Az MNB-botrány egyre durvább. Minden nap azt gondoljuk, hogy már tudjuk a lényeget, az egész csendben elhal, aztán megyünk tovább ahogy eddig, nincs itt semmi látnivaló. De nem, szinte minden szavukról kiderül, hogy újra ás újra kamuztak, most kezd kikerekedni a nagy kép, látszik a rendszer működése. Semmiképp sem akarunk beleveszni a részletekbe, de érdemes pontokba szedni a legfontosabb újdonságokat és tanulságokat.

Az egyik nagy frissen kiderült hazugság, az, hogy a Debil mindig azt mondta, csak a kamatokat költik el. Kiderült, hogy egy lófaszt, sok milliárdot kidobtak az alapítványok vagyonából mindenféle hülyeségekre.

De a legfontosabb: Viktor azt mondta a hétvégén, hogy a jegybank független, ő aztán nem ugathat bele, semmi köze hozzá, hogy mit csinálnak ott. Ez az év csúsztatása, hogy finoman fogalmazzak. Matolcsy utolsó dolga az volt miniszterként, hogy törvénymódosítással bebetonozza a jegybankelnököt, aki aztán ő maga lett. Ezt a Fidesz szavazta meg. És a Viktor által mozgatott párt volt az, amely titkosítani akarta az egész alapítványosdit akkor, amikor látták, hogy kezd kiborulni a bili. Még egyszer egy kis riszpekt Káder Jánosnak, hogy ez már neki is sok volt és beintett elnökként. 

Az MNB azt mondta, az alapítványok függetlenek, ő aztán szintúgy nem ugathat bele, semmi köze hozzá, hogy mit csinálnak ott. Ma kiderült, a legnagyobb alapítványnál személyesen a Debil dönthetett a befektetésekről. Például, hogy szarér-húgyér finanszírozza az unokatesóját. 

Felmerült, hogy az egész kimeríti a monetáris finanszírozás fogalmát, ami tilos. Az Európai Központi Bank is baszakadott ezért, de erre még lehetett mondani, ők is a másodpiacon vesznek állampapírt, unortodox módon lazítanak orrba-szájba, ne mondja már a bagoly a verébnek. De ma kiderült, hogy az alapítványok lakossági állampapírt vettek, ingyen vétel helyett haverbankoknak juttatva kétmilliárd forintot és biztos nem a másodlagos piacon. Vagyis biztosan megsértették ezt a szabályt is.

Ezek csak azért fontosak, mert a mai naptól, a legújabb lelepleződésekkel lett teljesen egyértelmű: ezek azt gondolták, hogy bármit megtehetnek. Szórhatják az ország pénzét kedvükre annak, akinek gondolják, magasról szarhatnak nem csak az európai előírásokra, hanem a saját maguk által kitalált szabályokra is azért, mert úgy gondolták, megoldják maguknak, soha nem derül ki semmi. Amit eddig tudunk, az alapján jogállamban elég sokan kerülnének sittre, nálunk bazmeg még az se biztos, hogy a papcsákosított MNB-felügyelőbizottság szaglászni kezd, vagy hogy a közbeszerzési hatóság meg meri mozdítani a valagát. 

Ha esetleg bárki elfeledné: Matolcsy = Orbán, a zavart elméjű MNB-elnök Viktor vízióját valósítja meg. Lehet, hogy soká bukik meg az agymosásban és átbaszásban nagyot alkotó rezsim, de hogy unokáink mélységes megvetése fogja sújtani, az teljesen biztos.  

Végül is csak mindenféle szabályokat leszarva finanszírozza állampapír-vásárlásokkal a jegybank az államot. Végül is csak a mi pénzünkből tömték ki kedvük szerint a rokonokat-haverokat. Végül is csak úgy gondolták, hogy normális, ha soha nem derül ki, hogy mit művelnek.

Végül is a fasznak rinyálok én itten? Örüljünk, hogy Káder Jánosban maradt még annyi gerinc, hogy beintett a csúcsgusztustalan titkosítási tervnek, így kiderülhetett, mit művelt a debil jegybankelnök és bandája.

Nem elemeznénk ezt mi sokáig, napnál is világosabb, hogy mi történt, inkább, mivel Árpád kissé elkésett a tanácsaival,  álljon itt örök mementóként a fideszes és hozzájuk kötődő nagy és kisemberek pofátlannyilatkozat-cunamija, kommentár nélkül.

Havasi Bertalan:

A hatályos magyar és európai jogszabályok értelmében a kormány semmilyen módon nem befolyásolhatja a jegybank vagy alapítványai tevékenységét, így ez a kérdés törvényesen fel sem merülhet.

