesz most, mennyi adóbevétel vész majd el, hányan mennek majd tönkre. Hát ezt is be kellett vállalni a nagy bizniszért.

Mert fogadni mernék, hogy a nagy megszüntetős szöveg mögött valójában az van, hogy nem a Nyerni fox Kft. és egyéb hasonló kis fasz fogja csinálni a boltot, hanem az Azt jónapot Kft. és a Viktor barátja Zrt. Könnyen lehet, hogy ez nem a Lajosék bulija lesz - mindenhez ő se érthet -, hanem valaki másé, aki magát extra képzettnek és rátermettnek érzi. Ő lesz az, aki szerverüzemeltetőként egyedüliként engedélyt kap a minisztériumtól - a törvény szerint ugyanis hosszú távon csak a szerveralapú gépek működhetnek majd. Erre - ugyanúgy, mint a kaszinókoncesszióra - külön engedélyt kell kérni a Nemzetgazdasági Minisztériumtól. Az pedig eddig is egyedi elbírálás alá esett, hogy ki kaphat kaszinókoncessziót, nyilván így lesz ez a szerverüzemeltetővel is.

A tervek szerint egy kaszinóban csak egy gazdasági társaság üzemeltethet játékgépeket, s mivel összesen három nagy kaszinó van egyelőre az országban, könnyű összeadni, hány cég fog itt félkarú rablókat üzemeltetni. Ha esetleg nyílnának még kaszinók - Bezenye az örök ígéret, Sukoró, ha épp nem egy Blum nevű faszié a bolt - ők kényszerítve lesznek arra, hogy az egyetlen félkarú rabló guruval szerződjenek, hiszen nekik erre külön engedélyt kellene kérniük. Amit miért is adna meg a tárca, ha a cimbinek már kiadta?

Viktor szerint súlyos nemzetbiztonsági kockázatok is felmerültek a szerencsejáték-iparban érdekeltek tevékenységével kapcsolatban. Ja, milyen jó is, hogy ebben a buliban így már semmi kockázat nincs. Lázár pedig megjegyezte, hogy "a mi politikai családunk krédójával" önmagában ellentétes a szerencsejáték. Igen, ezért azt egy másik család intézi.

Nem hullt terméketlen talajra az az orbáni (vagy ki tudja honnan származtatható) ötlet, amely a gyerekszám szerint differenciálná a majdani nyugdíjakat. A közgazdász vándorgyűlésen előadott Botos-Botos ötletről szóló beszámoló legérdekesebb elemeit bemásoltam. 

A modell úgy számol, hogy nettó átlagbér egy pontot jelent, majd 40 év munka után az átlagbért kereső 14,4 ponttal indul, az "alap" 14,4 pontot akkor kaphatja meg, ha állított maga mögé járulékfizetőt, azaz, van szülőpáronként két gyermek. Három gyermek esetén a pontszámot 15 százalékkal (+2,2 pont) indokolt növelni, négy gyermeknél 24 százalékkal (+3,5 pont). Ha csak egy gyermek van a családban, akkor 3,7 ponttal (26 százalék) viszont csökkenteni kellene a pontok számát. Gyermektelenség esetén - méltányosságból - csak 38 százalékkal, 5,5 ponttal csökkentenék. (Méltányosságból, hiszen egyáltalán nem állított járulékfizetőt maga mögé.) A pontrendszer előnyei: egyrészt egyszerű, közérthető, nyomon követhető és könnyen számítható, másrészt valamennyire visszatart a feketemunkától, harmadrészt nem szakad le az akítv munkavállalók jövedelemétől, biztosított az automatikus bérvalorizáció, nincs szakadék a régi és az új nyugdíjak között.

Szóval egyszerű. A modell nem számol az alábbi szempontokkal: válás, félrekúrás, új házastárs előző almának nevelése. A modell szerint az a férfi jár a legjobban - csak az egyszerűbb kivitelezés miatt írok férfit -, aki évente-két évente teherbe ejt különböző nőket, így összehoz hat-hét gyereket, persze nevelni egyiket se fogja, aztán plusz hatvan pontot kap a nyugdíjbesoroláskor. Az a nő pedig (csak a kiegyenlítettség miatt) dögöljön meg a mínusz 5,5 pontjával együtt, aki nem tud teherbe esni, vagy bölcsőhalált halt a gyereke (igen, demagóg, direkt volt). A leányanyák pedig alapból örüljenek, hogy nyilvánosan nem köpik le őket, egyébként az ő problémájuk, amiért csak egy gyereket képesek egyedül vállalni és nevelni. Végül is az a lényeg, hogy szaporodjunk.

A szimpla igazságtalanságon túl - elvégre lehet arra hivatkozni, hogy az ilyen deviáns jelenségek elenyésző számban fordulnak elő, és hát ahol fát vágnak, ott hullik a forgács - azonban az ilyen visszataszítóan liberális társadalom, mint a mienk, rengeteg szabály alóli kivételt tartalmaz.

