Két fontos területen lettünk bajnokok az elmúlt időszakban, de míg kukiméretben csak a kontinensviadalt sikerült megnyernünk, a magyar állampapírok világbajnokok lettek az elérhető reálhozam tekintetében. Megnyugtató, hogy félázsiai származékokként nem csak a mezőgazdaság van a génjeinkben, de kialakult a méretes magyar kékeres, a penis maximus hungaricus is. Állampapír-ügyben ellenben nincs szerepük a géneknek, a jelenleg regnáló magyar rezsim idiotizmusa okozza, hogy drágán tudja csak megújítani hiteleit az ország.

Most azonban nem a mezei magyar kötvényekről lesz szó, hanem azokról a papírokról, melyekkel kimondottan a lakosságot célozzák. Ezeknél ugyanis óriási boom látható, hosszú sorokban talicskázza át a magyar a megtakarításait mindenhonnan az államkincstárba. A legfrissebb, szeptemberi adatok szerint (pdf) csak a múlt hónapban 38 milliárd forintnyi lakossági pénz áramlott az állampapírokba, 2012-ben pedig 335 milliárd a növekmény. A lakosság kezén levő papírokban 70 százalékos az idei bővülés, ami brutális és még messze nincs vége. 

A legjobb biznisz egyértelműen a Prémium Államkötvény, melyre  infláció feletti 4-5 százalékot is fizet a hülye állam, idősebb Hakapeszi is serényen hordja be minden forint megtakarítását. Részben a kormány adóemelései miatt az infláció is csúcsra járt az elmúlt hónapokban, ha nem kezd sürgősen és sebesen csökkenni, kétszámjegyű kamatokat fizethet az állam a Prémium kötvényekre jövőre. S jön az eurós prémiumkötvény is, amivel a banki devizabetétekből is el lehet szivattyúzni a zsét. (Ez mellesleg a kormány pávatáncának egyik nagyon ügyes húzása, mivel külföldiek is vehetik majd - így aztán nagy devizakötvény-kibocsátás nélkül is be tudnak hozni némi pénzt, a lófaszt az IMF seggébe akcióterv keretében.)   

Ez a poszt azonban nem a befektetési tanácsadásról szól, az ugyanis túl könnyű lenne: figyelj magyar, ha olyan mákod van, hogy minimál kockázattal baszik eléd a kormányod giga reálhozamot, húzzál gyorsan a kincstárba és csapj le a lehetőségre. Az érem másik oldalát nézegetve ugyanakkor igencsak érthetetlen, hogy miért kell ennyire kinyalni a lakosság punáját.

Ráadásul nem csak a hozamról van szó. A Vezér megmondta: magyar embernek magyar állampapírt. Súlyos százmilliókat költenek a reklámozásukra, s van olyan terv is, hogy szigorúan önkéntes alapon felkérik a közszolgákat a megfelelő értékpapírok megvásárlására, segítségként házhoz is viszik a papírokat. Miért? Igazából egyetlen magyarázat kínálkozik: csökkenteni akarják a függést a külföldiektől. Valaki telebeszélhette Viktor fejét azzal, hogy a mocsok külföldi állampapír-spekuláns képes a lábával szavazni. Ha pedig valami nem tetszik neki, s angolosan távozik, a mocsok gecije veszélybe sodorja az ország finanszírozását. Legrosszabb esetben kikényszerít egy béna IMF-dealt. Na ezt aztán nem, a magyar kisbefektető ugyanis nyel és marad.

Csakhogy a számos ellenérvről láthatólag nem vesz tudomást a mi szeretett Vezérünk. A legfontosabb: az irreálisan magas kamattal súlyos milliárdokat csűrnek ki az ablakon, igen, a mi közös pénzünkből. Az mégis mi, hogy vannak ezek a nem megszorítások: szétalázzák a pedagógusokat, gyalázatos módon újabb 8 milliárdot akarnak húzni az amúgy is éhhalál küszöbén élő legszegényebbeken a segélyplafon kiterjesztésével, de közben kitömik a megtakarításra képesek pénztárcáját a nagy közösből. Ráadásul ezzel még mindig csak hangyafasznyival csökken a kiszolgáltatottság, a papírok több mint 90 százaléka továbbra is a külföldiek kezében van. Le lehet tornázni ezt az arányt jó sok kidobott pénzzel 85-re, de mi a búbánatos lófasznak?

Azzal, hogy az Orbán-kötvényekre fizetett túlságosan magas kamattal elszívják mindenhonnan a pénzt, csak ártanak. Ennek a summának a magyar gazdaságban lenne a helye, leginkább úgy, hogy akinek van belőle, vállalkozást indít. Műfütyigyár, vagy kocsmabiznisz, tökmindegy. De ha nincs ilyen szándéka, akkor beteszi bankba, az majd közvetít olyanok felé, akiknek ötletük van, de pénzük nincs, mégis vállalkoznának.

A hazai pénzintézetek veszettül küzdenek, hogy ha már anyukájuk kurvára nem akarja tőkével megnyomni őket egy olyan kormány idején, amikor a szart is kitapossák belőlük (bankadó, végtörlesztés, folyamatosan felrúgott megállapodások, etc.), legalább a betétgyűjtésből összejöjjön annyi, hogy hitelezni tudjanak. Ennek is annyi, ha megy a pénz a betétekből az állampapírba. Nesztek bazmeg, örülhettek: se vállalkozás, se hitel, de még el sem költik a pénzt, fogyasztás sincs, nem hogy növekedés. 

Úgy tűnik, ez a mániákus tényleg képtelen felfogni, hogy a külföldi befektetőtől nem kell félni. Csak kiszámítható, jó gazdaságpolitika kell és olcsón fogják finanszírozni az országot, ami alapfeltétele az adóssághegy csökkentésének. De erre láthatóan nincs szándék, nagyon úgy fest, hogy marad a szánalmas kapkodás és taktikázás, ideológia alapú gazdaságpolitika, sodródás. De addig legalább a magyar kisbefektető megcsókolhatja a Vezér lábujját, amiért hosszasan élvezheti a spekulánsok álmát: majdnem nulla kockázat, nagy hozam, az összes adófizető támogatásával.

Nagy valószínűséggel megszűnik az utóbbi évek legundorítóbb unit linked terméke, a béren kívüli juttatásként adott életbiztosítás, a konstrukció ugyanis jövőre már nem lesz adómentes - mértéktartóék itt írnak róla, alant a bővebb verzió. Sajnos a süllyesztő még nem biztos, mert ez a szar továbbra is kedvezményesen fog adózni, de talán sokak kedvét elveszi.

A hülyének is megéri típusú konstrukció lényege a következő: a unit linked biztosítást a munkaadó, foglalkoztató köti meg a biztosítóval, ő fizeti a díjat is, a kedvezményezett pedig a munkavállaló. Az szja törvény szerint a munkáltató által fizetett kockázati biztosítások díja adómentes juttatás, több feltételes adómegállapítás meg is erősítette, hogy akkor simán lehet adómentesen unit linked termékkel jutalmazni a dolgozót. A hatályos törvény szerint a biztosítás díja bármekkora lehet, így a munkavállaló számára korlátlan összeg átjátszható adómentesen. Csak a biztosítás egyéb kikötéseit kell figyelembe venni.

