Az MNB legújabb inflációs prognózisára úgy csapott le a kormány, mint gyöngytyúk a takonyra: 2,6 százalék, ilyen még soha-soha, ihaj csuhaj tillajlárom. Hát igen, kár, hogy ez így önmagában sokat nem jelent. Természetesen, iszonyat jól néz ki, és ártani nem árt - annyira -, de elbízni kár volna magunkat. Az államnak persze jól jönne, ha némi extra bevételt szerezhetne az infláció révén, de nem lehet egy seggel ennyi lovat megülni, összességében jobb, ha nem száll el az adat. De örülhetünk-e felhőtlenül ennek?

Ha visszatekintünk az elmúlt évekre, talán sosem volt olyan, hogy az inflációt ne egyszeri sokkok alakították volna. Az egyszeri sokkok adóemelések vagy hirtelen jövedelemkiáramlás miatt történtek jellemzően, vagyis az adatot az egyszeri hatások fölfelé tolták. Emellett az a hatás is érvényesült, hogy a lakosság és a piac folyamatosan magasabb inflációs várakozásokat fogalmazott meg a prognosztizáltnál, ami valójában is feljebb nyomta az árakat. Míg azonban az egyszeri hatásoknak, így egy adóemelés okozta plusz bevételnek vagy akár egy szja csökkentés, béremelés okozta jövedelemkiáramlásnak nincs maradandó következménye - adott idő alatt a hatás kikopik -, addig a lakosság várakozásának igen. Ez ugyanis egy folyamatos inflációgerjesztő folyamat.

Mindezen hatások most egy csapásra eltűntek. Jövedelemkiáramlásról kár beszélni, az szja csökkentés hatása már régen elmúlt, a béremelés alig volt. Az adóemelések nem gyakorolnak direkt hatást, hiszen az a lakosságnál csak közvetve jelennek meg. Vagyis lényegében semmilyen egyszeri hatás nem tolja most fölfelé az indexet.

Lefelé annál inkább. A rezsicsökkentés elég jelentős nyomást jelent, bár ezt már valamelyest a korábbi prognózisába is beleszámolta a jegybank, most emiatt fogott vékonyabban a ceruza. Emellett nem szabad elfelejtkezni arról sem, hogy normál körülmények között a recesszió is lefelé nyomja az indexet - lásd Japánt, a sziget évek óta összeszorított fogakkal próbál némi inflációt generálni, sikertelenül. Nem csoda, egy döglődő gazdaság nem képes erre, most egyszerűen ez is érvényesül. És persze igen nagy bázisról indultunk, vagyis ez önmagában kisebb inflációt feltételez azonos körülmények között.

Összességében a 2,6 százalékos indexnek egyetlen jelentősége van, hogy technikailag kisebb, mint három, amely szám az unióban igen nagy jelentőséggel bír. Emiatt mindenképp fel kell vésni a dicsőségtáblára - ez nyilván meg is fog történni, ráadásul hopp, épp azt követően lett ennyire kicsi az érték, miután a Simor nevű elhúzott a jegybankból. (Most abba ne menjünk bele, hogy 300 fölött is ekkor vert tábort az euróárfolyam.)

Valójában kár, hogy ennek az értéknek akkor lenne valóban jelentősége, ha legalább valami halványan emlékeztetne arra, hogy itt egy működő gazdaság van és egy nagyjából épelméjű kormány. A fél százalékos növekedés, a 600 ezer munkanélküli, a GDP arányosan 40 százalék fölötti centralizáció, a 80 százalék fölötti adósság és a hiányszám teljesíthetetlensége mellett azonban ez az inflációs adat kábé annyit ér, mint színvaknak a kifestő vagy analfabétáknak a hírlap előfizetés. És ha a mostani, erőteljesen lefelé tartó egyszeri hatások elmúlnak, akkor majd kiderül, mennyit is ér ez az egész.

Varga Mihály tegnap rátenyerelt a bullshit-generátorra, úgy látszik, igyekszik behozni az elődjét az egy hétre jutó idézett mondatok terén. Misi, kár a gőzért, nem fog menni, Gyurka elég magasra tette a lécet, te meg eleve hátrányban vagy, mert nincs felületed egy hetilapban sem. Történt, hogy Mihályunk meglátogatta a Nemzeti Adó és Vámhivatal nagyasszonyát, és a minden bizonnyal roppant hasznos eszmecsere után közös tájékoztatást adtak.

Az egy dolog, hogy sosem értettem, minek kell egy munkamegbeszélésről megemlékezni, normális helyeken a miniszter és az adóhatóság elnöke napi kapcsolatban kell legyen, de ha már sort kerítenek egy ilyenre, akkor nem lehetne úgy csinálni, mintha értelme is volna? Mert minap ezekkel az információkkal lettünk gazdagabbak (mti): a NAV-tól azt várják, hogy hatékonyan lássa el munkáját, a tisztességes adózókat ugyanakkor ne zaklassa, és jusson el olyan területekre is, ahol eddig nem fizettek adót. Ja, és a feketegazdaság ártalmas dolog.

