Évekig tartó enyhe szabályozás után jövőre megint elég húzós lesz a kft. alapítása – pontosabban komolyabb logisztikát igényel majd. Hárommilliót kell kicsengetni – papíron kimutatni – a mostani félmillió forint helyett, s nem változik, hogy a bejegyzés eltart egy ideig, pontosabban két hétig.

Volt időszak, amikor azt remélte a mélyen tisztelt egyik előző kormány, hogy a gazdaságnak csak jót tehet, ha nem szarozunk a cégalapítással hetekig, nem költünk arra bazi sok pénzt, nem pöcsölünk előtársasággal meg egyéb szarsággal, hanem durrbele, ha jön az ötlet, egy óra alatt lesz rá cég, a félmillás tőkekövetelményt is tervezték egy forintra levinni, mert hát úgyis mindegy, a hárommillió sem volt meg soha senkinek egy percnél tovább.

Az ötlet baromi jó volt: az adminisztráció ne legyen gátja semminek. Hát nem is lett, az biztos, sőt. Kár, hogy ez az egész villámgyors alapítósdi annak volt igazán nyerő, aki csalásra gründolt cégeket ezerszám. Most már könnyű persze fanyalogni, azt mondani, hogy kérem, egy komoly cégalapítás nem ukkmukkfukk megy, arra kell legyen idő, két hét pedig igazán nem nagy időtáv, az útlevélre többet kell várni. Persze ezek a hangok nem voltak túl élesek akkor, amikor mindenki az egyórás cégalapítás lázában égett. Tény, hogy menet közben kellett rájönni: ennek a népnek nem való az efféle, önszabályozáson és jóhiszeműségen alapuló rendszer.

Mert mi is történt? Éveken át folyamatosan jóval több céget alapítottak, mint amennyi megszűnt. Ez egy fejlődő, növekvő gazdaságban rendben is van, egyre több a vállalkozó, gazdálkodó estébé, pörög a GDP, ömlik az adó a költségvetés hatalmas nagy lyukába. De hát nem ez történt. Az mindenképp beszédes, hogy évente tízezerrel nőtt a működő cégek száma – kábé 35 ezer alakult, 25 ezer megszűnt – de azoké nem változott ilyen ütemben, amelyek adóbevallást készítettek. Nem is hogy adót fizettek, hanem bevallásukkal igazolták, hogy vannak, működni akarnak, és ha muszáj, adót is fizetnek.

Ez a szám most 340 ezer s nagyjából ennyi volt ez öt évvel ezelőtt is, ellenben hivatalosan ennek több mint duplája a működő cég, a pár százezer egyéni vállalkozó, őstermelő és vállalkozó magánszeméllyel együtt pedig 1,6 millió gazdálkodást végző akármicsoda van az országban. A céggründolásnak persze voltak olyan eredményei is, mint a kényszervállalkozás és egyéb, gazdasági tevékenységet jelentő, ám valójában a vállalkozással csak távoli rokonságban álló entitások. Valójában alkalmazottak, bedolgozók, akármik voltak, de céggel jobban lehet adózni, hát lettek vállalkozások. Ezek kárt nem okoznak ugyan, de felesleges úgy tekinteni rájuk, mint prosperáló társaságokra.

De visszatérve a többi úgynevezett vállalkozásra. Beszédes adat volt, hogy a válság közepén, amikor minden épeszű ügyvezető farkát behúzva ült a szék alatt várva a földrengés végét, emelkedett a cégalapítások száma. Ugyan mi a szarnak? Ha nincs mit eladni, mire alakul annyi cég? Nyilván zavarosban halászásra. Ezek kezdtek most el kopni, igaz, elég lassan. A szabályozó rendszer még mindig hemzseg a hiányosságtól, de legalább valami már van. Pár éve is a mostanihoz hasonló szigorú szabályok vonatkoztak például a csaló, cégeket felszámolásba vivő cégvezetők és tulajdonosok kizárására, de senki sem ellenőrizte ezt.

Engedte a rendszer, hogy percenként alapítson cégeket valaki, aki saját bevallása szerint is csak csalni akart. Röhej, hogy a cégbíróság, akinek az összes adat rendelkezésre állt, kikérte magának, hogy ő bármi ilyennek foglalkozzék. Ő csak bejegyez, akkor is, ha a cég székhelye a Kossuth tér 1. Az akkori Apeh meg szart se ért adat nélkül, pár év után találkozott csak a delikvensekkel, amikor már semmit sem lehetett tenni a felszámolás alá került, adósságot, tartozást felhalmozó, fiktív céggel. Ma legalább annyi megvan, hogy az adatok összefutnak és elvileg már induláskor seggbe lehet lőni a csalók nagy részét. De erre éveket kellett várni, amíg teleszemetelték a cégvilágot több tíz, ha nem százezer semmire sem való társasággal.

Összességében ma örülni kell annak, hogy több cég szűnik meg, mint amennyi alakul, mert ez azt jelenti, hogy csigalassan, de legalább valamennyire elkezdett tisztulni a rendszer. Ehhez nagyban hozzájárult, hogy a cégeknek nemcsak elviekben kötelező a mérlegek benyújtása, hanem mulasztás esetén automatikusan elindul a radírpók. Vagyis a kuntakinte, fantom és egyéb szarra sem való cégek nagy tömegben kezdtek megszűnni az automatizmusnak köszönhetően. Ez persze csak annyit jelent, mint egy gazos réten kihúzgálni a katángkórót – kurva messze van még az angol gyep.

Mindenestre a kevesebb cég nem jelent egyből nyomort és visszafejlődést. Érdemes itt a bevallási adatokat nézegetni, az ad ugyanis valós támpontot a gazdasági tevékenységet végző cégekről. Az más kérdés, hogy azok alapján a számok alapján tényleg el lehet kezdeni egy bazi nagy sírt ásni a magyar gazdaság számára.