Például ezek a rohadtak válnak. Akkor azt hogy pontozzák, hogy apa a tíz és a 12 éves gyereket hagyja anyára, elköltözik, B jelű nőnek, akinek amúgy van egy gyereke egy pasastól, akihez hozzá se ment, csinál egy gyereket, a két gyereket nevelik hét évig, utána szétmennek, s az ürge egyedül él a továbbiakban. Akkor a faszi hány pontot kap? Hármat? Elvégre annyi gyereke van. Viszont a hármat együtt nevelte annyit, amennyi idő alatt egy gyerek felnő. A legyártott gyerek számít vagy a felnevelt? És hány évtől lesz felneveltnek minősíthető egy gyerek? Egy gyereken osztozik majd egy, kettő vagy akár három férfi: apa, nevelőapu és a Béla?

De ezek félre is kefélnek. Mi lesz a remek kis modellben az el nem ismert gyerekkel? Anya van, elvégre ez nehezen letagadható tény, de ha apa nincs? Akkor az egy gyerek kettőnek számít? Vagy lesz egy nagy malacpersely, ahova az ilyen fel nem használt pontokat gyűjtik? Az árvák hány pontot érnek majd? Apa megkapja   a bónuszt, elvégre anya úgyse kap nyugdíjat? És ha a nagyszülő lesz a gondviselő (vagy bárki más a szülők helyett), akkor ki kap pontot? És ha a szülő, gondviselő eleve nyugdíjas, akkor neki jár még a pluszpont? Vagy ezeket a csurranó-cseppenő pluszpontokat lenyúlja az állam?

Biztosan finomra lehet hangolni a modellt, hogy ne sérüljenek a gyereküket valamiért egyedül nevelők, az elváltak, az özvegyek érdekei - s indokolatlan előnyt se kapjon a falu bikája -, de ez a modell már nem lesz sem egyszerű, sem átlátható. Arról nem beszélve, hogy a rendszert a kitalálók húsz év alatt akarják bevezetni, mert így lesz szerintük kellő átmenet. Kellő átmenet mire? Aki húsz év múlva nyugdíjba megy, az most negyvenen túl van. Vagyis tudja, hogy adott esetben szívni fog. De 42-45 évesen álljon neki szülni, meg gyereket csinálni, hogy majd legyen nyugdíja? Remek ötlet. Harminc éves átmenettel még csak-csak el lehet dönteni, akarunk-e egy-kettő-öt gyereket.

Az alapvető gond nem az, hogy az állam közvetett módon jutalmazza a gyerekvállalást, hanem az, hogy nagyon konzervatív a kiindulás: férj-feleség-gyerekek változatlanul harminc évig. Holott az igazság az, hogy a gyerekek fele ma házasságon kívüli kapcsolatból születik. Ezt a kérdést valamelyest kezelni tudja a családi adókedvezmény, hiszen az a magánszemély jövedelméhez kapcsolódik, de ez a nyugdíjmodell erre nem igazán alkalmas.

A modell másodlagosan azt sugallja, hogy sosem annyira fontos az öngondoskodás, mint egy ilyen ötlet bevezetésekor. Amikor az állam mesterségesen nyirbálja meg a nyugdíjakat, amelyek egyébként már eleve erősen elszakadtak attól, hogy az érintett mennyit keresett az aktív évek alatt. Valóban nem támogatja a modell a feketemunkát. Ilyen attitűd mellett ugyanis muszáj minél több pénzt beforgatni a nyugdíjas évekre.

Az egyértelmű volt, hogy 2900 milliárd forint nagyon fogja égetni a kormány kezét. Ez nem meglepő, klasszikus lottónyertes betegség: úristen, hova költsem! Jó egy részét elbarmolom szirre-szarra. Asszonynak új mell, nekem új asszony, nagynak lakás, kicsinek kocsi, nagymamának sírkő. Aztán a pénz nagy részét valami értelmesbe, hogy ne kelljen dolgozni, vagy ha igen, akkor is csak kedvetelésből. A végén meg olyan jól sikerül az egész, hogy az egyetlen, ami megmarad a sok remek dologból, az a nagymama sírköve, az is azért, mert nem lehet eladni, túl sokba kerülne átírni a nevet.

Hogy, hogy nem a 2900 milliárd forint lenyúlt nyugdíjvagyonból maradt az ÁAK szerint 654. (Majdnem 1500 milliárd forint értékű állampapírt vont be az ÁAK. Biztos kiszámolták, hogy ebből simán lehet finanszírozni a baszakodást az IMF-fel. Aztán volt még mindenféle járulékos költség, árfolyamveszteség, mert azt nem mondta senki, hogy ezen bukni is lehet. Aztán volt még a nyugdíjmentés: tavaly nem a költségvetésből, hanem a lenyúlt nyugdíjvagyonból pótolták ki a tb kassza hiányát, ez 364 milliárd forint volt. Minden évben ennyi. Szóval mi a faszt változtat a nyugdíjrendszeren az, hogy volt egy szaros év, amikor ezt a költségvetés más sorából tömték be? Meg volt a központi költségvetés. Ami de iure és de facto is azt jelenti: valamire csak elköltjük, olyan még nem volt, hogy ne vertünk volna a seggére a pénznek. Ez százmilliárd forint volt tavaly. Meg a reálhozam: nyugdíjmentés címén költsél színestévére 230 milliárdot.)

