A reklámadó kétségtelenül a legvisszataszítóbb produktuma a Fidesz-kormánynak – eddig, mert lássuk be, számtalanszor hittük már, hogy ennél rosszabb, pitiánerebb és arrogánsabb lépés már nem lesz.

Az unortodox jelzőt kapó előző bagázs a különadókkal, alkotmány szétbarmolásával már megteremtette az alaphangot, majd fokozta a hangulatot azzal, hogy úgy szerzett meg számára fontos, jövedelmező vagy egyszerűen neki tetsző ágazatokat, piacokat, hogy megfelelő módon átalakította a jogszabályi környezetet. Csináltak törvényt a takarékok lenyúlására, a földek szétrablására, olyat is írtak, amely mellett nem lehetett a szektort működtetni. Szénné szopatták a félkarú rablósokat – akiket amúgy rohadtul nem sajnálok magánemberként –, atommá szigorították a szerencsejáték szabályozását, aztán miután kihalt belőle mindenki, odaadták az egészet egy vénembernek. Aki utána azzal próbál mosakodni, hogy nem ebből van egzisztenciája.

De maradjunk az adóknál. A különadó, a szektoradó, mint olyan, vegytisztán és elméleti szinten elfogadható. Ha az tényleg ideiglenes, ha az nem tesz különbséget az adóalanyok között a szerint hogy ki a tulajdonosa, ha annak mértéke nem ró aránytalan terhet a szektor szereplőire, és ha a bevezetéssel párhuzamosan a költségvetés kiadási oldalán is kemény faragás kezdődik.

Kár, hogy ezekből a kritériumokból nagyjából egyet sem sikerült betartani a bankadó, s csak egyet-egyet a többi adó esetében. A biztosítási adó terhe például elfogadható, kiskeradó és telekomadó már nincs, ugyanakkor az első körös biztosítási adó és kiskeradó felháborítóan diszkriminatív volt – előbbi a CIG-et nem adóztatta, mert az ugye haver, utóbbi pedig a CBA-t. A bankadó irreális mértékű, alapja – a 2009-es mérlegfőösszeg – egyszerűen nevetséges, a tranzakciós illeték dettó. Emellett szó sincs a kiadási oldal csökkentéséről.

A reklámadó ezekkel összevetve is messze a legfelháborítóbb ötlet. Nem elsősorban azért, mert most majd attól kell rettegni, hogy bezárnak a kiadók és megszűnik a Barátok közt – utóbbi az egyetlen pozitív hozadék volna, de ezzel, tudom, törpe kisebbség vagyok. Nem fognak bezárni és nem fog megszűnni, a szereplők ki fogják fizetni az adót.

A javaslat azért felháborító, mert az adó bevezetését nem indokolja semmi. Hazugság, hogy kell a pénz, mert ebből még tízmilliárd forint sem jön össze, ekkora összeg ki sem mutatható két tizedesjegy pontossággal. Az külön demagóg, hogy Lázár Londonba-viszem-a-csajomat-dugni-egymillióért János bejelentette, gyerekek oktatására fogják költeni a pénzt. Faszér nem az oktatási sort emeled meg ennyivel mondjuk az egyéb kormányzati kiadások kárára, ha ez annyira fontos?

Nem a pénz kell. Az kell, hogy meg lehessen mutatni a nagypofájú médiának, hogy itt nem lehet szórakozni. Mert vagy kirúgatunk, vagy megvesszük a segged alól az újságodat, vagy szétszopatjuk a tulajdonosodat. És el lehet dönteni, mit raksz holnap a címlapra vagy mivel indítod a híradót.

A reklámadó egyértelmű és agresszív támadás a sajtó ellen. A kormány megmutatta ezzel a javaslattal, hogy a legnemtelenebb eszközöket is beveti, bármikor visszaél hatalmával, ha neki úgy tetszik, és nem tűr semmiféle ellentmondást, nem ismer sem istent sem törvényt. Ráadásul sunyi módon teszi, hiszen folyamatosan arra hivatkozik, hogy a javaslatot egy egyéni képviselő nyújtotta be. Mint annak idején az Alkotmány húsz módosítását, mint a bankadót vagy a tranzakciós illetéket. A kormány gyáva és arrogáns, mert fel sem meri vállalni, hogy erőszakos és agresszív. Törvényekkel és adókkal fitogtatja a kormány az erejét, aminél semmi sem lehet alávalóbb és rosszabb.

Valószínűleg az új kormány tagjai nem olvasták az egyébként általuk írt alaptörvény bizonyos passzusait, úgyhogy ide másolom:

C cikk

(1).A magyar állam működése a hatalom megosztásának elvén alapszik.

(2) Senkinek a tevékenysége nem irányulhat a hatalom erőszakos megszerzésére vagy gyakorlására, illetve kizárólagos birtoklására. Az ilyen törekvésekkel szemben törvényes úton mindenki jogosult és köteles fellépni.

M cikk

(1) Magyarország gazdasága az értékteremtő munkán és a vállalkozás szabadságán alapszik.

(2) Magyarország biztosítja a tisztességes gazdasági verseny feltételeit. Magyarország fellép az erőfölénnyel való visszaéléssel szemben, és védi a fogyasztók jogait.

IX. cikk

(1) Mindenkinek joga van a véleménynyilvánítás szabadságához.