Kedves devizahitelesek, ha hülyének érzik magukat, mert az elmúlt napok összes hírét elolvasva sincs halvány lila fingjuk se arról, mit akar a kormány, örömmel jelentjük, a hiba nem az önök készülékében van. Mióta a Vezértörpe berágott a Kúria ítéletén és kiadta az ukázt, hogy szopjon lovat bárki, de a devizahiteleseket menteni kell, akkora lett a katyvasz, hogy még a jól fizetett fidesztrollok se bírják értelmezni. Ma azonban eljött a megvilágosodás.

Nem, nem a Varga Miska egy hét alatt előadott 2345. nyilatkozata oszlatta el a felhőket, szerencsétlen most se igazán tudja, mi az ábra. Pörög mint a trágyaszóró, de egyik nap a bankok faszával verné a csollányt, másnap meg mintha tudná, hogy nem lehet őket büntetlenül a halálba szopatni. Egyik nap teljes forintosításról hadovál, ma, miután meglátta a megint hármassal kezdődő forintárfolyamot, épp részlegesről és egyéb verziókról is. Talán csak abban nincs változás, hogy jól rákúrnak a szabad felhasználású devizaalapú jezáloghitellel rendelkezők, őket egy laza kézmozdulattal azonosítják a felelőtlenül luxusútra, meg autóra költő polgárral, akik ugyebár nem érdemelnek segítséget. Ami a dolgok végletes leegyszerűsítése, hiszen ezer fontos dologra költhetett a delikvens és simán azért állhat most ő is szarul, mert önhibáján kívül elvesztette az állását. 

De nem ez a lényeg, szívjon csak a kormány azzal, hogy igazságos megoldás nincs, bármit talál ki, sokan utálni fogják érte. Az elmúlt napokban úgy tűnt, Viktorék fel is fogták, hogy egyrészt nem olyan egyszerű a devizahitelesekkel választást nyerni, másrészt a már súlyosan veszteségessé tett bankrendszer tényleg nem visel el egy újabb csapást. Mára kiderült, semmit sem értenek, semmit sem tanultak. Miska járhatja a devizahiteles pávatáncot, pofázhat jobbra-balra akármit, köze nincs az egészhez. A megfelelő helyen és pillanatban előállt ugyanis a tűzhöz sokkal közelebb álló Tóni és elmondta, mi lesz: a nagy sikerű rezsicsökkentés mintájára törlesztőrészlet-csökkentés. Ezt most jól kőbe véssük, aztán még kitaláljuk hogyan, amúgy meg mindenki bekaphattya.

Az a Blikk, mely amúgy több ügyben teregette ki a kormány gusztustalan ügyeit, most egy Obi-szintű mikrofonállványt küldött Tónihoz és lelkes cikkben ünnepli a bejelentést: novembertől fellélegezhetnek a devizahitelesek. Jól van kis nyaloncok, jövő héten kapjátok a második kis rikkancsot. Részleteket Rogán természetesen nem mond, csak fenyeget, hogy ha a bankok szeptemberig nem oldják meg a helyzetet a saját költségükre, majd ő elintézi. Van ám mozgástér kamatban, árfolyamban és árfolyamrésben is, választhattok, melyiken akartok néhány százmilliárdot kiköhögni.

Tóni tehát újra azt üzente: bármikor bármilyen érvényes szerződést felrúghat, ha kedve szottyan, amúgy az lesz, amit ő akar, ha meg nem tetszik, el lehet húzni a bús picsába. Ahogy a rezsinél is utólag megoldotta a kétharmad, hogy törvényes legyen a szolgáltatók lerablása, itt se okozhat ez problémát egy kis visszamenőleges törvénykezéssel.

Ha a fiúk elhiszik, hogy egy rezsicsökkentésre hajazó devizahiteles menőakció jót tesz a népszerűségüknek, semmi sem állíthatja meg őket. A nép utálja a bankokat, biztos nem fog lázadni és még a forint esése sem zavarja majd őket. Ha nincs devizahitel, lehet árfolyamgyengítéssel növekedést stimulálni. Miután minden más kísérletük bebukott, nem is maradt más választásuk. 

A devizahitel balhéval nagyjából helybe ment a lófaszért derék Viktorunk. Annyiszor sulykolták, hogy meg lesz itt oldva, kérem szépen, minden, hogy most már muszáj csinálni valamit. De úgy tényleg valamit, mert a végtörlesztés és az árfolyamgát nem nagyon érte el a valódi célt, vagyis nem lett érzékelhetően kezelhetőbb a helyzet. Az egyik épp a jobb helyzetben lévőket segítette, a másik meg érdektelenségbe fullad. Szóval csak kellene már valami átütő.

De hát mi is legyen az? Mert most az a helyzet, mint mikor körben ülnek a rokonok, te meg középen állsz, és le kell hajolnod üdvözölni egyenként a nagynéniket és nagybácsikat, ámde minden lehajlásnál odanyomod a segged egy másik néni vagy bácsi orra alá. Hát most akkor kit ne sérts meg?

A devizahitelesekkel is ez van. Dózerolni nem lehet, Navracsics pajtás ezt kicsit benézte. Egyrészt irtózatosan sok pénzt elvinne, ha minden hitelszerződést átírnának és a bankok vagy tököm tudja ki nyakába varrnák a cechet. Másrészt valószínűleg nem nagyon lehetne jobban felkúrni a forinthitelesek vagy azon szerencsések agyát, akiknek egyáltalán nincs hitelük, mint hogy a devizások segge alá nyúlna a kormány. Úgy ráadásul, hogy röhögve jönnek ki az egészből. Ezt az önkormányzatokkal meg lehet csinálni, a balfaszokat ki lehet húzni a szarból, a többi, aki nem adósodott el idióta módon, meg szívhatja a fogát. Na persze, de egy önkormányzat nem is fog szavazni. Ezek a mocsok kis forinthitelesek viszont igen, ráadásul nincsenek is kevesen. Ha pedig az "énvoltamolyanfelelőshogynemvettemfelhitelt" és az "addignyújtózkodtam" polgártársakat is ide számoljuk, akkor ez a kör jóval nagyobb, mint ahány ikszet a devizás pajtások hoznak. Már ha hoznak, ugye, mert ez azért nem cserekereskedelem.