Magasabb fokozatba kapcsolta a generátort Misi azzal a megjegyzésével, hogy az egykulcsos adó milyen hasznos, hiszen az emberek növelni tudták megtakarításaikat, illetve segített a devizahitelek törlesztésében. Persze, baszki, kár, hogy azért találtátok ki az egészet, hogy a fogyasztás bővüljön, aztán jött a nagy kopp, mert a lakosság kurvára nem akarta elkölteni a pénzét. Most meg már egyenesen a devizamentő csomag része volt az szja csökkentés? Rossz a memóriád, Misi, bár akkor te még csak a miniszterelnökségen bohóckodtál és vártad, hogy Gyurka kapjon egy nagyobb homokozót. 

De a memóriazavar után fordult végül célegyenesbe kis barátunk, amikor ciprusozott egyet. "A magyar kormány a bankokat adóztatja, nem a betéteseket. A legnagyobb védettséget az adja a magyar betéteseknek, ha hazahozzák a pénzüket." Aha. Köszönjük, e kijelentés nélkül tényleg szarabb lenne a napunk, baszakodhatnánk a hóesésen, meg húsvéti sonkán. Bár végül is igaza van a csávónak, elvégre ők már lenyúlták a magukét a manyuppal.

A legjobb az lenne, ha egyenesen mázlinak nevezné, hogy nem vagyunk eurózóna tagok. Elvégre az ottani főpöcsök megmondták, hogy a 100 ezer euró feletti betéteket simán meg lehet sarcolni, bezzeg ugye mi ilyet sose tennénk. Csak ha Svájcba vitted a pénzed, meg ha épp közműszolgáltató, bank, biztosító, kereskedő vagy. Illetve ha egyszerűen megtetszik valamid, ami a fiúknak nincs. Ha meg nem adod, beleírják az alkotmányba, hogy a nejedet is megdughatják minden második kedden - de csak ha nem túl kövér.

Kezd az ember pöcke nagyon ki lenni azzal, hogy lényegében két ember, az új jegybankelnök és pártfogója, a Vezértörpe hülyesége miatt gyengül a forint kitartóan hetek óta, s amikor lehetőség lenne néhány szóval megfordítani a trendet, akkor sem történik semmi. Lassan nem ártana észrevenni, hogy az új jegybankelnök személye és szótlansága miatt áll a forint 306-on 280 helyett és ha továbbra is mostani sebességgel folytatódik a fingfűrészelés, akkor komolyabb spekuláció is beindulhat a pénzünk ellen.

Minden kispályás kormányzati és jegybanki arc szája szólásra nyílt már az elmúlt hetekben forint ügyben. Próbálta a verbális intervenciót a szófosó, de tudatlan államtitkár, a tejfelesszájú bútorasztalos és az ember, akinek évekig szinte minden szava hazugság volt. Szart is rájuk a piac nagy ívben, ahogy azt kell. Az új miniszter és a külügyi góré nyugtatósdijára bírt csak egy-két forintnyit javulni az árfolyam, de mindkettőt új mélypontok követték és egyre több szakértő várja azt, hogy a forint lesz tartósan a régió legszarabb pénze.

Lassan írom, hogy a fideszesek is értsék: M-A-T-O-L-CS-Y. A piac attól tart, hogy amint végez a jegybanki takarítással, az emberek hűségtesztjével és körbeveszi magát a szintjére lesüllyedni hajlandó talpnyalókkal, akkor jön majd a feketeleves. A monetáris élénkítés Gonosz Debil módra. Hagyjuk már a picsába Ciprust, semmi köze a forint gyengüléséhez, hétfőn is épp örült mindenki, hogy szerencsétlenek  lassú halálhoz vezető úton kaptak végre egy korrektnek látszó csomagot. A forint most már kizárólag Matolcsy áll kritikus szinten, mivel még kinevezése előtt ő célozgatott forintgyengítésre és unortodox jegybanki lépésekre. Kizárólag ő tudna tenni a trendváltásért, erre nyugtatás helyett újabb gigantikus öngólt is sikerült lőnie.

A piac hetek óta arra vár, hogy mondjon valamit végre maga a Debil. Mindenki más tök lényegtelen. Három értelmes mondat kellene profin adagolva heteken át és 300 alatt lenne a forint. Egyszer, még megválasztása előtt egy hónappal már sikerült valami értelmeset kipréselnie magából egy külföldi hírügynökségnek, most lenne az ideje az újabb bravúrnak. A keddi kamatdöntés utáni sajtótájékoztatón mindenképp meg kellett volna szólalnia, de kiderült, hogy nem mer, vagy nem engedik kiállni a nyilvánosság elé. Mostantól nem lesznek sajtótájékoztatók, mert csak.

Most akkor kamu volt a csicskák eddigi összes dumája arról, hogy nem komáljuk a gyenge forintot? Amikor a legfontosabb embernek, magának a főkolomposnak kellene elmondania, hogy nem tervezünk durva unortodox lépéseket, nem érdekünk a forint gyengülése és bottal nem piszkáljuk meg a devizatartalékot, akkor ez a félkegyelmű felcsap néma leventének? Mégse olyan rossz az a gyenge forint? Tetszik neki, hogy egyedül buktatja az ő maga által összehányt, 280-ra tervezett költségvetést és a nagy pofával hangoztatott adósságcsökkentést, valamint szopatja halálba a devizahiteleseket? Vagy tényleg annyira zokni már szegény agyilag, hogy nem lehet kiállítani egy kamatdöntést követő sajtótájékoztatóra? 