(2) Magyarország elismeri és védi a sajtó szabadságát és sokszínűségét, biztosítja a demokratikus közvélemény kialakulásához szükséges szabad tájékoztatás feltételeit.

Alig pár hét telt el a narancsuralom második félidejéből, de már most látszik, hogy a jól bevált fideszes forgatókönyv szerint, csak minden eddiginél durvábban zajlanak az események: pofátlanság, hatalommánia és tenyérbemászó arrogancia a köbön, a nép reakciója meg egyenlő a nullával. Úgy látszik, az értelmes kisebbség beletörődött a megváltoztathatatlanba: nem hogy lázadni nincs értelme, de már pofázni se nagyon.

Miről is döntött első ülésnapjain az új parlament? Először is, a szarházi nép nem szavazott biztos kétharmadot, megoldották a problémát egy igencsak álságos törvénymódosítással.. Aztán: miután a választási eredményekből újra kiderült, hogy Budapesten átlag feletti az IQ-ellátottság, s bizony neccesnek ígérkezik az önkori választás, gyorsan megváltoztatták elcsalták a rendszert, hogy szinte biztos hatalmon maradjanak.

A reklámadóval nyíltan letámadták a legnagyobb hazai médiaszolgáltatót, melynek legnagyobb bűne vélhetően az, hogy noha nem is politizál, túl nagy a bevétele és még nem silányult kormányszócsővé. A KEHI civil szervezetekre uszítása már szinte bagatell, Lázár János pedig egyszerűen kirakta a farkát az asztalra, amikor igazi pökhendi bunkó stílusban válaszolt az őt joggal basztató újságírónak, idézzük:

Mindenképpen szeretnék Pethő Andrásnak, az origo.hu újságírójának legalább a mai napon egy kis élvezetet szerezni, ezért a megnevezett utak során felhasznált két millió forintot rögvest az állami költségvetés rendelkezésére bocsátom.

Egy ekkora tapló jobb helyeken pár nap után eltűnik a süllyesztőben, nálunk az újságíró főnöke, az Origo főszerkesztője bukott meg, állítólag politikai nyomásra, az éles kormánykritikák miatt. Megy ez a fiúknak, most már a túl kritikusnak titulált nagy hírportál is tudja, hol a helye. Mégis mit képzelt a Telekom: együttműködési szerződést ír alá a kormánnyal, majd hagyja a tulajdonában levő netes lapot, hogy fikázza a rendszert? Ideje volt kedves német barátaink figyelmét felhívni arra, hogy bizonyos esetekben van még tér a telekomadó és a közműadó emelése előtt.

Ezen a blogon mi már rég nem írjuk le azt a szóösszetételt, hogy nincs lejjebb - most se fogjuk. Tény, hogy a rezsim még mindig egyre visszataszítóbb, miközben a reakciók egyre tompábbak. Az ország leszakad, a korrupció egyre inkább centralizált és intézményesített, az emberek pedig szinte még élvezik is, hogy a fiúk az arcukba brunyálnak. Majd utólag megfejtik az okostojások, hogy miként sikerült ennyire átbaszni a palánkon sokmillió embert, valahogy nem dob fel, hogy láttunk már sokkal durvábbat is a történelemben. Lakonikusan most is csak annyit állapíthatunk meg: messze még a rémálom vége és kurva sokáig törlesztik majd gyerekeink a Viktorék által rájuk hagyott számlát.

Lélekben ott vagyunk az Origo-székháznál tartott tüntetésen.

Éljen, éljen, a jegybank odacsördített végre a biztosítóknak is, nem lehet itt nyugdíjbiztosítás címén a fost eladni a tudatlanoknak. Kijött az ajánlás, meg van mondva, hogy nem lehet a szart is felszámolni költség címén és úgy kell viselkedni az egész szakmának, mintha ama szent cél által vezérelve működne az egész cirkusz, hogy József, ha majd ingyen utazik, akkor is olyan faszán éljen, mint most, legyen neki megtakarítása meg mindene.

Miről is szól a jegybank ajánlása? Legfontosabb része, hogy maximalizálják a teljes költségmutatót, így az tízéves lejáratnál nem lehet több 4,25 százaléknál, 15 évesnél 3,95 és húszévesnél 3,5 százaléknál. Kicsit mást is gondol a jegybank tkm-ről,mint korábban a biztosítók szerettek gondolni, ezt-azt nem lehet beleszámolni csökkentő tételként, de ez nem annyira fontos. Sokkal fontosabb, hogy a plafontól el lehet térni. Eddig is lehetett extra díjat felszámolni, a különbség kábé annyi, hogy jelenleg ezt komolyabban nem kell megmagyarázni. Az új verzióban alá kell tudni támasztani a döntést, vagyis jó kifogás kell, miért üti át a plafont a cucc. De mint tudjuk, a kifogás olyan, mint a segglyuk:mindenkinek van.

Nem tudom, hogy hol kezdenek majd el sikítani a rendszer kritikusai. Ha minden tizedik szerződés ilyen extra és kivételes lesz, vagy ez még bele fog férni, hiszen az ügyfél végeredményben lehet hülye és ha ő mindenképpen devizázásból akar pótnyugdíjat, akkor ugyan ki gátolhatná meg ebben? Még maga Matolcsy György sem. Szóval ez a kitétel elég gumijellegűre sikerült, amivel normális esetben nem is lenne különösebb baj. Normális esetnek ugyanakkor az nem tekinthető, hogy a broki ügynököknek köszönhetően belefulladunk a fasza unit linked biztosításokba, mert ezt lehet a legnagyobb jutalék mellett eladni.