Na, ezeket nem szokta elmondani a biztosítási ügynök. Ez a mese ugyanis addig szép, amíg semmi sem változik - a feltételes adómegállapítás ugyanis csak az adott fajta ügyre érvényes, s csak akkor, ha azt nem módosítják az ügylet lezárultáig. Igen ám, de az tíz év. Vagyis a nyomorult munkavállaló baszhatja a rezet tíz évig a munkahelyén akkor is, ha legszívesebben már lépne onnan a francba. Ha ugyanis elmegy, a következők várnak rá: a főnök nyilván nem fizeti utána a díjat a továbbiakban, vagyis megszűnik a biztosítása. Ez egy unit linked esetében elég nagy szívás, főleg ha csak két vagy három évig élt a biztosítás. Vagyis ha nem akarja felbontani a szerződést, inkább fizeti a munkavállaló magának a díjat a következő években. Ez már alapból kellemetlen, a szívás azonban csak ezt követően jön.

A biztosítási szerződés ugyanis módosul vagy megszűnik, s ezzel ugrik az adómentesség. Visszamenőleg a már befizetett díjakra és az egész szarra. Ha a munkaadó havonta tízezer forintot fizetett be, akkor ez alapból évi 120 ezer forint utáni adókötelezettséget jelent. És ugye nem kell mondani, hogy nem volt mindig egykulcsos az szja, volt az 36 százalék is, ráadásul az egyéni járulékokat is hozzá kell adni. Ez tízezer forint után - csak a hatályos szabályok szerint számolva - évi majdnem 50 ezer forint. Ezt rögtön be kell tenni, utána meg lehet gondolkodni azon, hogy fizeti-e maga után a díjat a szerencsétlen, vagy hagyja a francba az egészet. Előbbinél elmondhatja, hogy kötött egy biztosítást, amire nem volt szüksége, utóbbinál meg keresett nagyjából tíz forint húsz fillért.

A konstrukció ebben a formában azért felháborító, mert a munkavállalót szívatja meg a munkaadó és a biztosító is elég keményen. A történetnek van azonban egy másik aspektusa is, amit viszont már elindítani sem lett volna szabad. Mert mi van akkor, ha a munkaadó és a munkavállaló lényegében ugyanaz? Az önfoglalkoztatók korlátlanul lapátolhatták át a pénzt olyan béren kívüli juttatásnak hazudott megtakarításba, amelyben saját maguknak fizették a biztosítás díját. A vállalkozás el tudta számolni költségként, a munkavállaló pedig adómentes juttatásként zsebre tehette a lét.

Ebből a fasza kis termékből szedte be Járai Zsigmond CIG Pannóniája a bevételének java részét, köszönhetően a mindig becsületes és tisztességes Brokernet ügynököknek - más biztosítók is alkalmazták ezt, de a CIG volt az, amelyik ebből tudott iszonyatosan durva növekedési mutatókat produkálni. 

Na, hát ennek ha nem is lesz vége, de sokkal kevésbé lesz népszerű. Az szja módosítás tervezete ugyanis kimondja: jövőre nem a könyvelő meg a biztosító fogja megmondani, hogy mi lesz kockázati biztosítás, hanem a tények. Vagyis ha csak akkor jön a lé, ha az alany elpatkolt, akkor kockázati a biztosítás, és erre lesz érvényes az adómentes díjfizetés - praktikusan ilyet érdemes kötni egy bányászra, ipari alpinistára vagy tűzoltóra. Ha a biztosításból akkor is van kifizetés, ha az ipse életben marad, akkor az nem kockázati, nem adómentes, csókol anyád, a libatömő. Annyi rést hagy a szabály, hogy mivel az ilyen konstrukció mégis jobb, mint a semmi - főleg annak, aki eladja -, jóllehet adómentes nem lesz, de csak a díj 1,19 szeresének 16 százaléka lesz az adó plusz 27 százalék eho.

Ebben az az igen remek, hogy nem lehet majd kibarmolni a munkavállalóval: a főnök nem zsarolhatja meg azzal az alkalmazottat, hogy mehetsz, mucika, de akkor a gatyádat is adóra költöd. Az új verzió szerint ugyanis a cucc béren kívüli juttatás lesz, ami az adóterhen kívül azt is jelenti, hogy a munkáltató fizeti az adót. Vagyis ha jön a lapát, a főnöknek nemcsak a végkielégítés miatt kell kikészíteni a bukszát, hanem a céges unit linked adójához is. Vagyis górékám vagy nem fogja kirúgni a munkavállalóját, vagy ha annyira meg akar szabadulni a tőle, kifizeti a rászakadó adót. Ja, persze grátiszban tovább is fizetheti a biztosítási díjat, ha ahhoz van kedve. Nem kell nagy tudósnak lenni ahhoz, hogy egyértelmű legyen: ezt a kockázatot nem fogják vállalni a munkáltatók, inkább vesznek egy raklap Bözsiutalványt.

Azért mielőtt gyűjtést kezdenénk Zsigáéknak, azt is el kell mondani, hogy elég jó dealt kötött a CIG a kormánnyal. A megkötött biztosításoknál a változás csak 2016-tól lesz érvényben. Az indoklás szerint három év elég az átállásra. Nahát, de miért is három év? Mert a mesebeli sárkánynak is annyi feje van? Lószart. Épp ennyi idő után kapják meg a befizetett díjakból a jutalékot a derék brokernetes ügynökök. Ekkor már nekik szart se hoz a biztosítás, ezért szokták újrakötni - újabb jutalékért persze. Már csak azt várom, mivel jön elő legközelebb a CIG.

Ha választhatnék, melyik párt képviselőivel menjek el berúgni, nem lenne kétséges, hogy az LMP-sek lennének a befutók. A jóarcarány itt a legmagasabb, Karácsony Gergő talán az egész mai mezőny legértékesebb politikusa, Vágó Gábor dumájánál csak az arcszőrzete viccesebb, az agrárszakértő Szabó Rebitől pedig szívesen megtanulnám a tehénfejés technikáját is.

Lelkesen vártam hát a napot, amikorra a párt a friss gazdasági programjának (pdf) bemutatását ígérte. A konkurencia korábbi tevékenységének ismeretében már önmagában az is dicséretes, hogy az LMP gazdasági szakértői kirakták a faszukat az asztalra. A Fidesz ugyebár nulla programmal hozta össze a kétharmadot, mert a hülye nép azt hitte, a kommereknél nem lehet többet lopni. A maszop viszont most megy ebbe az irányba, szociális demagógiában már közelítik az ellenzéki Fideszt, de konkrét komoly ötletet addig egyet sem mondtak.

Ehhez képest tehát főleg komoly eredmény, hogy a zöldek komolyan vették a feladatot és előálltak egy majd' 200 oldalas dokumenttel. A művet olvasva azonban nagyon vegyes érzelmek kerítettek hatalmukba: a jó ötletek keverednek az elképesztő dilettantizmussal és a hihetetlen naivitással. A mű leegyszerűsítve arról szól, hogy milyen profin el lehetne itten költeni ilyen-olyan nemes célokra sok százmilliárd forintot, mert ha a Fidesz eltakarodna a faszba, akkor azonnal itt állna a pénz hegyekben.

A fülkeforradalmár banda elkúrásáról szóló bevezető nyilvánvalóan helytálló megállapításai után azt próbálják számszerűsíteni, hogy mennyibe kerül az országnak a jelenlegi rezsim uralkodása. Orbán árát összességében nagyjából 2900 milliárd forintra teszik, szétbontva ezt a következő nagyobb részekre: haverok ára 450 yard, hivalkodásé 605 milliárd, a gőgösségé 600, hiteltelenségé pedig 1243.