Persze annál, hogy újabb baromságokat mondjon, százszor jobb, ha a kiscica elviszi a nyelvét. Már azzal megspóroltunk újabb néhány százalék forintesést, hogy végre nem ír semmi vállalhatatlant a Heti Válaszba. De könyörgöm, ha három triviális mondat kimondására képtelen ez az ember, mi lesz, ha majd egy piaci pánik közepén kell szükség a jegybankelnök higgadtságára és hitelességére? 

Csóri magyar devizahitelest nem elég, hogy az árfolyamváltozás és a kamat húzza, sajnos megsegítésén is válogatott senkiháziak ügyködtek az elmúlt hónapokban. Nehéz eldönteni, hogy a fura észjárású pénzügyi biztos, a szerencsétlen küldetéstudatos devizahiteles pernyertes, vagy épp a kormány illetékesei ártottak többet, de nem vitás, hogy a faszságindex történelmi csúcsra emelkedett. Szerencsére van némi remény és szar leírni, de megint a genya bankok irányából pislákol némi értelem. 

Mi történt az elmúlt fél évben? A végtörlesztéssel, majd a bankadó ki nem vezetésével sokszorosan átbaszott bankok lapítottak, a Gonosz Debil (sorry, de a jegybanki stáb aljas módszerekkel történő szétverése nyomán mostantól kijár az új jelző Matolcsynak) nem ért rá ezzel foglalkozni, így esély sem volt arra, hogy épeszű párbeszéd alakuljon ki a felek között. Pedig az egyetlen helyes megoldás az lett volna, hogy a bankok és az állam közös tehervállalása és korrekt együttműködése révén segítenék a rászorulókat. Nem azt, akinek kurvára nincs rá szüksége, mint a végtörlesztésnél, hanem azt, aki belegebed a törlesztésbe és épp hiába húzza az igát napestig, gallyra megy az élete.

Ehhez képest kikaptuk szegény unortodox pénzügyi biztost, akiről már meleg szívvel megemlékeztünk, de immár két hónapja nem csinál mást, mint megpróbálja felfogni a szerinte nem is devizás devizahitelek működését (segítség például itt), valamint vadul harcolt a kilakoltatási moratórium kitolásáért - amíg hálsten bele nem bukott. Ráfért már a méretes maflás, talán visszavesz az arcából és rájön, hogy kispályás játékos ő, csicskának, dumagépnek jó, de a döntések felette születnek, nem szabad komolyan venni.

És itt van a mi Kásler Árpink, aki attól, hogy nyert egy pert első fokon, most már szupermennek képzeli magát és nem csak a bankokat akarja rojtosra fingatni, de a nemzet megmentésén munkálkodik. Azt sugallja, hogy a devizahitel kockázatát az ügyfél átháríthatja a bankra, csak pereskedni kell és minden megoldódik. Ez, csakúgy, mint a pénzügyi biztos moratóriumos marhulása, csak arra jó, hogy tovább rontsa a törlesztési fegyelmet.

A Gonosz Debil és bandája elbaszott több mint egy évet. Ki kellett volna elemezni az eddigi mentőakciókat, javítani a hibákat. Szerencsére most elindult valami ez ügyben. A még törleszteni tudóknak az árfolyamgát túl bonyolult, de alapvetően rendben van, írtam már, le is lettem séróból fideszdroidozva. Minden más viszont bukta és a legnagyobb szükség arra van, hogy a dőlés szélén állók, a már régóta csúszók kapjanak segítséget. Végre erről gondolkodnak az illetékesek, végre újra van párbeszéd a bankokkal. Ez tehát eddig jó.

Csak sajnos nem tudok szabadulni a gondolattól, hogy a hatalom egyszerű önérdekből kezdett el kicsit jobban pedálozni. Egyrészt kelleni fog a devizahitelesek szavazata, másrészt a három év elcseszett gazdaságpolitikája után rájöttek: némi csenevész növekedést csak forintgyengítéssel, az export stimulálásával tudnak elérni, ez viszont a magas devizaeladósodottság miatt nem megy.

Pánikszerűen találták tehát ki, hogy mentsék a devizahiteleseket, nem véletlen, hogy szó nincs azokról, akik forinthitel miatt szopnak. Pedig a devizahitelesek közül sokan még ma is jobban állnak, mintha forintost vettek volna fel, a bajokat pedig általában a recesszió miatti élethelyzet-romlás okozza, ami a forinthitelesekre is ugyanúgy hat. A kérdés Viktoréknál nem az, hogy mi a jó a pénzügyi stabilitásnak és a szivattyú utcába költözött forint és devizahiteleseknek, hanem kitalálták, hogy forintgyengítés kell, de baszki, az csak akkor megy, ha valahogy levágjuk a devizaadósságot. A jegybanki hatalomátvétellel itt az alkalom a devizatartalék lenyúlására, ezért a hirtelen nagy lelkesedés.