Polt Péter:

Ön azt állítja, hogy valaki, jelesül az én feleségem, bűncselekményt követett el. Én azt gondolom, hogy még eljárás sincsen

MNB:

Az alapítvány megalapítását és bírósági bejegyzését követően önálló jogi személyiséggel rendelkező szervezet, amely független az alapítójától, és amelynek ügyvezetését a kuratórium látja el. Az MNB alapítói jogai nem terjednek ki az alapítványok cél szerinti tevékenységéhez kapcsolódó konkrét pályázati és támogatási döntések meghozatalára vagy befolyásolására

Rezsi Szilárd:

Nem ismerem a tényeket. Dobálózhatnak számokkal, nem tudom, nekem nincs olyan szuper telefonom, mint önnek van, nekem csak egy kis Nokia telefonon van, semmit nem tudok vele, csak sms-t küldeni.  

Pócs János

Hibás hozzáállás, ha azt nézzük, ki kinek az unokatestvére.

Fónagy János:

Ön úgyis tudja, hogy nem arra válaszolok, amit ön kérdez.

Orbán Viktor&Kövér László:

A kamerák kereszttüzében lesütött fejjel oson a foson és egy büdös szót sem reagál.

Frissítés: ja de, reagál. A házelnök kitiltja a parlamentből azokat, akik felvették és nyilvánosságra hozták ezt a számára vérciki jelentet. 

Nem akartam ezzel a 2017-es nyugdíjemeléssel foglalkozni, annyi más irritáló szarság van még. De sajnos a hülyeség megint szintet ugrott, ami mellett már nem nagyon lehet elmenni. Azon már csak a kávét fogyasztva töprengtem el - néhány bazdmeg, Miska közbevetésével - hogy Varga Mihály miért kezeli úgy a nyugdíjemelés kérdését, mintha az valami parázs vita eredménye lett volna.

Derék miniszterünk bejelentette, hogy a kormány úgy határozott, 2017-ben 0,9 százalékkal emelkednek a nyugdíjak. Hát persze, baszki, hiszen arról szól a jogszabály, hogy a nyugdíjak emelése az inflációt követi. Vagyis ha a kormány a költségvetésben 0,9 százalékos inflációval számol, akkor a nyugdíjemelés is annyi lesz. Ezt a szabályt még a korábbi belemkijön kormányok valamelyike találta ki.

Az ezt megelőző indexálás az infláció mellett a gazdasági növekedést is figyelembe vette - emelés egyenlő infla plusz a növekedés fele - vagyis a reálértéken tartás mellett a tényleges jövedelemnövekedés is törvénybe volt iktatva. Ámde ez túlságosan drágának bizonyult, ezért született az a döntés, hogy amíg nem lesz itt tejjel-mézzel folyó Kánaán, addig sajnos nem lehet ehhez az indexáláshoz visszatérni, marad az inflációkövetés. Ami legalább nem engedi erodálódni a nyugdíjakat.

Tény, hogy nulla infláció mellett az emelés is nulla, bár ha időközben a ráta mégis feljebb ugrik, a nyugdíjasok visszamenőleg megkapják a különbözetet. Ellenben ha még alacsonyabb lesz az infláció a vártnál, a különbözetet természetesen nem kell visszaadni.

Oké. Ezt nyilván tudja Varga Mihály is. Azt a kérdést már fel sem teszem, hogy akkor mi a fasz értelme van úgy tenni, mintha valami eget verő dologra készülne a kormány nyugdíjemelés témában. Persze, kommunikáljunk, az a fontos, adjuk el a használt klotyópapírt kozmetikai csodaszerként. Lépjünk túl ezen.

De aztán jött ez. És ezt már végképp nem értem: a Nyugdíjasok Országos Szövetsége megdöbbenéssel értesült a csekély emelésről és kikéri magának, hogy ő ebben a vitában nem vett részt. Alapvetően csak a jót feltételezem az emberekről, úgyhogy abból indulok ki, a nyugdíjszaki ismeri a jogszabályt. Vagyis pontosan tudja, hogy az emelésről szóló bejelentés valójában nem egy pillanatnyi döntés következménye. De akkor neki mi a halálért kell beállnia ebbe a szar kommunikációs baszakodásba? Miért kell úgy tennie, mintha nem tudná? Ezért kapja a pénzét? Hát ezért kurvára felesleges egy fillért is kiadni.

Ha az a gondja, hogy szerinte ez az idexálás nem fair, akkor meg mondja azt. De mi a felháborító azon, hogy a kormány betartja a jogszabályt? Ja, ha szakmázik, az nem fog érdekelni senkit, ha meg hülyeségeket beszél, akkor legalább a hírekbe bekerül.