Nem nagyon hozna megoldást az sem, ha csak a bajba jutott devizahiteleseket mentenék. Ettől is bepöccenne egy jelentősebb kör. Például az a forinthiteles, akinek megszűnt a munkahelye, újat nem talál, törleszteni nem tud, de még Ócsára se mehet babot futtatni, mert neki csak forintja van. Vagy az a devizahiteles, aki sakkozik a villanyszámlával - igen, a csökkentettel is -, hogy legalább azt a szaros törlesztőt tudja fizetni minden hónapban. Azért a hitellel rendelkezők java ebbe a két kategóriába tartozik. Az árfolyamgát kötelezővé tétele nagyjából szót sem érdemel, annyira irreális, ráadásul nem is oldja meg a devizahitelek megszüntetését.

Hát akkor mi a bánatot is kellene csinálni? Magáncsőd? Persze, értelme lenne egy efféle megoldásnak, nagyjából olyan feltételekkel, hogy ember ne akarja ezt választani a hitel visszafizetése helyett, vagyis senkinek ne jusson eszébe, hogy ez nyerészkedés. Jaj, de ez meg hosszú folyamat, egyáltalán nem látványos, első körben ráadásul iszonyat szarul is néz ki a rengeteg csőd, sokan nem is fogják érteni, csak azt, hogy mégis viszik a házat, pedig a Viktor megígérte, hogy nem. Ha meg nem vállalják be sokan, akkor meg persze az a baj. Apicsába.

Ritka a cinizmusmentes mondat e blogon, de most komolyan és őszintén gratulálunk Vágó Józsefnek és társainak azért, hogy létre bírnak hozni egy új magyar légitársaságot. Bement a forgóajtón a világ összes faszfej légiipari szakértője, mögöttük surrant Vágó és vajon ki jött ki elsőnek? Hát persze, hogy a mi emberünk. Csak egy igaz magyarnak sikerülhet az, hogy pénzt szervál valami olyasmire, ami teljesen irreálisnak tűnik, így aztán süvegeljük meg érte.

Néhány részlet a héten kiderült a Sólyom terveiről, de a lényegről sajnos semmi. Pontosan ki adja a pénzt és mennyit? Erről lószart se tudunk. Jön hat B-735-ös már idén, sirályság, de mik a finanszírozói elvárások? Maximum mennyit tesznek a kiváló unortodox üzleti tervbe? Hol a határ, ahol azt mondják, nem öntünk bele több pénzt?

Lesznek kis, regionális forgalomra való gépek és nagy szélestörzsűek is, hosszú távra. A kicsik majd nyilván a Balkánra kolbászolnak, hoznak átszállókat a nagyokra, s ha tényleg a Malév költségeinek kevesebb mint felén működnek, ez akár nyereséges is lehet. Ha meg tudják tölteni a gépeket drága jegyet váltó utasokkal. De ki a fasz fog a hosszú távú járatokon repülni és hova? Kínába volt már közvetlen járat, akkor állt le, amikor a Malév, mert onnantól nem lehetett átszállni Európa felé. Nyilván azt gondolják Sólyomék, hogy majd most cégen belül lesz átszállás. Csakhogy a fontos európai városokba ott a közvetlen járat, átszállásos megoldásokkal pedig aligha lehet versenyezni a nagy európai légitársasági csoportokkal, Lufthansával, Air France/KLM-mel és British/Iberiával.

Lesznek nyilván közel-keleti útvonalak is, de minek? Dubait megkapta a Wizz, ki az a barom, aki többszörös árat fizet a Sólyomra? Aki meg az Öböl térségéből Európába repül, kurvára nem Ferihegyen fog átszállni, ott van az összes luxusszolgáltatást kínáló, olajpénzekből finanszírozott légitársaság az Emirates-től a Qatarig. 

Európán belül a fapadosokkal kár meccselni, a nagyok is sorra dobják be a törölközőt, tiszta sor. De tök mindegy, a lényeg, hogy tényleg senki nem látja az üzleti racionalitást az egészben, de ha az ismeretlen sejknek tényleg erre van pénze, örüljünk. Munkahelyek teremtődnek, tán még valamennyi adóbevétel is keletkezik. Hülyének lenni alapvető emberi jog, vagyonokat bukni sem tilos.

A kérdés már csak az, hogy elhiggyük-e, hogy a magyar államnak valóban nincs semmi köze se az egészhez.Igen furcsa, hogy a finanszírozó nem vállalja fel kilétét. A Wizz indulásakor lehetett tudni, hogy az alapító magyarok beletették a saját pénzüket, de egy nagy amerikai légibefektetésekre szakosodott alap, az Indigo Partners volt az, mely fantáziát látott az üzleti tervben és adta a zsét. Az első télen majdnem elfogyott a della, de a jenkik végül küldtek újabb csekket, most meg már kaszálhatnak, a londoni bankok sorban állnak, hogy tőzsdére vihessék a céget.

Ehhez képest az infó a titokzatos finanszírozóról kevés, mint apácazárdában a fitymacsattogás. Aki jegyet vesz a Sólyomra, majd imádkozhat, hogy a sejknek tartósan jó kedve legyen és még aznap is öntse a pénzt a cégbe, amikor az utas elindul a reptérre. Az eddigiek alapján ennek a Sólyomnak minden nap az életből nagy ajándék lesz.