Azt már szerencsére felismerték, hogy amíg ki nem békülnek a bankokkal, esélytelen egy jó megoldás. Remélhetőleg képesek lesznek elfogadni, hogy drasztikus megoldáshoz nem szabad nyúlni (felejtsük már el a teljes forintosítást), de a devizatartalék kis részének felhasználásával elindíthatók olyan folyamatok, melyekkel sokan visszaterelhetők a törleszteni tudók táborába. A bankok friss javaslatai jó tárgyalási alapot jelentenek, talán lesz hamarosan egy pozitív kicsengésű poszt is ebben a témakörben.

Ha valamikor érdemes szabadságharcot indítani az unió ellen, akkor Ciprusnak most kell megtennie. Valójában az egyetlen helyes lépés, ha a sziget egy határozott mozdulattal beint a bizottságnak. Ez a szabharc egy kicsit más, mint amit Ovi képzelt annak. Míg Magyarországot leegyszerűsítve az unortodoxia miatt baszogatják, addig Ciprust most arra kényszerítik, hogy egy korábban elfogadott és hallgatólagosan támogatott rendszert rúgjon fel. És nem mellesleg nyúlja le az emberei pénzét.

Az egy dolog, hogy reflexből elő lehet állni a kettősmércézéssel: lehet bezzegezni ezerrel, hogy a görögöknek persze mindent lehet, a portugálok is picsognak, de seggük ki van nyalva, senki sem csinál szart se, mégsem kap szankciót. Akkor Ciprust miért is kell itt csicskáztani, kiskeziccsókolom? Persze azon túlmenően, hogy ez igazán remekül hangzik, sok értelme nincs. A középkorban is azt mondta a várúr a legkisebb gyereknek: fiam, rád már nincs pénz, mehetsz papnak vagy aminek akarsz. Hogyne lenne igazságtalan, de ez sosem izgatott senkit, most sem fog.

A betétek megsarcolása sima genyóság, ezen nincs mit szépíteni. Az pedig szánalmas, ahogyan a javaslat szépen átalakul. Hétvégén bejelentik, hogy itt kérem mindenki szopni fog erősen, aztán összerakják alanyt az állítmánnyal, és rájönnek, hogy hát ez mégsem annyira jó ötlet. Megindul a számháború, hogy akkor most eddig ennyit, és az alatt nullát, viszont az egésznek a szaldója változatlan kell maradjon, mert a lét hozni kell. Tényleg egészen olyan ez, mintha maga Matolcsy írta volna a javaslatot, amelyet elfelejtettek láttamoztatni egy osztályvezetővel. Ez az egész matekolás olyan, mintha egy arab bazárban alkudoznának valami göthös tevére, amelyet aztán persze nem fog megvenni senki. Most meg eléggé cinikusan azt állítja a német pénzügyminiszter, hogy Ciprus azt vezet be, amit akar. Ha meg a bolt csak a gázról szól, akkor meg főleg tiszta gáz ez az egész.

Ha a ciprusi politikusok valaha még szeretnének végigmenni az utcán, akkor nem engedhetik meg, hogy az állampolgárai a saját megtakarításaikból - adózott, legális, fizetésből félre tett satöbbi - engesztelgessék ki az uniót. Persze, a ruszkik pénzmosodának használják az országot, s ezt nem lehet hagyni. De nem az ilyen típusú megoldásokat szokta elkaszálni a derék unió? Nem az szokott lenni ilyenkor az érv, hogy tessenek olyan szabályt csinálni, amely nem teszi lehetővé a ruszki pénzmosást? Jaaaa, ez csak akkor van így, ha egy-egy ország próbál meg könnyebb megoldást találni. 

Az unió felelősség azonban annál sokkal nagyobb, semhogy azon kínlódjunk, hogy segget csinál-e Barroso a szájából vagy sem. A deal másik része ugyanis az adóemelés. Valójában teljesen mindegy, hogy a mostani szintről hová emeltetnék a társasági adót, ez az egész cirkusz nagyon negatívan hathat az ország megítélésére.

Egy olyan állam, amely arra rendezkedett be, hogy nála fasza dolog céget alapítani, mert kiismerhető, egyszerű a szabályozás, nem baszogatnak senkit, biztonságban van a cég, és a cég vagyona is, noch dazu alacsony az adó is, az eléggé megszívhatja, ha egy csapásra megkérdőjeleződnek ezek az állítások. Mert mi van, ha jövőre még magasabb lesz adó - erről már csak formálisan dönt Ciprus, az ukázt az unió adja ki? Mi van, ha újból megadóztatják a vagyonokat? Mi van, ha a cégtörvényen is változtatnak és szigorúbb adatszolgáltatás, adminisztráció következik?

