Nem sokat pöcsölt a kitűnő magyar pénzügyi felügyelet, amikor megtudta, hogy a Bloomberg hírügynökség hat perccel a keddi kamatdöntés bejelentése előtt kapitális baromságnak tűnő hírt publikált: egy százalékra csökkent a ráta, ami négy százalékpontos vágás a várt 0,25 helyett. PSZÁF Karcsi nyilván üvöltve rohant le a lépcsőn a felügyelet székházában, s utasította az illetékes aktakukacot, hogy azonnal indítson piacfelügyeleti vizsgálatot piacbefolyásolás gyanújával.

(forrás: portfolio.hu)

Mondják, ha esemény van, Karesz valóban pörög, mint a trágyaszóró. De ha visszatekintünk kicsit az időben, az is látszik, hogy elszántsága mértékében szignifikáns kilengések észlelhetők annak függvényében, hogy ki a gyanús tevékenység feltételezett elkövetője.

A törvény szerint piacbefolyásolásnak minősül a megalapozatlan, félrevezető, hamis információ közlése, híresztelése, nyilvánosságra hozása, feltéve, hogy az információt terjesztő személy az információ hamis vagy félrevezető mivoltának tudatában van, vagy az adott helyzetben elvárható gondossággal eljárva tudatában kellett volna lennie. Namármost itt az a helyzet, hogy nyilvánvaló hiba történt, egy nyomoronc hírügynökségi alkalmazott félrenyomott, vagy írt valamit. Ne szépítsük, elkúrta, nem kicsit, nagyon, még akkor is, VÉLETLENÜL, s ha egy percen belül kinn volt a cáfolat. Addig a forint majdnem egy százalékot gyengült.

De ekkora ostobaságot szándékosan a Bloomberg soha nem csinálna, óriási kár ez így is a hitelességének, elismertségének. Más kérdés, hogy a brokik egy része a pillanat tört része alatt, amíg dönteniük kellett, hogy nyomják-e az eladás gombot, még ezt is elhitte, hiszen Matolcsy faszságlistája már kötetekre rúg, s a nem publikált piaci konszenzus szerint ha nincs a közelben ápoló, ki tudja, Debilünk hol áll meg. Persze tény az is, hogy rájár a rúd a nagy hírügynökségekre, a Reuters is akkorát taknyolt a múlt héten Soros György nekrológjával, mint macskát szarni, az viszont, ha meghekkelik a hírszolgáltatást és ezért dől a Fal utca, külön történet, nem ide tartozik.

Bárki megkérdez egy brókert, tudhatja, hogy a Bloomberg bakija tiszta ügy, beismerték, intézkednek, hogy többet ilyen ne legyen. (Update: erre jutott a felügyelet is.) Senki sem hiszi, hogy a hírügynökség piacot akart volna befolyásolni, a brókerek inkább azon görcsölnek, hogy az álhír miatt két percig kilengő árfolyamon kötött ügyletek érvényesek-e, vagy visszaszívhatók. De a törvény az törvény, a felügyeleti vasököl sújtson oda, ahova köll, aztán majd úgyis bebizonyosodik, hogy a Bloombergnél valaki szimplán béna volt.

De mi is volt a helyzet akkor, amikor bizonyos Kósa Lajos ELŐRE KITERVELTEN államcsődöt vizionált, majd másnap a manapság forintot erősíteni próbáló és a Wizz Air jószolgálati nagyköveteként funkcionáló hajdani hazugsággyáros Szijjártó Péter erre úgy rákontrázott, hogy nem csak a forint punnyadt egy nagyot, de még Amerika is berezelt. Karesz akkor vajon miért nem érezte úgy, hogy hamis, vagy félrevezető információt közöltek olyan személyek, akik ennek tudatában voltak?

Mivel a fenti definíción túl piacbefolyásolásnak minősül "az olyan ügylet kötése, vagy arra való megbízásadás is, amely hamis vagy félrevezető jelzéseket ad vagy adhat az adott pénzügyi eszköz keresleti vagy kínálati viszonyairól, árfolyamáról; amely az adott pénzügyi eszköz árfolyamát mesterséges vagy rendellenes szinten rögzíti; illetve, amely színlelt, illetve amelyben bármilyen más formájú megtévesztéshez, manipulációhoz folyamodnak", bejelentés alapján megnézték, mi történt a piacon, de utána azt közölték, nem kell vizsgálat, nincs itt semmi látnivaló. Vagyis: a fiúk nem spekuláltak. Az meg fel se merült, hogy szavaikkal befolyásoltak.

Arra tehát jutott energia, hogy különféle sajtótermékeket szándékos piacbefolyásolással vádoljanak és vizsgáljanak, de amikor a két politikus nyilvánvaló baromsága okozott tök egyértelmű árfolyamváltozást, csak lapításra és kamuintézkedésre futotta. A Kósa-Szijjártó akció óta eltelt két és fél évben is odatoszott néhányszor a Debil, vagy főnöke a piacnak, több olyan nyilatkozat is elhangzott kormánypárti politikusoktól, melyről pontosan tudható volt, hogy gyengíti a forintot, de soha se merült fel, hogy piacbefolyásolás, vagy bennfentes kereskedés gyanújával bármiféle vizsgálat induljon.