A 2900 még jó volt, azt lehetett ropogtatni, azt még lehetett számolatlanul költeni. De a 654-nél már jól meg kell gondolni. És hát ezt a szart most már senkinek nincs kedve lökdösni. Kínos is kicsit, mint az itt ragadt büdös hónaljú rokon a vacsoraasztalnál. És akkor jött Lázár "akinek semmije nincs, az annyit is ér" János.

Figyeljél, Főnök, megmondom, hogy legyen. Gabika, tedd le a kis popsidat és csukd be a szádat egy percre. Micsoda? Édesem, ugye nem hitted el egy percig is, hogy te bármiért is feleltél. Elhitted? Jaj, ez nagyon bájos, na menjél, tegyél egy kis púdert az orrodra, Viktorral beszélgetek.

Na, Főnök, neked kell ez a mócsing? Valamennyi, mi? Ja, csak szar ügy, melós. Várjál. Akarsz ezzel szerencsétlenkedni, válogatni, mint cigó a lomtalanításnál? Ugye hogy nem. A Laliék se, hidd el, amúgy is elég szarul jönne ki, nyugdíjpénz vagy mi a gány. Nem kell, hogy itt összemossák a dolgokat. Tudom, hogy birkák, de legyen valami pofája, nem kell kockáztatni. Ezzel már nem éri meg. Valahogy úgy kéne, hogy ne legyen annyira szem előtt, ez a paraszt ÁAK is havonta számolja az árfolyamot, akkor is ha bukunk, pofán kéne verni őket. De hogy kéne?

Várjál, várjál, várjál, van egy kurva nagy ötletem. Vigye az egészet az MNV a picsába, pöcsöljön ő, úgyis az a dolga, hogy az eladhatatlan cuccon ül. Na, a Tiszacipő mellé kap valami mást is. Hagyjuk egy kicsit, altatjuk a témát, a birkák elkezdenek kattogni az IMF-en vagy valami más szaron, majd azt a Petivel kitaláljuk, a hülye Kósát is oda lehet tenni valahova. Aztán jön a Lali, körülnéz, hátha kell neki valami. Hogy mondod? Hááát, igen, igazad van, kéne ide még valami. Elvégre nyugdíjvagyon vagy mi a fasz. Megvan, bazdmeg! Bocs, Főnök, a bazmegért, de ez állat lesz. Legyen az, hogy ami ebből befolyik - várjál már, félregépelek a röhögéstől -, azt majd nyugdíjcélra kell költeni. Frankó?

Na, így lett meg ez. És így maradt ez: 0.

Épeszű ember által nehezen vitatható, hogy a kormány képzeletbeli bizonyítványában a gazdaságpolitika tárgynál csak egy méretes kapa jelenhet meg reálisan, el kell azonban ismerni azt is, hogy néhány területen kitűnően teljesít Orbán Viktor és csapata. Kommunikációból például egy erős négyest megítélhetünk, persze elvonatkoztatva attól az apróságtól, hogy jellemzően minden második szavuk egy bődületes hazugság.

A kommunikáció azonban nem csak arról szól, hogy éppen milyen kamu dumát tolnak az arcunkba, a legnagyobb blődségek időzítésében, a figyelemelterelésben, a közbeszéd tematizálásában is igen profik, az üzenetátvitelhez pedig ott a mellényzsebben tartott köz- és lakájmédia.   

Mégis, amikor nem csak politikusokból, hanem jóravaló szakemberekből csinálnak bohócot azzal, hogy tök egyértelmű történések elemzésére hánynak össze bizottságot, vagy indítanak vizsgálatot kirívóan célzott időzítéssel, akkor azért ugrik a vércukorszint. Sok ilyen volt már, talán a legirritálóbb a Malév bedőlésének vizsgálata, amiből semmi új nem derült ki a 2010 előtti időszakra vonatkozólag, viszont azt, hogy Orbánék szándékosan hagyták utód nélkül becsődölni, vagy dilettánsok voltak összehozni a romjain egy újat, kisebbet, hatékonyabbat, azt máig nem tudjuk.

A mostani IMF-vizsgálat egy újabb mélypont. Rossz nézni, hogy kik kénytelenek asszisztálni ehhez a baromsághoz és 4 év elteltével bizonygatniuk kell az egyértelműt. Simor, vagy Borbély ÁKK-vezérhelyettes nyilván azt mondaná, ha tehetné, hogy Tóni bazmeg, te tudod a legjobban, ott volt a szitu, befagyott az egész világ hitelpiaca, a spekulánsok betámadták az Izland utáni második leggyengébb láncszemnek tűnő államot, Magyarországot.