Miért van az, hogy a kormány kitalál egy kommunikációs stratégiát, és abba az úgynevezett ellenzék, civil szféra, szakszervezet és ki tudja még ki mindenki beleáll és a stratégiának megfelelő választ ad rá? Mi a szarért nem lehet azt mondani, hogy ne kamuzzál már, Mihály, nem te fújod a passzátszelet, vagy Misi, ez így szar, neked is látnod kell, vagy bármi szokatlan. Ez sokkal hatékonyabb lenne. Mert ha valaki úgy játszik focit, hogy ott helye van az ellenfél pofán verésének, akkor nem az a jó taktika, hogy megpróbálja ő is a pofozkodást. Mert úgyse fog olyan jól menni, mint azoknak, akik évek óta csak ezt gyakorolják. 

De unom már ezt az impotens baszakodást.

Jó pár év poszterkedés után is tud még nagy hátasokat dobni az ember, pedig könnyű azt hinni, hogy vannak a világban egyértelmű dolgok. Az előző poszthoz érkezett hozzászólásokból nem csak az derült ki, hogy mennyien nem értékelik semmire se Vitézy Dávid tevékenységét, de az is, hogy milyen erős az ellenszenv a bringások irányában. Ez a vonal ott elsikkadt, nem erről szólt az az írás, de Tarlóstól és Vitézytől függetlenül kifejezetten érdekes kérdés az is, hogy mit lehet csinálni a közlekedési szabályokra magasról szaró bringás szubkultúrával.

Már csak azért is, mert a nemzetközi trendek egy érdekes tendenciát mutatnak, olyat, aminek már az itthoni felemlegetésétől is valószínűleg rögtön a haját tépi szinte az összes autós. Ez pedig az, hogy egyre több helyen gondolkodnak el azon, hogy legálissá kell tenni a bringások számára az áthaladást a piroson. Sőt, van ahol már meg is csinálták. És nem ám picsányi, nulla forgalmú mezővárosokban.

Az egész Idaho államból indult, ahol már 1982-ben hoztak egy olyan szabályt, hogy a piros lámpa a bringásoknak stop táblaként funkcionál, vagyis ha megállnak és nem jön semmi, mehetnek át a tiloson. A stop tábla nekik elsőbbségadás kötelezőt jelent, vagyis nem kell megállniuk és ha körülnézve nem látnak senkit akit el kellene engedniük, akár lassítás nélkül rongyolhatnak át a kereszteződésen.

Sokáig nem akadt komoly követőjük, de az elmúlt években felpörögtek az események. Brüsszel és több német város után tavaly nyáron Párizsban is bevezették, hogy a kijelölt kereszteződéseken átmehetnek a piroson, San Francisco is gondolkodik rajta és Londonban is komoly vita van a kérdésben. A brit fővárosban már jó pár éve kijelöltek egy tesztidőszakot, de nem lett belőle semmi, inkább abba az irányba mentek, hogy a bringásoknak hamarabb vált zöldre a lámpa, mint az azonos irányba haladó autósoknak. Ez azért tetszett nekik, mert a legtöbb bringáslapítás kanyarodás közben következik be, ha pedig a drótszamaras hamarabb elindul a kamionnál, kisebb az esély az ütközésre.  

Ahol bevezették a piros lámpa szabályos meghaladását, egyáltalán nem romlottak a baleseti statisztikák, viszont gyorsabb lett a bringásoknak a haladás, még népszerűbb lett a tekerés az autózás rovására. Ez kurva jó, de vajon működhet-e Budapesten, ahol  a bringások jó része már ma is sportot űz abból, hogy nem ismeri fel a piros jelzést és össze-vissza cikázik a kocsisor között, autósok ezreinek agyát baszva fel teljes joggal nap mint nap.

Autósként és alkalmi biciklistaként is lenne az ideális, ha a mainál sokkal szabálykövetőbb magatartásra lehetne késztetni a bicikliseket. A nemzetközi példát egy az egyben nem lehet átvenni, kint nagy hagyományokkal rendelkezik a belvárosi bringázás, nálunk viszont az utóbbi évek fejlesztései nyomán szabadultak be a kerékpárosok a központba és nőtt többszörösére a biciklis forgalom. De ezzel nem tartott lépést az ellenőrzés, ami nagy hiba volt. 