Károly mégse lesz népmesei hős, a méltó jutalom, meg a királykisasszony muffja helyett nagyobb maflás jön neki szembe, mint amit a bringás arctól kapott annó az uszodánál - kár is a Nemzetben kaparni. A hála nem politikai kategória, főleg nem a Fideszben. A PSZÁF bemegy szépen a Matolcsy vezette jegybank alá, Szász már nem sokáig lesz elnök. Persze félnie nem kell, ha nem akar nagyon meghunyászkodni és a Debil beosztottja lenni, a párt javaslatára valami jól fizető kamumelóra biztos jön majd ajánlat, abból ki lehet húzni héderelve a nyugdíjig.

Szép jó reggelt szeretnénk kívánni azoknak, akik véletlenül azt hitték, hogy tényleg gyesen lévő anyukák és köszvényes, orosztanárból háztartástan tanárrá képzett nyugdíjas nénik, netán faluszépék ülnek majd a nemzeti dohányboltokban, és adják Károly bácsinak a Szofit, ahogyan az régen volt - öt szálanként, mert Károly bácsi egészsége mellett a pénztárcájának tartalma is fontos tényező, de leginkább azért, mert a hitel nincs, illetve a Károly bácsit ezer éve ismerjük érvek egymásnak feszülése végül ezt a köztes megoldást szülte. Persze az, hogy a végeredmény ennyire szánalmas és kisstílű, az még a legcinikusabbakat is meglepte kissé, szegény Károly bácsiról nem beszélve, aki így aztán biztosan nem fogja ötösével kapni a Szofit.

Alapvetően az, hogy bizonyos termékeket csak állami engedéllyel lehet árulni, még nem kell hogy lecsapja a biztosítékot, például Svédországban is ez megy a szesznél, Finnországról nem is beszélve, szóval lehet keménykedni, attól még rend van és nyugalom. Az megint más kérdés, hogy ezt mi módon érdemes csinálni. Már az elején furcsa volt a kormány hajthatatlansága, hogy nem engedett a piaci szereplők érveinek. Nem számított, hogy egy bolttal nem biztos, hogy rentábilisan lehet a vázolt feltételekkel működni, hogy érdemes lenne lazítani, hogy azért az eredmény mégse az legyen, hogy emberek sorban állnak majd minden reggel a bagóért. Azért ez nem BKV bérlet.

Az első körben, mikor kiderült, hogy az ország felében halál se akar boltot nyitni - mi a szarnak, ha biztosan bukta lesz az egész, ha Budapesten is neccesen lehet kijönni az üzemeltetésből, akkor Röcsköspakkonyon ugyan honnan lehetne keresletet generálni? Vagy majd az egész megye Guszti bácsihoz fog járni, végül is csak 50 kilométerre van Röcskös Batkapetymeghez, a reggeli busszal át lehet menni. Vagy megy majd az Isti, annak van autója, előtte összeírja, kinek mi kell.

De ez még csak sima dilettantizmus, olyan könnyen megyünk el mellette, mint a pisafolt mellett a Bródy Sándor utcában. A végkifejlet ugyanis mindent vitt: a nyertes bagázs mutatta csak meg, mennyire szánalmas, kisstílű szarfaszúskodás ez az egész dohánybolt biznisz. Tök véletlenül épp minden CBA-s igazgatósági tagnak és pereputtyának jutott egy-két bolt, a maradékból kellett néhány a polgármeseterek cimboráinak, pár díszfasznak. Maradt néhány koncesszió? Jó, hát azt hadd vigyék a lúzerek.

Ebben nem az a felháborító, hogy zsíros kis biznisz lett kikaparva megint a tuggyukkiknek. Nem, ez a biznisz annyira nem jó, csak el lehet mondani róla, hogy ezt nem csinálhatja akárki. Ez nem kerül az államnak semmibe, nem egy autópálya beruházás, egy stadionfejlesztés tíz százalékát kell letenni a havernak. Ez csak egy lófing - persze elképzelhető simán, hogy szeptembertől enyhítenek a szabályokon, és dohányboltban például nőket is lehet majd árulni, vagy jön egy módosítás, hogy csak ott lehet szeszt forgalmazni, ahol cigarettát is, vagyis bele van építve a rendszerbe  tuti bolt is. De ez kevéssé valószínű, mert akkor nem ilyen huszadrangú alakoknak lett volna kiosztva a húszéves koncesszió.

Sokkal inkább az a helyzet, hogy valami koncot a sleppnek is dobni kellett, és momentán ez volt a polcon, ez jutott. Hányingert keltő összességében ez a szint, hogy még egy szaros trafikot sem lehet megszerezni, mert vannak olyan igénytelen seggnyalók, akiket ezzel kell kielégíteni. A legszomorúbb az egész bizniszben a színvonal. Nekünk ez jutott: pár éve egy miniszter fia fenyegetőzött Nyíregyházán egy büfé miatt, most meg huszadrangú alakok lihegnek, hogy trafikot nyissanak. Jövőre mi lesz?

Sok ezer magyar aranytulajdonos sasolta rosálva a nemesfém zuhanásáról szóló híreket az elmúlt héten és erős a gyanúm, hogy döntő többségük nem képes magától behúzni a féket a szopórolleren. Az arany különféle formátumainak tudatlan kisbefektetőkre történő lőcsölése nagy profitot hozó iparág lett nálunk is, az érintettek viszont most igencsak vakarhatják a kobakjukat, hogy mi a lófaszt csináljanak.