Utóbbi a legnagyobb szám, kezdjük ezzel. A kamatfelár az LMP szerint 555 milliárd, vagyis szerintük ennyivel kisebb lenne a finanszírozási költség, ha nem a Fidesz lenne kormányon. Ez a szám nyilván egy blöff, csak annyit tudunk, IMF-fel az oldalunkon valamennyivel alacsonyabb hozam mellett mennének el a kötvényeink.Az 555 milliárd számításához azt a dilettáns módszert választották, hogy megnézték, mennyi a csehek csődkockázata és az e feletti finanszírozás árát verik a kormány nyakába. Még gagyibb megoldás a forint gyengülésével beszorozni a devizaadósságot és kimutatni, hogy 825 milliárdot kúrt el a Fidesz. Mert nyilván a kormány sara is a forint régiós alulteljesítése, de ez egy pillanatnyi helyzet, ráadásul sok egyéb tényező is befolyásolja. A szakértés megírása óta például a forint jelentősen erősödött, kurvára nem is stimmelnek a számok.

A gőgösség áránál az egykulcsos adórendszerre történő átállás miatt valóban kiesett százmilliárdok mellett a feketegazdaság növekedése és a nyugdíjrablás szerepel, a haverok címszó alatt pedig a baráti cégek kitömése a vezérvonal. Azt sajnos nem veszik figyelembe, hogy a munkák jó része nem volt felesleges, csak más olcsóbban végezte volna el azokat, mint a Közgép. Mégis a Simicskáéknak juttatott állami megrendelések teljes összegét (288 milliárd forint) számítják be nyúlásként. A hivalkodás áraként főleg a felesleges presztízsberuházások szerepelnek a stadionépítésektől a ruszkiktól megvett Mol-részvények árfolyamveszteségééig, utóbbinak értékelése szintén erősen vitatható.

Odabasz tehát a progi a köcsög Fidesz nyakába 2900 milliárdot, majd közli, hogy biztos ami zicher alapon ebből ha elhúznak, az első évben csak 467 milliárd az, ami tuti megspórolható. Az alternatív költségvetési javaslat tehát azzal számol, hogy a fideszcsürhe tiplije esetén séróból terem ennyi gempa, de mivel ennél többet költenének, szereznek még egy kis virtuális lét. Itt jön be az adórendszer átalakítása.

Nem meglepő, hogy az egykulcsos rendszert a halálba zavarják, mondván, igen igazságtalan. Szárnyathy kolléga is kifejtette, hogy önmagában ez nem feltétlen igaz, de mivel Orbán nevével összenőtt az egykulcsos, naná, hogy defaultból tolja az ellenzék, hogy csak fos lehet. Helyette az LMP-nél jön egy olyan szuperrendszer, mellyel a 80 százalék jól jár és még a költségvetés bevétele is nő 283 milliárddal - ahogy azt Móricka elképzeli. Vissza a progresszív adórendszerhez, 3 kulcs, évi 4 milliós bruttó felett már 45 százalékos kulcs, szegényeknek visszahozzák az adójóváírást. Az üzenet az, hogy szopjanak a gazdagok, lehetőleg lovat, a jól keresők terhei az egykulcsoshoz képest akár duplázódhatnak is. Azzal azonban nem számolnak, hogy az így megfingatott milliomos polgártársak megtalálják a módját az adóoptimalizálásnak, nagyon elszálltnak tűnik az ebből a rendszerből várt közel 300 milliárdos plusz bevétel. S még 40 yardot beterveztek a vagyonosodási vizsgálatokból is. 

Szopatnák még a multikat is, mondván nem kell őket adókedvezményekkel támogatni, ha nem tetszik nekik az ország, menjenek a beruházásaikkal picsába, majd gyártanak a hazaiak - ez már Matolcsyt közelítő dilettantizmus. A társasági adókedvezmények visszavágásából remél az LMP 70 milliárdot, a büdös közlekedési eszközök környezetvédelmi adójából 183-at - ez legalább nem egy populista faszság, utálná a nagyközönség és jól megszívná a kisvállalkozók egy része is. Túlságosan kifejtve a programban ugyan nincs, de az eszetlenségeiről ismert Levegő Munkacsoport javaslatára a repülőjegyeket is megadóztatnák. Van rá sok példa, hogy külföldön is így megy, sajna az kimarad az indoklásból, hogy vannak országok, ahol akkora bukta lett, hogy visszavonták - például Hollandia.Máshol is vitatják, mert a repjegyek áremelkedése visszavetette a turizmust.

Miből növelne tehát költségvetési bevételt az LMP? Orbántalanításból, igazságosnak tartott szja-emelésből és új zöldadókból. Tényleg ennyi tudtok, bazmeg? Az a gond, hogy itt felmegy a pumpa és az amúgy egész értelmes kiadási célokat már nincs kedve az embernek komolyabban végignyalni. Pedig egész korrekt kis kkv-támogató javaslat van, egy kis kétkezimunkás-foglalkoztatást támogató járulékkcsökkentés is befigyel és ha nem stagfláció közepén ülnénk a trágyadomb közepén, a legnagyobb örömmel támogatnám az oktatásba nyomott százmilliárdokat is. Így viszont tarisznyás bölcsészek álomvilágára épülő légvár az egész. Van már egy agyalágyult unortodox álmodozó miniszterünk, kell a fasznak egy dilettáns álmodozó klón. 

ÍDe nem baj skacok, úgyse kerültök a büdös életbe választási győzelem közelébe, ha meg véletlenül szükség lesz rátok egy koalícióban, elbohóckodhattok a környezetvédelmi és a honvédelmi minisztériumban. S persze az agrárban, Rebit oda. Most viszont menjünk inkább, rúgjunk be jól, Jávor Benőt meg kérjük meg, tekerjen egy spanglit.

Hegedűs Zsuzsa-jelenségen ezt értem: túlfizetett miniszterelnöki tanácsadó bálna Audival furikázik és Teréz anyaként malacokat meg naposcsibéket osztogat a periférián élőknek akkora reflektorfényben, amelyet civil szervezet még nem kapott (az importkonzervekkel bizniszelő Földesi-Szabót ide nem számítva). A továbbiakban nem azzal szeretnék foglalkozni, hogy helyes-e, ha egy miniszterelnöki tanácsadó havi egy misit visz haza, és hogy mennyire gyomorforgató, hogy eme tanácsadó saját, korábban tök érdektelen alapítványát promózza kihasználva a tűz közelségét. (Amúgy rohadtul nem helyes és baromira undorító.) Azt szeretném megmutatni, mennyire káros, ha mesterségesen és nagyon durván beavatkozik az állam a civil szerveztek működésébe.

Alapvetően a válság, a recesszió és az egyre növekvő elégedetlenség miatt csökken az emberek adakozási hajlandósága - nem arról van szó, hogy ne dőlne meg egy-egy gyűjtési rekord, hanem hogy összességében egyre kevésbé van miből adni. Ezt tetézte, az egykulcsos adó, amit azok a civilek szívtak meg, amelyek jelentősebb felajánlást kaptak az egy százalékokból - hiszen kisebb adónak kisebb az egy százaléka is. A 2011-es kilencmilliárd helyett az idén csak hétmilliárdot kaptak a civilek. Vagyis már a kiindulás is szopás.

És jött Viktor kedvenc szociológusa, aki nyilván baromi jó tanácsokat tud adni, és elkezdte a főnök fülébe sugdosni, hogy neki is van ám alapítványa. No, nem is kellett több, a tévét, lapokat, mindent ellepett, hogy van itt egy szervezet, amely teljesen másképp kezeli a szegénységet. Nem halat ad, hanem megtanít halászni. A gondolattal önmagában nincs is semmi baj. Azzal viszont annál inkább, hogy a csapból is ez folyik: legalább hetente egyszer valami híradónak álcázott szarban beszámolnak az újabb malacszállítmányról, valóságshow szereplők szerveznek gyűjtést, mert az milyen jól néz ki, amikor végtelenül primitív emberek éppen nem bebasznak, hanem érzelgősködnek öt percet azon, hogy sok gyerek hetente csak egyszer eszik normális ételt. És legyen ez a kultúra része is, úgyhogy vetélkedőkön is legyen már kérdés, hogy mi a neve Hegedűs Zsuzsa alapítványának.