Lehet mondani, hogy a zsiványok majd keresnek máshol helyet maguknak, de ez a döntés oda vezet, hogy Ciprus borzasztó nehéz helyzetbe kerül - hiszen fő bevételi forrását elveszíti. És ezért kizárólag az unió tehető felelőssé, mert egy rövid távú cél érdekében - kell a lé - közép és hosszú távon keményen megszívatja egyik tagállamát. Vajon mekkora felelőssége van az EU-nak ebben a kérdésben? Vagy neki csak az a fontos, hogy ki legyen pipálva 2013-ra a feladat, a többi meg kit érdekel? Azt már mi magyarok bebizonyítottuk, hogy ez nem túl jó megoldás. 

Update: megszületett a döntés, és a parlament egyhangúlag elutasította a betétek megadóztatását. Kérdés, sikerül-e kitalálni valamit a csőd előtt.

Szombat reggel, uniós polgár sokáig horpaszt, de mikor már nagyon hasára süt a nap, benyomja a rádiót. Az első hír, amit hall: öregem, rábasztál, éjjel durván megadóztatták a bankbetéted. Nem vicc öcsisajt, a döntés megszületett, hiába rohansz a bankba, már le is nyúlták a pénzed akár tizedét, kapsz cserébe szart se érő bankrészvényeket. Micsoda, kicsoda? Az a rohadt kormány? Nem, kis barátom, az unió. Bizony, a brüsszeli pöcsfejek nyomásának, ultimátumának enged a kormány.

A ciprusi mentőakcióval az Unió átlépett egy határt, amit nem lett volna szabad. Büntetőadót kivetni az összes bankbetétre, magyarul lazán ellopni a megtakarítók pénzének egy részét, olyan veszélyes precedenst teremt, melynek következményeit nem valószínű, hogy komolyan felmérték volna. Persze, nyomják a vakert, hogy ez kizárólag Ciprus esetében történt, de őszintén, ki a fasz hiszi el? Ráadásul hozzáteszik, hogy a ciprusi betétek több mint fele külföldieké, nagyrészt oroszoké. Marha jó ötlet azt sugallni, hogy az összes ruszki pénzmosó, de aki nem, az is szopjon ugyanúgy.

Persze, meg kell menteni Ciprust, nehogy boruljon az eurózóna. Na de ha négy jóval nagyobb országnál már ez sikerült másképpen, akkor pont ennél a picsányi szigetnél gurul el a gyógyszer? Lehet, hogy csak próba cseresznye alapon bedobták, hátha benyeli a nép? Cipruson áll a bál, el is halasztották a parlamenti ülést a mentőcsomag elfogadásáról, de az igazi kérdés nem az, hogy Jorgosz mit reagál. Mi van, ha José, meg Guido basz oda és rohanja meg a spanyol és olasz bankokat? Ők se hülyék, miért higgyék el, hogy náluk más lesz a következő csomagban?

De tegyük fel, hogy nem lesz nagy balhé, kockáztattak, nyertek. Akkor mi kúrunk rá itt Magyarországon, nem kicsit, nagyon. Olyan adu ászt kap kezébe a Fidesz, ami ügyesen kihasználva a választási eredményt is befolyásolhatja. A primitív hazug üzenetekre annyira vevő egyszerű nép már nem csak azt fogja hallani, hogy a mocsok komcsik adót emelnek, meg a multik seggét nyalják, mi pedig nem csak adót csökkentünk, hanem rezsit is.

Jöhet ez is: mi megvédtük a nyugdíjakat és garantáljuk a bankbetéteket, bezzeg a nekünk folyamatosan ugató mocskos unió ellopja az emberek pénzét. Tiszta agyrém: alig egy éve attól félve menekítették ki pénzüket sok ezren az országból, hogy Viktor a nyugdíjpénzek után lenyúlja a betéteket is. Most pedig még csak hazudnia sem kell, amikor azt állítja, hogy az EU csinálja ezt.

Az Alaptörvény akárhányadik módosítása és hogy azt megszavazta a kormánytöbbség, a jegybank felvizezése, az arrogáns kommunikáció mind olyan téma, amelyet már számos helyen számos blog és elemzés kivesézett. De honnan is indult mindez? Honnan jutottunk el odáig, hogy csodát vártunk a köztársasági elnöktől - nem lett csoda -, hogy Bajorország nem szeretne találkozni a magyar országgyűlés elnökével, hogy még sosem volt ennyire kellemetlen magyar állampolgárnak lenni?

Ha visszafejtük az eseményeket, azt láthatjuk, hogy kezdetektől fogva, lassan kezdett kiépülni az egész. Az első jel még felfogható volt egyszerű idiotizmusnak vagy shortolásnak. Amikor Kósa Lajos alig a választások után államcsődről vizionált, s szerinte a kényszerhelyzet miatt bizonyos gazdasági alkotmányossági szabályok felfüggesztésére is sor kerülhet átmenetileg. A hatást tudjuk, a forint jelentőset esett. De itt nem ez az aspektus a lényeg, hanem az alkotmányossági szabályok átmeneti felfüggesztése.