Az emberek aranyba hülyítése semmiben sem különbözik attól, mint amikor például életbiztosításokat sóztak rá orosztanárból porszívóügynökké avanzsált zsenik a népre azzal a dumával, hogy kínai eszközalapokba fektetve sima ügy a meggazdagodás. Az arany eladása még könnyebb is, hiszen pénzeken felül álló, értékállóságáról híres valamiről van szó. Mióta világ a világ, sokan tartják benne megtakarításuk egy részét, még a világ nemzeti bankjai is.

Ez eddig tehát igen baba, csakhogy épp az elmúlt években nőtt meg kurvára a kockázata is. A megszokott módon azonban épp ebben az időszakban álltak rá az ügyesek, hogy felzabáltassák a néppel. Mi is a duma? Figyelj apukám, bármi lesz a világban, az arany csak felfelé tud menni. Ha szopás a világgazdaság, kiújul a válság, akkor az arany menekülőfunkciója érvényesül, mindenki ebbe hordja majd a pénzét. Ha meg faja lesz a szitu, akkor a növekedés inflációt gerjeszt, az ellen pedig mivel is lehet védekezni a legprofibban? Hát persze hogy az arannyal.

Azt nyilván nem kötik a lúzer vevők orrára, hogy az arany historikusan egyáltalán nem veri meg például a tőzsdéket, ellenben vannak nagy emelkedést hozó időszakok, melyeket hosszú lecsorgás követ. Azt sem nagyon szeretik az értékesítők hangsúlyozni, hogy a reális ára lényegében meghatározhatatlan. Egy részvénynél a profittermelő képesség, illetve az azzal kapcsolatos várakozás legalább hozzávetőlegesen mindig meghatározza a fair value-t, az aranynál ilyen nincs, annyit ér, amennyit a piacon hajlandóak adni érte. Vajon mennyien fektetnének bele, ha ez lenne az eladási duma: ha lesznek nálad nagyobb barmok, akik drágábban megveszik, akkor nyerni fogsz. Márpedig csak ennyiről szól ez a történet.

Aki csak egy picit utánanéz az aranynak, tudhatja, hogy az árat a spekuláció mozgatja. Ipari felhasználása alig van, az ázsiai ékszerigény ugyan nő, de kérdés meddig. Tizenkét év folyamatos emelkedés után tavaly jól látszott az elfáradás, idén pedig már csak idő kérdése volt, hogy mikor jön egy csoport, aki megpróbálja kissé ledönteni. Ami nem tud emelkedni, az előbb-utóbb esni fog,.régi tőzsdei bölcsesség ez, most is csak annyi történt, hogy valakik jókor látták meg a piaci lehetőséget, lassú lecsorgás után a kritikus technikai szinteknél nagy tételben shortoltak, erre elszakadtak az idegek, életbe léptek az automatikus veszteségmentő megbízások, zuhant, mint a kő. Majd a végén jöttek az idiótábbnál idiótább magyarázatok.

Na ezt a fasza kis terméket adták el kis magyar lúzereknek is értékállóként. Ha nem akarsz vele tőzsdézni, akkor vegyél rudat. Ha nincs annyi zséd, érme is megteszi. Ha magadnál tartod, elvesztheted, vagy ellophatják? Sebaj, fizess az őrzésért. El akarod adni? Mindig visszavesszük, persze sok százalékkal olcsóbban. Gyakran akarsz bele pénzt tenni és nem akarod hazavinni? Aranyszámla kell neked, baromi faszályos, grammban számolhatod, mennyi fémed van. És ha esik? Első szabály, azt nem tud, második, ha mégis, várd meg, amíg felmegy. Az már csak a jéghegy csúcsa, hogy két év alatt három aranyhoz kötött piramisjátékba is megpróbáltak beszervezni.

A piac persze működik. Nincs pontos adat arról, hogy hány magyar okostojás tette a pénzét aranyba, de az biztos, hogy több tízezren és több százmilliárd forintos tételről van szó. Sokatmondó, hogy korábban nagy alapkezelőknél dolgozó vezetők és portfóliómenedzserek nyergeltek át arra, hogy az aranybizniszbe lépve sózzák a hülyékre a fémet épp akkor, amikor már tíz éve tartott az emelkedés és egyre egyértelműbbé vált, hogy ennek előbb-utóbb rossz vége lesz. Aki az elmúlt két évben vett, már tuti buktában ül, aki előtte, az még gondolkodhat, hogy kimeneküljön-e nyerőben.

A hét végén a nagy omlásból kis felállás lett. Tankönyvi eset: a sok kis fogalmatlan vásárol, a nagy okosok röhögnek a markukba és eladnak. Ázsiában a fizikai piacon hemzsegnek a vevők, kifogytak a készletek, de az aranyba fektető alapokból kifelé megy a pénz, az emelkedésre játszó spekulatív pozik száma zuhan. Egyáltalán nem biztos, hogy ez további nagy zakót jelent, de hogy benne van a pakliban, az tuti.

A lényeg az, hogy a kockázat eddig is kurva nagy volt, csak ezt a rudakat és egyéb aranykütyüket forgalmazók nálunk is jól titkolták. Persze lehet azt mondani, hogy világméretű trendként aranyra volt igény, rárepültek hát a szolgáltatók, akik versenyeznek. A tisztességtelenség határának nincs egyértelmű határa, de ha valaki a kockázatokról nem világosítja fel az ügyfelet, az tán már annak számít. Márpedig reális felvilágosítással a potenciális ügyfelek nagy része menekülőre fogta volna. Kifejezetten gusztustalan például az, amikor elemzésnek látszó anyagokat gyártanak az arany eladásából élők, de a következtetés a biznisz érdekében mindig csak az, hogy az ár emelkedni fog. Ezt hívják magyarul átkúrásnak.