A siker megdöbbentő. A Minden Gyerek Lakjon Jól Alapítvány 2010-ig sehol sem volt. Az egy százalékokért nem is szállt versenybe, először az idén kerültek fel a listára. Két évvel ezelőtt az alapítvány teljes évi bevétele 79 millió forint volt, az első kampányát 2010 elején indította. A tavalyi mérlegét még nem tette elérhetővé, de beszédes, hogy csak a legutóbbi Való Világ sorozatban 170 millió forintot kalapoztak össze. Az idénre pedig 183 milliós költségvetéssel számolnak a 2012-es akció megvalósításával kapcsolatban - amelyben nincs benne sem a működési költség, sem a személyi és egyéb ráfordítások, sem más tevékenység. Az idén 19 millióval startolt az egy százalékos felajánlások összege. Vagyis két év alatt nulláról a százmilliós (ha nem milliárdos) alapítványok közé került.

Ez első körben kibaszott nagy büszkeséggel kellene, hogy eltöltsön bennünket, ám jobb nem elfelejteni: az adakozási kedv nem nőtt, az embereknek nincs több pénze, és az egy százalékos felajánlás összértéke milliárdokkal csökkent az szja változások miatt. Vagyis mi történt? A miniszterelnöki tanácsadó döbbenetes médiazajt keltve szóhoz sem engedte többi alapítványt, így mesterségesen és brutálisan vette el a levegőt és a lehetőséget a tőlük.

Az egyik nagy szívó a Gyermekétkeztetési Alapítvány. A Gyea 2010-2011-ben évente több mint egymilliárd forintból gazdálkodott, ennek java része persze állami támogatás, az adományok értéke százmilliós nagyságrendű volt. A szopóroller ott indult el, hogy az egy százalékokból harmincmillióval kevesebbet kaptak, 86 helyett 57 milliót - ennek csak egy része magyarázható a csökkenő szja-val. Az idei évről pontos adatok még természetesen nincsenek, de sosem látott mélységben van az alapítvány támogatottsága.

Alapvetően kurvára mindegy, hogy ki segít - gyermekétkeztetés vagy lakjanak jól a gyerekek, az elnevezés tök mindegy. Az viszont már baromira nem az, mit hoz és kinek hozza. A Gyea ugyanis készételt hoz, Hegedűs Zsuzsáék meg növendék malacot. Ez egyrészt azért jelentős különbség, mert a malacot legkorábban is fél év múlva lehet megenni, ami sokat nem segít azon, aki most éhezik. Másrészt baromira nem ugyanazok kapják a malacot, mint akik a főzeléket - a nyóckerben a balkonládában például nem él meg a disznó. De az a nyóckergyerek ugyanolyan éhes lesz holnap is.

HZS kiszorította a médiából a hasonló profilú szerveztet - valószínűleg nem direkt -, ám nem teljesen ugyanarra a körre lő. A közös halmaznak mindegy, de például a városi csórónak rohadtul nem. Egyik pillanatról a másikra szakadnak meg folyamatok, mennek gallyra kapcsolati hálók, maradnak támogatás nélkül rászorulók, mert - talán egy fasza kis szociokírsérlet miatt - most más a menetrend. 

Ennél is nagyobb probléma, hogy pár év múlva már nem lesz ennyire túlhájpolt a malacosztás sem, vagyis HZS is visszakerül nagyjából oda, ahonnan felszívta magát. Csak egy nagy árkot fog maga után hagyni. A támogatások nem fognak ugyanis automatikusan átcsoportosulni más alapítványokhoz, hanem elapadnak. Vagyis egy két- vagy hároméves nyomulás miatt újra kell kezdeni mindent. Ez aztán kibaszott nagy felelősségvállalás.

Aki hiányolta a Gazdasági Versenyhivatal szigorát az állami cégekkel szemben, kedden végre igencsak meglepett arcot vághatott. Lesújtott a vasököl, pont oda, ahova köll: egymillió forintra büntették a Malév nevű légitársaságot. Nagyon helyes: ezek a genyák tényleg azt képzelték, hogy büntetlenül megúszhatják az "akció és a helyallokációs rendszer közötti összhang megteremtését"?  

Tessék? A nemzeti légitársaság már rég bedőlt ? Nem probléma. A szabály az szabály, a szerv legyen szigorú, nem csak állampolgári jog hülyének lenni (copyright by S. Lajos), ezt a titulust a tisztelt Versenytanács is magának vindikálhatja.

Milyen kár, hogy más ügyekben már nem feltétlen jellemző ez a karakán hozzáállás.Megmondta a Gyula, hogy a GVH lófaszt se tud csinálni, ha ő maga dinnyekartellezik. Így is lett: "a magyar versenyhivatal szakértőinek megítélése szerint a versenytörvény hatálya ebben az ügyben nem terjed ki az állami szereplőre".

Meg általában a mezőgazdaságra se, Gyula úr úgy támogatja az adófizetők pénzéből a versenyképtelen magyar alma termelőit, ahogy akarja. A Vezértörpe versenyhivatali helytartója meg is magyarázta: a versenyjog nagyobb empátiával kezeli a gazdákat, mint más piaci szereplőket. Még szerencse, hogy a ki nem használt kapacitásokat más területekre át lehet irányítani, olyan mégse lehet, hogy pasziánsszal, vagy íróasztalon kúrással múlassák az időt a derék GVH-s kivizsgálók, miközben a közszférában tarol a fűnyíró.

Amikor például Blikk Tóni banki kartellt kiáltott, a versenyügyi szakértők gyorsan megtanakodták, mi a helyes teendő. Két hónap után el is indult a nagy banki razzia és azóta is vizsgálódnak, noha a mocsok internetes adatbázisok már rég megmondták, erős nyomás kell ahhoz, hogy itt kartellt találjanak.

A GVH átvétele szinte észrevétlenül zajlott le 2010-ben. A már két cikluson át jó munkát végző elnök éppen lejáró mandátumát a fiúk nem hosszabbították meg, jött helyette őrködni a tisztességes verseny felett egy versenyjogban nem túl jártas bennfentes kereskedő. A két alelnök vette az adást, fel is húzták a nyúlcipőt iziben.

A jelek szerint azonban a szakmai stáb nem cserélődött ki teljesen. Már az előző érában is ott voltak azok a zsenik, akik nyilván hosszú és alapos vizsgálat alapján keményen megbüntették a már rég csődbe ment SkyEurope-ot.

Eltűnt hát a függetlenség, de örvendjünk, legalább a hülyeség állandó.

Egyszerre zseniális és undorító. Bődületes siker, luxuskocsin furikázó értékesítők, hatalmas házukat elvesztő, csúnyán bepalizott befektetők. Az MLM-rendszer csúcsra járatása, az ügyfelek szerződés utáni magasról leszarása. Ez mind a Brokernet nevének hallatán juthat az eszünkbe. 

A semmiből lett a pénzügyi közvetítés csúcsragadozója ez a társaság, pár év alatt eljutva odáig, hogy a legnagyobb biztosítók könyörögjenek nekik, árulják az ő termékeiket is. Iszonyatos nagy bizniszt hoztak össze maximális kreativitással, elsöprő lendülettel, de legfőképpen az ügyfelek gátlástalan átbaszásával.