Ha most az azonnali megengedés mellett döntenének, félő, hogy még tovább pofátlanodnának a bringások és csak éleződne a konfliktus az autósokkal. (Ez persze már csak Tarlós személye miatt sem reális rövid távon) De a mai helyzet, a leszart szigor se jó. Egy átmenetre lenne szükség, amiben lazítanak a szabályokon, de sokkal szigorúbban ellenőriznék is a bringásokat. Van egy csomó kereszteződés, ahol valóban hót felesleges megállnia a bringásnak a pirosnál. Jön néha pár gyalogos, az állás csak arra jó, hogy a következő keresztnél bukja az autókra számolt zöldhullámot, időt és energiát veszítsen tök fölöslegesen.

Ki lehetne jelölni tesztként például 30-40 olyan lámpát, amelynél kellő körültekintéssel - ha nem zavarja sem az autósokat, sem a gyalogosokat - áthajthat a bringás a piroson, de ezzel párhuzamosan szigorúan ellenőrizni kell a nem érintett csomópontokat és keményen büntetni nem csak az öv nélkül haladó autóst, hanem a cikázó-pirost áthágó biciklist is. Nekik nem kell félniük büntetőpontoktól, jogsielvételtől, csak a szigorú bírság lehet elrettentő.

Ha csak egy kiskörúti példát nézünk, ott is van jó pár bringáslámpa, ahol érdemes engedélyezni a piroson áthaladást, de biztos nem az Astoriánál, vagy a Kálvinon, ahol kőkeményen le kell húzni a vétkezőket, akkor is, ha nagy ember postáját szállító rasztaman hvcs biciklis futár az illető.

Csak ha ez működik és a bringások mellett az autósok is elfogadják, hogy mindenkinek így előnyös a dolog, akkor szabad tovább lépni.

Persze egy csak egy szokott  nagyon szerény vélemény. Tetszik, vagy nem, lehet róla szavazni:

Egy Tarlós-interjú általában szórakoztató olvasmány. Ahogy egy Tarlós-sajtótájékoztató is. Ha meg összevágnak belőle agyament részleteket, akkor különösen. Főleg azért, mert emberünkben régóta vegyül az elhivatottság és a karakánság a tévedhetetlenség érzésével és az igazi taplósággal. Ezért aztán helytálló meglátások, faszán kemény beleállások keverednek orbitális faszságokkal, ezek aránya változó, de legalább mindig lehet néhány szófordulatán nagyokat röhögni.

Most viszont nem valami kibaszott frappáns szóvirágon lehet mulatni, sőt inkább csak a fideszgyűlőlők és a kárörvendők méltán népes csoportja hahotázik hangosan. Az ember ugyanis olyan sebességgel csúszik lefelé a lejtőn, hogy a seggén már hóban is kigyulladt volna az alsógatya. Nagy arcú megmondóból kezd üldözési mániás törpévé válni, ahogy elhatalmasodik rajta bicikli- és Vitézyfóbia. Már inkább sajnálatra méltó.

Úgy tűnik, hogy pár éve még öblös faroklegyintéssel lecsapta a legyet, ma meg már a Chemotox gombját se bírja megnyomni. Egyszerűen szánakozva lehet csak nézni a vergődését, amit produkál. Abban ugyanis nem is érdemes részletesen belemenni, hogy mennyire nevetséges a bringások elleni kifakadása. A kiszivárgott, vagy kilopott anyagot még letagadja, de azért többször is elmondja, mennyire tele van a pöcke a biciklisekkel és külön Vitézy Dáviddal.

A fogatlan oroszlán papírról olvassa szánalmas tütüzését, ebben a mondatban minden benne van:

Nem egy mindenhonnan elcsapott, sértődött, bezárt múzeumot kegyelemből igazgató közgazdász fogja meghatározni egy diszkógömbös, Tütü nevű night-clubból, mi legyen a budapesti közlekedésfejlesztéssel.

Namármost, csak egy helyről csapták el, azt is ő maga, Tarlós intézte. Közlekedési Múzeum: egyrészt bunkóság bárkit múzeumi melóval fikázni, másrészt lényegében új múzeumot épít, ami azért nem kispálya. Tütü: no comment. Megmondja, mi legyen: lószart, csak elmondja a véleményét. Amire sajna oda kell figyelni, mert el kell ismerni, nagy arcától függetlenül ért hozzá.

Tarlós túl gyors változást emleget, ami kapitális baromság. Iszonyat siker, hogy rövid idő alatt mennyire népszerűvé sikerült tenni a biciklis közlekedést, ebből semmi sem indokolja a visszalépést a személyes bosszúvágyon túl. Ha Tarlós valóban csak a bringások ellen akarna arcoskodni, akkor említhetné például a semmilyen szabályt be nem tartó, piros lámpán is áthajtó, valóban irritáló faszkalapokat, rájuk uszíthatná a rendőröket. Vagy kezdhetne egy szakmai vitát arról, hogy kell-e a szabályokat változtatni a kulturált közlekedés érdekében. De nem ezt teszi. Értelmetlenségeket és baromságokat mond és a patás ördög Vitézyre célozgat. Aki higgadtan, kulturáltan, szakmai alapon válaszol. 