Most talán sokan felébrednek és rájönnek, hogy jelen pillanatban az arany is csak termék a spekulánsok játékszerei közül, s ha a jegybankok, meg minden pénzes ázsiai vesz belőle, akkor is összedőlhet az árfolyam. A szolgáltatói kockázat is megnőtt. Eddig is voltak már bukások, nyilván lesznek is még. Tanulság? Csak a szokásos: mindig lesz annyi kapzsi ember, akit át lehet verni a legócskább dumával és mindig csak akkor jön az észhez térés, ha az árfolyam összeomlik. Tök mindegy, hogy Matáv-részvényről, kínai boomról, vagy csúcson vett aranyról van szó. 

De jó, hogy nálunk még nincs euró, mondta nemrégiben a Bölcs, majd megismételte ugyanezt a hű kobzos is, akit az egyszerűség kedvéért most nevezzünk Varga Mihálynak. A konvergenciaprogram bemutatása után hagyta el száját a mondat. Mert most azok vannak szarban, ahol euró a fizetőeszköz, s a nyomoronc csőd szélén tántorgó kis pöcsökhöz képest most nekünk mennyivel faszántosabb.

Nagyjából olyan volt ez a megjegyzés, mintha azt mondanánk: emelkedik a benzin ára, milyen jó is, hogy nincs autónk. Ja, csak azért nincs verda, mert nem tudjuk fenntartani, vagy mert elvitte a bank. Ez az eurós iszonytató mázli is annyit ér, hogy lehet mondani ilyen baromságokat.

Egyrészt azok az eurózóna tagok, akik most szarban vannak, nem azért vannak szarban, mert euróval fizet Jorgosz a boltban, hanem a gazdaság állapota miatt vagy a rossz állami működés miatt. Annak is megvan persze az oka, hogy ez miért alakulhatott így. A déli államokhoz képest La Fontaine tücske szorgalmas zeneakadémista lehetett volna, ám a többi, inkább a hangyára hajazó állam hagyta a vég nélküli hegedülgetést amíg el nem tört a vonó. Másrészt a monetáris unió bír ugyan kockázattal, de ezzel párhuzamosan komoly védőhálót is biztosít, ahogyan ezt a görög példa is mutatja.

Persze van abban ráció, hogy euró nélkül jóval nagyobb a mozgástér. Saját devizával és saját monetáris politikával könnyebb gyors megoldásokat találni. Izland képes volt az összeomlás szélén egy brutális deviza-leértékeléssel visszafordítani a bárkát, s talán ebbe a körbe sorolható Japán kétségbeesett és kockázatos pénzpumpája is - egyelőre nehezen jósolható kimenetellel. Ezeket eurózónatagként nem lehet meglépni.

De képes-e effélére Magyarország? Baromira nem. A devizahitelesek miatt a forint leértékelése nem jöhet szóba. Az állam nem teheti meg, hogy az államadósság ideiglenes elengedésével teremtsen keretet extra költésekre. Pénzpumpát generálni egy bagolyfing méretű gazdaság számára óriási kockázattal is bír. Összességében az állam semmit sem tehet, semmilyen eszközt nem használhat fel kellő hatékonysággal azok közül, amelyeket a nem eurózóna tagság elérhetővé tenne.

Mindezek fényében az ilyen típusú megjegyezések sokkal inkább nevetségesek és szánalmasok, semmint innovatívak vagy megfontolandók. S ezen még unortodox György sem képes változtatni, legfeljebb megmutathatja, bármikor képes 300-ig visszahúzni a forintot.

Ismét durva tarhálásba kezdett a Klubrádió, múlt csütörtökön minden műsor a hallgatók megfejéséről szólt. Telefonálj, adj pénzt, hogy ne szűnjünk meg. Hiába adta oda négy bírósági bukta után a Médiatanács a jelenleg használt frekvenciát a rádiónak, úgy tűnik, néhány ezer fanatikus hallgatón kívül kurvára senki se akarja támogatni  egy huncut petákkal se. Vajon miért van az, hogy Viktor ellenzékből lazán felépített egy óraműpontossággal működő médiabirodalmat, mely majd' minden mondatával az ő érdekében hazudik, közben az állítólag nagy nemzetközi hátszéllel bíró baloldal egy csökött überbalos rádióadóba se tud, vagy akar betolni némi pénzmagot.

Az ma már jól látszik, hogy a hatalom eltaktikázta magát a Klubrádióval. Nem gondolták, hogy a bíróságok függetlenek tudnak maradni és a teljesen tiszta szituban szarba alázzák a Médiatanácsot. A Klubrádió közben elkezdte játszani a mártír szerepét, ami ugyan egy független hallgató számára egy idő után csuláznivalóan visszataszító lett (ezek a díszfaszok például világhírű magyar adónak kezdték hívni magukat), de az tény, hogy némi hallgatottságjavulást hozott nekik, hogy kikiáltották magukat a szólásszabadság bajnokainak és nagy nemzetközi hisztériát is csaptak.

Az elnyomó hatalom részéről épp elég lett volna, ha elsőre odaadják nekik a frekit, s csak azzal, hogy minden állami hirdetőt elzárnak a rádiótól, a többinek pedig megüzenik, hogy talán nem ott kéne költeni, anyagilag teljesen padlóra küldték volna. Kívülről úgy tűnik, a nagy lármázással a rádió épp annyi zsét össze tudott koldulni, hogy még működjön, amikor a bíróság a javára dönt.