Most szakad a cég, kétfelé. Ahogy beszart a piac, a sokmilliárdos tulajok nem bírják ki egymás mellett és külön utakon folytatják. A szív megszakad.

A termék, melyre mindent alapoztak, önmagában akár még vonzónak is tűnhet. Befektetési egységhez kötött, vagy unit-linked biztosítás a neve, ehhez képest biztosítási rész alig van benne. Befektetési termék ez, amit azzal az ígérettel lehet eladni, hogy meggazdagodhat belőle az ügyfél. A probléma ott kezdődik, amikor a gátlástalan, magát tanácsadónak nevező ügynök a gyorstalpalókon fanatikus előadók által a fejébe vert legocsmányabb dumákkal hülyíti bele a termékbe az ügyfelet, gyönyörű múltbeli hozamokat mutató grafikonokkal vetítve a jövőt. 

A unit-linked fontos jellemzője, hogy picsa drága. A biztosító akkorát szakajt rajta, hogy a lúzer ügyfél által teljesített éves befizetés 150-170 százalékát perkálta ki a fénykorban jutalékként az ügynöknek. Vagyis eladott például a brókernetes egy biztosítást 300 ezer forintos első éves díjjal, ami után közel félmilliós jutalékot kapott a biztosítótól. El lehet képzelni, mekkora költségei vannak ennek a szarnak a vevője számára, ha egy 10 éves konstrukció esetén másfél éves díjbevételt megkap az ügynök és a végén a még a biztosító is kaszál.

Ráadásul amit egy ilyen unit-linked biztosítás tud, bárki összerakhatja magának mezei befektetési alap és sima kockázati biztosítás kombinációjából, töredék költséggel. De pénzügyi kultúra a béka segge alatt, a brókernetes ügynökök pedig olyan kiképzést kapnak a fejtágítókon, hogy a legnagyobb kupac trágyát is lenyomják bárki torkán.

A hálózatépítés valóban zseniális volt. Majd minden bapalizott, aki megvette a biztosítást, felkérést kapott, hogy lépjen be a rendszerbe, szervezzen maga alá újakat. Akik szinteket léptek, hamar hatalmas pénzeket kerestek. A szekér olyan sokáig ment, hogy a csúcson állók sokszoros milliárdosok lettek, a leggazdagabb magyarokat felsoroló listák oszlopos tagjai, de még az 5.-6. szinten állók is luxusautókkal furikáztak. 

A legocsmányabb átkúrás még megér egy misét. Amikor összekapcsolták a hitelt a unit-linkeddel, az volt a duma, hogy a meglevő lakást elzálogosítva, az arra felvett hitelből kell befektetni, mert a hozam jócskán túlszárnyalja a hitelkamatot, vagyis pénz nélkül, a semmiből lehet nagy nyereséget gyártani. A legtriviálisabb közgazdasági összefüggések egyike, hogy ezt csak igen magas kockázat mellett lehet megcsinálni, de a brokernetes ügynökök ekkoriban azt az igét hirdették, hogy Kína növekedése 2050-ig nem áll meg, az ottani tőzsde még évekig szárnyalni fog, komplett idióta, aki ebből kimarad. A dolog vége ismert: befektetések értéke zuhan, hitelkamatot nem tudja az ügyfél fizetni, volt egy háza, most meg csövezhet az utcán.

Az elmúlt évtized egyik legnagyobb magyar cégsikerének alapja tehát az ügyfelek többrendbeli félrevezetése volt. Legalább 10 ismerős sztorijából ugyanaz a kép állt össze: szerencsétleneknek egyáltalán nem mondták el a kockázatokat és azt az apróságot se, hogy az első 3 év alatt akkor is csak hatalmas buktával lehet kiszállni egy unit-linked-ből, ha amúgy a befektetés jól működik. Ennek kapcsán az pedig már tényleg a mocsokság csimborasszója volt, hogy a 3 év meglevő ügyfeleket az ügynökök elkezdték "átkötni": rádumálták őket a meglevő szerződés felmondására és egy új, modernnek mondott szar megkötésére, hogy megint nyúlhassák a jutalékot.

Nekik kellett volna így járniuk, lexikon, biztosítás, egyre megy:

A Brokernet-henger elképesztő hatékonysággal működött. Annak a biztosítónak a termékét tolták, mellyel a legjobb megállapodást kötötték. A termékfejlesztésért felelő Kostevc Péter kegyeiért versengtek a biztosítók, közben Kósa Erika építette a hálózatot. Arra is figyeltek, hogy megpróbálják szalonképessé tenni magukat, támogatni kezdtek például sportolókat. Felvették a szakszerű pénzügyi tanácsadó imázsát, noha a történet soha nem szólt másról, mint az ügynök számára legnagyobb jutalékot biztosító termék értékesítéséről.

Ügyesen lekenyerezték a sajtót is. A gazdasági lapokban ma is tematikus oldalakat szponzorálnak, s konferenciákat támogatnak. Jó húzás, olcsón elérték, hogy a geciségeikről senki se írjon. Illetve csak majdnem, mert a HVG és a Figyelő kimaradt, utóbbi néhányszor komolyabban nekik is rongyolt, aztán történhetett valami a háttérben, mert a történet egy tövig benyalós Kostevc-interjúval végződött.

A szopórollerre végül nemes egyszerűséggel a válság ültette fel a céget. Elfogyott a pénz, kinek van ma évi több száz ezer forintja befektetésekre? Meredeken csökken a magyarországi unit-linked értékesítés, hitelt sem lehet eladni, a brokernetes piramis alján levők megélni se tudnak, de a tetőn ücsörgő Kósának is szűk már a Bentley. Nem lehet tudni, min balhéztak össze Kostevccel, csak látszik, hogy a pénzeszsákon ülve elcsitultak az ellentétek, de a fostalicskát már nem hajlandók együtt tolni. Hol van már a tőzsdei bevezetési terv?

Érdekes kérdés, hogy mi lesz most. Bizonyára mindkét nagyarc meg akarja tartani a legjobb ügynököket, akik most dilemmáznak, hogy kivel tartsanak. Kósa fejében bizonyára ott van az új stratégia, de egy korábbi értékesítési guru, Balázs Attila is így gondolta, amikor kiszállt és nem sokra vitte a Bridge Hungary-vel.

Akárhogy is lesz, a válság és az elszegényedés kevés pozitív hozományának egyike, hogy még a legpofátlanabb hazug ügynökök sem tudnak eladni, kevesebb naiv lúzer sétál bele a a fanatikus brokernetes ügynökök csapdájába. Jelen pillanatban a potenciális magyar ügyfelek és a teljes biztosítási és befektetési piac számára is az lenne a legjobb, ha a kettészakadt cég mindkét fele eltűnne a faszba a süllyesztőben. Amire persze sok esély nincs, de talán megégették velük magukat annyian, hogy a következő gazdasági fellendülésben az új generáció tagjait már nem tudják majd olyan magas hatékonysággal beszopatni az ügynökök, mint ahogy azt a brokernetesek a fénykorukban tették. 

A héten bejelentett 400 milliárd forint értékű csomesz azt mutatja, hogy mivel eddig sem volt semmi koncepció abban, amit a kormány adópolitika címén művelt, ezen erre kis időre már nem is nagyon kíván változtatni. Nem egyértelmű, hogy az eddig módosítások célja voltaképpen micsoda - azt leszámítva, hogy PÉÉÉNZ. Ha 2010-től nézzük az intézkedéseket, és jótékonyan figyelmen kívül hagyjuk az egyértelműen bevételnövelő célzatú elemeket (a teljesség igénye nélkül: bankadó, ágazati különadó, egyéni járulék emelése), egyszerre van jelen az állam kivonulását jelképező lépés, s egyszerre az is, hogy az állam bekérezkedik a nappalinkba, felrakja a lábát az asztalra, és vizet kér.