Teljesen érthetetlen, miért csinálja a főpolgi ezt a szánalmas komédiát, miért csinál magából vén hülyét. Ebben nem győzhet. Vitézy csak a saját szakterületén szólal meg és az emberek nagy része értékeli, amit a budapesti közlekedésért tett. Csak a vak bosszúvágy és a félelem marad magyarázatként. Mi sem lepődnénk meg, ha Dávidka egyszer szívesen lenne budapesti főember, de ha így is van, Tarlós viselkedése nem épp tiszta tudatú emberre vall. Ha ennyire leépül, mindenkinek jobb lesz, ha el sem indul a székéért újra 19-ben - ami csak azért szívás, mert első éveiben még elviselhető volt és egy fideszes nyalonc pártkatona a legnagyobb csapás volna.

Nem az a baj, hogy az emberek nem akarnak vasárnap dolgozni. Én sem szerettem sose, de ez mégis ki a büdös szart érdekel rajtam kívül? Senkit. Jogomban áll olyan munkát választani, ahol nem kell ilyen tevékenységet végezni, mondjuk lehetek küldeménykézbesítő, és kelhetek reggel négykor, hogy sárban-fagyban és hetven fokban egyaránt kihurcolásszam a leveleket. Hétvégén nincs ilyen munka.

Vagy lehetek segédmunkás, talicskázhatom a sittet meg a sódert, hordhatom a téglát. Ezt a tevékenységet is csak elvétve kell folytatni vasárnap. Sőt még az a nagy előnye ezeknek a munkaköröknek, hogy nyugodtan és szívből gyűlölhetem a munka minden egyes pillanatát. Vághatom a pofákat, elküldhetem mind a téglát, mind az összes ugató kutyát és gyűrődő levelet a kurva nénikéjébe, mert sem a levél, sem a tégla nem fog ezen megsértődni.

Ellenben a kereskedelem - és a vendéglátás, de ez most szorosan nem tartozik ide - nem ilyen munkakör. Ott igenis kedvesnek kell lenni. Mosolyogni kell. És készségesnek lenni. Kurvára leszarom, hogy téged most dobott a csajod, attól még a krumplit leszel szíves normálisan felpakolni a zöldségespultnál. Attól még ne vágjál pofákat, ha még kérek egy doboz gyufát. És főleg ne húzd a szád, hogy neked vasárnap is dolgoznod kell.

A kereskedelem egy szolgáltatás. Nem arról szól, hogy kiszórsz egy raklapra mindenféle szart és majd én kiválogatom, hogy abból mi az értékes számomra. Nem arról szól, hogy Lenke nénit meghazudtolva te majd megmondod nekem, hogy hogy kéne élni, és most nekem éppen vásárlás helyett mit kellene csinálnom. Nem arról szól, hogy te telefonálsz valami hülyepicsa barátnővel, miközben én éppen fizetnék. Nem. A kereskedelem többek között arról szól, hogy te érdekeltté teszel engem, hogy nálad vegyem meg a krumplit, ne pedig másnál.

Egészen komoly zavar van a fejekben, ha bárki komolyan gondolja azt, hogy holnap majd ő fog szívességet tenni nekem. Hát kurvára nem. Ezt a szektort sikerült úgy lezülleszteni, hogy már nem az az érdem, hogy valaki profi módon kiszolgálja a vevőt, hanem hogy csinos. Elvétve találni olyan boltot, ahol visszaköszönnek. Ahol nem tőszavakban beszélnek. Ahol nem csak odabasszák az orrod elé a visszajárót. Ahova szívesen visszamegyek. Ha megkérdezzük a vérbeli kereskedőt, hogy neki mi a véleménye a vasárnapi munkáról, azt fogja mondani, hogy ha van igény, akkor nyitva leszek, és dolgozom. Azt fogja mondani, hogy mindig is dolgoztunk vasárnap, nincs ebben semmi különleges. Azt fogja mondani, hogy ez a munkám.

Ne tegyünk már úgy, mintha egy olyan privilégiumot vettek volna most el a kereskedelemtől, amit már az ősiség törvényében megszövegeztek. Huszonöt éve nyitva van minden bolt minden nap, kipróbáltuk, milyen ha nincs, hát szar. Aki itt rinyál, és a facebookon rossz magyarsággal megírt, helyesírási hibáktól hemzsegő bejegyzéseket tesz közzé, az vajon nem fog ugyanúgy elmenni vasárnap vásárolni? Mondjuk mert kirándul és a gyereke szeretne egy üdítőt vagy egy jégkrémet a faluba érve. 