A kijelentés még betudható volt egy vidéki kiskirály fontoskodásának, ám jött az ősz, és a kormány megkapta az első pofonját az alkotmánybíróságtól a 98 százalékos végkielégítés-adó ügyében. A pofon azért is volt nagy, mert előtte a miniszterelnök gondosan feltöltötte számára megfelelő bírákkal a testületet, s nyilván arra számított, hogy ők épp olyan bólogató kutyus módjára fognak viselkedni, mint az akkori köztársasági elnök, Schmitt Pál, aki mint nyilatkozta saját végtelen ostobaságát demonstrálandó: inkább a jogalkotás elősegítésében és nem gátolásában kíván tevékenykedni. Mert szerinte a visszaküldött jogszabály nem a fennálló jogrend védelme, hanem akadékoskodás. Az Alkotmánybíróság azonban egy percig sem kívánta igába hajtani a fejét, ahhoz egyébként túlságosan okos, büszke és más területen már sikereket elért embereket ültettek oda.

A határozat meghozatalát követően más módszert választott a kormány. Ekkor nyúltak hozzá akkor még az eredeti alkotmányhoz úgy, hogy abban az Ab jogköreit szűkítették (pdf). Ebben voltak logikus elemek is, amelyeket korábban épp a bírák fogalmaztak meg - ne lehessen az utcáról beesve a testülethez fordulni, mert belefulladnak az ügyekbe -, de a lényeg az volt, hogy a testület nem foglalkozhat olyan ügyekkel, amelyekről nem lehet népszavazást tartani. Ez a költségvetés, az adók, járulékok. Ennek értelmében az országgyűlés megszavazhat olyan törvényt, amely szöges ellentétben áll az alkotmánnyal. A hivatalos indokolás az volt, hogy gazdasági érdek az adó beszedése, ám egy 9000 milliárd forintos költségvetést aligha befolyásol egy néhány milliárd forintot hozó adó léte vagy nem léte - a döntés mögött csak a visszavágás állt.

A siker íze nyilván megrészegítette a kormányt és a Fidesz prominenseit, hiszen ezt a lépést már jól észre vehetően újra és újra megismételték - egyre súlyosabb ügyekben. Már-már vállrándításra sem vették a fáradságot az olyan, szakmai múlttal, tudással és alázattal nem rendelkező figurák, mint Lázár János vagy Rogán Antal, hiszen az általuk benyújtott, silány szövegezésű törvények egyszerűen ki tudták kezdeni az Ab-t és az alkotmányt egyaránt. Ilyen arrogáns lépés volt a tb járulék átkeresztelése szociális hozzájárulási adóra, vagy a korengedményes nyugdíjak megszüntetését lehetővé tevő alaptörvény-módosítás.

Majd benyújtjuk újra. Majd visszaadjuk. Ez vált mantrává, s az új alaptörvény megalkotását követően lényegében minden vitás kérdést ebbe a védett és senki által hozzá nem férhető jogszabályba zsúfoltak bele. Mit sem törődve azzal, hogy az alaptörvény vagy alkotmány csak alapvetéseket tartalmazhat, hogy ahhoz ne kelljen hozzányúlni újra, s képviselhesse az állandóságot, ma már annak része a röghöz kötés, s része lett volna a választási regisztráció is. Utóbbit csak találgatni lehet, miért vették le a napirendről, talán többet esett volna a népszerűségük, mint amennyi plusz szavazatot hozott volna az összeírás.

Nem is az a fontos, hogy mit szavazott meg a ház, mit ír alá Áder - ha nem írta volna alá, azt is beleírhatnák az alaptörvénybe, hogy a köztársasági elnöknek kötelessége mindent aláírni. Az a fontos, hogy mi ment végbe mindeközben a fejekben. Ha valami nem úgy sikerül, ahogyan azt elképzelték, a miniszterelnök fenyegetőzni kezd. És nemcsak Brüsszelt, amely intézményt annyira könnyű szidni és bűnbaknak beállítani, hanem a svájci bankszámlásokat, s már a bíróságot is, mert az egy energiaszolgáltatónak adott igazat és nem az energia hivatalnak, közvetve a államnak. 

Kósa Lajos azt mondta: a kényszerhelyzet miatt bizonyos gazdasági alkotmányossági szabályok felfüggesztésére is sor kerülhet átmenetileg. Most, hogy Matolcsy és Varga szerint is fellendülőben a gazdaság, tartható a hiány és alacsony az infláció, megvédtük magunkat Brüsszeltől és az IMF-től, a spekulánsokról nem is szólva, most hogy végre az egyedülálló anyák nem minősülnek családnak, a fiatalok ide vannak láncolva, a rezsidíjak és az alapkamat a kormány igényei szerint alakul, talán ki lehet jelenteni, hogy az átmeneti időnek vége van. 

De most már nagyon nehéz ismét hűnek lenni a felfüggesztett alkotmányossági szabályokhoz, igaz?

Drága Anikóm, a mai volt életem legsikeresebb napja. Leszámoltam végre volt barátaimmal, akik hátba szúrtak. Hiába csináltam belőlük alkotmánybírót, a legfontosabb pillanatokban álltak neki köcsögösködni és tettek nekünk keresztbe. De a negyedik alkotmánymódosítással a mindenbe beleugató brüsszeli nagyarcokba is akkorát rúgtam, mint még soha. Végérvényesen enyém a jegybank is. Egy hét alatt mára az utolsó Simor-hívőt is kitakarította a mi idiótának, de jámbornak tűnő Gyurink, pont úgy, ahogy kértem tőle. A hab a tortán pedig az volt, ahogy sasolt a sok tahó, amikor napirend előtt beszéltem. Egy büdös szó se az alkotmányról, de ennyire még sose küldtem el az anyjukba azokat a bíróságokat, melyek ellenünk mertek ítélni. Meg persze az energiamultikat, akik fúrják a rezsicsökkentést. Asszem nincs nálam nagyobb király a földön.