Az ajánlás tartalmaz egy csomó igen remek dolgot, így például azt, hogy az ügyfél csak akkor kapjon nyugdíjbiztosítást, ha tényleg az kell neki, nem pedig fogsorra gyűjt, vagy csak nagy összeget akar elinni az Oktoberfesten. Elvileg az egész szektornak, beleértve az agymosáson átesett ügynököket is etikusan kellene eljárnia, ügyfélérdek meg ilyenek szerint. Mert ha nem, akkor jön az MNB, és széjjelcsap köztük. Aha, tök reális, mindjárt dobok egy tízest Casciai Ritának, a látszólag lehetetlen ügyek védőszentjének (igazából a gugliban a biztosítók védőszentjét kerestem, de nekik ilyen nincs - pedig még a vámszedőknek is van).

Az is igaz ugyanakkor, hogy az volna igazán hatékony, ha az emberek tsztában lennének azzal, hogy a teljes költségmutató azt jelenti, hogy a cuccnak legalább ennyit kell hoznia a nullszaldóhoz - vagyis ha az 6,25 százalék, akkor átlagos infláció mellett 8-9 százalék hozam mellett sincs még sehol a megtakarítás. Emellet még sokkal hasznosabb volna mindenkinek a középiskolában megtanítani az annuitás számítást, vagyis azt, hogy mennyi pénzem lesz húsz év múlva, ha havonta berakok adott megtakarításba tízezer forintot mondjuk öt és tíz százalék kamattal. Mert ez utóbbi elég jót lökne a megtakarítási hajlandóságon, előbbi meg megmutatná, milyen ügylet mellett ér annyit a befektetés, mintha egy köcsögbe dugdosnám azt a havi tízest.

Van annál visszataszítóbb és nemzetietlenebb, amikor egy magát magyarnak gondoló egyén külföldre szaladgál, hogy ócska politikai érdekből, most épp kampánycélból egy idegen állam hatóságát szabadítsa rá saját országára? Nyilván ez a kérdés kattant be séróból sok véresszájú viktornyalonc polgártárunknak, amikor megtudta, hogy egy Pápa Levente nevű gordonista suhanc meg sem állt Londonig, hogy felnyomja az ottani hatóságoknál szeretett jegybankelnökünket.

Mit is csinált Debil barátunk? Tollba mondta miniszterként elkövetett fényes tetteit hű fegyverhordozójának, s ezek között szerepelt egy olyan cukiság is, mely nagyjából az egész civilizált világban bűncselekménynek számít: gyanítható, hogy az ő kikotyogása alapján, bennfentesen kereskedve kaszált nagyot egy gané globális befektetési bank, a pénzügyi háttérhatalom egyik legkapzsibb képviselője a forint erősödésén. Itthon az ügy kivizsgálásának esélyéről elég annyi, hogy épp Matolcsynak kellene hivatalból fellépnie önmaga ellen, de miközben vitatható módon büntet tízmilliárdokra magyar bankokat, saját felelőtlen kreténsége kurvára nem izgatja.

Na most eddig ki a hazaáruló?

De slisszanjunk tovább, maradva a friss híreknél. Mennyire magyar ember az, aki létrehoz itt egy céget, de mivel a nemzet egyik ikonikus vállalata, az, ahol ő is kitanulta a szakmát, útjában van, ezért felnyomja Brüsszelben íziben. Miután felgyorsítja konkurense halálát, részben magyar kormányzati segítséggel, ajándékútvonalakkal növeli az égbe profitját, de amikor eljön a pénz bezsebelésének ideje, annyi gesztust nem tud tenni az ország irányába, hogy a magyar tőkepiaci szereplők könyörgése ellenére Budapestre is bevezesse cége részvényeit.

A Wizz Air vezére egy profi, ámde érzéketlen üzletember, de számon kérhető-e rajta a népe iránti alázat, illetve elvárható-e tőle, hogy figyelembe vegye hazája tőzsdéjének, kisbefektetőinek érdekeit? Csak azért kérdem, mert egy kormány esetében a válasz egyértelmű, s a mostani banda az, mely a központosításokkal, visszaállamosításokkal, nyugdíjlopással tovább sorvasztja országa tőkepiacát is. E mellett (helyesen, de) magyarázat nélkül engedte csődbe a Malévot, és fasz se tudja miért támogatja útvonalkijelölésekkel a Wizz Airt a nélkül, hogy cserébe legalább annyit kérne: ha már úgyis tőzsdére mentek, legalább Budapestet ne hagyjátok ki a buliból. 

Na most akkor ki a hazaáruló?

Egyelőre nem tudom eldönteni, hogy a magyar bíróságok beszariak vagy csak örülnek, hogy már rutinszerűen kérdezhetnek ők is, és úgy vannak az Európai Bírósággal, mint mint az egyszeri autós, aki megkapja élete első gps-ét. Némi ellenállás után – nekem ez nem kell, ismerem én a várost és kies hazámat – mégis bekapcsolja, és annyira tetszik neki, hogy helyette gondolkodnak és neki a táblákat sem kell néznie, hogy hamarosan a saját anyjához sem talál el a kütyü nélkül.