Elnök úr hazaért és nekiállt csacsogni. Mondhatjuk azt is, hogy mentette a menthetőt. Az OTP-részvény 20 százalékot zuhant alig több mint két nap alatt, nem volt tehát rossz ötlet megszólalni. Talán hamarabb kellett volna. A kedélyek mostanra kissé megnyugodtak, de Csányi már semmiképp sem jöhet ki jól ebből az ügyből. És ezt csak magának köszönheti.

Mit is mondott az OTP-vezér? Sok mindent, csak azt nem tudjuk még mindig, hogy mi a tripperes péniszért kellett egészen idióta módon elképesztő sok papírt eladni két nap alatt? Rendben, hogy aktívabb portfóliókezelés, meg hogy elment külföldre és már előtte megbízást adott. De annyi akkor is elvárható, hogy ne döntse be az árfolyamot. Ha kijön egy rossz hír, mely amúgy is nyomás alá helyezi a kurzust, akkor neki, mint első számú cégvezetőnek pont tilos el giga tételben eladnia. Ehhez képest elismerte, hogy a rossz hírek nyomán lejjebb tette a limitet, amivel szimplán olajat öntött a tűzre.

Csányi hatalmasat hibázott, ezért egy bocsánatkérés sem ártott volna. Ehhez képest máig nem derült ki, hogy tényleg nem fogta fel, mit művel, vagy az áresést belekalkulálva öntötte ki látványosan a papírokat. Csak az biztos, hogy a zuhanás mértéke és a nagy médiavisszhang meglepte, a balhé kapcsán ébredt rá, hogy a tűzzel játszott.

Noha semmivel nem tudta alátámasztani a hatalmas tételes kitárazást, alapvetően profin nyugtatta meg a piacokat és az ügyfeleket. Egy kósza álhírtől eltekintve nem merült fel komolyabban, hogy baj lehet a bankkal, de ez az egy is figyelmeztető jel, hogy milyen könnyen jönnek a fals infók, melyek bizonytalanságot okoznak. S azért az könnyen belátható, hogy tartós kárt okozott saját részvényeseinek.

Csütörtökön már egyértelműen arról szóltak a sajtóhírek, hogy a bankoknak legnagyobb kárt okozó devizahiteles-mentés ötlete lekerült a napirendről, az OTP-részvények alig több mint a felét tudták ledolgozni korábbi veszteségüknek. Ez pedig már döntősen Csányi sara. De ez mit se számít. Ha lesz is pár részvényes, aki felveti felelősségét a következő közgyűlésen, úgyse lesz annyi támogató, hogy a széke meginogjon.

Továbbra sem tudjuk tehát, pontosan mi történt, milyen játszmák zajlanak a háttérben. Van azonban még két figyelemre méltó momentum az ügyben. Elnök úr igen frappánsan küldte el a halál faszára az őt leoligarcházó főtrafikmutyerátor Lézer Janót, amihez e helyről is gratulálunk. De Viktorról nem volt egy rossz szava se. Nagyjából úgy, ahogy Demján "dögöljönmegmindenbölcsész" Sanya is tette, amikor rájött, hogy bizony takarékszövetkezet ügyben Csányi druszájához hasonlóan bizony ő is át lett kúrva a palánkon. Mindketten szerették volna a nagy biznyákot, de kiderült, hogy a Vezér közelebbi haveroknak szánja. Demján épp az átalakítás kormánybiztosát fikázta, de a Csúti Nérónak így is benyalt híg fosig. A két Sándor tehát még bízik abban, hogy csurran-cseppen Viktortól valami, dörgölőznek is rendesen, inkább csak magukban anyázzák a Vezért.

Az pedig már business as usual, hogy a PSZÁF még vizsgálatot se indít az árfolyambedöntés ügyében. Amikor a spekuláns spekulált, agyonfingatták a kis genyát, de amikor saját bankja árfolyamát dönti be a cégvezető, az a világ legtermészetesebb dolga. Hát így, 2013 közepén Magyarországon. 

A családi adókedvezmény kiterjesztése nagyon szép gesztus, gondolom, a kádnéppártosok meg is hatódtak és szorgosan törölgetik a könnycseppeket a szemük sarkából, hogy most akkor ők mennyire fasza gyerekek meg minden, azt hiszik, az asszonyok innentől kezdve Harrach Péter képeket nézegetve hőmérőznek és számolják az ovuláció várható idejét, mert most már minden gond meg van oldva.

A szofisztikáltabb szemlélő persze már tudja, hogy ahogyan a Matocsy-gyerekek sem születtek meg, úgy a Varga-gyerekek sem fognak. Egy kiugrást követően, amelyet azonnal a rendszer sikerének bizonyítékaként aposztrofált a szakember, ismét csökken a születések száma, vagyis a korábbi növekedés nem magyarázható a családi adókedvezmény bevezetésével. Végül is nem nagy meglepetés ez egy olyan figurától, aki összekeveri az inflációt az alapkamattal, s ez még fel sem tűnik neki.

De miért nem sikeres az adókedvezmény? Miért nem hozza meg a kedvet a gyerekek sorozatgyártásához? A hatályos szabályok egy átlag háromgyerekes családot az egész szja-fizetési kötelezettségtől mentesíti, ez azért nem akármi, az adórendszeren keresztül ennél sokkal többet nem is kellene tenni. Mégsem lett folyománya. Miért lenne akkor annak sodró hatása, ha a kormány emeli a tétet? Borítékolható, hogy 180 milliárd forint helyett jóval több mint 200 milliárdot visz majd el a kedvezmény, ám ettől még fogják tömegével hanyatt dobni az asszonyt. És nem azért, mert egy gyerek többe kerül havi 33 ropinál, ergo havi szinten rosszabb lesz a szaldó.