Kurva jó oknyomozó könyvek születtek a pocsolyán túl a válság legdurvább napjairól, pontosan lehet tudni, hogy mindenkinek kiló szar volt a gatyájában a Federal Reserve-ben, amikor kiderült, kapitális baklövés volt hagyni bedőlni a Lehmant. Filmek is vannak már, olvasni sem kell. A magyar sajtó egy része is profin dokumentálta az itthoni sodródást, talán a Figyelő azt is lenyomozta, hogy legmagasabb magyar és német állami szinten ment a csörte az egyik nagy forint elleni spekuláns, egy német nagybank londoni részlegének leállítására. Az államcsőd veszélye valós volt, a spekulánsok elriasztására nem volt más választás, mint belengetni az IMF és az EU pénztárcáját. Tóni nyilván tudja mindezt, szíve mélyén talán le is köpi magát, de nyomja a Habonyárpi által megálmodott jól felépített kamut.

A mellényzsebben ugyanis nyilván ott a kommunikációs terv. 1. pont: Viktor beblöfföli, hogy nyugdíjcsökkentést akar az IMF. 2. pont: Tóni a kitalált nyugdíjkérdésre fókuszálva levezeti a vizsgálatot, mely megállapítja, hogy a 2008-as IMF-deal szar volt. (Elnézést Virág elvtárs, ez itt az ítélet) 3. pont: minden fideszes nyilatkozó orrba-szájba azt nyomatja, hogy most viszont faszákos IMF-deal készül. Cél: bármi lesz a pávatánc eredménye, jól jövünk ki belőle. Ha kihúzzuk IMF nélkül a választásig, mondhatjuk, hogy a mocskos gecik nyugdíjat akartak csökkentetni velünk, de ellentétben a kommerekkel, ellenálltunk a nemzet érdekében. Ha meg belekényszerülünk a deal-be, amiben nyilván nem lesz nyugdíjcsökkentés, azon verhetjük a mellünket, hogy mi jó megállapodást kötöttünk, nem úgy, mint a nemzetáruló vörösök, lám a bizottság is megmondta.

Végül is egy óriási hazugság és egy kamu bizottságosdi elég ahhoz, hogy az agyatlanok bevegyék az üzenetet. Kár, hogy az egésznek a valósághoz semmi köze. A 2008-as hitelszerződés nem volt se jó, se rossz, legfőképp kényszer volt. De amit ezek most esetleg összehoznak, bármi legyen benne az eddigi fejlemények ismeretében - mindenekelőtt a már közel egy éves késlekedés, időhúzás miatt - csak csúf lehet.

Budai Gyula, újabban díszparasztként funkcionáló entitás szerint az állam nem fogja felvásárolni a bajba jutott húsipari cégeket. Tök jó, én is erről ugatok. De Budai "Kartelleztünk na és" Gyula nem az egészséges gazdaság működésére meg efféle baromságokra hivatkozik, hanem arra, hogy az állam nem vásárol veszteséges magáncéget. Ez most megnyugtatott - szívesen írtam volna, hogy kurvára megnyugtatott, de megállapodtunk Mikivel, hogy én leszek a kifinomult (filozófus), ő meg az izé... kevésbé kifinomult (A konkrét).

Nos, kedves Gyula, ha tényleg ez a legfontosabb érv, amit mondani tudsz arra, miért nem barmoltatok bele egy iparágba, akkor jobb lenne, ha vásárolnál magadnak 400 hektárt egyben valahol a Tiszántúlon, ahol nincs a közelben autópálya, és a telek mértani közepén felvernél egy sátrat, ahonnan többet nem jössz elő. Már ez a tény lendítene a GDP-n. Összességében sokkal nehezebb lett volna érvet találni arra, egyáltalán mi a szarért kellene az államnak bármilyen céget is vennie. A Mol meg a Rába is akkora üzlet volt, hogy Warren Buffet még mindig felsír éjszakánként, ha eszébe jut.

Az a baj, hogy ha nem lihegne nyakunkba az IMF, ha nem lenne az ország bóvli kategóriában estébé, akkor Budai Gyula nemzetiszín szalaggal átkötve szaladt volna Kapuvárra, hogy 25 százalék plusz egy szavazatért cserébe irreális pénzeket toljon egy lejtőre került üzembe. Abba bele se menjünk, hogy a reorganizáció az új, állam által delegált vezér autójára és nem a gyártósorra vonatkozna, a költségcsökkentés meg kimerülne abban, hogy kirúgják a nyugdíjas portást. De, nagyon sajnálom azokat az embereket, akik most nagy valószínűséggel el fogják veszíteni a munkájukat. De azokat még jobban sajnálnám, akik most olyan húsüzemben dolgoznak, amelyik működik. Mert ne nagyon legyenek illúzióink, ha az állam az egyik segge alá nyúl, azt a másik is meg fogja érezni. Nagyjából, mint egy tarkón vágást. Ha nem világos, miért, tessék megnézni a Bábolna és a baromfi feldolgozók esetét.

Ha van Budainál bosszantóbb jelenség - őrület, de van -, akkor az a támogatásért rinyáló cégvezetők. "Óvónéni, Óvónéni, tessék megtörölni az orromat!" - mondja egyszeri István lógó takonnyal. "De, Pistike, töröld meg magad, nézd, a többiek is maguk fújják az orrukat."- simogatja meg István buksiját az óvónéni. "ÓVÓNÉNI, ÓVÓNÉNI, ÓVÓNÉNI!" Igencsak jellemző ez a fajta ovis vagy kisiskolás magatartás a magyarországi termelő vállalatokra, mint a szocializmusból itt maradt, levetkőzhetetlen beidegződés. Teszünk-veszünk, ha gáz van, majd segít az állam. Hát nem fog.