A bíróságok is csak lassan kezdtek el ügyeket továbbítani az Európai Bíróságra – voltak persze ilyenek, de a gépezet lassan indult be – mára viszont gond nélkül tovább passzolják a nehezen megválaszolható kérdéseket. Majd Luxemborugban eldöntik, csókolom. Ezzel akkor nincs is gond, amikor a nemzeti és az uniós szabályok feszülnek egymásnak, s a bíróság nem is igazán hivatott arra, hogy az uniós jogot illetően állást foglaljon.

Ám a közelmúltban több olyan ítéletet, végzést is hozott az Európai Bíróság, amelynek lényege az volt: oldjátok meg magatok, ez a ti dolgotok, nem a mienk. Konkrétan a devizahitelesek ügye, a kisker különadó és legújabban egy áfát érintő kérdés is ebbe a körbe tartozik. Mindhárom esetben azt mondta ki az unió bírósága, hogy általánosságban lehet vitatni a felvetett kérdést, ám az eseteket magukat nem lehet csak nemzeti hatáskörben kezelni, mert az a konkrét tényállástól függően vagy megfelelő vagy nem.

Kiskeradónál konkrétan azt mondta ki az Európai Bíróság, hogy elvben benne van a jogszabályban – amely azóta már nincs is hatályban – a diszkrimináció és a külföldi tulajdonú láncok megszívatása, de hogy a konkrét esetben történt-e szívatás vagy sem, azt döntse el a Kúria. Hát köszönjük, ezt kábé egy sör mellett is meg lehetett volna mondani, miért is kellett ezért egy tök felesleges kitérőt tenni?

Hasonló volt a devizahiteles sztori. A grémium – pontosabban egyelőre a főtanácsnok, aki afféle javaslatot fogalmaz meg a bíróság számára, amely azonban nem köti a testületet – szerint a nemzeti bíróság vizsgálhatja a devizahitel-szerződéseket, ám a szerződések ettől még nem semmisek. Vagyis az adósnak tudnia kellett – elvárható volt hogy tudja – mit jelent az árfolyamkockázat, s a pakliban benne van, hogy a bank tetszése szerint alkalmazza a vételi és eladási árfolyamot. Ám ha mégis gondja van az ügyfélnek – miért ne lehetne – akkor meg pereskedjen nyugodtan.

A harmadik nem annyira jelentős, egy friss áfás ügy, amely az áfa leírhatóságáról szól. Avitás ügyben egy cég kötött egy megállapodást egy olasszal, az olasz azonban nem tudott fizetni, így a szerződést felbontották, az árut pedig a cég visszakapta. Igenám, de korábban az ügylet után ő már fizetett áfát, ezt kérte volna vissza, a hatóság viszont nem adta, mondván ez neki már nem jár vissza. Per, EU Bíróság, amely kimondta: van olyan szitu, amikor visszakérhető az áfa, de a konkrét ügyekben a Kúriának kell döntenie.

Három ügy, három hasonló döntés: van helye a kifogásnak, de ezt csinálja a Kúria, az Ítélőtábla vagy aki illetékes az ügyben. Ez így nagyjából a nesze semmi fogd meg jól kategória, hiszen a bíróság és az ügy károsultja egyaránt elcseszett akár több évet is, és egyértelmű ítélet nem lett a dologból, a sztori megy tovább, ki tudja, meddig.

Nem teljesen egyértelmű, miért fordult a honi bíróság ezekben az ügyekben az uniós testülethez. Talán mert mindhárom ügy elég kényes. Devizahiteles ügyben bármit mondani elég kockázatos, hiszen vagy a bankok agya száll el, vagy a tüntetők mennek az utcára, vagy Orbán Viktor áll neki fenyegetőzni. Különadó ügyében azt mondani pikáns lett volna, hogy ja, az állam tényleg egy köcsög szabályt hozott, szerintünk diszkriminatív, visszajár a multiknak pár tízmilliárd forint. Végezetül: sokba kerülne a költségvetésnek, ha a nemzeti bíróság egyszer csak kimondaná: bocs, NAV, de amit csinálsz, az gáz, ez a cégeknek visszajár, nem érdekel, hogy ez neked hány tízmilliárdodba kerül.

Nyilván sokkal egyszerűbb egy egyébként is utált bagázzsal (unió) elvitetni a balhét, és állni hülyén, hogy nem mi hoztuk az ítéletet. Ez eléggé beszari magatartás. De talán mi vagyunk rosszindulatúak, és valójában a honi bíróságok csak megszokták, hogy van nekik is egy öreganyjuk, akit basztatni lehet, és basztatják is serényen ha kell, ha nem. Vajon melyik lehet az igazi ok?

Persze a cím kamu, de legalább rövid és frappáns. Arról van szó, hogy a választás és a beiktatás között eltelt egy hónap alatt sikerült a kormánynak több olyan intézkedést, döntést, ezt-azt hozni, ami intő jel lehet az elkövetkező évekre. Van itt arrogancia, beleszarás és sima hazugság - együtt simán kijönne egy őszöd is.