Az egykulcsos adót lehet szeretni és nem szeretni, önmagában sem nem jó sem nem rossz. Az egy dolog, hogy Európa kulturáltabb felén ilyen nincs, de ennek, azt leszámítva, hogy nagyon jól hangzik, jelentősége nincs. Az egykulcsos rendszerrel az állam lényegében nem kíván beleszólni semmibe. Nem minősíti az állampolgárait sem kor, sem családi állapot, sem jövedelem szerint. Abszolút igazságos rendszer - azzal lehet vitatkozni, hogy egy társadalom elég-e ha csak igazságos, vagy szükséges-e az is, hogy empatikus legyen.

Az egykulcsos adót alkalmazó állam - érdemes ide sorolni az szja mellett az egykulcsos áfát is - azt vallja, hogy szociális elemeknek nincs helye az adórendszerben. A szociális problémákat külön rendszerben kell orvosolni. Vagyis nincs helye kedvezményes kulcsoknak sem az áfában sem az szja-ban. Ezeket a kedvezményeket ugyanis - szól az ellenérv - azok is igénybe tudják venni, akik nem szorulnak erre rá, vagyis a gazdag ember is fűt és eszik kenyeret. A szociális kérdéseket külön segélyezési, támogatási rendszerben intézik. Az állam - mivel sokat nem tesz állampolgáraiért - viszonylag alacsony adókulcsokat alkalmaz, mondván minél több maradjon a lakosságnál, s majd ő eldönti, hogy mire van szüksége.

A másik, ha úgy tetszik, progresszív adórendszerben az állam deklaráltan támogat csoportokat. A legegyszerűbben az alacsonyabb kulccsal, vagyis minél többet keresel, annál inkább meg kell köszönnöd a lehetőséget a többi honpolgárnak egy magasabb adózási sávval. A több sáv az szja-ban és az áfában is jellemzően megvan (kivétel ez alól például Dánia, ahol egyetlen 25 százalékos áfakulcs van). Az áfában az állam nemcsak azt döntheti el, hogy melyek az alapvető élelmiszerek, hanem hogy milyen egyéb "fogyasztást" kíván támogatni. Szóba jöhet a kultúra, az oktatás, a nagy munkaigényű szolgáltatás (például biciklijavítás), a turizmus, lényegében bármi. Ez a rendszer bonyolult, annál bonyolultabb, minél finomabb. Az eltérő kulcsok mellett adókedvezmények is vannak, itt is az állam dönti el, mit támogat: gyerekvállalást, öngondoskodást, befektetési hajlandóságot.

És a tízforintos kérdés: melyik verziót alkalmazza most a kormány? Öööö... Igen, ezerrel nyomja, hogy egykulcsos adó, de az egykulcsos adó élét elveszi a családi adókedvezménnyel. Amivel meg ugye az a helyzet, hogy háromszázezres havi fizetés alatt nem lehet kihasználni a valóban jelentős, három vagy több gyerek után járó kedvezményt. Három gyerek havonta 99 ezer forinttal csökkentheti az adót, ám az adatok szerint ebből a 99 ezerből átlagban csak 39 ezret tudtak kihasználni a sok gyerekesek - többségük túl keveset keres ugyanis ehhez. Persze van aki baromi jól járt. A legtöbbet egy 12 gyereket nevelő munkavállaló szakított: ötmillió forint adót spórolt 12 hónap alatt, ehhez legalább két millás fizetés kellett. Nyilván nem kell sajnálni egy focicsapatot és cserekapust nevelő állampolgártól az adókedvezményt, de tény: ezzel a rendszerrel elég erősen odabaszott az arányos egykulcsosságnak a kormány.

És ez még csak az szja. Az áfában olyan szinten belepofázik a kormány, hogy mi a jó és mi nem, hogy az már az értelmezhetetlenség határát súrolja. Elég csak arra gondolni, hogy a tejtermékeket első körben alapvető élelmiszernek ítélte a kormány, majd kikötötte: a trappista sajt kedvezményes, a camembert viszont nem. Az ötkulcsos áfa ötlete pedig mindennek a baromságnak lett volna a csimborasszója. Még 2010-ben azzal magyarázta a kormány az egykulcsos adó bevezetését, hogy több százmilliárd forintot hagynak az embereknél, ám 2012-ben már Viktor úgy látta, hogy majd inkább ő mondja meg, mire érdemes költeni: "A társadalmi igazságosságot nem akkor kell számon kérni, amikor az emberek elvégzik a munkájukat, és megkapják az azért járó jövedelmüket, hanem amikor elköltik azt."

Nem az számít, hogy az ötkulcsos áfából nem lett szerencsére semmi, hanem a nagy zavar a fejben. Hogy mi a szart is akarunk voltaképpen? Segít ezen a most bejelentett 400 milliárdos csomag? Nem nagyon. Bár első pillantásra úgy tűnik, most fog kiteljesedni az egykulcsos adó - hiszen a félszuperbruttó kivezetésével együtt az egyéni járulékplafon is meg fog szűnni, vagyis minden munkavállaló egyazon kulcsok szerint adózik majd. Csak az a baj, hogy ebben nagyjából annyi a tudatosság, mint amennyi az ész az amőbát játszó csirkék fejében. 

Lehet végre örülni, de nagyon. Az unortodox álomgyáros kifogott egy józanabb pillanatot és egészen épeszű dolgokat is belecsempészett a friss megszorító csomagba. Lehet persze kárörvendeni is. A legnagyobb kuruc szabadságharcos levághatatlan jobb keze végre akkorát taknyolt, mint az ólajtó: nagy nehezen beismerte, hogy minden, amit eddig mondott növekedésről, kilátásokról, az egyedül az ő elbaszott agyában létezett.

Lehet még persze röhögni is a hazugsággyár működésén. Vicces, ahogy az MTI az összes hírében, majd ma reggel a pártlap is ragaszkodik az "egyenlegjavító intézkedések" szakkifejezéshez, de ettől még a nagy büdös helyzet az, hogy az elmúlt 2 év brutális elbarmolásának kvázi beismerését kenhetjük a hajunkra.

Persze ünnepeljenek csak a londoni elemzők és a pénzpiacok: igazuk van, a rövid távon gondolkodó befektetők számára kétségtelenül örömhír az, ha végre nem kell csalódniuk a magyar kormányban. Tündér Györggyel szemben a várakozások annyira alacsonyra süllyedtek, hogy már az is ujjongást vált ki, ha fél szemmel felismeri a realitásokat, s klasszik megszorító lépésekben képes gondolkodni. 

Olyan, mint a magasugró, aki soha nem ugrott át többet 100 centinél, de elsőre 180-ra teszi a lécet, s közben új technikát is feltalál: hassal ugrik, nem háttal, ahogy mindenki más. Hosszú szerencsétlenkedés után 120-ra viszi le a lécet, ekkor már fetreng a röhögéstől a publikum. Aztán leveri még a 100-at, majd amikor a 80-at megugorja egy rúdugrótól lenyúlt rúd segítségével, háttal, fergeteges ünneplés, ő a sztár.