Hagyjuk már ezt és foglalkozzunk az igazán fontos dolgokkal.

Végre bedobták a törölközőt: annyi félrevezetés és kamuzás után belátták, hogy többet vesztenek, ha kitartanak a boltzár mellett.

Amikor érthetetlen módon bevezették, akkor is pontosan tudták, hogy a nép gyűlöli. Egészen minimális esély volt arra, hogy ez változzon. De végignyomták izomból, mert talán azt hitték, hogy a magyar havercégek kisebbet szívnak, mint a multik, s az már nekik jó. De fontosabb, hogy szopjon lovat mindenki, akinek nem tetszik, meg kellett mutatni, hogy nekik nem lehet csak úgy visszapofázni, a visszavonulás a gyengeség látszatát kelti.

Egy év alatt abban semmi változás nem volt, hogy a nép gyűlöli a boltzárat. De közben megpróbálták igazán aljas eszközökkel ellehetetleníteni azt a népszavazási kezdeményezést, amin hatalmasat buktak volna – és itt megint be kell idézzem Bozóky kartárs kitűnő meglátásait. De a kopaszbalhé visszanyalt, még a hívek egy része is kiakadt, majd a jogrendszer még le nem nyúlt része is elégnek látszott ahhoz, hogy mégis legyen szavazás.

Ebben a helyzetben egyszerűen nem várhatták meg, hogy a számukra sikeres népszavazás nyomán a szocik ünnepeljenek és egy kicsit kidugják a fejüket a mocsárból. Mivel csak az tartja hatalomban őket, hogy nincs alternatíva, minden eszközzel fenn kell tartaniuk ezt az állapotot.

Ezért volt nekik már a kisebbik rossz, hogy kihátrálnak a zárva tartásból. Szíriában tűzszünet van, a menekültáradat csökken, kevésbé hatásos a migránsok elleni hangulatkeltés. A boltzáras győzelmet a választásig napirenden tartva az egész mai szerencsétlen ellenzék esélyt kaphatott volna a feléledésre.

A főnyalonc szócső, a Magyar Idők még ma reggel is ódákat zengett a zárva tartás előnyeiről, csodás hatásáról a gazdaságra. De nem biztos, hogy simán elfelejtettek nekik szólni, vagy csak ma délelőtt hozták meg a döntést. Mostantól az lesz a duma, hogy noha előnyös volt, ők kibaszott jól csinálták, de a népnek nem tetszett a boltzár és ez ír mindent felül. Aminek az eleje és a vége is ugyanúgy egy ordas kamu, mint eddig is a legtöbb nyilatkozatuk.

Na most mit csinálsz KDNP és külön Semjén Zsolt?

A TASZ-os Dojcsák Dalma szépen végigelemzi, hogy Aczél Endre kirúgása a Népszabadságtól tök rendben van, egy tördelő ugyanis lehet szexista, vagy rasszista a kommentjeiben, de egy újságíró nem. Dalma pár dologban téved: először is Aczél nem kisebbíteni akarta az események súlyát, hanem megkérdőjelezi a megtörténtét, egyszerűen mást állít. Nem egyértelmű, hogy részéről ez áldozathibáztatás és szexizmus lenne, másrészt pedig nem áll a lap alkalmazásában, nem kirúgásról van szó. Az Ákos-párhuzam meg értelmezhetetlen, az egy támogatási szerződés volt, ez meg megbízás munkára.

Aczél leginkább azért volt hülye, mert nem mérte fel azt, hogy amit leír, többféleképpen lehet értelmezni. ezek közül a legrosszabb az, hogy azt sugallja, a nők is tehetnek arról, ha megerőszakolják őket. Ez teljesen elítélendő lenne, vállalhatatlan. De nem lehet egyértelműen kijelenteni, hogy erről van szó. Aczél egyetlen esetről beszél és nem véleményt mond, hanem azt, amit ő az eseményekről tud. Az, ha valaki szereti a szexet, semmiképp nem enyhítő körülmény egy őt ért erőszak esetén, de Aczél mondása az, hogy ebben a konkrét esetben nem történt erőszak, Kiss pedig koncepciós per áldozata lett. A lány nagyétvágyúságának említését is könnyű áldozathibáztatásként értelmezni, de ha valóban máshogy történtek a dolgok, fontos körülménynek számít Aczél verziójának alátámasztására: e szerint a lány nagy hatalmú szülei tettek a hamis vádakkal csemetéjük rossz híre ellen.