1. Megszállási emlékmű

Nem a személyes véleményünk itt a fontos, hogy nekünk tetszik-e, kell-e ezzel foglalkozni napi szinten vagy fontosabb kérdés a munkanélküliség meg efféle. Volt egy nagyon vitás és kedélyeket felkorbácsoló emlékműterv, amelynek felállítását elhalasztották. Azt lehetett gondolni, hogy három tonna beton mégsem annyira fontos, és jobb az ilyeneket teljes egyetértésben megtervezni és kitalálni. Aztán kiderült, hogy a nagy szart: amint meglett a kétharmad és mentek is ki a melósok. Ez a mozzanat az, ami a legsúlyosabb, mert a sima hülyének nézés és átkúrás áll mögötte - lehet lovagolni a szavakon, hogy valójában de facto nem ígért semmit Orbán a Mazsihisznek, de a lényeg akkor is ugyanaz marad, ez nem egy genyó ügyvédek által összerakott szerződés volt, hanem egy nyilatkozat. Nagyjából erre a hozzáállásra is lehet számítani bármely területen, mert miért lenne más egy olyan ügy, ahol mondjuk pénzről is szó van?

2. Devizahitelesek

Hé, hát itt nem is történt semmi! - kiált fel a gyanútlan választó. Hát épp ez az. Az egész 2013-as év annak szellemében telt el, hogy most aztán már meg fogjuk menteni a devizahiteleseket, aztán annyi történt, hogy a forint mára rommá gyengült - bocs, pénteken épp erős volt 307 forint volt az euró -, a CHF-forint kurzus pedig tavaly májushoz képest 235-ről 250 fölé ment, áprilisban 255 volt a havi átlag. Közben nyomják, hogy az első parlamenti javaslat a kilakoltatási moratórium meghosszabbítása lesz, amíg a devizahitelesek ügye meg nem lesz oldva. Hát jó is más farkával verdesni a csalánt, a kilakoltatás tiltása ugyanis a devizahitelesek mellett sokkal nagyobb arányban érinti a közüzemi számlákat nem fizetőket, a köz- és egyéb tartozásokat felhalmozókat, de így ők is maradhatnak a seggükön. Nem az a baj, hogy nem lesz itt devizahitelmentés, hanem az, hogy ezt még lehet tetézni a folyamatos hitegetéssel, amely a fizetési morált is rendesen aláássa. 

3. Várkert bazár, Bubi

Választások előtt átadták, jaj de fasza, ezek mind olyan dolgok voltak, amelyeket a szarházi szocik képtelenek voltak megcsinálni, bezzeg mi. Aztán kiderült, hogy egyik sincs kész, úgyhogy bazár bezár, Bubi el se indul, idióta polgár nyomkodná, de nem működik. Már legalább a bringák megjöttek. Én értem, hogy ami nincs kész, azt nem lehet használni, és ezzel nincs is gond. De az meg sima parasztvakítás, hogy átvágom a szalagot, aztán meg imádkozom, hogy a buli végéig ne essen szét az egész, mert lényegében a szalag tartotta össze az egész kócerájt. Még jó, hogy a metró elindult, az lett volna igazán ciki, azt is becsukni még pár hónapra. 

4. Kishantos

Nem érdekel, kinek van igaza - a bérlő szempontjából mondjuk kurvára neki, elvégre elnyerte a bérleti jogot, akkor meg ki mit ugat, amúgy meg ha valami példaértékűen működik, akkor meg ugyan minek szanaszét barmolni. A szomorú az, hogy cseppet sem számít, ha valamit csinálsz, mert ha kell a hely, a föld, a kocsma, a hirdetőtábla, a színház a bármi, akkor rákúrtál. Jobb ha csomagolsz, mert úgyis oda fogod adni, és el fogsz húzni a picsába - vagy meghalsz szívrohamban. És ha vitatod, az sem számít semmit, a végső döntés meghozatala előtt úgyis szét lesz túrva minden, amit eddig csináltál, s ha a végén neked is lesz igazad, egy év munkája mehet a levesbe. Éljen a szabad vállalkozás!

5. Norvég Alap

A norvégokon számon kérni, hogy kamu szervezeteknek adják a pénzt, mert ezek az északiak alapvetően hülyék, bezzeg az állami irányítású leosztó szervezet mennyire fasza, az kábé olyan, mint egy sous-vide technológiával készült kacsamellet lefitymálni és helyette egy mirelit fasírtot bekúrni a mikróba. Majd még azt is hozzá tenni, hogy na ugye. Norvégia pedig egyszerűen visszavette a tányérunkból a finom kis rozé kacsát, mi meg ehetjük Lázár János fasírtját. Mert ugye Jánosunk szent meggyőződése, hogy ezek a fifikás északiak lényegében nem is akarnak mást, mint pénzelni itt az LMP-t, és inkább azt kellene vizsgálni, nem pedig az állami irányítású új pénzosztó szervezetet - összehasonlításképpen a Transparency International korrupciós indexén Norvégia az ötödik legtisztább állam százból 86 pontot elérve, Magyarország pedig 54 ponttal a 47. És ki a fasznak kell 40 milliárd forint? Mondjuk Lázár és barátai tényleg azzal járnak jobban, ha a Norvég Alap nem támogatja a magyar társadalom fejlődését, jobb nekik tízmillió kretén.