Az átkozódás helyett a jövőre nézve érdemes, mint Pistikének az orrfújást egy-két dolgot megtanulni. Az nem üzleti modell, hogy ha jön a szar, akkor toporgunk, hogy úristen.  Az nem válságkezelés, hogy nem vesszük fel a telefont, ha a hitelezők hívnak, aztán a felszámolási eljárás előtt két nappal telesírjuk a médiát, hogy munkahelyek fognak megszűnni, lécci, valaki vásároljon fel. Az nem tárgyalás, hogy felvonulok a Kossuth térre és odaborítok egy tonna krumplit vagy egy csapat libát, hogy nesztek. És az nem nemzetietlen, hogy így gondolom.

Egy Szabadság téri épületbe riasztották a járőröket kedd délelőtt, a bejelentők szerint tettlegességig fajult egy szakmainak indult vita két közgazdász között. Amikor a rendőrök a helyszínre értek, S. András 58 éves budapesti lakos épp ököllel ütötte C. Jánost, aki egy O. Viktorról készült festményt szorongatva próbált menekülni a bántalmazó elől, miközben K. Júlia épp B-M. Andrea haját tépte nagy erőkkel.

Ez persze csak egy béna álhír, de valahol legbelül megérteném, ha S. Andrásnál egyszer csak elszakadna a cérna és odatoszna egy nagyot valamelyik külső tagnak a Monetáris Tanács következő ülésén. Van annál nagyobb szopás, mint amikor hosszú évek óta dolgozol valamiért a legjobb tudásod szerint és a törvényi követelményeknek megfelelően, erre a nyakadra raknak néhány kispályás kibicet, akik épp annyian vannak, hogy röhögve az ellenkezőjét szavaztassák meg a Tanáccsal, mint ami szerinted helyes lenne?

De ez még nem elég, neked kell kiállni a sajtó elé és pókerarccal előadni a Tanács többségi véleményét, amit amúgy köztudottan a halál faszára kívánsz. A helyzet az, hogy a feladatot S. András becsülettel teljesítette, de a mai tájékoztatón jelen levő kollégák szerint a friss performansz láttán biztos páros lábbal rúgták volna ki a jelöltet a színművészeti felvételijéről. Egy hónapja még nyugodtan tolta többes szám elsőben a többiek véleményét, ma már csuklott, feszengett és miután nekiszegezték a kérdést, hogy ő maga mit gondol a témáról, így felelt: itt nem mondom el, ez nem az a fórum.

Nem baj, András, nem is kell, tudjuk mi, hogy ityeg a fityeg. A múlt havi leszavazás után két héttel, ahogy kijött a jegyzőkönyv a kamatdöntésről, adott néhány interjút és elmondta álláspontját. Nincs választási lehetőség, az inflációs célkövetés törvénybe van vésve, márpedig ahhoz most baromság kamatot csökkenteni. A mai helyzet azért lett igazán cifra, mert S. idézett a csütörtökön megjelenő inflációs jelentésből, melyben a jegybanki stáb nagy mértékben megemeli prognózisát.

Ez alapján tehát főleg eszement ötlet a kamatvágás, de a külsősök úgy látják, hogy fogyasztás híján lófasz lesz itt, nem infláció. A nemzetközi hangulat pedig jó, tehát miért ne lehetne kisebb az a kamat.

A monetáris politikában nincs abszolút igazság, sok tényezőt mérlegre téve hozzák meg az illetékesek azt a döntést, amivel a kívánt célt a legnagyobb valószínűséggel elérhetik. Simán kiderülhet utólag, hogy a kamatvágás hasznosnak bizonyul, de ma, az aktuális törvényi szabályozásnak megfelelően az inflációs célkövetés alapján dolgozó Monetáris Tanács nem hozhatott volna ilyen döntést.

S hogy mégis miért tették ezt? A legextrémebb értelmezést F. Zoltán megfogalmazta már, leegyszerűsítve így szól: a mocskos kormány két éve kúrogatja a jegybankot, mindent eszközt bevetett már S. kinyírására, de nem jött össze. Most az általa benyomott tagoknak adott utasítással belülről bomlasztják szét a Monetáris Tanácsot és kergetik idegbajba S-et és társait. Jó módszer, főleg hogy az EU is bekaphatja, hiszen semmit sem tud tenni.

A legoptimistább szcenárió szerint a kitűnően felkészült négy külsős tanácstag szigorú szakmai véleménye véletlenül összecseng, pontosan úgy, ahogy azt Móricka elképzeli. Nem tudhatjuk, pontosan mi áll a háttérben, abban még mi se hiszünk, hogy maga a Fővezér adta ki személyesen a szavazási ukázt négy hűséges helytartójának. De mindegy is. A lényeg, hogy miközben a fiskális politikában M György regnálása alatt csak a kapkodás, fejetlenség látszik, s teljesen eltűnt a hitelesség, a bizalom, monetáris fronton eddig legalább volt bizalom és kiszámíthatóság.