Nem az a fontos ebben a történetben, hogy a szegények kevésbé tudják igénybe venni a kedvezményt, s most majd milyen jó lesz. Mert ugyan miből érvényesítsen kedvezményt az, aki elveszítette az állását, és nem talál újat? Isteni szerencse, hogy a közmunka majd adómentes lesz a három gyerek révén, de mégis mi a faszt ér ezzel egy család? Tegyük fel a kérdést: mikor vállalnánk be egy második, harmadik gyereket? Ha járna utána kedvezmény, vagy ha biztosak lehetnénk benne, hogy lesz munkánk húsz év múlva is, és momentán nem kőtörés vagy vályogvetés?

A probléma nem csak a munkahelyekről szól. Hiába jön a vénülő Antonio Banderasnak sminkelt Pálffy, meg a Nagyfőnök azzal, hogy ez a kormány milyen családbarát, ha a szülők nyár közepén megkapják a csekket, hogy akkor tessenek kifizetni a tankönyveket előre - ezen nem változtat, hogy a határidőt kitolták. Ha kötelező óvodába vinni a gyereket három éves kora után, de nincs hová.

Egy családbarát rendszer - ha valóban az, nem pedig valami fos kampányfogás, vagy átgondolatlan pénzszórás - úgy néz ki, hogy az adórendszer támogatása mellett egy sor más, azon kívüli elemet is tartalmaz. Olyan elemeket, amelyek az adórendszer szükségképpeni fogyatékosságait kompenzálják. Például ha az adórendszer a gazdagoknak kedvez, akkor a szegényeket a szociális transzferekkel kell kárpótolni. De csak a szegényeket. Ma ez nem így működik, elég csak a családi pótlékra gondolni - persze ez régi örökség. Alanyi jogon jár, tavaly 346 milliárd forintot vitt el, a hatása azonban kérdéses - a 12 ezer forint egyre kevésbé fontos a jövedelemszintek emelkedésével, ehhez képest elég sokat visz el évente, még jó, hogy az asztmás kiskölykökön most lehetett spórolni. Normál körülmények között 346 milliárd forint nagyon sok mindenre elegendő.

Ma van egy-két elem, ami segítheti a családokat - az ingyen tankönyv mellett ide tartozik a gyesről visszatérők után igénybe vehető járulékkedvezmény -, ám összességében egy katyvasz az egész. Egy szociálisan érzéketlen kormány megpróbálja elhitetni magáról, hogy baromira gondoskodó. Mint oly sok mindenben, itt is sokkal fontosabb a bizalom, mint plusz húsz forint.

Jól van Gyuri, kellett már valami cirkusz a hülyéknek, a Balcsi mindjárt 30 fok, az agyvíz 70, hőségriadó, kisfaszom. Mi is lett volna szép hazánkkal, ha a szabi előtt nem sütsz el valami igazán matolcsyst? Hogy is mondtad? Stratégiai döntések, változó monetáris keretrendszer? Aha, maradjunk abban, hogy ez csak csak szépen pántlikázott fingfűrészelés, a lényeg, a devizahiteles ítélet a nagyfőnöktől később jön.

Kezdjük azzal, ami jó: kussolás helyett ezentúl elmondjátok, hogy milyen irány várható a kamatpályában és miért. Sokan csinálják így a világban, bevált gyakorlat átvéve, ínséges időkben ennek is örülni kell, fasza. De van folytatás: hagyjuk a hanyatló nyugat ópiumának, meg a bukott Simor gumicicájának az inflációs célkövetést, mi mostantól figyelünk a pénzügyi stabilitásra és még a reálgazdasági folyamatokra is. Zsír, lehet ezt is, csak van néhány bökkenő. Egy, már eddig is ezt csináltátok, vágjunk, mert attól biztos jól beindul a növekedés címszóval, mi itt az újdonság? Kettő, eddig se csinálhattátok volna ezt, mert a jegybank alapszabályával ellentétes. Akkor viszont nem lenne egyszerűbb oda, meg tán még az alaptörvénybe is beleírni, hogy a magyar jegybank azt teszi, amit a kormány mond, mindenekelőtt kiszolgálja az elbaszott gazdaságpolitika érdekeit? 

Szerencsére a Debil-modell szabályainak megfelelően az önfényezés, az álmodozás és főnöknek nyalás mellett beciccent egy kis unortodoxia is, hadd röhögjön megint rajtunk a sok idióta elemző. Mit is csinálhat az önnön nagysága előtt leboruló fantaszta, ha már nem lehet ezerrel tovább csökkenteni a kamatot, de mégis ezzel akar hencegni még néhány hónapig? Hát ne csökkenjen 25 bázisponttal, elég, ha levisszük 10-re a minimális változtatás mértékét. Szinte sehol nincs ilyen a világon, mert értelmezhetetlen baromság, de talán egyszer még Matolcsy-módszerként kerül majd be a közgáz tankönyvekbe. Alig várjuk már azt a 3,9 százalékos alapkamatot, igazi hungarikum lesz.

Mi jöhet még Gyurikám? Ha esetleg kifogyott a flúgpatron, itt egy tipp olcsón. Van ez a szarcsimbók recesszió, amiből nem bírunk kimászni. Nem kéne esetleg a GDP-változást kissé unortodox módon mindig abszolút értékben számolni? Akkor aztán megvalósul az álmod, eltűnnek a negatív előjelek és mindig lesz növekedés Magyarországon. Előny, hogy minél jobban elkúrja kormány a dolgot, papíron annál nagyobb.

De vissza kicsit az új módszerhez. Ha hirtelen olyan fontos lett a pénzügyi stabilitás, nem kellett volna esetleg megvárni a további folyamatos kamatcsökkentést előrevetítő jóslattal egy fontos kormányzati döntést? Ha a törpe fővezér újabb ezer milliárddal húzza le a bankszektort devizahiteles-mentés címszóval, az vajon növeli a stabilitást és elősegíti a 10 bázispontos cseszkelődést? 