Megvan az iregszemcsei cégtemető ügyében az ítélet. Lehet örülni, mert ebben a kretén országban azért csak felfüggesztett börtön jár, ha csalárd módon cégeket veszel annak biztos tudatában, hogy ezzel a tettel az államot és számos céget is komoly anyagi kár ér. Összesen 23 vádlott ellen indult eljárás, ám letöltendő börtönbüntetést csak ketten kaptak, akik felhajtották a cégeket és összehozták az üzletet a vevők és a cégektől szabadulni akarók között. No, azért nem a sitten fognak nyugdíjba menni, ketten együtt kevesebb, mint négy évet kaptak nem jogerősen. Ehhez egyrészt 89, másrészt 134 rendbeli közokirat-hamisítás kellett. 

Ha abból indulunk ki, hogy a cégek tulajdonosai azért akartak megszabadulni a cinkes társaságoktól, mert ott ki nem fizetett követeléseket, adótartozást halmoztak fel, akkor valószínűleg nem húsz forinttal tartoztak. Ha minden cégben százmillió forint tartozás volt - valójában az ilyen elhagyott cégek több százmilliós vagy akár milliárdos tartozást hagynak maguk után, de maradjunk egy visszafogott becslésnél -, akkor összesen a 164 eltüntetett cég 16 milliárd forint kifizetetlen tartozást halmozott fel.

Azt gondolom, hogy Zuschlag és a hozzá hasonlók tök jogosan kaptak hat vagy akárhány évet azért, mert százmillió forintot sunnyogtak el, osztottak szét vagy tudomisén, hova dugdosták. De egy ilyen bűnbanda hogy a büdös picskóba úszhatja meg mindösszesen három év tíz hónappal? Milyen válogatott töketlenkedés kell ahhoz, hogy ezért ne varrják be az embert öt-tíz évre? Már a miheztartás végett. Költségvetési csalásért 500 millió forint elkövetési érték felett már ennyi letöltendő jár, márpedig az évek alatt ennek sokszorosa jött össze - évente is több százmilliós volt a be nem fizetett adó.

Akkor? A fináncok 2009-ben kezdtek el nyomozni az ügyben. Ma 2014-et írunk. Ez nagyjából mindent megmagyaráz. A hatóságok szó szerint töketlenkednek, húzzák, mint a Kft. zenekar az Afrikát a koncertek ráadásakor. Még a Vp istenes, legalább nagyjából tudják, mit kell keresni - most az adóhatósággal kiegészülve még inkább, már ha akarnak találni valamit, persze. Az igazán nagy károkat a rendőrök és az ügyészség szokta okozni a hozzá nem értéssel, le nem foglalt iratokkal, hiányos ügyekkel és egyebekkel. Gondolom, ha nem lehet mit körberajzolni krétával, az nem is olyan izgis feladat.

Mindenesetre ez így nagyon gáz. Ha ennyire ordító és hírhedt esetben nem sikerül megfelelő bizonyítékot összeszedni, akkor igazán nincs mitől félni: lehet csalni és hazudni főállásban, mert még ha el is kapnak, még ha vallok is magam ellen, akkor sem képes a hatóság összeszedni annyi muníciót, hogy leültessenek. Menjünk mind fantomizálni!

Gyerekkoromban nagyon bírtam a római kori sztorikat. Nemcsak a patakokban folyó vér miatt, hanem mert annyi válogatott hülye és gyakorló őrült poziban máskor nem volt. Egészen mostanáig. Caligula konzult csinált a lovából, ami hatalmas poén így kétezer év távlatában, de nem ennyire vicces, ha most is van olyan ló, amelyik rászarhat a márványpadlóra.

Nem szeretnék leragadni ott, hogy Viktor szomszédja a világ legtehetségesebb vízvezeték-szerelője, más különben hogy lett volna milliárdos pár év alatt. Nem, ez csak egy tag, aki nyilván szívlapáttal hordta el a neki felkínált közpénzt. Ennél súlyosabb figurák is vannak, nem a lenyúlt zsé mértékét, hanem az agyi állapotot tekintve.

Voltak csak simán szellemi toprongyok. Az súlyosbító körülmény, hogy egy ilyen bohócból, egy bólogatós mentális gyök kettőből köztársasági elnököt csináltak. Ha a miniszterelnök egy kesztyűbábból csinál államfőt, az azt jelzi, hogy nem akar megdolgozni a sikereiért, azok csak úgy legyenek meg. Lehet mondani, hogy fontosabb volt a feladat ellátása, lehet spórolni a határozott államfőn, egyeztetéseken, miszarokon, de az már nem az igazi.

Ahogy a kenyérsütésnél is el lehet hagyni a kelesztést, csak kicsit szar lesz a végeredmény (asszonypajti metaforája, én a flekkensütésen túl nem merészkedem). De nem ez a legsúlyosabb.

És nem is a sztárközgazdász aki elment ámokfutni a médiába. Egy mindenki által becsült és megbecsült fickó, aki valahol a szakmai csúcs közelében megreccsent. Biztosan több ilyen eset van, de az is tuti, hogy egy egészséges társadalomban az ilyen figurákat inkább parkoltatják valahol, amíg meg nem gyógyul vagy el nem megy medvehagymát termeszteni a Mecsekbe. De nem itthon: itt pozíciót kap, meg feladatot, mert tudják, hogy nem százas a fickó és meg fogja csinálni, amit kell. Ha meg nem, akkor rá lehet sütni, hogy idióta, elvégre ezt rebesgetik róla már évek óta. Szócsőként használni egy zakkantat, hagyni, hogy hülyét csináljon magából mindezt csak azért, hogy a saját gazdaságkutatónk és saját közvélemény-kutatónk számára muníciót adjon: kegyetlen és kíméletlen.