Nem tudjuk, hogy ez történt-e és valószínűleg nem is fogjuk megtudni. Kiss összevissza beszélt, volt, amikor elismerte az erőszakot azzal, hogy "megbűnhödtem érte", aztán visszaszívta és ártatlannak mondja magát. Simán lehet, hogy Aczél verziója igaz, de mivel ezt soha nem fogja tudni bizonyítani, jobban tette volna, ha körültekintőbben fogalmaz. Azt ki nem szarja le, hogy neki Kiss megesküdött az ártatlanságáról. Egy ennyire öreg róka újságírónak ezt tudnia kellene. 

Aczél bocsánatot kért a megfogalmazásáért, de fenntartja, hogy szerinte mi történt. Ehhez joga van. Mint ahogy a Népszabadság főszerkesztőjének is joga van azzal dolgoztatni, akivel akar. A probléma csak az, hogy miközben Aczél hibázott, de nem követett el bűnt, a laza lepattintás túlzott reakciónak, erős képmutatásnak tűnik. De ez már egyszerűen tisztesség, gerincesség kérdése: egy kopasz főszerkesztőnek is illene megbecsülnie a nála sokkal nagyobb tudást, azt, hogy Aczél évtizedekig a lap egyik legjobb publicistája volt. Jó átlátja a világ folyamatait, könyvei a Kádár-időszakról szóló hasznos kordokumentumoknak számítanak, tagoltsága miatt fasza olvasmány például a budin.

Az inkább zavaró, hogy ha Aczél ennyire jól tudja, mi történt az ominózus Kiss-ügyben, miért volt ennyire a pofája lapos? Nem kellett volna legalább már a szabad időkben felgöngyölítenie ezeket a szálakat? Jó sztori lett volna a könyveiben az úszóvilág bennfentes bemutatása. Ahogy Kiss is bizonyíthatta volna ártatlanságát a sunnyogás helyett. Ennek elmaradása sokkal nagyobb hiba, inkább bűn, mint az, ahogy most előadta, szerinte mennyire koncepciós volt az eljárás.

De ezzel együtt az egész sztoriban a legszánalmasabb figura a Népszabadság főszerkesztője, aki most megtalálta az ürügyet, hogy megszabaduljon a lap egyik legendájától. Aczél az elmúlt években az írásaival már a középszar szintre süllyedt, ami ok lehetett a lepattintásra, ez a módszer azonban elég gusztustalan lett. De legalább nagyon jellemző.

Lassan összeáll a kép Kiss Lászlóról és arról is, hogy miért most derült ki, hogy az úszómester fiatal korában egészen aljas módon erőszakolt meg egy fiatal lányt. Innen már csak egy lépés, hogy megtudjuk, milyen sorsa lett az áldozatnak, épp elég szomorú az is, hogy már nem él, tehát elég fiatalon távozott. 

Az egyértelmű, hogy egy kispályás úszóedző borította a bilit. Hornyák Viktor az örök nagypofájú ellenzéki, van már vagy három éve, hogy megtudta, mi az ábra az öreggel. Egy nagy versenyen egy félrészeg edző mesélte a többieknek röhögve, hogy mit tett Kiss, Hornyák pedig állítása szerint kitette a Facebookra is és beszélt róla idén januárban, de senki le se szarta. Csak most, hogy egy alig ismert szájt megszerezte a bírósági iratokat, robbant a bomba.

Hornyák szívesen lett volna úszóelnök Gyárfás ellenében, ezért akár azt is lehet hinni, hogy ő volt a célpont, de végül is mindegy, az is simán hihető, hogy egyszerűen azt akarta, tudjon róla a közvélemény és ítélkezzen is. Az, hogy szerintem azonnal mennie kéne a picsába Kissnek, nem oszt, nem szoroz. Jogilag nyilván minden elévült, de nem csak az a gáz, amit tett, hanem az is, ahogy titkolta. Szerinte ugyan nem titkolta, de mivel kimaradt ez az apróság az életrajzi könyvéből, igazán nem mondhatja azt, hogy vállalta a széles nyilvánosság előtt a dolgot. Sunnyogott és reménykedett, hogy már a koporsóban lesz, amikor úgy hullik rá vissza az erőszakolás, mint Derrick főfelügyelőre a náci múlt. 