Az a helyzet, hogy ez az egész jegybankos faszkodás gyíkfing ahhoz képest, amit a küszöbön álló döntés jelent, ez előtt pedig okosabb lett volna hallgatni. Ha a cezaromán nagyúr úgy dönt, hogy csak a szavazatszerzés számít, s a devizahitelesek által önként vállalt árfolyamkockázatot utólag, a bukót látva a bankokra lőcsöli, akár teljesen, annak beláthatatlan következményei lehetnek. Az a minimum, hogy a hitelezésnek még jópár évre reszelnek (ki ad kölcsönt, ha a kormány bármikor kitalálhatja, hogy tök mindegy, mi van a szerződésben, inkább a bank tartozik az ügyfélnek), de száz Matolcsy együtt se tudja kiszámolni, hogy mennyire válik sebezhetővé a bankrendszer és inog meg a bizalom az ország iránt.

A jó hír tehát az, hogy még egyértelműbbé lett: a Debil a jegybankban csak kisebb károkat tud okozni a baromságaival, mint miniszterként. Ettől azonban nincs jobb kedvem, mert az idei év legfontosabb döntésére várunk. És valami azt súgja, Viktor képtelen lesz ellenállni a kísértésnek, hogy minden észérvet félretolva, magát félistennek képzelve egymaga ítélkezzen: a Kúria döntése szart sem ér, a szerződések nem számítanak, a veszteség a devizahitelesnek visszajár.

Elnök úrnál elpattant egy húr, erről nem nyitok vitát Pelikán. Valahol érthető is a dolog, a nemzeti együttműködés velejéig romlott rendszere, mellyel megpróbált jóban lenni, most már nyíltan keresztbe-hosszába szopatja. Nyilván nem könnyű megélni, ahogy kispályás nyikhajok most már nyíltan le akarják rombolni azt, amit egy élet alatt felépített. De ácsi öregem, ettől még az ország legnagyobb bankját vezetni igen nagy felelősség. Elnök úr nem szarral gurigázik, legfőbb cégvezetőként egyszerűen nem üzenheti nyíltan azt, hogy most már tényleg mindenki bekaphatja, én pedig elhúzok innen a jó büdös francba.

Elnök úr egy nap alatt közel nyolcmilliárd forint értékben adott el csütörtökön OTP-részvényeiből, ami bőven több, mint a papírok átlagos napi forgalma. Látszott, hogy van egy kurva nagy eladó, péntek reggel kiderült, hogy Sándor az. A gyík magyar tőzsdén a brókerek látják, hogy melyik kereskedőcég áll az eladási és a vételi oldalon és pénteken is ugyanaz a banda borította piacra a papírokat, mint az előző nap. Hétfőn reggel tehát valószínűleg újabb bejelentés jön arról, hogy Elnök úr folytatta a kitárazást. Sándor, nagyon messze gurult az a gyógyszer.

Azt persze a vak is látja, hogy Viktor kiadta a kilövési engedélyt. Elég csak arra gondolni, hogy a takarékszövetkezeti szektor lenyúlásával épül a haveroknak szánt ellennagybank, de hogy még a devizahitelesek teljes, szerződésben vállalt elkúrását is a bankokkal akarják megfizettetni, tényleg a Vezér bomlott elméjére utal. Na de Elnök úr, miért nem Viktort keni fel a falra, jobb a saját részvényesit büntetni és komolyan megingatni a bankba vetett betétesi bizalmat? Nem kérdem, hogy jól átgondolta-e, mert nyilván nem, hiszen az elmebeteg devizahiteles-mentésről szóló hír után azonnal jöttek a részvényeladások. Margit, noooormális?  

Hagyjuk a rizsát, hogy az egyéb befektetésekre kellett a zsé. Persze, pont aznap és azonnal. Megvan a tőzsdén a módja az észrevétlen kiszállásnak, ez nem az volt. Minden cégvezetővel szemben alapelvárás viszont a részvényesi érték növelése, Sándor most ennek pont az ellenkezőjét csinálta, saját kezűleg nyomta le az árat.

Hogy is volt az, amikor a Soros-féle alap az OTP esésére spekulált és volt pofája a nap végén nagyobb tételben eladni? Úgy megbaszta őket a PSZÁF 200 ezer részvény kiborításáért, mint sújtólég a bányalovat. Félmilliárd volt a bünti piacbefolyásolás miatt. Kérdem én, Elnök úr 1,7 millió darabos kiöntése akkor minek minősül?

De túllépve a köcsög részvényeseken, mi van a betétesekkel, akiből az OTP él? A sok marhával, akik azért tartják ott az átlagosnál alacsonyabb kamat mellett a pénzüket, mert mégiscsak ez a legnagyobb, legbiztonságosabb bank. Mert OTP volt, van és mindig lesz. Nekik azt kellett üzenni, hogy szevasztok faszok, én húztam innen? Nekem tipli, vedd ki a pénzed te is? 

Nem hittem volna, hogy az ország leggazdagabb embere, aki már vagy 20 éve próbálja építeni jobbra-balra nyalással, alapítvánnyal és egyéb szirszarokkal a jó fej bankár imázst, hirtelen elborulásában ekkora felelőtlenségre vetemedhet. Arra ugyanis gondolni sem merek, hogy bennfentes infók alapján pontosan látja, nem ér 4 ezret se egy OTP-részvény és ezért adott gyorsan el.

Egyre érdekesebb ahogyan a kormány a valósághoz viszonyul. Az egész onnan indult - fülkeforradalom -, hogy a függvényt egy kicsit eltolták a koordináta rendszerben, de aztán annyit taszigálták azt ide-oda, annyiszor tükröztek és szoroztak, egyszer biztosan derviáltak is, hogy ma már nem nagyon lehet tudni, pontosan mi hol van. 