De nem lehet mindenkit sajnálni. Az a gyakorló elmebeteg, aki a magyar kultúra őrző-védője lett, aki lenyúlta a Műcsarnokot, aki saját havilapban mondja meg, hogy kell gondolkodni, aki szerint Spiró nem elég jó író, aki vérciki képekkel illusztrálta a (vérciki) alaptörvényt, az nem érdemel kíméletes bánásmódot. Nagyon szomorú, ha egy állam erőszakkal akar beleszólni abba, mi a művészet. Nemcsak azért, mert az állam ehhez kurvára nem ért, vagy mert nem is ez a dolga. Azért is, mert normális körülmények között az állam magasról leszarja, hogy elküldik a picsába. Sőt, jobb helyeken az ilyen picsába küldőseket megdobják némi támogatással is, hogy lám, mi segítünk, hogy elküldhess minket.

De a legsúlyosabb, ha olyan poziba kerül klinikai eset, ahol eddig a leghülyébb is szakember volt. Mert lehet legyinteni a biztosítós Járaira, aki tényleg nem egy nagy lumen, Simor dettó csak más közegből jött, de mégis parszekben mérhető a különbség köztük és a pöttyös seggű között. Egy pórázra kötött génhibás troll, vagy inkább balrog, nem, mégis inkább csak troll, aki kábé úgy szórakozik a rendelkezésére álló eszközökkel, mint a kiskölyök, aki villát dugdos a konnektorba. Kurva nagy mázlija van, hogy a biztosítékot már fél órája lecsapta anya, mert egyszerre sütött, mikrózott, mosott és szárította a haját, különben úgy odasült volna a falhoz, hogy spaklival se lehetne levakarni.

A legnagyobb veszélyt nem az jelenti, hogy tök alkalmatlan figurák kerülnek kulcspozícióba – ilyen bármikor előfordul, Ciccolina is volt képviselő Olaszországban, Mattäusból és Pintér Attilából meg szövetségi kapitányt csináltunk. A hülyék és valóban beteg emberek gyűjtése és kulcspozícióba juttatása azért gáz, mert bábszínházat csinál a társadalomból. Az ellenállás, az ellentmondás lehetősége elvi marad, amire lehet majd mutogatni, hogy kérem, ez demokrácia, valójában azonban az idomított barmok soha nem fognak ellentmondani semmiben.

Öt év brüsszeli herevere után új meló után kell néznie Bokros Lajosnak, ugyanis saját szerencsétlen pártocskájával nem sikerült összegyűjtenie az induláshoz szükséges ajánlásokat az uniós választásra. Sose értettem, miért próbál politizálni az, akinek fingja nincs az egészhez, de az még súlyosabb eset, ha valaki amúgy jó szakember, mégis valami egész rejtélyes okból kifolyólag úgy gondolja, hogy akkor már rögtön a politikához is ért.

Tessék? Hogy az ország érdekében akarja kamatoztatni hatalmas tudását? Lehet, de jó szándékú küldetéstudatos mimózákkal tele már egy ideje a padlás. Indítson pártot 1000 leütés poszter kolléga, vagy Szili asszonyság, királyság. Szórakozzanak nyugodtan a saját idejükkel, úgyse kerülnek a parlament közelébe se, de ez senkinek se fáj, hiszen amúgy se tennének hozzá semmit az ország előrejutásához. Rosszabb látni, amikor többre érdemes figurák, leginkább technokrata közgazdászok csinálnak magukból bohócot. Mert való igaz, hogy jól járnánk, ha beleszólásuk lenne gazdaságpolitikába, de ha oly módon próbálnak politizálni, hogy soha esélyük sem lesz döntési helyzetbe kerülni, akkor kenhetjük a farkunkra az egészet. (A többes szám amúgy nem véletlen, Bokros nyomában szorosan ott lohol a vesztébe Bajnai.)

Lajos 1995-ben jókor volt jó helyen. Megtette, amit a kényszerhelyzetben kellett és lassan 20 év után szinte mindenki elismeri, hogy a bokrosi kiigazítást követő időszak volt a magyar gazdaság aranykora a rendszerváltás óta. Az még valahol érthető, hogy 2009-ben egy normális politikát követő párt, az MDF keretein belül próbálta a nimbuszát kamatoztatni, de az már akkor látszott, hogy az efféle szakértői hangra legfeljebb a társadalom 5-10 százaléka vevő. Az MDF 2010-es katasztrofális veresége megmutatta, hogy ócska fideszes lejáratókampánnyal és karaktergyilkossággal többet lehet ártani egy pártnak, mint amit igazi szakértői politizálással nyerni lehetett volna, de Bokros ezt a tanagyagot nagyon nem értette. Új, egyszemélyes pártot létrehozni, ennél nagyobb balfaszságot nemigen tehetett volna.

Ha a balos, a jobbos és a semmilyen magyar közgazdászok krémje összeállna Chikántól Melláron, Hameczen, Jaksityon és Oszkón át Bokrosig, akkor se kapna a pártjuk soha 10 százaléknál többet, de legalább jó esetben ők lehetnének a mérleg nyelve és történhetnének előremutató dolgok is ebben az elbaszott országban. Sajnos az említett faszik nagy részének tele a töke a politikával, akik meg még politikafertőzött értelmes figurák lennének és értenek is a gazdasághoz, utálják egymást mint a szart. Mindenki egó, Bokros nem áll le Bajnaival, Bauernek meg Bokros büdös, s legfeljebb abban értenek egyet (jogosan), hogy Róna Péter nem tartozik a komolyan vehető kategóriába.