Ezt kúrtátok most bele alaphangon a Dunába. A kiszámíthatóságból annyi maradt, hogy S- ék szava már most sem ér semmit és a közismerten magas színvonalon dolgozó jegybanki szakmai stáb véleménye is már most le van szarva. És ez így is lesz. Megkezdődött a terep előkészítése, már csak fél év és lejár S. mandátuma, jöhet a teljes hatalomátvétel. S-nek már pont mindegy, de a stábért aggódunk: Vajon Költségvetési Tanács mintára szétrobbantják az egészet? De szép is lesz, ha jövő nyártól csak kamatcsökkentést alátámasztó elemzések készülhetnek.

Mezei politikusok esetében nem szokatlan és nem is annyira bosszantó, amikor látványosan megválnak gyengécske gerincüktől, lemennek kutyába és méretes csulát eresztenek saját szemükbe. A jelenleg regnáló kormánynak is megvoltak azok az emberei, akikről egy darabig azt gondolhattuk, hogy különbek a szemrebbenés nélkül hazudozó, mindenkit hülyének néző, majd magukban jót röhögő Szijjártó-Giró féle átlagnál.

Ez az fideszes úriember-szekció azonban elég látványosan széthullott az elmúlt hónapokban. Navracsics Tibor szép lassan haladt a lejtőn az új alaptörvény, bírói nyugdíjazás nyomvonalon a baltás balhéig, s mivel képtelen volt az önkéntes búcsúra, ma már ő is a történelem szemétdombján kapirgál.

Martonyi János nagyobbat zuhant a baltással, mert sokáig viszonylag sikeresen tetszeleghetett a kármentő szerepében. Az uniós elnökséget jól vitte a külügy, a kormány fél világot felháborító geciségeiben Martonyinak nem volt szerepe, azt pedig fel lehet fogni munkaköri kötelességként, hogy a joggal hulló szaresőben ő tartotta az esernyőt. A baltás elkúrás után nem lelépni: ezzel viszont nem lehet elszámolni, 40 év szakmai munkája kuka, süllyesztő, szevasz. Talán még Pokorni Zoltán tartja magát a jófiúk közül, de neki könnyebb a dolga, csak őszintén kell fikáznia a Nemzet Fekete Rózsáját.

Varga Mihály azonban nem mezei politikus, szerepe nagyobb a többiekénél. A helyes gazdaságpolitika az ország jövőre szempontjából mindennél fontosabb, egy elbaszott alkotmány, vagy kicsinált bírói kar is kisebb ügy, mint ha szétbarmolják a gazdaságot. Azokat ugyanis viszonylag könnyen vissza lehet csinálni, de egy lejtőn meglökött gazdasággal senki se tud csodát tenni.

Lehetett tudni, hogy Mihály lesz a jolly joker ebben a ciklusban is. Az első Orbán-kormány idején is előjött végszóra, de nem volt nehéz dolga, abban a gazdasági helyzetben kis túlzással a kályha is ülhetett volna a pénzügyminiszteri bársonyszékben. Most viszont, Miska, feladat van. Megengedők vagyunk, nem vagy könnyű helyzetben, megáldva egy diktátor hajlamú főnökkel és egy pszichiátriai eset gazdasági miniszterrel. Hogy miért ez a felállás, nem tudhatjuk, lépjünk túl most azon, hogy a lakás közepén gyújtottunk volna örömtüzet, ha nem Fellegit váltod, hanem Matolcsyt.

De ha már így alakult, akkor is produkálni kell. Ki a faszban bízzunk, ha nem benned? Te vagy az, akin még a Péntek 8-ba lesüllyedve is mindig látszott, hogy kiröhögöd azt a két nyalógép zugfirkászt, akik szívük szerint a kamerák előtt kapnák be neked tövig. Aki mindig kínosan vigyázott arra, hogy az idióta egyenfideszlózungok mellé minden nyilatkozatába kerüljön egy csipetnyi értelem.

Te vagy az, akinek sokáig nem adott állandó jelzőt, vagy becenevet a blogoszféra. Mostantól megérdemelten leszel egy életen át  Hűtős Misi, de ezt a Matolcsy-szintre süllyedést tudjuk be a fokozódó stressznek. A napok múlnak és közeledik számodra is az ítélet napja. Tök mindegy, hogy csinálod: hibernálod azt a majmot az NGM-ben és átbaszod a palánkon a Vezértörpét, vagy kifinomultabb módszerekkel - például észérvekkel. A lényeg, hogy meglegyen végre az a rohadt IMF-deal.

Lehet cizellálni a dolgot, de az IMF döntően olyan dolgokat kér, melyeket józan paraszti ésszel gondolkodva is meg kéne csinálni. Alkudozni velük kell, de te a szíved mélyén tisztában vagy vele, hogy amit eddig ez a kormány művelt, az kritikán aluli. Csak a jéghegy csúcsaként: százmilliárdokat kúrt ki az ablakon a gazdagokat támogató adórendszerrel, meg épp azzal, hogy IMF-híján sokkal drágábban finanszírozzuk magunkat.