Viktor, ha ez neked siker, akkor ma tényleg örülhetsz. De még nincs vége a meccsnek. A független jegybanknak tényleg lőttek, a jogállamnak is, de ezt tudtuk előre, másra tőled nem is lehetett számítani. Viszont a brüsszeli pöcsfejek, meg a piac, tudod, a mocsok spekulánsok még bekavarhatnak. A euró/forint 303-ra ugrott, pénzünk nagyjából 8-10 százalékkal gyengébb, mint amennyi lehetne, ha nem kúratod szét a jegybankot egy félőrülttel és nem adsz lényegében teljhatalmat a saját kezedbe az utolsó fék kiiktatásával.

Baszott szar érzés, hogy a jóérzésű magyar polgár már szinte csak külső segítségben bízhat. Abban, hogy nem szednek ki a túlzott deficit alól, meg hogy elzárják az uniós pénzeket. Meg hogy a forint további gyengülése kikényszeríti az észhez térést. Abban, hogy ugyan megint elmentek a falig, de akkorát koppantok, hogy kénytelenek lesztek félretenni az unortodox baromságokat.

Persze a legjobb az lenne, ha felébredne végre a hülye nép. Talán egyszer a sok bizonytalannak is leesik, hogy veletek az országnak lőttek. Hogy nem csak a jogállamiságot nyírtátok ki, de tönkrevágtátok a gazdaságot is. És most már kalimpálhattok akárhogy, a jegybank lenyúlásával sem tudjátok a választásokig beindítani a növekedést.

Ha ezek után megint nyertek, akkor tényleg megérdemeljük a sorsunkat.

Alighanem a hónap legnevetségesebb ötletével állt elő a Századvég, amikor nyilvánosságra hozta a kisvállalati adóval kapcsolatos javaslatait. A tanulmány (vagy mi) önmagában is számos kérdést felvet. Hogy például mi mozgatta a derék századvégeseket, amikor egyáltalán nekiálltak foglalkozni a problémával. Ültek vajon a heti brain stormingon és pattogtatták az ujjukat? Fiúk, itt ez a kivás dolog... ez nagyon kellemetlen, hogy szarnak sem kell, muszáj kitalálni valamit, basszus, ez így nem maradhat. A büdösék képesek voltak kitalálni az evát, ami még most is többeket érdekel, mint a kiva és a kata együtt, a mieink meg itt küzdenek. Tessék, adjátok ki az ukázt, ezt meg kell oldani.

Vagy nem tudom, elunták a makro elemzéseket, mert olyan baromi uncsi, hogy nem találnak el egy szaros számot sem, pedig annyival próbálkoznak. De az is lehet, hogy valami fiatal tehetséget szeretnének benyomni Ádám fiú helyére a minisztériumba, és neki meg kell valami referencia.

Mindenesetre előálltak a nagy ötlettel. Az időzítéssel volt egy kis baj, ugyanis a grandiózus elképzelések - amelyekről egyébként hónapok óta ugatnak a könyvelők és egyéb szakmai szervezetek - már egy hete meg lettek szövegezve és a kormány már benyújtotta az országgyűlésnek. Szóval vagy ügyesen kimásolták a részletes indokolást a saját fejléces papírjukra és eladták spanyol viasz gyanánt, vagy csak simán elcseszték az időt és nem adták ki a időben a tanulmányukat. Vagy egyszerűen a mélyen benyalást próbálták meg árnyalni, hogy igen, a kormány fantasztikus éleslátásról tett tanúbizonyságot, mink is épp így gondoljuk.

De azért maradt a tarsolyban egy meglepő ötlet. A Századvég szerint az áttérést segítené a könyvelők megnyerése is, akár anyagi ösztönzők révén. A kivára áttérést lebonyolító könyvelők kapjanak az államtól egy bizonyos összeget az átállással kapcsolatos teendők finanszírozására, amelyet aztán a kivás cég az új adónemen realizált nyereség többletéből legyen köteles megtéríteni év végén az államnak. Ha az év végi állapot szerint a társasági adózás alapján kedvezőbb lenne a cég adózása, úgy a könyvelő legyen köteles visszafizetni az adminisztrációért kapott összeget.

Eleve érdekelne, vajon mennyi lehet az az összeg, amely egyrészt kellően motiválja a könyvelőt, másrészt mégis akkora összeg, hogy azt az állam visszakéri? Mondjuk százezer forint eléggé baráti ajánlat egy könyvelőnek, de ha ezt az állam visszakéri, az mégiscsak sima szarrágás. Viszont ha nagyon bejön a dolog, akkor meg túl sokba kerül - százezer vállalkozásnál ez már tízmilliárd forint. Olyan apróságról nem beszélve, hogy nemcsak a könyvelőn áll vagy bukik, hogy milyen adózás éri meg jobban a cégnek, ha a vállalatvezetés idióta, akkor miért kellene a könyvelőt büntetni?