A gond az, hogy ő sajnos nem csak magából csinált 2 éven át folyamatosan bohócot, hanem igencsak a mi faszunkkal veri a csollányt. Tízmillió szerencsétlen ember, illetve gyerekeink jövőjét kúrta szét, ezért aztán legfeljebb egy fellélegzést érezhetünk most a nagy öröm helyett. Aki a múltat végképp eltörölni képes, az persze jó irányba tett lépésként szemlélheti a friss csomagot. De aki pár évnyi memóriával rendelkezik, inkább csak szánalmat érez és nem fogja fel, miért nem lehetett a kezdetektől ezt csinálni? Mára már nyugdíjrablás nélkül is kifelé állhatott volna szekér és csinálhatták volna jövőre a választási költségvetést. És az agresszív, demokráciát szétverő csürhe simán nyerhette volna 2014-et választási csalás nélkül is.

Persze ha szigorúan megvizsgáljuk az intézkedéseket, akkor az jön ki, hogy nagy valószínűséggel ez sem elég a költségvetési lyuk betömésére. Potom 200 milliárd hiányozhat, de ez már tényleg bagatell az eddigiekhez képest. A legnagyobb spórolást hozó lépések közül talán a tanárokkal való kibaszás a legfájdalmasabb, az viszont ha nem is komoly szakértelemre, de legalább némi nyitottságra vall, hogy lenyúlták a bolgároknál már bevált modellt a pénztárgépek adóhivatalba bekötésére. Persze ha ezt is úgy csinálják, mint az útdíjat, ahol a bevételt már rég betervezték, de rendszer kiépítésére az utolsó utáni pillanatban írták csak ki a közbeszerzést, akkor lófasz lesz itt, nem 400 ezer online pénztárgép decemberig.

Trükközés is van persze, ahogy kell, a tanárokon például nyilván nem lehet 78 milliárdot spórolni, ha csak nem fizettetik ki velük az adót a meg nem kapott fizuemelés után is. A nagyon gazdagok is megtalálhatják a módját, hogy kibújjanak a megemelt tb-plafon miatt rájuk háruló extra kiadások alól. Van egy feltétele annak is, hogy összejöhessen az 55 yard nyerő az uniós társfinanszírozás visszafogásából: az IMF-fel történő megállapodás. Talán tettek tehát egy hangyafasznyi lépést a csomaggal a Valutaalap felé, főleg, hogy a "Mocskos geci IMF" fedőnevű népbutító hazugságkampány megszervezésére is lehet már jelentkezni.

Maradt tehát még lyuk, meg megvalósíthatósági kockázat, de annyit nagyvonalúan el lehet ismerni, hogy miután az elmekárosult unortodox banda nekiment a falnak, a nagy koppanás után a kényszert azért felismerte: ha nincs ortodox megszorítás, nincs pénz. A Vezértörpe uniós vízióját tudjuk: Brüsszelnek kuss a neve, de tolja a zsét. Most nem volt mese, ha borul a hiánycsökkentés, elzárják a pénzcsapot. Négy éve a piac befagyása kikényszerítette az IMF- mentőcsomagot, most az uniós pénzek elvesztésétől való félelem kúrta ki a szemétdombra az unortodox álmodozás gazdaságpolitikáját. 

Egyszer látnánk azt, hogy külső kényszer nélkül hoz bármelyik kormány hosszabb távon is előremutató intézkedéseket. Sajnos amíg ez nem jön össze, marad a leszakadás, süllyedés a saját szarunkba.

Az IMF nem kér semmilyen megszorítást Magyarországtól - mondja az MTI-nek az IMF külkapcsolatokért felelős igazgatója. Teljesen biztosak lehetünk abban, hogy ez így van, és Gerry Rise ezt komolyan is gondolja. Az IMF ugyanis, ahogyan ezt OV is hangsúlyozta, nem ugat bele egyetlen ország belügyébe, költségvetésébe, miszarjába. Nem bizony. Viszont ad pénzt egészen jó kondíciókkal, olyan jókkal, amelyekkel nem is lehet versenyezni. 

Azért még az is látja a kicsiny feszültséget a két - önmagában tökéletesen valóságos - állítás között, aki az OV-portrés falikárpit elkészítése után most egy matolcsys ágytakaró skiccét dobja fel éppen. De akkor ki hazudik? Egyik sem. Akkor mi a szar ez? Hát egyfajta marketing.

Nézzük az egyszerűbbet, a kormány álláspontját: nem vagyunk mi gyarmat és egyéb ökörség, a füvet is izomból húzzuk, hogy az is gyorsabban nőjön, nem csökken a nyugdíj, mindenki ingyen utazik, a tanárok bérét pedig háromszorosára emeljük. Na, azt nyilván mindenki tudja, hogy ezek nem tartható ígéretek. Csak hát baromi ciki keddről szerdára virradóra odaállni és azt mondani, hogy amit eddig mondtunk, az a valóságnak egy másik vetülete. Sokkal jobb a gennyes valutaalapra, meg az ukrán jócsajra fogni az egészet. Hogy azok kérik a pínzér cserébe ezeket a rútságokat.

Nos. A Nemzetközi Valutaalap nem az Európai Bizottság, még csak nem is hasonlít rá, nagyjából annyi a hasonlóság a kettő között, hogy belépni nem kötelező, de ha valaki tag, illik elfogadni a szabályokat. De ez még egy táncklubnál is így van. A washingtoni táncklub - ellentétben a brüsszelivel - nem kér beleszólást ügyekbe. Nem írja elő, hogy harmonizáljunk vagy hagyassunk jóvá vele törvényeket, nem kéri az áfa és vámbevételek adott százalékát, és persze nem is lehet nyitott tenyérrel odaballagni az ajtó elé, hogy lécci. Ad viszont hitelt - abból a forrásból, ami a tagok befizetéseiből származik - jóval a piaci ár alatt. Nem kér cserébe semmi mást, csak annyit, hogy azt a hitelt a megbeszélt ütemben fizessék neki vissza. Persze nem ad minden hülyének hitelt.

A menet nagyjából úgy néz ki, hogy az ukrán leteszi a cuccot az asztal sarkára, majd megkérdezi, milyen árat találna OV (szerencsésebb esetben Varga Mihály) megfelelőnek érte. Aztán az ajánlattétel után megindul a szőrözés, hogy nem szeretnéd esetleg a bizalmamat, kedves Mihály, kevésbé feszes költségvetéssel erősíteni? Nem? Nem, nem baj. Ez esetben ezt itt megnézhetem? És elkezdi lekapargatni az erődemonstráció céljából kirakott családi ékszerekről az aranyozást. Hmm, Mihály, erről mit gondolsz? Hogy mondod? Jaj, dehogy sértődünk meg, hogy nem szeretnétek velünk boltolni, hová gondolsz? Tudom, tudom, persze hogy meg tudjátok oldani, semmi probléma. Hát igen, kurva drága. Ja, ja, ahogy mondod, szemetek ezek. Igen, hogyne térhetnénk vissza a költségvetésre.

A végeredmény minden esetben az, hogy a valutaalap olyan megállapodást köt, amelyben ő nem kér, nem ír elő semmit. Az egyes államok önként tesznek vállalásokat. Elég nagy különbség ahhoz képest, hogy az unió konvergenciaprogramot követel, és fenyegetőzik, ha az utólag szarnak bizonyul. Persze a cél is egész más. Az unió rendet akar a kis kertjében, hogy el legyen szépen gereblyézve minden. Hogy mit gereblyézünk, az sokszor mindegy. Nem pofázik bele komolyan a dolgokba, ezért lehet telerakni fiktív elemekkel a konvergenciaprogramot, hogy azt az áfabevételt, amit a kozmetikázás miatt erre az évre előrehozott a kormány, azt még egyszer elszámolja jövőre. Végül is szeptember-októberben lesz egyértelmű, hogy az ott hiányzik, akkor meg úgyis ki lehet találni valamit, például előre hozni egy cigiadó emelést. Persze az egész olyan, mintha repülésnek adnánk el a fotót, amelyen valaki leugrik a székről, de az uniónak az a fontos, hogy kupleráj ne legyen. (Az tök más kérdés, hogy emiatt most hullik épp szét a periféria.)