A főnök interjúja a Wall Street Journalban elég tanulságos. Nem szeretnék hosszan foglalkozni azzal, hogy a hatalom imádata, a fontosság érzése, az, hogy ő most tényező, most történelmi személlyé válhat teljesen átütött az interjún. Viktor bevallotta, hogy neki ez a fontos, hogy futkosson a gáton, ő legyen a megmondó, a döntnök, az ő ujja legyen a piros gombon a szó valós és átvitt értelmében egyaránt. És ő csak válságban kell, amikor faszán megy mindegy, akkor elveszíti a választásokat. Kissé aggasztó egy politikustól, de ez önmagában még nem nagy ügy, legfeljebb néhány nyugdíjas biztos ami biztos még néhány kiló cukrot és lisztet pakol az ágyneműtartóba.

De azért volt ott egyéb is. Szerinte lényegében 2010 előtt nem volt itt lófasz se - persze ezzel az állítással még egyet is lehetne érteni, ha nem tömény baromságot rakna mögé, hanem mondjuk tényeket. Mert például a túlzottdeficit-eljárás megszüntetésével nem lehet vitatkozni, megcsinálták, miközben az elődök magasról szartak az egészre. Azzal viszont már vitába lehet szállni, hogy Viktor szerint 1,8 millióan adóztak akkor, amikor ők átvették a stafétát. Hát ezt nem tudom, hogy értette, de egy kicsit tévedett a főnök. Mondjuk nem sokat, úgy majdnem ugyanennyit, bő másfél milliót. Ugyanis a valóság az, hogy 2010-ben több mint 3,5 millióan adóztak a 4,5 millió szja-bevallóból. És most is van, aki nem fizet, mert igénybe veszi a családi adókedvezményt. Szóval elég nehéz értelmet találni ebben a közlésben.

Az szja-ban, ha vannak kedvezmények, mindig lesz, aki kevesebbet fizet vagy nem fizet, ez a kedvezmény lényege. Ezt meg lehet szüntetni, ami meg nem nagy fegyvertény, főleg úgy, hogy a srácok öt perc alatt áttolnak bármit a bárgyú parlamenten. Az szja-ban az a nehéz, hogy bevallásra kényszerítsd azt, aki eddig ezt nem tette meg. Ezt a lépést pedig baromira nem Viktorék csinálták. A színlelt szerződések üldözésével, az egyébként roppant béna ekhóval sikerült ide terelni a népeket - az más kérdés, hogy lenne még bőven kit beterelni a rendszerbe. 

De persze kár volna leragadni ennél. Viktor ugyanis hisz mást is. Például, hogy közmunkából meg lehet élni, és az hogy valaki követ tör vagy vályogot vet az összességében csak kellemetlen, cseppet sem megalázó, hiszen a lényeg az, hogy van munka. Kár, hogy húsz évig tanult ezért a remek elfoglaltságért. Ja, és természetesen meglesz a teljes foglalkoztatottság, mert közmunka mindig lesz. Lesz, persze félmillió embernek. Utoljára ilyet a komcsik gondoltak komolyan - mondjuk a WSJ-nek nem nyilatkozott egyik se, ez tényleg nagy különbség.

Viktor komolyan elhiszi, hogy az emberek boldogok, örvendezve vásárolják az államkötvényt és könnycseppet csal a szemükbe a sok szép tejüveges dohánybolt, már alig várják, hogy a mocskos ráfázenből átmenjenek valami jó kis takarékhoz, csak üljön a vezetői székbe végre valaki hozzáértő. Ez a valóságban azt jelenti, hogy jóllehet javul a lakossági bizalmi index, az még mindig a béka segge alatt van: a mínusz száz plusz száz osztású skálán mínusz negyvenen áll a mutató. Viktor szerint a magyarok bíznak a nemzeti intézményekben. (Amúgy mi a tököm az a nemzeti intézmény, a Nemzeti Galéria például, vagy a nemzeti dohánybolt vagy micsoda?) Igen, annyira bíznak, hogy a kutatások szerint a magyar mára egy értékrend nélküli, összezavarodott, önállótlan nép.

Nemcsak Viktor az, aki nem tudja pontosan hol él. Szijjártó Keleti Nyitás Péter azt találta mondani, hogy a kormány célja a bizalom megteremtése, s nagy kihívás volt a foglalkoztatottság emelése, hogy az adózók számát növeljék. Hát olyan nagy kihívás volt, hogy csak trükkökkel és a közfoglalkoztatottakkal lehet növekedést kimutatni. Bizalomról beszélt olyan vállalatvezetők előtt, akiket évek óta szívatnak különadókkal, rezsicsökkentéssel és egyebekkel. 

Tényleg nem értem, ennyire hülyék, vagy minket néznek ennyire annak?

A kormánypártok erőszakos munkálkodása, amely a hatalom koncentrálódására irányul, fel kell háborítson minden demokráciában hívő polgárt. Már csak elvi okok miatt is, már csak azért is, mert nem támogatható, ha bárki is visszaél a hatalmával. Persze ne legyünk naivak, mindig lesz rendőr, aki csak azért is meg akarja mutatni, hogy bármit megtehet, mindig lesz hivatalnok, polgármester, jegyző, banki ügyintéző, aki félvállról beszél az ügyféllel, aki keresztbe tesz. De ez valamelyest kezelhető, ha a társadalom egészében elutasítja az effélét, ha égésnek és a renomé lerombolásának minősül az efféle sztorik közzététele a Tékozló Homáron, akkor ez csak bosszantó.