Ekkora ellenszélben valóban nehéz lett volna elkerülni, hogy a szép reményű adó színvonala ne kezdjen zuhanórepülésbe, mégis egyre fájóbb csalódás a Klub azoknak, akik csak némi kiegyensúlyozottságot várnának. A korábban igen hangsúlyos közlekedési hírek szinte eltűntek, azok korábbi szerkesztője az országból is lelépett. Továbbra is van pár kitűnő magazinműsor, melyeknek a közszolgálati rádióban lenne a helyük, de egyre több a hallgathatatlan fröcsögés. Drága Bolgár Úr Vicsek Ferenchez és Neuman Gáborhoz képest szinte kispályássá amortizálódott abban a műfajban, amikor már a kérdés első három szavából kiderül, hogy Orbán maga a patás ördög és a kormány minden egyes lépése eleve diktatúrához vezet, sőt erősíti a fasizmust. Nagy szerencse, hogy még a hírek, híradások valamennyire objektívek, s nem próbálják ellensúlyozni a túloldal és a hatalom által lenyúlt közszolgálati média gusztustalan hírválogatási elveit és csúsztatásait.

Siklik tehát a lejtőn a Klubrádió, sokszor vállalhatatlanul elfogult, mégse lenne jó, ha elhallgatna. Amíg reálisan semmi esély egy kulturált, érdekes és objektív közéleti adóra, addig ezt a középszart kell fogyasztani. Rég lemondtam a szűzpecsenyéről, most olyan, mintha zsírcafatos combot ennék, de ez még mindig jobb, mint a padlóról összegereblyézett és ledarált maradék. A freki elnyerésével még nincs vége a jogi procedúrának, itt évi 55 milla plusz áfa díjat kell fizetniük, azzal még szopatják őket, hogy ingyen sávot nem adnak nekik, az csak a Mária, a Lánchíd, az Infó, meg hasonló spanoknak jár.

Ezzel együtt tényleg nem értem, hogy a picsába nincs a baloldalon legalább a frekvencia elnyerése után annyi pénz, hogy kissé alányúljanak ennek a szerencsétlen rádiónak? Tényleg ennyire kezelhetetlen és agresszív lenne a tulaj Arató? Vagy megy a maga útján a titkos támogatás? Akkor viszont az undorító önfényezésre és az újra egyre erőteljesebb lejmolásra nehéz szavakat találni.

Safarov barátunk még csak átszállással utazhatott haza ünnepeltetni magát, de az aljas baltás gyilkos kiadatásának megvan az első kézzelfogható eredménye: a Wizz Air járatot indíthat Budapestről Azerbajdzsánba. Mehetünk Bakuba olcsóér, hurrá, már megérte, nem?

Szijjártó Petike természetesen a keleti nyitás stratégiájának fontosságát hangsúlyozta és sok új turistáról beszélt, amikor a nagy bejelentést közösen tette meg a Wizz vezérével, de alighanem Váradi József volt az, aki nagyokat röhögött magában.

A kormány nagyjából azért nyit kelet felé és bandázik akár az azeri elnökhöz hasonló legócskább arcokkal, mert az európai homokozót már telerosta és nagyjából senki sem áll vele szóba. A Wizz azonban nagyot kaszálhat azzal, hogy a kormány kitúrja neki a repülési jogokat olyan zsíros útvonalakra, melyeken monopolhelyzetbe kerül.

Micsoda kontraszt: az azeri kapcsolatok hatalmas fejlődésére az atv híradója szerint azt hozta fel példának Petink, hogy eladtunk nekik 500 tehenet. A Wizz ennek örömére kap egy sika-kasza-léc útvonalat. Félreértés ne essék, kurvára nem sajnálom tőlük, profi cég, magyarok találták ki, az pedig a biznisz része, hogy kihasználják a dilettáns kormányok aktuális politikai törekvéseit. Itt is csak ennyi történik és ez nem rossz.

Az pedig már hab a tortán, hogy szépe lassan haladunk abba az irányba, melyről már posztoltam. Mit is gügyögött Petike? Megindultak a tárgyalások a Wizz Air, a Miniszterelnökség és a Magyar Turizmus Zrt. között, hogy a Wizz Air keleti terjeszkedése milyen módon tud szerepet játszani országunk népszerűsítésében. Nos, ez tipikusan egy nemzeti légitársaság feladata.

Lassan felvállalhatnák, hogy hagyták a picsába bedőlni a Malévot, de már találtak egy olyat, melyre rá lehet aggatni a trikolórt. Fapadosként szarabb minőség, de legalább profik csinálják és nem kerül egy fillérbe se.

Ha szó szerint vesszük a Fidesz egyéni számlákkal kapcsolatos hivatalos kijelentéseit, akkor azok nem mondanak ellent annak, hogy nulláról indulnak majd a számlák. Hivatalos kijelentésen első sorban az Országgyűlés által elfogadott politikai nyilatkozatot értem, nem pedig azt, hogy bizonyos Selmeczi baromságokat hord össze két a Fideszmegvédianyugdíjakat között. 