Senki se kérdőjelezi meg edzői teljesítményét, de ritka hitvány emberről van szó. Semmi sem lehet olyan fontos, ami felülírja azt, hogy azonnal leszegett fejjel tűnjön el a süllyesztőben. Arról, hogy ezzel ki mennyire ért egyet, ott a szavazás alul, erről lehet vitatkozni. De ami az egészben a leglohasztóbb, az az úszószakma hozzáállása.

Mindenki, férfiak és nők, egytől egyik kiállnak mellette, senki sem mondja azt, hogy ez vállalhatatlan. Elismerik az edzők, hogy igen, tudtak róla, és akkor mi a fasz van? Gyárfás is tudott róla, arról, hogy pont mit, sunnyog. Összezártak, de nagyon. Miért? Tényleg csak a seggüket féltik, meg az olimpiai szereplést? Nem biztos. Szepesi Nikit még lehetett kurvázni és azt mondani, hogy eltúlozza a sötét ügyeket. De félő, hogy még más elmismásolt ügyek is vannak és azért zár össze az úszókrém, mert félnek, hogy beindul a lavina. Ennél mocskosabb reakciót pedig nehéz elképzelni, de nagyon remélem, a sajtó most már fullra beleássa magát az ügyekbe és kiderül minden, amitől most rettegnek, hogy napvilágra kerül.

Azért is megtisztulás kellene, mert ha nem dobják ki maguk közül a gazembert, ki fogja úszni vinni a gyerekét? Hogy lesz ebből utánpótlás egy igazi magyar sikersportágban? 

Valójában ki gondolta komolyan, hogy egy elhivatott ápolónő képes lesz bármit is elérni? Mégis mire számítottak, akik reménykedtek, hogy egy hatvankilós nő, aki szar pénzből tartja el a családját, majd itt csodát fog tenni? Hogy nem fog tönkre menni? Hogy nem fogja felőrölni a teljesen hiábavaló küzdelem? Hogy nem fog végül összeomlani, amikor a gyereke azt kérdezi ezredszerre is, miért nem vagy itthon, anya?

A forradalmár élet kurvára nem annyira romantikus, mint ahogyan azt elképzeljük. Áll a barikádokon, szónokol, tüzeli a népet, kemény és hajlíthatatlan. Hát persze. Csak azt már nem látja senki, hogy a tartalékai vészesen fogynak, hogy nem tudja, bassza meg, megvenni azt a rohadt minyonos bézbólsapkát vagy tündéres táskát, mert nem futja. Azt már nem látja senki, hogy egyedül cipeli fel a nagy forradalmár a két cekkert a harmadikra, hogy ledudálják a zebráról, mert a faszér nem szedi a lábát.

Azt már nem látják, hogy néha sírva mos fogat, mert már nem tudja, miért csinálja, csak tolja a talicskát, mert mindenki ezt várja el tőle, csak éppen ez a mindenki kibaszottul nincs mellette, amikor kétségbe esve ül a reggeli kávé mellett, mert ezt az újabb napot is végig kell csinálni és szerda este hétkor megint oda kell állni és el kell küldeni mindenkit a kurva anyjába, de lendületesen, és karakán módon, hogy az újságban egy rövidhírnél többet érjen a dolog és húsznál többen jöjjenek ki tüntetni.

Azt akartuk, mi kőkemény fotelforradalmárok, hogy Sándor Mária csinálja helyettünk. Hát nem fogja. Mert ez nem megy. Mert ő egyedül éppen ennyire volt képes, már az is csoda, hogy eddig bírta. Nekünk kellett volna az ő áldozatának tizedét vállalni, annak töredékét kockára tenni, amit ő kockára tett. És nem csináltuk. Ennek az egész nagy ellenállásnak már réges régen nem Sándor Máriáról vagy arról az egyetemista kiscsajról kéne szólnia, akinek nem jut eszembe a neve. Ennek a sztorinak már réges régen a névtelen és beazonosíthatatlan tömegekről kellene szólnia. A szigorú százezrekről, akik olyan lendülettel intettek be a stadionépítő törpeszupernek, hogy csak recseg.

Ehelyett sopánkodunk, hogy jaj, ez a kedves nő elvesztette a hitét. Jaj, felőrölte őt ez a rohadt rendszer. Hát a nagy faszt. Mi hagytuk magára és mi őröltük fel az erejét. Mi, akik még mindig minden reggel elindulunk helybe a lófaszért. A fostosok, akik a főnöküket se merik elküldeni a francba, nemhogy az egzisztenciájukat tegyék kockára. A nem igaz, hogy ezek a szemetek ezt is megtehetik - sisteregjük az indexet olvasva, aztán megyünk és lehetővé tesszük, hogy azok a szemetek még sokkal aljasabb dolgokat is tegyenek. 

Mi vagyunk a szar ország.