De természetesen nem ez a lényeg. Hanem az, hogy a minisztérium ír egy szar törvényt, azt az országgyűlés ahogy tudja, újraírja, aztán még háromszor átírják, s már az anyja sem ismer rá. Már azt hiszik, hogy majdnem jó, amikor kiderül, hogy mégsem, újabb módosítós kör, hátha jobb lesz. Talán jobb lesz, de attól még eléggé nehezen értelmezhető, mert egészen más hozzáállást követel meg, mint az általános rendszer, úgyhogy összességében mégsem tetszik ez a nagy többségnek. Meg hát, az ég szerelmére, március van, ne bohóckodjunk már adómódosítókkal. És akkor ahelyett, hogy kidobnák a francba vagy olyanra alakítanák, amit szívesen alkalmaznak az érintettek - cégek és könyvelők egyaránt - ahelyett egy idióta nyereményjátékot találnak ki.

Drága Hölgyem! Ez itt egy szar fűnyíró, de ha megvásárolja, kap most tőlünk egy gumicsizmát. Ha a férje nem képes a géppel füvet nyírni, akkor sajnos vissza kell adja a csizmát, de ha mégis megy a fűnyírás, akkor a férje gumicsizmáját kérjük vissza. Fontolja meg!

Volt egyszer a tévében valami ökör film, amelyben a milliárdos öregember azzal a feltétellel hagyja az akárkijére hárommilliárd dolláros vagyonát, ha abból hárommilliót harminc nap alatt el tud költeni. A faszinak végül az utolsó pillanatban sikerül elverni az utolsó fillért is. Hát valami effélét csináltak a fiúk is manyup vagyonnal. Talán ők is látták a filmet, csak valamit félreértettek, és leragadtak ott, hogy el kell költeni baromi gyorsan baromi sok pénzt, és rájöttek, hogy ezzel végül is jól el lehet ütni az időt, ráadásul össze lehet vásárolgatni mindenféle céget is mellette. Vagy azt hitték, hogy az IMF is látta az alkotást, és úgy értelmezték, hogy a valutaalap a dilis milliárdos örökhagyó. Ki tudja.

Mindenesetre a skacoknak sikerült, ami sokaknak nem, két év alatt seggére vertek 3000 milliárd forintnak - jó, rohadék vagyok, mert marad belőle 300 milliárd. Persze, ment el belőle adósságcsökkentésre, s valóban mennyivel megnyugtatóbb, hogy most már csak 78,98 a GDP arányos adósság - jó, ez 294 forint alatti euróval van számolva, de ne szőrözzünk. Meg ment belőle áht hiány csökkentésre is, hiszen ne feledjük, annak három százalék alatt kellett és kell maradni.

Csak hát, basszus, mégiscsak arról van szó, hogy sokat nem ért az egész pénzszórás. Stabilabb lett attól a gazdaság, hogy az államadósság mértéke nem nyolcassal kezdődik? Nem, főleg bizonyos M. Gy. költözése után. És hát a három százalék alatti hiány meg lett ugyan cipőkanállal, csak hogyan. Ha a gazdaságnak nevezett romhalmaz és a kormánynak nevezett kupleráj teljesítését nézzük, akkor valójában sikerült a recesszió mellett jókora hiányt is termelni 2011-ben és tavaly is, amit manyup pénzekkel, össze-vissza emelgetett adókkal és trükkökkel sikerült lenyomni. Mintha a szikláról leugró fickót az elugrás után fotóznánk le, és azt mondanánk, repül. Hát persze, csak kár, hogy kétszer nem megy neki.

Igen, bizonyos Veres képes volt tíz százalék fölötti hiány is elérni, ami azért tényleg remek teljesítmény főleg annak fényében, hogy a tervek négy százalékról szóltak. Csak annyi a különbség, hogy akkor sem Veres, sem egyéb, a papucsállatkánál bonyolultabb organizmus nem gondolta, hogy sikerül tartani a tervet, és hagyták széthullani az egészet - ennek persze nem kell örülni. De a kiindulás egészen más. Most az a legnagyobb gáz, hogy a srácok azt hiszik, hogy nekik viszont ez megy.

Kellemetlen lesz, hogy az idén már nem lesz manyup zsebpénz. Még kellemetlenebb, ha rájönnek: attól, hogy beleírják a törvénybe, hogy mínusz három, attól az még a valóságban tud ennél sokkal több is lenni. Hasonlót egyébként Ovi mondott a hét elején, a gyerek fülét be is kellett fognom gyorsan, meg ne álljon a növésben, amikor kérdésre válaszolva azt mondta, a pénztárgépek átalakításából be fog folyni a 95 milliárd, hiszen azt beleírták a törvénybe. Hogyne. De jobb inkább arra készülni, hogy az idén már tényleg csak annyink van, amennyi látszik. Egy pucér segg a gatyából kilógva.