Az inkriminált politikai nyilatkozat az alábbiakat tartalmazza, eredeti verzió itt érhető el (pdf):

Az Országgyűlés a közel 3 millió kötelező magánnyugdíj-pénztári tag eddigi befizetéseinek jövőbeni biztonsága érdekében kinyilvánítja, hogy:

- garantálni kell az egyéni számlavezetés intézményét az állami nyugdíjrendszerbe átlépő, korábbi kötelező magánnyugdíj-pénztári tagoknak;

- garantálni kell az állami rendszerbe átlépőknek az egyéni számlára történő befizetések értékállóságát;

- garantálni kell a kötelező magánnyugdíjpénztárból az állami rendszerbe átlépők veszteségeinek jóváírását;

- garantálni kell az állami rendszerbe átlép ők esetleges hozamának adómentességét, ha 2011 . január 31-ig átléptek és hozamukat kivették;

- ki kell vizsgálni a magánnyugdíj-pénztári tagok befizetéseivel való gazdálkodás körülményeit.

Budapest, 2010 . december 6. 

Orbán Viktor

A befizetett tagdíjak jövőbeni biztonsága megoldott. Elköltöttük, úgyhogy most már emiatt nem kell aggódni. Ezen túlmenően a szövegben nincs rögzítve, hogy mi szerepeljen az egyéni számlán és mi nem. Vagyis a Fidesz sosem állította, hogy a háromezer-milliárd forint manyup vagyont nem kívánja elverni, s nem állította azt sem, hogy azt bárkinek is vissza fogja adni. Faszér adtad oda, kiskomám, mondhatnánk, de nem túl elegáns utólag kiröhögni a nem kellően körültekintő, illetve adott esetben visszalépésre kényszerített állampolgárokat.

Persze ez a megfogalmazás nagyjából olyan, mint amikor a gazdag fiúk elhívják a szegény fiúkat szánkózni azzal a szöveggel: először mi ülünk rajta, utána meg ti húzzátok. Technikailag nem kúrták át őket. Itt is ez a helyzet. Az első pontba így nem lehet belekapaszkodni, a másodikba pedig nem érdemes. Értékállóság, ja. Azzal is lehet egy adó- vagy járulékbefizetés értékállóságát garantálni, hogy csapják szét közben a gazdaságot, de hát ez elég áttételes. Összességében az értékállóság garantálása csak egy méretes bullshit. Értékálló, hiszen kapsz nyugdíjat, innentől kuss.

Az utolsó két pont nagyjából megvolt: a rablóbanda által kezelt vagyonból csak sikerült 260 milliárd forint reálhozamot visszafizetni az átlépőknek, s a gazdálkodást is vizsgálták, nyakon is vágtak több pénztárat. Mellesleg utóbbival nincs semmi gond, kár hogy már csak hullagyalázás volt az egész.

Amibe még bele lehetne kapaszkodni, az a hármas pont. Hát barátom, akkor tessék nekem jóváírni a veszteségemet. De mi is itt a veszteség? Az, hogy elkúrtak a srácok két év alatt háromezer-milliárdot és szar se lesz nekem, nemhogy nyugdíj? Vagy az, hogy az ész nélkül levezényelt vagyonátadás során a befektetések óriási károkat szenvedtek? Vagy az, hogy a szőke picsa még mindig rombolja az agysejtjeinket?

Összességében persze az egész felháborodás teljesen felesleges. Egyrészt eddig is tudtuk, hogy a manyup vagyon el lett herdálva. Másrészt ugyan mi jelentősége van az egyéni számláknak, ha annak nincs köze a nyugdíjszámításhoz? És mi értelme van itt számolgatni, amikor az egész szaros rendszer csak ideig-óráig fenntartható? Lesz egyéni számlánk, amit nézegethetünk, mint a szépségkirálynő a leghőbb vágyként megfogalmazott világbékét.

Update:

Rogán Antal sajtótájékoztatón közölte: mindenkinek jóváírják a 2013 előtti befizetéseket is, beleértve a magán-nyugdíjpénztári tagdíjakat is. Ez a kijelentés összességében csak megerősíti azt, hogy az egyéni számlák teljesen értelmetlen, fiktív és semmire sem való képződmények lesznek. Az ugyanis elég logikus lett volna, hogy ha már el lett verve a lé, akkor azt nem fogják jóváírni sehol. De most, Tóni, mégis mondd már meg, honnan kapartok elő háromezer-milliárd forintot, amit jóváírtok? Ugye nem azt akarod mondani, hogy ez csak egy könyvelési trükk lesz?

Most biztosan minden érintett baromira elégedett, hogy sikerült a munkabérszámítással kapcsolatos bizonytalanságot kiiktatni. Történt ugye, hogy a derék minisztérium segíteni akart, és úgy módosította a munkabérszámítást, hogy a távolléti díjat könnyebb legyen kiszámítani. Egy szorzószámot talált ki, amellyel el kellett osztani a hónapot, majd vissza kellett szorozni azt a ledolgozott órák számával, ha az adott hónapban volt szabadságon. Így két számítással összejön, hogy egy hét szabi figyelembe vételével három hétre munkabér, egy hét távolléti díj jár, a kettő együtt pedig bumm, épp a fizetés. De fasza.

Ez is olyan dolog volt, ami papíron iszonyat jól néz ki, de az a mocskos valóság, az megint beleröhögött a pofánkba. Mert azt elfelejtette a derék osztószám-kiagyaló, hogy a ledolgozott munkanap nemcsak a kivett szabitól, hanem attól is függ, hogy a hónap hány napból áll. A szemétláda pedig nem átall néha 31 vagy 30 és mekkora kis rohadék, még 28 napos is lenni. Ezt pedig a pofonegyszerű rendszer nem tudta kezelni. Az egyszerűsítés jegyében így a könyvelők, bérszámfejtők haja hónapokon keresztül égnek állt, hogy most hogy a pélóba számítsák ki a béreket, hogy ne szívassák már halálba azt a hülyét, aki februárban urizált és ment el síelni.