Amíg ebben nem lesz változás, a közgazdászból lett világmegváltó politikusok mind akkorát fognak tranyálni, mint most Bokros. A politikát ma egyedül a Fidesz műveli profin és hatékonyan. Meg persze undorítóan, kizárólag a saját céljait szem előtt tartva, de amíg nincs alternatívája, addig nyugodtan garázdálkodhat. Egy szakértői párt még egy karizmatikus vezetővel sem lenne soha komoly alternatívája egy mindenkit profin átbaszó féldiktátor Orbán, vagy egy rémségesen demagóg pojáca Gyurcsány alakulatának, de mégis nagy szükség lenne arra, hogy létrejöjjön egy ilyen. Kár, hogy az esélye a nullához konvergál.

Több mint egy éve rontja a levegőt a nemzeti bankban a Debil, legfőbb ideje megvizslatni, hogy mire jutott a pöttyös seggű agysebész. Látszólag örülhetünk, hiszen úgy tűnik, nem csinált eget verő baromságokat. Sajnos azonban ez csak a felszín, a helyzet sokkal rosszabb.

Mi is fűződik a nevéhez? Elsősorban az ész nélküli kamatcsökkentés. Hülyének is lehet szerencséje, a globális befektetői környezet szinte végig támogató volt az egy évében, a rezsicsökkentés is lefelé tolta az inflációt, a piac bármit tolerált, elgurult a vágássorozat is. Kis forintgyengülést azért okozott, de ez persze legyen a csak szavak szintjén megmentett devizahitelesek baja.

Növekedési hitelprogram. Az első körben ahogy az várható volt, a jó cégek lecserélték drága hiteleiket olcsóbbakra és jutott hitel olyanoknak is, akik magasabb kamat mellett nem mertek volna felvenni, vagy akiknek így már épp elgurult a hitelminősítésük. Ezzel azonban el is lőtték a puskaport, A második kör ordas nagy taknyolás, hiába szinte nullás kamat, alig csordogál a hitelnyújtás. A cégek hitelundora persze érthető: kiszámíthatatlan gazdaságpolitika mellett kevesen mernek beruházni. Debilék most próbálnak kitalálni valamit, hogy mentsék a menthetőt, elszórtak egy valag zsét, de még egy lórúgásnyit sem kapott a növekedés az egésztől.

A legfrissebb, a múlt heti cucc főleg arról szól, hogy kipicsázzák a külföldieket a kéthetes jegybanki lekötésből, hosszú államkötvények felé terelve őket. Kár, hogy inkább elhúznak az országból. Amúgy logikus lépes: nagyobb terhet rakni a bankokra és egyre inkább a belföldiekkel akarják finanszíroztatni az adósságot. Komoly hatása igazából nem valószínű hogy lesz, inkább újabb burkolt kamatcsökkentésként értelmezhető.   

Haladunk a gusztustalanság felé, jön a banki átutalásokat végző cég, a Giro megszerzése. Az üzenet a szokásos és egybevág a kormány irányvonalával: tovább fingatni a bankokat, újabb különadók nélkül is amit lehet, elszedni tőlük. Mi az már, hogy maguk állapítják meg, hogy mennyi egy banki átutalás díja? Adják ide az egész bizniszt és majd mi megmondjuk, mennyi lehet. Asse baj, ha mostantól minden átutalást azonnal és közelről lát a hatalom, ügyes. És még itt van a külön posztot érő, százmilliárdos nagyságrendű szervezett lopás, amire meg se próbáltak magyarázatot adni, inkább bepereltek mindenkit, aki fel merte vetni, hogy ez azért nem faja.

Így ez együtt már elég orrfacsaró, de a legnagyobb probléma nem kapcsolható egyedi intézkedésekhez. Ez pedig az, hogy lazán szétkúrták a jegybankot. Minden korábbi jegybankelnök idején a tehetséges magyar közgazdászok gyűjtőhelye volt az MNB (igen, a jobbosok alatt is, kedves narancstrollok), mára három embertípus maradt. A nyalonc, a karrierista és a kényszerből maradó.

Gyuri hozta a hozzá nem értő sleppjét Balog alelnököstűl, ez világos, s persze voltak jó szakik is, akik Simornál nem találták meg a számításukat, de többre vágytak. Közülük páran a gerincüket kioperáltatták és beálltak az új rezsim mellé.Tipikus példa Nagy Márton, az értelmesebb dolgok általában az ő agyából pattantak ki, a Debil nyilvánvalóan nem vágja a kéthetes betét meg a repóügyletek közti összefüggéseket. (Én se teljesen, hehe, de nem fogok soha a jegybankban dolgozni.) Az értelmes arcok többsége vadul állást keresett, amikor jött az új elnök, de csak a jobbak tudtak lelépni, a férgese meg anyázva, de ott rohadt. Ezzel a szar emberanyaggal kell majd várat építenie annak, aki egyszer, nagy sokára Matolcsy örökébe lép, de a népítélet ismert, az agyrohasztó rombolás akár tíz évig is folytatódhat a jegybankban is.