De ebben Te még nem voltál benne, a háttérből figyelhetted kuncogva. Az Orbán-kormány első két évéről már látszik, hogy a rendszerváltás óta nem volt ilyen sötét időszak, de Te még tehetsz azért, hogy a teljes ciklusra ne így gondoljunk majd vissza. Tedd, amit tudod, hogy tenni kell és ha megvan a deal, pávatáncolhat kedvére a Főnök, neki és Gyurinak sokkal jobban a tökükre lesz lépve minden újabb elmebeteg ötletnél. Te is tudod, hogy ez a várhatóan csökkenő kamatkiadásoknál is sokkal fontosabb.

Az ország legjobban fizetett recenzora a Heti Válaszban felsorolja a magyarok 12 rossz szokását: "magas költségvetési deficit eltűrése, eladósodás mindenkinél, nem forinthitel felvételének megengedése, külső pénzügyi függés erősítése, csökkenő megtakarítási hajlam elfogadása, magas munkanélküliség segélyezéssel való kezelése, alacsony foglalkoztatás adottságként való kezelése, adókikerülés eltűrése, duális gazdasági szerkezet elfogadása, a külföldi pénzügyi szivattyúk csendes tűrése, az állam szétesésének szó nélkül hagyása és a merjünk kicsik lenni nemzeti pesszimizmusra buzdító felfogásának lenyelése". Aztán kettőt külön ki is emelt ezek közül mint elsőként legyőzendő rossz szokást: az eladósodási hajlamot és a munkátlan élet elfogadását.

Mint a legtöbb Matolcsy-megnyilvánulás után most is megindult a gondolkodás nélküli trollkodás, például ilyenek: "A magyarok lusták és nem tudnak bánni a pénzzel - mondta Matolcsy György gazdasági miniszter a Heti válasznak adott interjúban". Egyrészt nem ezt mondta, másrészt nem interjúban, de majdnem stimmel minden. A facebookposztot rögtön követték a bejegyzéshez tökéletesen illő megjegyzések is, anyád, éljél meg 47 ezer forintból satöbbi. Pedig ebben a megjegyzésben semmi arrogancia nem volt - bár ez inkább a főnökre jellemző - és még csak nem is ostobaság, sőt. Miért kell ezen felháborodni?

Talán nem igaz, hogy szarrá vagyunk adósodva? Kellett az lcd tévé, a nyaralás, a bazi nagy hűtő és ki tudja, mi minden. Évekig nagyjából az volt totálisan lesajnálva, aki ezt nem svájci frank alapú, hat százalék kamatú jelzáloghitelből finanszírozta. Most pedig ezerszám viszik a bankok a lakásokat, és a szerencsétlenek nem értik, hogy történhetett mindez. Ha még azt is hozzávesszük, hogy a megtakarítások java három hónapos betétben van, és a bankok azon kaszálnak, hogy a betétes elfelejti, lejárt a három hónap, s hagyja a pénzét nulla százalékkal a számláján, még az is megállja a helyét, hogy a magyarok nem tudnak bánni a pénzzel.

És a lustaság. Az sincs messze a valóságtól, hogy lusták vagyunk, de egyelőre maradjunk a miniszter szavainál. Rossz szokásunk a munkátlan élet elfogadása. Nem így van? Nem, nem arról van szó, hogy mindenki főállásban lóg. Ámde. Tízmillió magyar közül 3,8 millió a munkavállaló. Ötmilliót tesz ki a nyugdíjasok és kiskorúak, diákok köre. És van több mint egymillió honfitársunk, akiről nem igazán lehet tudni, mit csinál egész nap. Ez a teljes lakosság tizede, ez rettenetesen nagy arány.

 A nagy recenzor annyit állított, hogy nem lehet elfogadni az alacsony foglalkoztatottságot és nem lehet a munkanélküliséget magas járadékoltatással kezelni. A nettó 60 ezerért nem kelek fel ötkor, akkor inkább tartson el az anyám vagy az állam típusú hozzáállásról van szó. Teljesen helytálló vélemény, hogy ennek nincs helye egy normális társadalomban. Ez akkor is így van, ha mindeközben rossz eszközökkel akarja kezelni a problémát. 

Lustának egyébként nem Matolcsy, hanem Schmidt Mária titulálta a magyar munkavállalót - egyébként nagyjából ezt gondolja a magyarokról fél Európa. És a szakszervezetek hiába tiltakoznak habzó szájjal, és lobogtatnak statisztikákat, amely szerint a magyar munkavállaló tölti a legtöbb időt a munkahelyén, mert ez a statisztika nem ugyanaz, mint az, hogy mennyi időt töltenek munkával a munkavállalók. De ezt már nem lehetett megvitatni velük, mert az óra elütötte a fél ötöt.