A minisztérium gálánsan közölte: amíg ki nem találjuk, mi legyen azt lehet csinálni, amit tecceni akarnak csinálni. Csak hát általában az adóhatóság és a munkaügyi felügyelet nem szokott ilyen liberális gondolkodást képviselni. Vagyis egy degenerált miatt, aki nem gondolta végig, hogy nem csak harminc napos hónapok vannak a naptárban, vagy megszívták az alkalmazottak, vagy szedhetik a xanaxot a bérszámfejtők, vagy mindkettő. De most már minden rendben, mert ezt a hülye szorzószámot kiveszi a rendszerből a derék tárca. Áprilisban.

Azért mielőtt mécsest gyújtanánk vagy óriásplakáton köszönnénk meg a minisztérium és a munkaügyi szerveztetek megfeszített tempójú és emberfeletti munkáját, dőljünk hátra, és dühítsük fel magunkat.

Ezt a módosítást tavaly nyáron találta ki és terjesztette be a kormány, egészen meglepő módon nem zárószavazás előtti módosítóként, vagyis lehetett tudni, hogy ez lesz, hogy így lesz és hogy januártól lesz így. A kormány persze lusta volt (vagy tudja a tököm) megkérdezni legalább egy nyomorult bérszámfejtőt, hogy ez most akkor működőképes-e vagy sem. Mert hát nyilván a minisztérium önnön nagyszerűségének ereje, a bölcsesség kiáramlása elegendő fényt biztosít a nagy tervek kidolgozására, de ha ez kevés, akkor még mindig segít, ha a Matolcsyt ábrázoló olajfestménytől kér segítséget a gondoktól zilált közszolga. Az eredmény ennek ellenére egy rakás szar lett.

Ráadásul a most kurvára agilis szakszervezeteknek és egyéb szervezeteknek ez nem tűnt fel fél éven át. Csak amikor elkezdték számfejteni a januári béreket, akkor jaj, kiderült, hogy valami nem kerek. Első körben persze jött a szöveg, hogy kuss, ez egyszerűbb rendszer, te vagy hülye, nem kell itt a rinya. Aztán kiderült, hogy a rendszer annyira egyszerű lett, mint az ablak nélküli ház. Hát, drága asszonyom, behúz a hideg vagy nem? Na lássa. Meg ezt pucolni se muszáj, fírhang se köll elé. Na hát, mennyivel jobb. Ja, hát kilátni, azt nem lehet.

Szóval most lehet örülni az eredménynek, hogy három hónap után sikerült azt a hatalmas feladatot véghez vinni, hogy a régi szabályok szerint lehet megint számolni. De ezért mégiscsak egy hatalmas pofon jár a minisztériumi pancsereknek és a semmitevésből jelesre vizsgázó szakszervezeteknek egyaránt.

Ahhoz képest, hogy eddigi ténykedése és előzetes böffenései alapján valami brutál unortododox marhulásra lehetett számítani, a Debil első jegybanki intézkedéscsomagja egészen értelmesnek tűnik. Önmagában már az kafa, hogy nagy kárt nem tud tenni, s noha eredménye sem nagyon lehet, néhány apró részegység nemcsak normál agyműködésről, de kifejezett kreativitásról tanúskodik.

Persze senki se higgye, hogy ezek a részek a nagy növekedési álomgyáros kobakjából pattantak ki. Az elemzőknek tartott tájékoztatón kiderült, hogy Debilünknek néhány fontos részletről büdös fingja sincs. Azt közölte például, hogy adminisztratív eszközökkel korlátozzák a kéthetes jegybanki kötvényállományt, annak szintjét 3600 milliárd forintban maximálva, holott arról van szó, hogy a jegybanki szakértők szerint a bejelentett intézkedések hatására fog ennyire lepunnyadni az állomány, ha a bankok élnek a számukra felkínált lehetőségekkel. 

Örömteli, hogy a jegybanki stáb szétrobbantása után is maradtak még értelmes arcok a Szabadság téren, akik találtak érdekes megoldásokat arra, hogy a devizatartalék szintjének minimális csökkentése mellett érzékelhetően mérséklődjön az MNB kamatkiadása, gyakorlatilag a vesztesége, melyet a költségvetés időről időre kipótol. Kétségem sincs a felől, hogy ezek a faszik Simor alatt is ott voltak, de jó ötleteiket nem tudták megvalósítani, s most eljött az ő idejük, beálltak az új rezsimbe. A Debil érdeme, hogy most támaszkodik rájuk, s noha láthatóan nem érti, mi folyik körülötte, legalább engedi őket érvényesülni.

Hurrá, csodás, a csak szakemberek számára érthető konstrukciókkal spórolunk egy hangyafasznyit, de ez kábé annyit ér, mint ha a lerobbant verdában ékszíjat cserélünk akkor, amikor a motor purcant ki. A nagy kérdés az, hogy a bankok az eddiginél kisebb, a csomag által 2 százalékban maximált kamatmarzs mellett elkezdik-e hitelezni a kis és középvállalkozásokat. Az biztos, hogy sok jó ügyfél az eddiginél olcsóbb forráshoz jut, de hogy azok, akiknek eddig nem jutott hitel, júniustól kapnak-e zsét, erősen kérdéses akkor is,ha a hitel kedvezőbb kamatozásúvá válik, vagyis elméletben könnyebben törleszt az ügyfél, a nemfizetés kockázata kisebb. Sok függ attól, hogy lesz-e valamiféle garancia ezekre a hitelekre, erről még majd tárgyalnak. Ha nem, akkor tuti kuka (mert alapvetően hitelkereslet nincs, basszátok meg), ha igen, akkor valami minimál élénkítő hatás kisülhet.