Persze a trafik mutyi minden pillanatban a képünkbe dörgöli a haveroknak szóló tuti üzletet, de aki dohányzik, az vesz valahol cigarettát, aki nem dohányzik, az meg elfordítja a fejét - aki pedig nem tud ebbe belenyugodni, polgári engedetlenségre, szabálysértésre is vetemedhet, hogy kifejtse nemtetszését.

De a történet nem csak erről szól. Nem csak az a tét, hogy Mutyi Matyi most milyen jól jár. A hatalom koncentrálása ugyanis ennél sokkal súlyosabb ügyekben is megnyilvánul, pontosabban sokkal súlyosabb következménye is van. A nagyobb városokban elég sok minden kell ahhoz, hogy az állampolgár a bőrén tapasztalja: ő nem része a hatalomnak, ezáltal ő sokkal kevesebb. Mert ha nem tetszik neki valami, akkor van hová továbbállni. Itt koncentrálódnak a nagy ügyek, mint a kaszinókoncesszió, ahol mindig lesz forrás és kereslet. Ám minél kisebb egy közösség, minél szűkebb a mozgástér annak tagjai számára, annál nagyobb súlyú a kapott hatalom. 

A komondoros asszonyverésről elhíresült Balogh József tipikus példája az ilyen túlzott hatalmat kapott figuráknak. Mert mit tud Balogh? (A Magyar Narancs kiváló elemzése itt olvasható róla.) Az kevésbé érdekes, hogy nevelt fia lesz a trafikos a faluban, nyilván kellemetlen lesz nézegetni nap mint nap, de nem kell mindenkit szeretni. Balogh a polgármester, s a hivatalban dolgozik egy-két rokon. Könnyű belátni, hogy például az önkormányzati segélyezésnél ez mit jelent azok számára, akiket nem kedvel a család. Nem feltétlenül arról van szó, hogy ne kapnának támogatást, bőven elég, ha mindez megaláztatással jár.

Balogh emellett koordinálja a helyiek termelte zöldség, gyümölcs piacra juttatását. Vagyis a kistermelők sokkal jobb tárgyalási pozíciót tudnak kialakítani, többet kapnak a terményeikért, s a felvásárlás is zökkenőmentes. Vajon ki kerülhet be ebbe a körbe? Nyilván nem mindenki. Talán nemcsak maga Balogh, hanem a barátai is, néhány rokon, szomszéd. A polgármester egyben parlamenti képviselő is, ami nagyon sokat jelent egy olyan választói körzetben, ahol politikus csak akkor jár, ha eltéved. A képviselő pedig igyekszik magát nélkülözhetetlenné tenni, tanyaprogramért, támogatásért lobbizik, nehogy véletlenül kétségbe vonja bárki is: ő itt a legfontosabb ember. Csodálkozunk még, hogy a nő, akit ver, nem tudja, nem meri és nem is akarja elhagyni?

De van más példa is. Tállai András, a Mezőkövesdről származó egykori polgármester, ma államtitkár. A könyvelőből lett BM-es minden megnyilvánulásában igyekszik jelezni, hogy ő mennyivel fontosabb ember, mint az, akivel éppen beszél. A város kibocsátott kötvényeket (pdf) a Zsóry fürdő korszerűsítésére és egyéb városfejlesztésre, s többször kapott állami támogatást mint nehéz helyzetben lévő önkormányzat. Tállai, mint rajta kívül több politikus, ért a focihoz is, s ezt a szenvedélyt nem is lehetne jobban kiélni, mint azzal, hogy van saját klubja. Jelzi a kvalitásbeli különbséget, hogy annak idején Torgyánnak még az FTC, az akkori legnépszerűbb és egyik legreményteljesebb klub jutott, később Deutsch Tamásnak az MTK, Tállainak pedig a Mezőkövesd. De annyi hatalmat azért össze tudott szedni az évek során ő is, hogy a frissen feljutott Zsóry SE kapott 400 millió forint támogatást. Mert egy újoncnak ez jár - nem emlékszem, hogy a többiek is kaptak volna az elmúlt években.

Az efféle figurák otthon ma már megkerülhetetlenek. Ha ellene vagy, olyan terhet vehetsz a nyakadba, amely alatt könnyen össze lehet roskadni. Olyan közösségben, ahol nincs munka, és nem is lesz, ahol nem lehet eladni semmit, ahol az élet kimerül a létfenntartásban, szinte lehetetlen nem behódolni a hatalomnak. Mert te ellenállhatsz, de a lányodat nem veszik fel dolgozni a postára, a feleséged nem kap hitelt a boltban, a fiadat pedig kiröhögik, ha fűtéstámogatást kér. Te pedig kénytelen leszel eladni a nyomorult kis földed, mert semmi esélyed nincs a Balogh-Tállai féle földbirtokosok mellett. Ha nagy szerencséd van, közmunkásként később a saját földeden kaparhatod a krumplit vagy tetejelheted a dohányt, rosszabb esetben az ő istállóját fogod felújítani.

Lehet-e ezt fokozni? Bizonyosan. Egyrészt minél több hasonló, helyi szinten meghatározó alak bukkan fel és tevékenykedik, a rendszer annál szilárdabb lesz. Ki merne nem rá szavazni, ki merné nem őt támogatni? Emellett a menetnek még nincs is vége. Az aprópénzt jelentő trafikok, a már messze nem filléres földtörvény, amelyen belül az állami mintagazdaságok egyfajta koronaékszerek, mindezek mellett be fog jönni a takarékszövetkezet is. Az állami irányítás alá kerülő hálózat élére lényegében az állam által meghatározott emberek kerülhetnek. S nem nehéz kitalálni, milyen körből kerülnek majd ki. Ezzel szinte teljesen bezárul a kör, hiszen a minden utca végén mindig ugyanazokat lehet majd megtalálni, ami a nemkívánatosak számára maga a pokol lesz.