Nem kell szeretni Matolcsyt - szerencsére. Nem kell örülni az ötleteinek és nem is kell bólogatni minden ökörségre csak azért, mert azt mondja rá, hogy unortodox. Lehet menni tüntetni, tiltakozni, pofát nyitni, kinyilvánítani a nem tetszést. Lehet röhögni, sírni, fejet fogni, elköltözni. Egy dolognak nincs értelme. Megsértődni az igazságon. Márpedig az az igazság, hogy a magyarokra jellemző a lustaság és nem értenek a pénzügyekhez. Nem kell ennek örülni, az alkoholista sem örül a felismerésnek, hogy alkoholista, de a felismerés elengedhetetlen a gyógyuláshoz. Momentán a felismerésért kár utálni a nagy recenzort vagy a főnökét. Annyi minden másért lehet.

Jogszabály-módosítás indokolása: "A központi költségvetésről szóló törvényjavaslat elfogadásának időrendjét - törvényi keretek között - az Országgyűlés alakítja ki. Előfordulhat olyan helyzet, hogy a költségvetés fejezetek bevételi és kiadási főösszegét megállapító határozat elfogadását követően a parlamenti eljárás következő szakaszáig tartó időszak alatt a Kormánynak olyan nemzetközi kötelezettségei keletkeznek, amelyet köteles átvezetni a költségvetési törvényjavaslaton is. A javaslat annak a lehetőségét teremti meg, hogy ilyen kivételes esetben a Kormány akár a főösszegek módosítását tartalmazó módosító javaslatot is benyújthasson az Országgyűlés elé."

Előfordulhat. Meg olyan is előfordulhat, hogy ezt már márciusban lehetett tudni. Hogy halálosan felesleges addig költségvetést kreálni, amíg annak legfontosabb viszonyítási pontja hiányzik. Hogy tudniillik, mit akar a valutaalap. Persze nyilván a nemvagyunkmigyarmat baromsághoz nem illett volna az a beismerés, hogy fingjuk sincs, hogy fog összeállni a költségvetés. Ez alapvetően nem biztos, hogy baj, az előző társulatnak ugyanúgy fingja se volt 2009 nyár elején, mi lesz 2010-ben. Nem is csináltak költségvetést a nyaralási időszak előtt, mert ugyan minek?

Persze lehet most tenni még egy kört, hogy megint az IMF a hülye, mert most megint itt szarozik, és miatta át kell írni a költségvetést. A fő számokat, bazdmeg, érted, amit kurvára nem lehet csak úgy átfirkálni - mondja Matolcsy reggel a borotválkozótükörnek. Most ezzel is kezdeni kell valamit, hogy ezt meg lehessen csinálni. Mert ez jogállam, ez demokrácia, baszod, ez nem úgy megy, hogy csak besétálok a Kossuth térre, hogy srácok, át kéne írni a főszámokat, és a sok balfasz meg nyomkodja az igen gombot, mint majom a banán alakú pedált. Ez nem úgy van, baszki, ennek szabályai vannak. Ehhez külön törvényt kell módosítani, és azt meg is kell szavazni. És itt szórakoznak, agyam eldobom.

Egészében teljesen érhetetlen, mit várt a nyári költségvetéstől a kormány. Azzal akarta megnyugtatni a piacot, hogy megmutatták: ki tudnak vonni a kormányülésen két tetszőleges számot egymásból úgy, hogy a különbség mínusz 800 milliárd legyen? Vagy azt akarta a kormány, hogy úgy tűnjön, itt rend van? Alapvetően egyik terv sem hülyeség, de így ebben a formában ennek nagyjából annyi értelme volt, mint sepregetni a bontásra ítélt házban.

Az is igaz, hogy alapvetően bármilyen jogszabályt bármikor be lehet nyújtani, lehet róla szavazni, a zárószavazás előtt pedig szét lehet módosítani, vagy vissza lehet vonni az egészet. S miért lenne más a költségvetés? Az ma már nem lehet indok, hogy ezt másképp szokták, végül is technikailag megoldható, hogy módosítják azt a törvényt, ami megakadályozza a költségvetés orrba-szájba módosítását. Elvégre csak az első pofont nehéz leosztani, utána a többi már szinte magától jön. Az első pofon pedig az alkotmány szétbarmolása volt olyan pitiáner indokok miatt, mint hogy a végkielégítés-adóval meg lehessen szívatni néhány ostoba komcsit. Innen már smafu, hogy akár hetente újra lehet tárgyalni a büdzsé főszámait.

Nem az új összegek jelentik a problémát, mert legyenek új főszámok, úgyse hitte el senki, hogy tarthatók. Csak nem lehet tudni, ez miért kellett. Nem arról volt szó ugyanis, hogy a szabadtéri programot elmosta az eső, és gyorsan ki kellett találni valamit, hanem arról, hogy direkt a monszunra szerveztek pikniket, utána meg eljátszották a meglepődöttet. És a közelebbről meg nem határozott cél érdekében - s ez a másik gond - újra negligáltak egy alapvető szabályt. A költségvetés főszámait azért nem lehet (lehetett eddig) igény szerint átfirkálni, mert épp az követelte meg a felelős döntést, hogy utólag már nincs lehetőség a módosításra. De így, hogy még a zárószavazás előtt koherenciazavarra hivatkozva is át lehet írni bármit, semmilyen felelősséggel nem jár, milyen számot írnak a lap tetejére. Ez pedig elég súlyos következményekkel járhat és nemcsak a 2013-as költségvetést illetően.