A devizahitel-forintosítás sem tűnik nagy ötletnek, mert a kis cégek a mai fos árfolyamon szabadulhatnak meg az árfolyamkockázattól. És ez az a pont, ahol az ember túllép az egész szájbakúrt csomagon, s felteszi a kérdést: szükség lenne-e egyáltalán devizátlanításra, ha épp a Mekk mester vezetésével nem döntik a fiúk brutál recesszióba az országot. Önmagában az, ha egy értelmes fidesznyik került volna az MNB élére, nagyjából tíz százalékkal erősebb forintot jelentene (ennyivel esett azóta, hogy Gyurink elkezdett saját jegybanki terveiről pofázni), s még nem beszéltünk pénzünk korábbi alulteljesítéséről.

Szegény Debil valahol joggal érezheti úgy, hogy belebrunyáltak a homokozójába a spekulánsok, 300 feletti eurónál nem mert drasztikusabb eszközökhöz nyúlni. Annyira alacsony a mérce, hogy már annak örülünk, hogy ezt észrevette és nem ment fejjel a falnak. A probléma annyi, hogy a spekik pont miatta hugyoztak a homokba, kispályás megoldással pedig nem érhető el a nagy cél: lófasz lesz ebből, nem hitelezés, s főleg nem növekedés.

A lényeg, hogy ő megtette, amit ígért. A jegybank elkezdte támogatni a kormány gazdaságpolitikáját, ha pedig kiderül, hogy ez se ér szart se, még mindig lehet a bankokat, a spekulánsokat, Simort, a láthatatlan háttérhatalmat, esetleg az ufókat hibáztatni és újabb  csomagon agyalni. S amíg a népszerűség nem csökken, ez lesz még évekig - vagy az államcsődig.

Szerencsétlen pénzügyi biztos még mindig nem veszi észre, hogy rég vége a koncertnek. A zenekar összes tagja levarrt már pár bulát, a roadok is végeztek a melóval, a színpad rég üres, de György még ott ugrál és tökegyedül csápol az első sorban. Pedig legfőbb ideje lenne, hogy fülét-farkát behúzva csendben hazasunnyogjon.

Azt régóta tudjuk, hogy az ember a pénzügyekhez túl sokat nem konyít, a devizahitelekhez pedig különösen nem. A Debilnek, vagy főnökének jól jött egy kretén, aki tele tudja nyilatkozni a fidesznyik médiát a következővel: a devizahitel hibás termék, ha pedig így van, akkor visszamenőleg forintosítható, a felvételkori árfolyamon. Néphülyítésre, szavazatszerzésre kitűnő ötlet volt és még csak felbérelni sem kellett: saját kútfőből löki a baromságot, láthatóan hisz is benne.

De a helyzet nagyon megváltozott. Mentorából jegybankelnök lett, Miska pedig úgy próbálja a szart lapátolni a minisztériumban, hogy közben finoman fikázza a Debilt, s kínosan egyensúlyoz a demagóg faszkodás és a szakértői imázs között. Mivel Doubravszky még egy ilyen figurának is teljesen vállalhatatlan, több üzenetet is küldött felé arról, hogy kár a gőzért kiscsávó, jó lenne leállni.

Miska többször pedzegette, hogy a devizahitelesek mentésére nem várható újfajta megoldás. Ezzel persze elsősorban agyhalott elődjének intett be, mivel a Debil valami devizatartalék terhére végrehajtott forintosításban sántikál, de ennél sokkal reálisabb ötlet a rossz adósok akkora megsegítése, hogy elérhetővé váljék számukra az árfolyamgát nevezetű segédeszköz. De ez D. felé is üzenet volt: ecsém, elfogadtuk ám, hogy a devizahiteles futja az árfolyamkockázatot, kár ezen a hibás termék ökörségen rugóznod.

A Napi cikkéből kiderül, hogy finoman szopatják a stábjával is: máig nem tudta felállítani a csapatát. Egy hónapja nem tudja összehozni a devizahiteles-mentésről szóló háromoldalú tárgyalás második fordulóját se, mert Miskáék basznak megfelelő minőségű szakit küldeni, a bankok meg fetrengve hahotáznak.

A pénzügyi világban mindenki látja, hogy fordult a kocka, a kormány bratyizik a bankokkal. Viktorék ma már nagy ívben leszarják, hogy áthárítják a tranzakciós illetéket, tudják, hogy akár meg is emelhetik röhögve, ha már sokkal kevesebb jön be belőle a vártnál. A nép minden várakozásnál hülyébb, a rezsicsökkentéssel akkora népszerűséget nyúltak, hogy főleg felesleges bűnbakot csinálni a bankokból. Nélkülük bebukott a növekedés, hát beszéljünk titokban velük, hátha segítenek, ha kissé visszaveszünk az adójukból.

Biztos úr, árulja el, miben bízik még? A bankok eddig is körberöhögték, most meg még a legdemagógabb politika is túllépett azon az idióta hozzáálláson, amit maga képvisel. Most még megalázva, de legalább emelt fővel távozhat.