A valutaalap ezzel szemben nem ír elő effélét, mert neki aztán tök mindegy, adott országban kupleráj van vagy sem. De ha pénzt ad, azt nyilván szeretné visszakapni, ez természetes. A kamatokkal nem játszhat, jól is néznénk ki, ha a tagok befizetéseivel rulettezne. Akkor mi marad? Hát hogy jó adós az ország. A költségvetése nem összetákolt szar, hanem fenntartható, biztos alapokon álló. Igen, de ugye ez azt jelenti, hogy egy ilyen államnak tulajdonképpen baromira nem kell egy fillér sem. Na, hogy ezt a magasabb létformát elérje egy pillanatnyilag alacsonyabb szinten vergődő ország, guruként közreműködik az IMF.

Igen, csak akkor adja oda a lét, ha nem feneketlen kútba dobálja. Nem követel semmit, csak jelzi, hogy mit szeretne látni. És hát nézzük már meg alaposabban, mit mondott Rise. "Nem javasolunk szigorúbb pénzügyi intézkedéseket, mint amennyit a kormány jelenlegi, 2013-as költségvetési célja tartalmaz." Vagyis, azt be kell tartani, srácok, a 600 milliárdos kis luk ellenére. És úgy, hogy azt el is higgye a delegáció. Szóval tényleg nem csoda, hogy mindent megpróbál a kormány, hogy elkerülje pályafutása legmegalázóbb szituációját, vagyis hogy OV, Mató, Misi és az egész slepp kiáll és elmondja: a kormány úgy döntött, tíz évig nem emeli a nyugdíjakat, kirúg tízezer közszolgát, vége az ingyen utazásnak és a hároméves gyesnek.

Esztergomnak az ország egyik legjobb helyének kellene lennie. Mit akarhat egy városlakó, mint saját hegyet (jó, dombot), bazilikák, Dunát, a szomszédban olcsó sört, be nem zárt vasútvonalat, sárga buszt? Esztergom egy eszméletlen jó hely kellene legyen, hiszen földrajzi elhelyezkedése, története egyszerre a nyitottság és a kultúra metaforája. És egészen jól is indult minden: a város elzavarta a korábbi gyökér polgármestert, s úgy döntött, nem kell neki sem Fidesz, sem egyéb csőcselék, hanem egy olyan ember, akit nem kötnek mocskos pártérdekek, háttéralkuk.

Az eredményt tudjuk, a független polgármester mellett sikerült egy csont fideszes testületet verbuválni, s a két fél nem hajlandó együtt dolgozni. Lehet, hogy Budapest példája lebegett a szemük előtt, amely csak el tudott és tud lavírozni függetlenül attól, hogy épp mely székekben kik ültek. Hát ez elég nagy hiba volt. Egyrészt mert Budapestet nem barmolta szanaszét a korábbi polgármester (igen, hallom a kurvaanyázást, hogy dehogynem, de minden eldemszkyzés ellenére a fővárosban soha nem került veszélybe egyetlen közszolgáltatás sem, és késedelmes fizetésbe sem került - az nem ennek a posztnak a része, hogy vajon DG nélkül hol lenne vagy hol nem lenne Budapest). Másrészt Budapest akkora nagy jószág, hogy csak nagyon lassan és nagyon nehezen lenne képes elpusztulni. Ehhez képest Esztergomot egy könnyű nátha is el tudja vinni.

A folytatás nem volt tehát szerencsés: csőd szélén áll a város, jött Évike, próbált (vagy nem próbált) egyezségre jutni a testülettel. A testület azonban nagyon be volt rágva, mert ez a hülye picsa, aki egyébként nyilván szoci vagy valami még annál is rosszabb, itt ugat, mintha lenne valaki. Hát, fiúk, basszátok meg, meg lett választva, úgyhogy igenis valaki, ezt igazán illene elfogadni, ha ugyanis nem fogadjátok el, szemen köpitek azokat az embereket, akik összedobják a kis fizetéseteket. Évike meg nyilván úgy viselkedett, mint a frigid gyámügyes, aki remegve veszi tudomásul, hogy házasságon kívül is dugnak emberek, sőt még szaporodnak is. Hát, Évike, azokat a pöcsöket is pont azok választották meg, akik téged, nyeld le a békát.

Nem lett volna különösebb gond, ha a testület és a polgármester legalább megpróbál együtt dolgozni. Kitalálnak egy válságtervet, hiteleket ütemeznek át, költségeket csökkentenek, fejlesztéseket állítanak le. Több város is meg tudta csinálni. Igen, egy kicsit szar érzés, hogy nincs dőzs, de most ezt osztották. Ehelyett megy az izmozás két éve. Képtelenek együtt tárgyalni a hitelezőkkel, képtelenek a minimális konszenzusra, amit az egyik elér, a másik igyekszik minél gyorsabban szétverni. A testület megpróbál minden szart Tétényi nyakába szórni, olyan kínosan ócska ügyeket is, mint a hastáncosnő-ügy leleplezése. A nő meg magyarázkodik, ami sokkal szánalmasabb annál, mintha nem mondana semmit, vagy mutogat, hogy ezekkel a barmokkal nem lehet együtt dolgozni.

Évike, akkor nem kell. Persze, lehet hivatkozni arra, hogy őt az emberek választották meg, csak az a kérdés, hogy felismeri-e végre, miért? Mert rohadtul nem azért, mert sokkal erősebben tud kapaszkodni a székébe, mint bárki más. Lehet mondani, hogy nem szabad megfutamodni egy csorda elől, igen, lehet simorandráskodni. Csak úgy sokkal könnyebb, hogy nem látszanak az áldozatok. Nem Simor a legtutibb jegybankelnök, összességében nem lenne kár érte, itt az elv a fontos. Hogy nem lehet baszakodni egy intézménnyel, amelynek legfontosabb tulajdonsága a függetlenség. De ezt az elvet nem lehet levinni a csirkeszaros udvarra. Egy faluban ez nem működik, ha nem tudod megcsinálni, húzz a picsába. Igen, rossz a törvény, nem határozza meg, melyik az előbbre való: a megválasztott polgármester vagy a megválasztott testület. Tök mindegy, az egyik legyen előbbre való, a másik pedig tűnjön a francba, négy év múlva lehet megint próbálkozni, csak történjék már valami.

A kormány ebben a kérdésben ugyanolyan sunyi szarházi, mint a két érintett fél: nyilván nem fogja a saját bandájába tartozó testületet elzavarni, az meg még durvább lenne, ha a Belügyminisztérium menesztene egy független polgármestert. Úgyhogy a mezőkövesdi könyvelő vonogatja a vállát és vigyorog. Ja, lehet vigyorogni, maximum nem esznek holnap az óvodások, ki nem szarja le. Mert mára a város eljutott oda, hogy nem arról van szó, újra kövezik-e a főteret. A nő és a csorda miatt ugyanis a városban már nincs helyi busz, nem lesz közvilágítás, nem lesz szemétszállítás, nincs pénz az átmeneti segélyekre és a gyerekek sem kaphatnak enni. Ennél az acsarkodásnál sokkal többet érdemel egy város, amely az ország legfontosabb települése is volt.